Hetek - III. évfolyam, 7. szám, 1999. február 20

A rendszerváltás után az ország keleti határszakaszán új jelenségek ütötték fel a fejüket. Az addig eseménytelen hétköznapokat robbanásszerűen rázta meg a román belpolitikai fordulat, majd a következő években megjelenő menekültáradat, embercsempészet, drogkereskedelem. Mindezek új kihívások elé állították a határőrséget. Ráadásul az EU-hoz való csatlakozásunk után a schengeni egyezmény értelmében ez lesz az unió külső határa. Mennyire sikerül ezeknek a kihívásoknak megfelelni, riportunk erre kereste a választ az Orosházi Határőr Igazgatóság vezetőjénél és munkatársainál.

„A munkát, ami a határon folyik, úgy látja át igazán, ha elkíséri járőrünket egy reggeli portyára” - fogad Dávid Károly dandártábornok, az Orosházi Határőr Igazgatóság vezetője. Az invitálásnak nem tudok ellenállni, úgyhogy egy délelőttre felcsapok határőrnek. „Lehet, hogy a cipője vékony lesz a sétához - rémisztget a gyulai kirendeltség vezetője, Szabó József őrnagy. - Az előző éjszaka 20 centis hó esett, ami nagyban megkönnyíti a munkánkat.” A sétából azután mégse lesz semmi, hiszen már nem a régi orosz doktrína szerint folyik a határőrizet, hanem 1998. május 1-től profi, tiszta hivatásos állomány látja el a határrendészeti feladatokat. „Ez azt jelenti, hogy nem kell minden fa mellé katonát állítani, hanem a helyi viszonyokhoz alkalmazkodva, az évek során felhalmozódott tapasztalatok alapján dolgoznak járőreink” - mondja a parancsnok.
„Munkatársaim mind helybeliek, jó terepismerettel, kiterjedt rokoni kapcsolatokkal rendelkező fiatalok. Ebben a tekintetben igazán jól sikerült az átállás, de sajnos a technikai feltételek évek óta változatlanok. Csak ígéretet kapunk mindig, hogy az orosz államadósság fejében új terepjárókkal szerelnek fel bennünket.” Rögtön tapasztalom is ennek az állításnak a valódiságát, hiszen egy húszéves UAZ terepjáróval (orosz technikai csoda) dübörgünk ki az udvarról. Csigatempóban vánszorgunk végig a falun. Kérdem is a fiúktól, azért megyünk-e ilyen lassan, hogy jobban lássunk mindent? „Á, dehogy - jegyzi meg a sofőr. - Parancsba jött, hogy 40 km/órás sebességnél jobban nem szabad hajtanom, ugyanis az egyik kirendeltségen menet közben tört ki a kerék.” A munkatársa nevetve teszi hozzá: „Lassú az út Európába!”
Kérdésemre, hogy hogyan lettek határőrök, a válasz egyszerű: „Rávitt bennünket a kényszer. Közel hét éve jöttünk a kirendeltségre dolgozni, előtte a sorkatonai szolgálatot szintén a határon töltöttük el. Az átállás nagyon zűrös volt” - jegyzi meg a sofőr, miközben a nyomsávot ellenőrizzük. - Volt úgy, hogy szinte minden éjszaka dolgoztunk. Szerencsére május óta szabályozott a munkaidőnk, 12 óra munka után 24 óra pihenő következik, majd újra 12 óra munka és 48 óra pihenő. Így hetente csak egy éjszakát kell távol lennünk a családtól. Volt úgy, hogy nyolcvan Srí Lanka-i határsértőbe botlottunk bele egy éjszaka, de az utóbbi fél év elég csendesen telt. Igaz, előtte négy embercsempész bandát fülelt le a gyulai kirendeltség, mire pedig az új embercsempész kalauzok betanulnak, addig eltelik egy kis idő.”
Járatlan utakon haladunk a határ mellett, majd a helybeli vadásszal diskurálunk, látott-e valamit? „Hát persze, hogy láttam szarvas nyomokat a hóban” - jön a válasz. „Persze lehet, hogy gólyalábon közlekedő csempészek voltak, de ha így szökött át, akkor megérdemli” - felelnek a határőrök nevetve. „Mivel nem tudunk minden bokornál ott állni, nagyon jó kapcsolatban kell lenni a lakossággal. Sok esetben ők szólnak be, hogy a föld végiben láttak csellengeni valakit.” Közben az egyik határral párhuzamosan futó műút mellett zajlik tovább a forgalom ellenőrzése, majd a város buszpályaudvarát és vasútállomását látogatjuk meg.
Az orosházi központi kirendeltség három megye területén lát el határőrizeti feladatokat. Közel 300 km-es szakaszon őrzik a határt. Tavaly április 30-án szereltek le az utolsó sorkatonák. A kirendeltség igazgatója Dávid Károly dandártábornok. Személyében egy fiatal, igen kreatív gondolkodású főtisztet ismerhettünk meg, aki így vall munkájáról: „1980-ban kezdtem el a pályát a gyulai határátkelőn. 1988-ban végeztem el az akadémiát, majd különböző beosztásokban az igazgatóságon dolgoztam, melynek jelenleg a vezetője vagyok.”
- A 80-as évekhez képest mennyire változott meg a határőrség munkája itt a keleti végeken?
- Ezen évek alatt óriási átalakuláson ment át a határőrség. Korábban itt keleten egy úgynevezett „baráti viszonylat” alapján folyt a határőrizet. Ez azt jelentette, hogy nem volt erő, technika, a munkánk alapvetően arra épült, hogy a szomszédos országokkal együttműködve, kevés létszámmal őrizzük a határt. Ez volt a hivatalos verzió. Egy őrs 20-25 emberrel rendelkezett maximum. Tulajdonképpen jelképes határőrizet volt. A határőrség erejének, technikai ellátottságának durván 60-70 százaléka a nyugati oldalon volt, ami a rendszerből adódott. Most ehhez képest a súlypont megfordult. A menekültek száma hirtelen megtízszereződött (330-ról 3000-re). Ehhez mi nem rendelkeztünk sem erővel, sem technikával ezen a határszakaszon, ahol korábban maximum százas nagyságrendekben voltak egész évben mozgások. Azt is tudomásul kellett venni, hogy ezek nem bűnözők, hanem menekültek. Tehát a korábbi szemléletünket is át kellett alakítani.
- Ezek voltak a legnehezebb évek?
- 1988-ban még azt hittük, hogy a román menekültáradat befejeztével a mi munkánk is visszatér a régi, nyugodt kerékvágásba. Nem így történt. ’90 tavaszán a marosvásárhelyi események kapcsán újra beindult a menekülési hullám. Bár ez szép lassan visszaszorult, viszont a nyáron tapasztaltuk legelőször ezen a határszakaszon a harmadik világbeli menekültek tömeges megjelenését. Volt, hogy egy járőr 106 fővel találta magát szembe.
1991-ben indult be az embercsempészet, amely ‘91-92-ben a virágkorát élte, százas nagyságrendbe hozták a csoportokat. Ez még a sorállományi korszakban volt. Tehát azt lehet mondani, hogy ‘88-89 a román menekülés időszaka, ‘90-92 az embercsempészet virágkora. Mivel a határőrség csak 20 kilométeres mélységig dolgozhatott, ezért a rendőrség segítségét kellett kérni. A határvonaltól több mint 100 kilométerre közösen felállítottunk egy ellenőrző pontot, ahol 1991-ben több mint 500 embert fogtunk meg. Természetesen az embercsempészet a mai napig él. Meg kell említeni, hogy a román határőrizeti törvény a tiltott határátkelést visszaminősítette bűncselekménnyé, 2-3 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtja, de ha minősített esetről van szó - erőszakosan, fegyverrel követik el -, akkor akár 7 év is lehet. Ez a mai napig így van. Így 1992-ben egy pillanatra megtorpantak a csempészek és kezdték átértékelni az ügyeket, hiszen könnyen börtönbe kerülhettek. Az 1997. november 1-től hatályba lépett határőrizeti törvény által a határőrség nyomozóhatósági jogkört kapott, ezzel egy új fegyvert kaptunk a kezünkbe. Azzal, hogy nyomozhatunk, tudjuk üldözni és megkeresni az elkövetőket.
- Mikor jelent meg a szervezett bűnözés a határokon?
- 1995-től lehetett érzékelni a szervezett bűnözés különböző ágait egyre nagyobb arányban és gyakorisággal, egyre markánsabb megjelenését az utasforgalomban. Gondolok itt a kábítószerre. Míg ‘95-96-ban viszonylag egyszerűen lehetett találni kábítószert kutyával, addig ma már nem. Nem becsülöm le a kutyák jelenlétét, ma is szükség van rájuk (Nagyla-
kon, Gyulán, Biharkeresztesen, Battonyán továbbra is megtalálhatók), mert az utasforgalomban mindig fel lehet deríteni azt a jelentéktelen 1-2 kilogrammot, amit olyan szerencsétlen emberek vállalnak fel, akiket vagy kényszerhelyzetbe hoznak, vagy fel sem ismerik, hogy mire vállalkoznak. A minőségi váltás ezen a területen is megtörtént. Óriási szervezettséggel, nemzetköziséggel, konspiráltsággal és tökéletességre törekvéssel dolgoznak. Megkockáztatom, hogy ma már kábítószert fogni csak információ alapján lehet. Ha egy TIR szállítmánynak rendben vannak a papírjai, ponyvázata, zsinórzata, plombája, hozzá sem nyúlhatok. Keletről, az arany háromszögből érkező kábítószer mennyisége - figyelembe véve a nyugat-európai államok adatait - elérheti a napi 50-100 kilogrammot. Ha ehhez viszonyítom a felderítések arányát, jelentéktelen. Úgy gondolom, hogy a jéghegy csúcsát kapargatjuk. A Vám- és Pénzügyőrség jóval szélesebb hatáskörrel rendelkezik a teherrakományok ellenőrzése tekintetében, mint mi. Bár rendkívül magas eredményességgel dolgoznak - a határőrség és a vámosok arányát viszonyítva, mi 10 százalékát, ők 90 százalékát derítik fel az eseteknek -, de szerintem még ez is csak a jéghegy csúcsa. Meggyőződéssel vallom, hogy csak egy szervezett bűnözés elleni, nagyon-nagyon szervezett fellépés eredményeképpen - információk révén - lehet hatékonyan felvenni a harcot. Kutyákkal itt már rég nem lehet eredményt elérni. Ma már a szállítmányok úgy vannak védve, hogy a kutya rá se tud mozdulni, olyan szaganyagokkal látják el, hogy a kutya nem is érzékeli, hogy kábítószer van. A gépkocsi- csempészet 1995-től van jelen. Ez egy hihetetlenül nagy üzletág. Magyarországon 1998-ban 16 ezer gépkocsit loptak el, nem is beszélve az Európai Unióból érkező lopott autókról. Ha ehhez viszonyítom az általunk felderített 61 esetet, ez semmi. Kérdezem, hogy hol van az a sok autó? Jó egy éve ráakadtunk egy olyan információra, melynek révén a rendőrök eljutottak egy északi vonalra, ami azt bizonyítja, hogy nemcsak keletre megy az autó, hanem északra is, és ott fordul keletre.
- Ezért alakult át a határőrség hivatásos állományúvá?
- Ma már olyan hamisításokkal találkozunk, hogy okmányszakértők mondják, hogy ezt a hamisítást szabad szemmel nem lehet felismerni. Belátható, hogy ezt sorkatonával nem lehet földeríteni. Gyakorlatilag ‘92-től lehet érzékelni, hogy a súlypont áttevődik a keleti határokra, a feladat itt megváltozik, szó szerint ugrásszerű változás következik be ezen a határszakaszon, ugyanakkor hihetetlenül feléltük a tartalékainkat is. Nagyon-nagyon későn történtek meg az átcsoportosítások, a korábbi lassú, nyugodt munka helyett egy nagyon intenzív, dinamikus tempó következett. Nagyon jó döntés volt, hogy a sorállományt kivonták a határőrségből.
- Négy év múlva ha az ország az Európai Unióhoz való csatlakozása után ezen a szakaszon húzódik az unió külső határa. Felkészültek-e már erre a feladatra?
- Minden idegszálunkkal erre koncentrálunk. Rendkívül magas szakmai felkészültségű szakmai gárdára, illetve óriási technikai bázisra van szükség ehhez. Az már most látszik, hogy olyan lesz az ország az unióban, mint az erdők szélén a bokros, cserjés terület. A külső határok őrizete rendkívül komoly feladat lesz. Ma már kevés az, ha csak az unió törvényeivel lesznek tisztában az itt szolgálatot ellátók, maguknak a tagországoknak a határrendészeti-igazgatási törvényeit is ismerniük kell. A külső határ célja pontosan az, hogy azok, akik ezeknek a törvényeknek nem felelnek meg, be se léphessenek az unió területére.