EPERJESI ILDIKÓ, LAUDANCSEK KATALIN
Orosz játszma és a fegyverek

A londoni Sunday Telegraph értesülései szerint Oroszország az elmúlt hetekben csaknem 200 millió dollár értékű titkos megállapodást kötött Bagdaddal az iraki légvédelmi rendszer megerősítéséről, megsértve az arab ország elleni nemzetközi fegyverszállítási tilalmat. Moszkvai diplomáciai források szerint Oroszország korszerűsíti Irak halódó, MIG típusú harci gépekből álló légierejét, és helyreállítja az ország légvédelmi rendszerének harckészültségét. „Szinte hihetetlen, hogy a biztonsági tanács állandó tagja ilyen arcátlanul megszegje az ENSZ-embargót. Ez arra utal, hogy az orosz-iraki kapcsolatok sokkal szorosabbak lettek, amióta Primakov a miniszterelnök”- jegyezte meg egy brit külügyi vezető. Irak az oroszok fontos szövetségese a többpólusú világ megteremtésére irányuló erőfeszítéseikben.

Van piacuk az orosz fegyvereknek    Fotó: Kommerszant

A Sivatagi Róka elnevezésű decemberi hadművelet óta az amerikai és a brit vadászgépek járőrözéseik során szinte naponta kerülnek összeütközésbe az iraki erőkkel, de az iraki légvédelemnek egyszer sem sikerült lelőni őket, mivel a rendszer kiöregedett és megbízhatatlan. Pedig semmi nem okozna Szaddámnak nagyobb örömet, mint egy szövetséges repülőgép lelövése, legénységének elfogása és az iraki média előtti parádéja, mint ahogyan tett a két angol pilótával az Öböl-háború idején.
Két héttel a brit és az amerikai harci gépek tavaly decemberi iraki légicsapásai előtt Tarik Aziz, iraki miniszterelnök-helyettes sürgős küldetéssel érkezett Moszkvába. Aziz azt akarta elérni, hogy az oroszok megvétózzanak minden Irak - ellenes büntető bombatámadásra irányuló kezdeményezést az ENSZ Biztonsági Tanácsában. Az arab ország ezzel bizonyította, hogy szakítani akar az Öböl-háború után ráaggatott szereppel: nukleáris, vegyi és biológiai fegyverarzenáljának felszámolására irányuló kötelezettségével.
Az iraki politikus találkozott Jevgenyij Primakov újonnan kinevezett orosz miniszterelnökkel, aki a megbeszéléseken bátran szakított magas posztjának formaságaival. Az egykori orosz kémfőnök és arabszakértő ugyanis nem ismeretlen Szaddám belső köreiben. Még a hetvenes években fiatal diplomataként lett az iraki diktátor személyes barátja. A barátság akkor szökkent szárba, amikor az iraki politikus elnök lett 1979-ben, jóllehet Primakov nem táplált illúziókat Szaddám Huszein valódi természetével kapcsolatban. „Nem tudtam nem megütközni Szaddám durvaságán, amely gyakran súrolta a kegyetlenség határát. Akarata gyakran akaratosságba csapott át, készen állt arra, hogy bármi áron előbbre haladjon célja felé, s mindezt veszélyes kiszámíthatatlansággal párosította” - írja később Primakov. Az orosz miniszterelnök már az 1960-as években a Pravda kairói tudósítójaként „bedolgozott” a KGB-nek, melynek később feje lett. A Nyugat mindig is gyanakodva figyelte Bagdaddal való bizalmas viszonyát. Ezért nem értesítette Clinton amerikai elnök orosz kollégáját a Sivatagi Róka hadműveletről, hiszen Jelcin miniszterelnöke meghallván a hírt, rögtön felemelte volna a telefonkagylót, hogy Szaddámnak beszámoljon a készülő eseményekről.
1990 augusztusában, rögtön Szaddám iraki inváziója után átfogó fegyverembargót fogadott el a nemzetközi közösség - Moszkva teljes jóváhagyásával. Minden ENSZ-tagállam beleegyezett abba, hogy nem fogja Irakot újra felfegyverezni. A hidegháború alatt Irak fő hadi szállítója a Szovjetunió volt, így logikusan Bagdad újból Moszkvához fordult, hogy MIG-ekhez és repülőgép-elhárító rakétaütegekhez jusson, amelyek az iraki fegyveres erők gerincét alkotják. Egy hónappal Tarik Aziz látogatása előtt az Iraki Hadiipari Bizottság (IHB) részletes fegyvervásárlási igényt nyújtott át az orosz kormány fegyverexporttal foglalkozó fedőcége, a Roszvoruzsenyije bagdadi képviselőjének. Aziz delegációjának tagjaiként az IHB-képviselők meglátogathatták a Mapo-MIG gyárat, a legendás MIG sugárhajtású
harci repülőgépek gyártóját és az Avtoexportot, a harci járművek és alkatrészek fő exportőrét.
Primakov lelkesen egyetértett az arab beszerzésekkel, miközben a légi csapásokat határozottan ellenezte: „Elítéljük az Egyesült Államokat, senkinek ne legyenek kétségei negatív hozzáállásunkat illetően” - kommentálta Primakov az iraki bombázásokat. December hetedikén a miniszterelnök jóváhagyta a fegyverügyletet. Moszkvai diplomaták szerint Primakov szabad utat adott Aziznak, hogy széles körű fegyvereladási szerződést kössön a legfontosabb orosz fegyvergyártókkal. Az üzletek összértéke félhivatalos források szerint 150 millió dollár. Január 10-én Ahmed Murtada Ahmed Khalil iraki közlekedési és távközlési miniszter Moszkvába repült és miután meglátogatott több orosz védelmi ipari gyártelepet, aláírták a fegyvereladási szerződéseket, melyeket moszkvai részről Jurij Maszljukov első miniszterelnök-helyettes hagyott jóvá. A légierő és a légvédelmi rakétarendszer korszerűsítésére kötött üzlettel Bagdad az Öböl-háború előtti idők szintjére javíthatja fel légvédelmét. A megállapodás megvalósulásának egyetlen akadálya Irak fizetőképessége lehet. Jelenleg az arab ország mintegy hétmilliárd dollárral tartozik Oroszországnak, főként az ENSZ-szankciók kivetése óta szállított polgári utánpótlásokért. Szaddám a keményvalutát várhatóan az olajcsempészet fokozásával fogja beszerezni. Az IHB és a Roszvoruzsenyije között Bagdadban folytatott szupertitkos tárgyalások hírét a Mapo-MIG képviselői cáfolták, míg az Avtoexport és az orosz külügyminisztérium nem kommentálta az eseményeket.
Egy Mapo-MIG-vezető megjegyezte: „Ha összejönne egy ekkora értékű szerződés, nagyon elégedettek lennénk”. Csak kevés orosz vezető ért azzal egyet, hogy az iraki fegyverüzletet el lehet választani a politikától. Szaddám Huszein Irakja különösen közel áll az orosz irányítás szívéhez. Nyilvánosan persze esküdöznek, hogy Moszkva betartja az ENSZ-embargót, a gyakorlatban viszont Irak erős szövetségesüknek számít abban a kampányban, melynek célja a multipoláris világ megteremtése, más szóval olyan nemzetközi biztonsági rendszeré, amelyben Amerika már nem töltene be irányító szerepet. Ezenfelül Irak és szomszédai - Irán, India és Kína - kínálják az utolsó lehetőséget az orosz hadiipar újjáélesztéséhez.
Moszkva katonai sakkjátszmája azonban nem korlátozódik csupán Irakra. Oroszország két évvel ezelőtt jelentette be, hogy rakétákat készül szállítani Ciprusra. A hír meglehetősen sokkszerűen hatott. Elsőnek Törökország tért magához. Azonnal kijelentette, hogy ez a lépés radikálisan megváltoztatná a Földközi-tenger keleti részén kialakult erőviszonyokat, és a sziget megszállásával fenyegetőzött. Eközben tárgyalásokat kezdett, gazdasági és politikai érvekkel is igyekezve eltántorítani Moszkvát ciprusi tervétől. Az akkori török miniszterelnök még azt is felajánlotta, hogy megakadályozza a NATO kibővítését, míg Oroszország számára is megfelelő megoldást nem találnak. Ezenkívül kész lett volna arra is, hogy szerződésbontás esetén kártérítésként az eredetinél magasabb összegért felvásárolja a kérdéses fegyvereket.
Az ankarai erőfeszítések azonban éppen az ellenkező hatást érték el: Moszkva rájött, hogy ebből az ügyből nemcsak anyagi, hanem politikai hasznot is húzhat. Elkezdődött a propaganda: a szerződés felbontása helyett először is bejelentették, hogy a rakétaszállítás időpontját három hónappal előbbre hozzák. Törökország rendkívül ideges lett. Feszülten figyelt minden, Oroszországból vagy Ukrajnából induló hajót. Nem telt bele sok idő, és az SZ-300-asok az újságok címoldalaira kerültek. Mikor már az egész világ tudott az orosz-ciprusi szerződésről, Moszkva tett egy újabb lépést: benyújtotta az ENSZ-hez a ciprusi probléma megoldására tett saját javaslatát, melyben indítványozza a sziget demilitarizálását és két - görög, illetve török - részből álló köztársasági állammá alakulását. Ezzel egyidőben Moszkva részéről olyan célzások is elhangzottak, hogy e terv sikerének érdekében még az orosz-ciprusi rakétaszerződést is hajlandó lenne feláldozni.
Az orosz javaslat komoly figyelmet kapott. A szorult helyzetben lévő török fél kénytelen volt valamelyest engedni: felajánlotta, hogy a rakétákat ne Cipruson, hanem görög területen helyezzék el. Görögország pedig - annak fejében, hogy Ankara beleegyezik Ciprus fegyvermentes övezetté alakításába - Krétát ajánlotta fel új rakétabázisként. Az Egyesült Államok, amelyet aggasztott a NATO-tagországok közti vita, szintén támogatta Moszkva javaslatát.
Oroszország tehát sikeresnek mondhatja az akciót: az áruért megkapja a pénzt (ami ilyen világraszóló reklám után nem is csoda), ezenkívül sikerült egy kis borsot is törnie az „ellenség” orra alá - egy kis megosztást vinni a NATO-tagállamok közé…
A jól bevált módszert azóta Oroszország máshol is használni kezdte. Időről időre „kiszivárognak” bizonyos fegyverkezéssel kapcsolatos tárgyalások hírei. Érdekes módon többnyire magas rangú külföldi vendégek érkezése előtt. Például ha Izraelből várnak valakit, Líbiával vagy Szíriával kötendő szerződésekről lehet hallani. Mielőtt pedig Washingtonból jönne vendég, az orosz-iráni együttműködés ügye kerül terítékre. A vendég előtt általában elhangzik a célzás arra nézve, hogy a számára kellemetlen üzleti tárgyalást esetleg be lehetne fagyasztani, csakhogy ebben az esetben az orosz félt veszteség éri, amiért kompenzációt várnának: a kártérítésként ilyenkor megjelölt összeg pedig rendszerint meghaladja a szerződés értékét.