Vissza a tartalomjegyzékhez

SZEGEDI TUDÓSÍTÓNKTÓL
Nem bírja a szegedi büdzsé a sok iskolát

Újabb iskolabezárásokról döntött a szegedi önkormányzat. Ismeretes, hogy tavaly decemberben, mint arról lapunk is tudósított, az áttelepítésre ítélt Gutenberg Általános Iskola diákjai, valamint tanárok és szülők egy emberként próbáltak hangot adni egyet nem értésüknek, és rábírni az önkormányzatot a javaslat megváltoztatására. A harc azonban hamar lecsendesedett és nem sok eredménye lett: a Gutenbergnek költöznie kell. Újabb két iskola jut hasonló sorsra Szegeden, de tüntetések nem várhatóak emiatt.

A megszüntetés indoka: az önkormányzatnak 800 milliós hitelre van szüksége tavalyról áthúzódó adósságai törlesztésére, ezért minden lehetséges módon igyekszik takarékoskodni. Ennek jegyében például e hónapban nem kapott támogatást a Szegedi Közlekedési Társaság és a Környezetgazdálkodási Kht., valamint csökkent összeget kapott az Ifjúsági Ház és a városi televízió. Ezek mellett takarékoskodási intézkedéseknek számítanak az iskolai és óvodai átszervezések is. Az óvodák esetében a gyerekeket kevésbé érintő változtatások alapján húsz körzet helyett ezután tizenkettő lesz, azaz nyolc körzeti vezető veszíti el állását. Az iskolákat tekintve pedig a kedden délután elfogadott határozati javaslatok alapján szeptembertől nem lesz tanítás a Móricz Zsigmond és a Csongor téri Általános Iskolában, a Csongor téri gimnáziumi tagozat pedig az Eötvös József Gimnáziummal egyesül majd.
„A költségvetési problémák mellett a népességfogyási adatok is szerepet játszottak a döntésben, hiszen a megyeszékhelyen négy iskolányi, azaz 2000 gyermekkel van kevesebb, mint két évvel ezelőtt - mondta el lapunknak Hargittai Rita, a szegedi önkormányzat oktatási bizottságának elnöke. Hozzátette: ez az oka, hogy több oktatási intézmény kihasználatlan, üres. Ezeket kell feltölteni, ami viszont csak úgy lehetséges, ha a kicsi, bár jól működő iskolákat beolvasztják a nagyobbakba.
„Az önkormányzat a mi iskolánkat tekintve a profiltisztításra hivatkozott. A gyerekek valóban egy tizenkét évfolyamos intézménybe jártak, amelyre egyébként más városban, például Győrben vagy Budapesten büszkék is az emberek, de ugyanúgy a hagyományos alsós-felsős-középiskolás, úgynevezett tiszta rendszer szerint tanulták a tantárgyakat” - nyilatkozta Bagi Ádámné, a megszűnő úgynevezett tarjáni iskola vezetője, aki egyébként munkatársai mellett legjobban a pályaválasztás előtt álló hetedik és nyolcadik osztályosait félti. Az igazgatónő azt is elmondta, hogy a bizottsági ülésen érezte: a kérdést már egyhangúlag megszavazták, és szinte nincs is kihez fordulni segítségért. Bár belül nem tudnak belenyugodni a dologba, mégis a botrány nélküli egyeztetés útját választják.
A tárgyalások valóban megkezdődtek a gyermekek számára legmegfelelőbb elhelyezésekről. A megmaradt iskolák természetesen örömmel fogadják az új diákokat. Valószínű- leg több helyen osztályokat is átvesznek majd, tanárokkal együtt. Várhatóan azonban a takarékoskodási okok miatt elbocsátások is lesznek. Hargittai Rita, az OB elnöke szerint az álláshelyeken és az épületeken, illetve a technikai felszerelésen való spórolásból éves szinten körülbelül 150 millió forintot tudnak majd megtakarítani. Az önkormányzatnak ez biztosan megéri, de az érintetteket feltehetően ez nem vigasztalja.