HECHS LÁSZLÓ JERUZSÁLEM
Fantom és valóság

Békésen szétoszlott a hétvégén a Jeruzsálembe, a régi buszpályaudvar közelébe meghirdetett ultraortodox (haredi) tömegtüntetés mintegy 250 ezer résztvevője, amikor a rendezők befejezettnek nyilvánították a „Tóra védelmében” rendezett közös imát. Nem történt incidens, annak ellenére, hogy ugyanabban az időben a Sacher-parkban félszázezren tartottak gyűlést a „vallási erőszak” ellen, a „Szabad nép” mozgalom szervezésében. A rendezvényeken közel 15 ezer rendőr, a biztonsági szolgálat különleges egysége, helikopterek és a környező épületek tetején elhelyezett kamerák ügyeltek arra, hogy a két tábor lehetséges összecsapását megakadályozzák.

Ortodoxok tüntetése Jeruzsálemben. Cionisták és a belső diaszpóra     Fotó: MTI

A negyedmillió ortodox közös dallal, tánccal és imával tiltakozott a Bagac, az izraeli Legfelsőbb Bíróság „bírói diktatúrája” ellen, „sírtak és jajveszékeltek a vallásüldözés” miatt, és a Bagac bíróság elé állítását követelték. A megmozduláson jelenlétükkel tüntettek a haredi vezetők és Jiszráél Méír Lau askenázi, valamint Élijáhu Baksi-Doron szefárdi főrabbi.

„Nem akarunk Iránt!”

A demokrácia védelmére megrendezett ellentiltakozáson a kibucokból, Tel-Avivból és az egész országból érkeztek résztvevők. Az egyetemi órák szüneteltek, hogy a professzorok és a hallgatók jelen lehessenek a karneválnak is beillő happeningen. „Válasszák el a vallást az államtól!”, „Vessenek véget a haredik uralmának!” és „Nem akarunk Iránt!” - ilyen feliratok voltak olvashatók a rendezvényen. A felszólalók között Joszi Sarid, a baloldali Merec párt vezére, Ronnie Milo, a Középpárt negyedik embere, Cahi Hanegbi igazságügyminiszter, valamint Avraham Burg, a Cionista Szövetség elnöke érvelt a demokrácia és a bíróságok védelmében.
A rendezvények végén a két csapat egy-egy része beszédbe elegyedett egymással, hogy megvitassa az egymással szembeállító problémákat. Ekkorra nyoma sem maradt annak a félelemnek és aggódásnak, amely a megmozdulásokat megelőzően uralta a tömegkommunikációt. A tüntetés célpontja a Legfelsőbb Bíróság legutóbbi időben vallási ügyekben hozott határozatai és annak vezetője, Aharon Barak jogászprofesszor, akit a judaizmus ellenségének nyilvánítottak.
Ovadja Joszéf, a Sassz párt egyik vezetője a Bagacot „Legalsóbb Bíróságnak” titulálta, és kifejtette, hogy hétéves unokája is többet tud a Tóráról, mint a bíróság elnöke. Polgári engedetlenségi mozgalmat helyeztek kilátásba, ha a helyzet nem változik meg. A verbális támadást követően Netanjahu védelmébe vette a bíróságot, mint a jogrend és a demokrácia legfőbb őrét. A kormány főjogtanácsosa, maga is hagyománykövető vallásos zsidó, vizsgálatot indított a rabbik ellen.
A hangulat a télidő ellenére felforrósodott. A rendőrség és a biztonsági szolgálat megerősítette a Legfelsőbb Bíróság bíráinak védelmét. A tetőre még egy harci helikopter is jutott. A 13 ezer rendőrnek - a nagy készültség ellenére - semmi dolga sem akadt: a rendőrség titkos kamerái ünnepi hangulatot örökíthettek meg. Utólag úgy tűnik, hogy a félelem alaptalannak bizonyult, és a konfliktushelyzet inkább a két fél egymás iránti értetlenségéből eredt. A világiak attól féltek, hogy a vallásosok Iránná változtatják Izraelt, az ultraortodoxok pedig attól tartottak, hogy a világi bíróságok a vallásgyakorlás feltételeit tehetik lehetetlenné.
Az ultraortodoxia bírálatát az váltotta ki, hogy az utóbbi időben a Legfelsőbb Bíróság számos, a vallásgyakorlást érintő kérdésben hozott határozatot, amely - az ortodoxok megítélése szerint - sértette érdekeiket. Így megállapították, hogy a jesivahallgatók mentessége a katonai szolgálat alól, sérti az állampolgári jogegyenlőség elvét. A bíróság egy évet adott a Knesszetnek, hogy törvényi úton szabályozza a kérdést. Kötelezték továbbá a helyi vallási tanácsokat, hogy engedjék be maguk közé a reform és a konzervatív zsidóság képviselőit is. A bíróság elrendelte, hogy a reform és a konzervatív rítus szerint a zsidóságba betérteket a népesség-nyilvántartásban zsidóként jegyezzék be. A bíróság döntése alapján a kibucok által üzemeltetett üzletek szombaton is nyitva tarthatnak, mert az nem ütközik a munkaóráról és a pihenőidőről szóló törvényekkel. A döntéseket az érintettek úgy értékelték, mint amelyek kikezdik azt a vallási status quót, amely az állam félévszázados történelme során érintetlenül megőrizte az ortodoxia egyeduralmát az országban. Ez a tradíció azonban nem törvényen, hanem Ben Gurionnak az állam kikiáltását követően a főrabbiknak írott leveléből származó hallgatólagos megállapodáson alapul.
Ez az ortodox rabbinátus kizárólagos vallási hatalmát rögzíti a kóserségi szabályokban, valamint más vallási kérdésekben. A zsidóságba történő betérés Izraelben csak ortodox rítus és feltételek szerint lehetséges. A levél rögzítette továbbá, hogy a jesivahallgatók nem kötelesek katonai szolgálatot teljesíteni, és azt, hogy a judaizmus reform, valamint konzervatív irányzata nem kap hivatalos elismerést.

Kihívás a status quóval szemben

A helyzet azóta alaposan megváltozott. Az állam megalakulásakor még csak 600 fiatalt mentesítettek, azonban ma már a katonai szolgálatot nem teljesítők száma eléri a 300 ezret. A reform és a konzervatív közösségek is megvetették lábukat a Szentföldön és egyenjogúságot követelnek az ortodoxiával szemben. Szerepet kérnek a helyi vallási tanácsokban és betérítési, házasságkötési, valamint elválasztási jogot követelnek a maguk számára.
Az ortodoxia elutasítja a reform és a konzervatív ágazatokat, mivel azok - véleményük szerint - utat nyitnak az asszimiláció felé, s végső soron egy újabb néppusztulás felé viszik a zsidóságot. Ez utóbbiak pedig azt hányják az ortodoxia szemére, hogy régi rítusaikkal elzárják az utat az asszimilációból viszatérni szándékozók előtt. Azzal érvelnek, hogy nem asszimilálják a zsidóságot, hanem éppen ellenkezőleg: ők tartják meg zsidónak őket. A törvények elfogadják a külföldön történt reform és konzervatív betéréseket, elutasítják viszont az Izraelben végrehajtott rítusokat. A reformisták és a konzervatívok ezért követelnek egyenjogúságot a vallásgyakorlás terén.
Az ortodoxia most azzal vádolja a Legfelsőbb Bíróságot, hogy olyan dolgokba üti az orrát, amely vagy a Knesszet, vagy pedig a rabbinátus jogköre. A kormányra kerülő nagy pártok (akár a Likud, akár a Munkapárt) azonban függnek a vallási pártok támogatásától és nem mernek a status quóhoz nyúlni. Ebben azonos gyakorlatot követett a baloldali kormány éppúgy, mint a jobboldali. A status quo azonban sérti az állampolgári jogok egyenlőségének az elvét, s a jogsérelmet a polgárok panaszai nyomán a Legfelsőbb Bíróság is kénytelen volt megállapítani.

Egyéni emancipáció

Az ortodoxia ellentéte a reform és konzervatív irányzatokkal a polgári emancipációig nyúlik vissza. A judaizmusnak a vallás és nép unióján alapuló addig egységes szerkezete a reform és konzervatív irányzatok megjelenésével felbomlott. Az emancipálók nem a zsidó közösségeket, hanem a zsidókat mint egyéneket egyenjogúsították.
Vallásreformot követeltek, amelyben a zsidók lemondanak nemzetiségükről és beilleszkednek annak az országnak a politikai kereteibe, ahol élnek. Ennek a követelésnek csak a zsidóság egy része tett eleget. Így alakult ki a zsidóság egy részéből az izraelita felekezetű angol, francia stb. fogalma. A reformerek egy része később elhagyta a vallást. Innen ered az ortodoxia vádja, hogy a reform asszimilációhoz és a zsidóság pusztulásához vezethet. A konzervatív irányzatban a reformisták egy része visszatér a hagyományokhoz, hogy elejét vegye az áttéréseknek és a szekularizációnak. Érveik szerint ma már az ortodoxia nem jelent elég vonzerőt a valláshoz visszatérők számára, és ezért az újabb irányzatok tevékenysége épp arra irányul, hogy megőrizzék a zsidóságot a judaizmusnak.
A reform és konzervatív hitközségek a mai Izraelben is megjelentek, azonban a status quo nem ismeri el létezési jogaikat. „Szabadságharcuk” legfőbb támogatója a Munkapárttól is balra helyezkedő, Joszi Sarid által vezetett Merec pártcsoportosulás. Céljuk az állam és a vallás teljes szétválasztása, az ortodoxia egyeduralmának megtörése.

Belső száműzetés

Az ortodoxia cionista ága a Mafdal, a Nemzeti Vallásos Párt, amely - szemben a harediekkel - cionista, azaz elismeri és támogatja a modern Izrael államát. Tagjaik egy speciális formában, az úgynevezett Hesder-jesiva programban katonáskodnak is: vallási tanulmányaikkal egyidőben letöltik katonai szolgálatukat is. A Nemzeti Vallásos Párt, a jelenlegi kormánykoalíció tagja éppúgy, mint az ultraortodoxia többi politikai képvi-selője.
A harediek folytatói, illetve helyreállítói a judaizmus ama struktúrájának, amely az emancipációig a nép és vallás azonosságán alapulva egyedüli formáját képezte a zsidóság létezésének. Nem cionisták, és azt vallják, hogy Izraelben is száműzetésben élnek. Fekete ruházatuk is ezt jelzi. Mivel nem ismerik el a világi államot, a Tóra és a Talmud buzgó tanulmányozásával igyekeznek siettetni Izrael megváltását és a Messiás eljövetelét. A status quo értelmében nem kötelesek katonai szolgálatot teljesíteni, de - ha akarják - önkéntesen bevonulhatnak. Ez az év volt az első, amikor olyan számban vonultak be harediek a hadseregbe, hogy egy külön egységet állítottak fel belőlük.
Az ultraortodoxok - hasonlóan a diaszpórában élő zsidó közösségekhez - elismerik annak az országnak a jogrendjét, ahol éppen történetesen élnek, de belső ügyeikben a Tóra, a Misna és a Talmud szabályai szerint járnak el. Így ha bírálják is, de elfogadják Izrael jogrendszerét, és eszerint élnek, azonban közösségeiket a zsidó jog szerint szabályozzák. A rabbinikus bíróságok minden ügyben határozhatnak, viszont híveik csupán rabbinikus engedéllyel fordulhatnak állami bírósághoz. A feszültség forrása, hogy miközben nem katonáskodnak, az állam jelentős összegeket költ a haredi intézmények fenntartására. Az izraeli polgári társadalom a demokrácia elvei alapján a terhek egyenlő elosztását követeli.
Az idén egyébként megtörni látszik a jég. Az önkéntesen bevonult ultraortodoxok megalakították első egységüket az izraeli hadseregben. A harediek két pártja: az askenázi „Egyesült Tóra-Judaizmus” Avraham Ravitz vezetésével és a szefárdi Sassz, amelyet Ovadja Joszéf és Arje Deri irányít.
Az ultraortodoxiának egy szélsőséges ágát képezi a Naturé Karta mozgalom, amelynek radikálisan anticionista tagjai a jeruzsálemi Mea Searim lakói. Nem ismerik el az izraeli államot, nem adóznak és nem katonáskodnak. Vezetőjük Hirsch rabbi egyben Jasszer Arafat szakértője a zsidósággal kapcsolatos kérdésekben.
Miközben Izrael a puszta fennmaradásáért harcol az arab világ közepén, belső küzdelmet is folytat önmagával, amelynek a tétje, hogy milyen jellegű lesz a jövőben Izrael állama. A jogrend Izraelt egyszerre zsidó és demokratikus jellegű államként határozza meg. A többség úgy véli: az állam fennmaradását csak e két vonás együttes és kiegyensúlyozott megléte biztosíthatja. Ehhez azonban ki kell alakulnia azoknak a csatornáknak, amelyeken keresztül a vallásosak és világiak egymásról alkotott fantomképei valóságos arcokká válhatnak, és a látszólagos antagonizmusok feloldható ellentmondásokká finomulhatnak.