SEBESTYÉN ISTVÁN
Forr a magyar alvilág
Interjú Gyolai László alezredessel, az ORFK szervezett bűnözés elleni igazgatóságának parancsnok-helyettesével

A keresztapák szeretik, ha legendák keringenek róluk, főleg kegyetlenségükről. Nem csoda, hogy a rendőrök is készülnek az elfogásukra         Fotó: Varjú Zoltán

- A szervezett bűnözői csoportokat a sajtóban előszeretettel titulálják maffiának. Ön szerint mikor jogos ennek a kifejezésnek a használata ?
- Ez a kifejezés az olaszországi, azon belül is a szicíliai szervezett bűnözői csoportok kapcsán alakult ki, melyek elsősorban családi, illetve etnikai alapokon szerveződnek. Ezeknek sajátos hierarchiájuk és módszereik vannak, amelyek határozottan megkülönböztetik őket a világ más országaiban, köztük a hazánkban is működő csoportoktól. Az „igazi maffia” ismérvei Olaszországon kívül csupán az amerikai kontinensen jelenlevő szervezetekre jellemzőek, de ezek gyökerei pontosan Szicíliában, a maffia őshazájában találhatóak. Így, ha a szó valódi értelmét nézzük, nem szerencsés a magyarországi szervezett bűnözést maffiának nevezni. Viszont a sajtó és gyakran a politikusok is használják ezt a kifejezést, ami talán érthető is, hiszen a közvélemény szempontjából ez sokkal izgalmasabb és figyelemfelkeltőbb, mint a „szervezett bűnözői csoport” kifejezés.
- Milyen módon köthető a rendszerváltáshoz a szervezett bűnözés megerősödése, illetve ilyen jellegű „bandák” elszaporodása Magyarországon?
- Általánosságban elmondható, hogy a diktatórikus berendezkedésű államok esetében a szervezett bűnözés kifejlődése gyakorlatilag lehetetlen. Gondoljunk csak a hitleri Németországra, vagy a kelet-európai kommunista diktatúrákra. Az államhatalom természetellenesen erős kontrolljának talán egyetlen hasznos következményeként ezekben az országokban hogyha létre is jöttek ilyen bűnözői csoportok, azok igencsak rövid életűek lehettek. Még a „puha diktatúrának” nevezett, rendszerváltás előtti Magyarországra is igaz volt ez. Tegyük fel, hogy egy arra szakosodott csoport megpróbálta megzsarolni az egyik állami cég vezetőjét. Mivel a vezető nem önálló vállalkozó volt, hanem az állam alkalmazottja, a bűnözők egyenesen az államhatalommal kerültek szembe, ami érthető okokból eléggé riasztóan hatott…
- Hogyan alakultak ki hazánkban a bűnözői csoportok, körök és mi alapján szerveződnek, milyen hierarchikus rendszerben működnek?
- Ennél a kérdésnél fontos meglátni, hogy ezek a csoportok tisztán profitorientáltak. Hasonlóan működnek, illetve szerveződnek, mint egy törvényes vállalkozás. A hierarchiájukat egy piramishoz lehetne leginkább hasonlítani. Van egy döntéshozói mag, amely lehet akár egyetlen személy is. Ő a „vállalkozás” vezetője, amiben pénzt lát, a csoport arra fog szakosodni. A piramis csúcsától lefelé haladva következnek általában a végrehajtók, akik az egyes részfeladatokat irányítják. Közöttük gyakran megtalálhatók valódi gazdasági, illetve jogi szakértők, akik szakértelmükkel segítenek például a jogi „kiskapuk” megtalálásában. A piramis alján a „katonák” helyezkednek el, akik fizikai és fegyveres erejükkel szolgálnak. A szervezetek célja a megszerzett pénz beforgatása a legális, „fehér” üzleti életbe. Azért alapítanak cégeket, üzemeltetnek éttermeket, hogy ezzel is a törvényesség látszatát keltsék. Előfordulhat, hogy a csoporthoz nem szorosan kapcsolódó valódi vállalkozók jelentős tőkével segítik azt, így mintegy „megforgatják pénzüket az éjszakában”. Ez már csak azért is veszélyes, mert nagy rá az esély, hogy a szervezet köszönet nélkül egyszerűen benyeli a pénzt, és az „üzlet” nem a vállalkozó elképzelése szerint végződik.
- Milyen ezeknek a csoportoknak az egymáshoz való viszonya, kivehetőek-e pontosan az „éjszaka konkrét erővonalai”?
- Magyarországon az alvilág folyamatosan hullámzik, forr. A nagyobbak ellenőrzésük alatt tartják a kisebbeket, akik természetesen élvezik azok védelmét, de nem lehet százszázalékosan megmondani, hogy amelyik csoport helyzete most szilárdnak tűnik, azt jövőre nem nyomja-e el a konkurens szervezet. Érdekes például, hogy a Prisztás-gyilkosság után a budapesti éjszaka erővonalai teljesen átrendeződtek, megváltoztak: bizonyára sokakra sokkolóan hatottak a történtek.
- Helytálló-e az a megállapítás, miszerint a magyar alvilági csoportokat az ukrán, illetve más külföldi „maffiák” leuralták, „megették”?
- Információink szerint jelenleg Magyarországon mintegy kétszáz-kétszázhúsz szervezett bűnözői csoport működik. Ezek nagy többsége magyar, de vannak köztük vegyes csoportok is. A tisztán külföldi szervezetek száma csupán két tucatra tehető. Ezeknek általában csak az irányítóik tartózkodnak Magyarországon.
- Több leszámolási gyilkosságnál, ahol a tettes valószínűsíthetően bérgyilkos volt, az elkövetőt nem sikerült elfogni. Elképzelhető-e, hogy ezek is külföldi bérgyilkosok voltak, és ezért nehezebb a nyomukra bukkanni?
- Több csoportra is jellemző az, hogy külföldi „szakembereket” alkalmaznak, akiket csak a feladat elvégzésére léptetnek be az országba, majd örökre eltűnnek a látókörből. Ezek az emberek lehetnének a kapocs a szervezet és a konkrét tett, például egy leszámolási gyilkosság között.
- A rendőrség milyen módszerekkel tud, illetve tudna eredményesen fellépni velük szemben?
- Egy ilyen csoport működésének megértéséhez ismerni kell a tagok, elsősorban a vezetők lelkivilágát. Ezek a személyek mindig olyan ideológiákat gyártanak, amelyekkel felmentik a saját lelkiismeretüket és megmagyarázzák, hogy ők miért állnak törvényen felül, miért követhetnek el törvénytelenségeket. Gondolatuk állandóan saját egójuk körül forog, például szeretik ha legendák keringenek róluk, hogy milyen kegyetlenek is ők. Ez visszatarthatja a többi szervezetet attól, hogy összetűzéseket kezdeményezzenek velük. Fő vonásuk, hogy hidegek, számítók: ha tevékenységük folyamán eljutnak odáig, hogy érdekeik szempontjából megéri, vagyis „gazdaságos” valakit „kiiktatni”, akkor ellenfelük joggal tarthat attól, hogy ezt meg is teszik.
Az előbbi gondolatmenetet folytatva: kell valami visszatartó erő ami meggátolja őket abban, hogy magukat abszolút törvényen felülinek lássák. Ez pedig a büntetés veszélye. Ameddig ugyanis biztonságban érzik magukat, akármit megtesznek. Viszont ha felmerül, sőt megerősödik a kockázat, hogy tettük miatt éveket kell börtönben tölteniük, mindjárt elgondolkodnak, hogy megéri-e ez nekik. A rendőrség egyik feladata, hogy ez a kockázat reális legyen, vagyis eredményes munkát kell végeznünk. Nem elég, ha a rendőrségnek információi vannak, a bíróságon bizonyítékokra van szükség. Itt fel kell hívni a figyelmet a tanúvédelem kérdésére. A személyi bizonyítékok „épségének” érdekében törvényi szinten kell garantálnunk a tanúk fizikai védelmét. A bizonyítást sokszor még az is nehezíti, hogy a jelenlegi törvények mellett a vádlott ügyvédje jelen lehet a tanúk kihallgatásánál, valamint elviheti az arról készült jegyzőkönyv másolatát. A tanú „emlékezőképességét” jelentősen gyengítheti a tudat, hogy a demonstratív leszámolásairól hírhedt „maffiavezér” minden szaváról pontosan értesül. Ezért a helyzet jelentősen javulna, ha a készülőben lévő tanúvédelmi törvény biztosítaná, hogy az ügyvéd csak a védelem tanúinak kihallgatásánál lehessen jelen.
A másik vonal, melynek mentén eredményeket lehet elérni, a bűnözői szervezetek gazdasági alapjainak felszámolása. Ez egyrészt jelenti a fekete gazdaság elleni küzdelmet, mivel az ott megtermelt tőke nagy része a szervezett bűnözésben jelenik meg, azt segíti. Másrészt gyakran könnyebb „megfogni” az ilyen csoportokat az általuk létrehozott vállalkozások gazdasági bűncselekményei kapcsán. Annak idején Al Caponét sem gyilkosság, hanem adócsalás miatt ítélték el, mert csak azt tudták rábizonyítani.