Az ázsiai sziget filmszínházai azért nem fogják bemutatni az Egyiptom hercege című
filmet, mert a malajziai filmhatóságok a Dream Works produkciót „közönséges
bibliai propagandának” minősítik.
Döntésüket többek között azzal indokolják hogy a film túlzó és nem alkalmas a
malajziai közönség számára. Miután a muszlim országok vallási hatóságai úgy
rendelkeztek, hogy minden próféta és Isten küldöttje nagyrabecsült az iszlámban, ezért
nem lehet ábrázolni őket. Mivel a film Mózes életét dolgozza fel, nem járulnak hozzá
forgalmazásához. A túlnyomórészt muszlim Malajzia bejelentette, hogy az ázsiai
filmipar szigorú cenzúrát akar bevezetni, és a későbbiekben csak kis mértékben
tolerálná a kényesebb vallási témájú filmeket. A múlt év novemberében Steven
Spielbergnek vitába kellett szállnia az ázsiai hatóságokkal, mivel azok kritikával
fogadták a második világháborús sikerfilmet, a Ryan közlegény megmentése című
alkotását is. A cenzorok arra hivatkoztak, hogy kegyetlen képsorai miatt a film nézhetetlen.
Tehát Spielberg filmeposzát vérfagyasztónak tartották a malajziai filmszínházak,
mindemellett az utcai árusoknál nagy lökdösődés folyik a kalóz Spielberg-kazettákért.
Ugyancsak hasonló vita zajlott 1994-ben, amikor a díjazott holocaust-filmről, a
Schindler listájáról volt szó. Spielberg szerint művészi becsületébe gázoltak
bele, amikor kivonták a forgalomból ezt a művét is.
A hatóságok eleinte azért tiltották be a filmet, mert az együttérzést mutatott a
zsidósággal. Tették ezt a miniszterelnök tanácsára, aki akkor belügyminiszter volt
és a cenzúra élén állt. Egyébként a Schindler listája az elutasított filmek közé
került Egyiptomban és Jordániában is. Libanonban pedig azóta videón sem hozzáférhető.
Az Arnold Schwarzenegger-film, a True Lies - a vásznon ostoba fanatikusoknak beállított
muszlim szélsőségesekkel - ugyancsak kiváltotta a cenzorok haragját, és száműzték
az országból, mondván, hogy „diszharmóniát teremt a társadalomban”. Végül, de
nem utolsó sorban meg kell említenünk a Babe című alkotást, ami azért került a
cenzorok bilincseibe, mert megsértette az iszlám tilalmat a disznóhúsfogyasztással
kapcsolatban, viszont sértetlenül túlélte a nagykereskedők cenzúrához beadott
fellebbezését. (Time - Reuters)