Vissza a tartalomjegyzékhez


Szigorítás Bulgáriában

A szófiai önkormányzat nemrég újra napirendre tűzte a vallási csoportok működésének kérdését. Rendelkezése értelmében 16 éves kor alatti fiatalok írásos szülői beleegyezés nélkül nem vehetnek részt vallási rendezvényeken, és a szabály megszegőit 50 ezer leva pénzbüntetéssel sújthatják. Szintén megszigorították az utcai vallásos tevékenységeket szabályozó rendeletet, amely kimondja, hogy az utcán sem prédikálni, sem vallási célból gyülekezni nem lehet. A tiltás alól csak a városi önkormányzattól és a rendőrségtől kapott engedély mentesíthet. A bolgárok nem beszélhetnek vallási meggyőződésükről a munkahelyükön és a közintézményekben, mert ezzel törvénybe ütköző cselekedetet követnek el. Bulgária egyetlen hivatalosan elismert egyháza az ortodox egyház, minden más felekezet csak az állam által kiadott külön engedéllyel működhet. A törvény értelmében ilyen engedélyre van szükség a katolikus, a református és a pünkösdi felekezetek működéséhez is. Az angol és amerikai missziós szervezetek Bulgáriában a megtűrtek közé tartoznak. Az egyetlen saját alapítású, tehát nem külföldi missziós munka révén létrejött bolgár pünkösdi-karizmatikus gyülekezet nemrég szűnt meg. Pásztora ugyanis a tévé nyilvánossága előtt mondott le tisztjéről. Az állami televízió riportere szerint a gyülekezet megszűnésével a nemzet „egy igazi veszélyforrástól szabadult meg”. (Mondovics Gábor, Szófia)