PÁLFY GYULA
Konzervek a dobozban

Valaha mindössze két csatorna volt, hétfőnként pedig adásszünet. Ám ma a tévé képei lassan elborítják és befedik a láthatárt, a csatornák száma megközelíti az elviselhetőség határát, s a nézettségért gyilkos verseny folyik. A sok ezer óra adásidőt ki kell tölteni piacképes adással, vonzó emberek és izgalmas helyzetek képeivel. Ez maga a műsor - mely csípős nyelvek szerint nem más, mint két reklámblokk közötti rövid idő kitöltése. Alábbiakban a nézettségi listák élén álló két kereskedelmi csatorna, a TV2 és az RTL Klub, valamint a sokáig egyeduralkodó MTV1 stratégiájának jellemző elemeit vázoljuk fel.

Akárhogy is, a tévé nagy üzlet, s erre egyszerre többen is rájöttek. A kereskedelmi televíziózás berobbanásával idehaza szinte új időszámítás kezdődött. Véglegesen megtört a „magyar királyi” műsor egyeduralma, amelyet addig csak az idegen nyelvű tányér-antennások és a szolidan konzervatív Duna TV fenyegetett. A televízió mint intézmény szerepe innentől kezdve gyökeresen és visszavonhatatlanul átalakult. A sok lakás főhelyét elfoglaló varázsdoboz elsősorban a látványos szórakoztatás képcsarnokává lett, melyhez képest gyorsan sokadlagossá váltak olyan, a médiához kapcsolódó funkciók, mint a hírközlés vagy az ismeretterjesztés. A szórakoztatás, a látványkeltés hirtelen dömpingje nyomán az eddig népszerű videotékák forgalma is megcsappant. Közülük sokan le is húzták a rolót, az új csatornák ugyanis - főként a bevezető időszakban - egymásra licitáltak a viszonylag friss nagyfilmek bemutatásával.

A nagy kirajzás

Bár az új tévék tőkehátterét részben vagy egészben külföldi pénzforrások alapozták meg, a „humánszükséglet” lelőhelyéül a régi MTV adott volt: a szakembergárda java része és az ismert sztárszemélyiségek mind a nagy állami műhely köpönyegéből bújtak elő. A „személyiség varázsa” a honi médiában először lett keményen forintosítható áruvá. A megmérettetés a piaci kereslet mérlegén történt, s az eddig csak Nyugaton sejtett exkluzív szerződésekre írt nullákat a fölmutatott közönségsiker és az erre kalkulált várakozások befolyásolták.
A TV3 az első emigránshullámban alakult, mely kezdetben a „harmadik nagy kereskedelmi” szerepére lett volna esélyes a már induláskor rendre egymásra licitáló TV2 és RTL Klub mellett. Egy ideig azt hallottuk: a legtöbb hazai ízt és ötletet ez a csapat képes majd a piaciságra átkonvertálva megőrizni - ám befolyásuk a kábelcsatornás üzemmód miatt eleve az előfizetőkre korlátozódott.
A fejvadászat mentorai - az imént említett két nagy - egy év alatt szépen lehalászták a régi TV színe-javát. Az eddig is önálló produkciós irodák magánvállalkozásaiban készülő látványshow-kat (Friderikusz, Frei) az RTL Klub szerezte meg, talán az első negyedév várakozáson aluli nézettségi statisztikáira reagálva. A TV2 ekkorra már befutott és azóta is prosperáló vetélkedőt szerzett magának (Szerencsekerék), majd néhány - elsősorban az értelmiséget megszólítani képes - „talk-man”-t (Kepes András, Szilágyi János), ám az őket fémjelző műsorok (Desszert, Show-bálvány) nélkül.
Bár a hirtelen támadt űr sokaknak jelentett új lehetőséget, az MTV1 - talán a Friderikusz-fricska „Esti-showder” kivételével - egyelőre nem tudott átütő erejű arcokat begyűjteni. Sőt, egy újabb öngóllal szerződést bontott a műfajában éllovas reggeli magazinműsor, a Napkelte stábjával - mely így a továbbiakban a TV3-nak hoz nézőket.

A „Maradjanak velünk!”-párbaj

A nézettség növeléséhez természetesen nem elég máshol felnőtt sikerekre támaszkodni, az élesben és nagy tétre játszott kereskedelmi televíziózásban ez önmagában nagyon kevés lenne. Az adott médiacégre jellemző műsorokat is elő kell állítani, valamint egy „saját istállót”: helyben kinevelt, s állandó versenyhelyzetre idomított tévés személyiségek gyűjtőhelyét.
Az arculatteremtő kényszer azonban újra csak bizonyos készen átvett elemekre épít. Kamera előtti magatartásként természetesen bevált nyugati karakterek, stílusok és médiás viselkedések lettek kötelező erejű szabvánnyá. Mindezt legkönnyebben a „szemtelenül fiatalok” generációja képes elsajátítani. Kisujjukban van a műfaj bebiflázható része, nyelveket tudnak, fittek és elegánsak, de részükről - egyelőre - kevés eredeti megnyilvánulást lehet látni. Mert erre igazából nincs is igény. Több mint feltételezhetően a nagy nyugati telekommunikációs kódexekben pontokba szedett médiaviselkedés (arcjátéktól a hangsúlyozásig) pontos bevágásáról van itt szó, ami e gépies és művi, de jól tervezhető képernyős gesztusokat szüli.
A nagy hírolvasó asztalokat megosztó párosok kötetlen (de megtervezett) cseveje a hírek között, s a búcsúzás utáni iratrendezgetés és vízivás mind a BBC-CNN-től és a többi nagytól jött át konzervként, a vetélkedők harsány „be happy” atmoszférája csakúgy, mint a háttérműsorok érzelmekre ható drámai felvezetői. A sokak által remélt egyéni kibontakozásra, a kísérletezésre a reméltnél sokkal kevesebb tér és (adás)idő jutott: ”Egyébként hívtak kereskedelmi csatornákhoz. Mutatták, milyen frankó a szőnyegpadlójuk, baró a légkondijuk és eszelős az irodabútoruk.(...) Kérdezték, milyen műsort szeretnék. Előadtam. Ujjongtak. Majd kihúzták a dizájnos fiókból valamelyik konzervműsor licencét, s közölték: tulajdonképpen erről lenne szó...” - foglalja össze a dolog lényegét a végül is az őstévénél maradó Geszti Péter. Így aztán az egymást éles szemmel, precízen kielemző versenyben egyik nagy kereskedelmi sem engedheti meg magának, hogy külsőségeiben, dizájnjában ne olyan legyen, mint a másik.

Párhuzamok kényszere

Műsorstruktúra tekintetében ez még inkább működik. Kockázatos lehet ugyanis a világszerte bevált és a többiek által itthon is beszoktatott napszakokban egészen mást adni. A reggel a hírszolgáltatásra, interjúkra és időjárás-jelentésre alapozó magazinműsorok sávja. Kilenc tájban aztán jöhet az első szappanopera. Majd általában a második, és máris ott vagyunk a délelőtt mélyén, ahol például a főzés-orvoslás-szépítkezés témákat felkínáló életmódmagazinok következnek.
Ahogy haladunk az esti főműsoridő felé, a sávos műsorbeosztás - tehát hogy azonos napszakban, azonos jellegű műsor várja a médiafogyasztót - még merevebbé válik. A látnivalók e kínos pontosságú kiadagolása - amelyet egyébként az MTV utolsóként vezetett be -, valamint a reklámidőknek az esti főműsorig egyre növekvő értéke könnyebben tervezhetővé teszi a heti műsort. Ám a néző könnyen úgy érezheti, hogy bárhová is kapcsol, mindenütt egy formakonzerv - legfeljebb a feliratában eltérő - adagjait tálalják elé. A két kereskedelmi csatornánál másfajta párhuzamosság is fellelhető, mely számos, témájában szinte teljesen megegyező, címében is hasonló sorozatfilmet, illetve műsort eredményez. Mintha egy-egy ikerpár kétfelé szakított tagját látnánk. Néhány példa a műsorújság alapján: Pensacola - A név kötelez és J.A.G. - Becsületbeli ügyek (katonai krimik), Medicopter 117 - Légimentők és Légizsaruk (rendőr/mentős-krimik), Pont.hu és Kuk@c (számítógépes magazinok), Fókusz és Tények plusz (híradók utáni bővítmények).
A hétvégén képernyőre tapadó szemek lefoglalásáért különösen nagy küzdelem zajlik. Sajnálatos, hogy a pénteki éjszaka blokkja mindkét adó ténykedésének legkártékonyabb szelete, sötét eszközökkel történő, ízléstelen versengés a nézettségért, melyet már a név is minősít (RTL Night klub/Szeszélyes éjszakák).
Vasárnap reggel viszont egy másik nagy célcsoport, a gyerekek lekötésére történik próbálkozás (mint Kölyökklub és TV2 Matiné) egy-egy, szinte hajnali, Bibliát népszerűsítő műsor után.
Látható tehát, hogy csakis nagy bölcsességgel és megfelelő szűrést alkalmazva tanácsos válogatni a mai tévénézőnek. A kínálat látszatra hívogatóan óriási, mégis sokszor csupán felmelegített menzaételt tesznek a nagyérdemű elé, akit nemegyszer érzékein - pletyka-, látvány- és egzotikuméhségén - át próbálnak törzsfogyasztóvá tenni.
S bár úgy érezzük, kellően megalapozott a fenti megállapítás, mely szerint a mai tele-víziózásban a szórakoztatás a fő cél, maga a kereskedelmi verseny azonban nagyon hasznos is lehet, például ha politikai műsorokról és tényfeltáró riportokról van szó. Míg az állami tévé patinás múltú háttérműsora, a Hét érezhetően egyre kormánypártibbá válik, addig a kereskedelmiek - jellegükből adódóan - nem valószínű, hogy eltávolodnának a liberális és kormánykritikus vonaltól. Ugyanakkor a veszedelmes jelenségekre nagyon is oda tudják vonni a közvélemény figyelmét, így nagy horderejű kérdéseket exponálva (pl. RTL-riport a nemzetközi neonáci találkozóról) hatni tudnak a törvényhozásra is. Ez pedig már ellensúlyt képvisel, és valamelyest garanciát jelent egy nagy étvágyú kormányzat idején a nyilvánosság és a tájékoztatás szabadsága számára.