Vissza a tartalomjegyzékhez


Ahol nem csak a virágok nyílnak

Tavasszal a zalai dombvidéken nemcsak virágok, hanem különböző vásárok is nyílnak a Zalaegerszegi Vásár Kft szervezésében. Március közepén és május végén a szervezők reményei szerint látogatók tízezrei merészkednek ki lakásaikból, melyeket ezekben a szeles, fénytelen napokban bizony még nem szívesen hagynak el.

A MOBIL 99 Járműipari Szakkiállítás ezúttal már a meleg nyári napokat idézi, hiszen Idegenforgalmi és Turisztikai Napokkal bővül. Amíg a férfiak az autós márkakereskedők kínálatát mustrálhatják, a hölgyek a nyári vakációt tervezgethetik, hiszen a kiállításon szereplő utazási irodák akciós árakkal csábítják utazásra a nyaralni vágyókat. A gyerekek rajzpályázaton vehetnek majd részt, melynek témája természetesen a közlekedés és az utazás lesz. A család minden tagjának érdeklődésére számot tarthat a technikai sportok történeti bemutatása, a régi járművek, a különleges mentőosztag, a tűzoltóság, a polgári védelem és az SFOR alakulatainak bemutatói.
A szervezők teljességre törekszenek a közlekedés témakörének bemutatásában. Az autós háttériparból adalékanyagok, alkatrészek gyártói és forgalmazói képviseltetik magukat. A Merkantil Bank az autófinanszírozás új lehetőségeivel ismerteti meg a vásár látogatóit. A szakmai fórumok mellett a rendezvény a technikai civilizáció árnyoldalainak, így a környezetszennyezésnek is figyelmet szentel. Számítógépes szimulátorok segítségével a vállalkozó kedvűek közlekedésbiztonsági programokat, versenyprogramokat próbálhatnak ki, az interneten pedig az évezred autójára lehet szavazni. A bőséges programkínálatból március 13-tól 15-ig válogathatnak a kiállítás látogatói.
Május 20-án immár nyolcadik alkalommal nyitja meg kapuit az öt napon át tartó Zalaegerszegi Tavaszi Vásár. A kiállítás és vásár színes palettáján új színfoltot jelent egy tervezett „sajtósziget”. A vásár egyik napján az írott és elektronikus médiumok lehetőséget kapnak majd a közönségkapcsolatok ápolására. Ez amolyan fordított nap lenne, amikor nem a sajtó mutat be másokat, hanem a helyi médiumok, s mellettük a HETEK is képviselteti majd magát. (x)

Zalaegerszegi Vásár Kft
8900 Zalaegerszeg, Stadion u. 3., Pf. 375
Telefon és fax: 36(92)322-220, 322-221

E-mail: zegfair@mail.matav.hu