Vissza a tartalomjegyzékhez


Mi eszi New Yorkot

Alligátorok a szennyvízcsatornában - ez még jópofa mende-mondának tűnhet New York városában. Ámde a fúró ászkák, amelyek szétrágják a város egyik jelentős főútvonalát - ennek már fele sem tréfa. A limnóriák, vagy közismertebben faászkák apró garnélarákszerű rákfélék, amelyek befészkelik magukat az átnedvesedett fába, majd megeszik azt. A facölöpök a főútvonal azon részét alkotják, amely átível az East River folyón. A főútvonal naponta 100 ezer jármű közlekedését biztosítja, és összeköti a belvárost Manhattan keleti oldalával. „Ezt olyan ügynek tekintjük, amellyel foglalkozni kell - nyilatkozta a közlekedési minisztérium szóvivője, Alex Dudley -, bár az ászkák nem jelentenek közvetlen életveszélyt.” Ennek ellenére a város, amelynek irányítása alá tartozik a főútvonal, azt tervezi, hogy 6 millió dollárt költ a probléma tanulmányozására. Az ászkák hajlama az átnedvesedett fák, azaz a rakodóparti cölöpök fogyasztására még súlyos károkhoz és az út összeomlásához is vezethetnek. A limnóriák parazitafertőzése évekig nem okozott problémát a város cölöpgátjainak, mert a szennyeződés megakadályozta túlzott elszaporodásukat. Számuk azóta nőtt meg, amióta 1987-ben bevezették a „tisztavíz-törvényt”, mely megszigorította a vízszennyeződés ellenőrzését. Dudley szerint az államnak el kell ismernie: ahogy a folyó egyre tisztább lesz, az ászkák száma úgy növekszik. (Reuters)