A Le Monde Diplomatique című tekintélyes francia lap január közepén részletes
cikket szentelt a szélsőjobboldali francia Nemzeti Front (NF) „páneurópai” elképzeléseinek.
1994-ben feloszlott az Európa Parlamentnek az a frakciója, amelyhez Jean-Marie Le Pen
pártja, az NF tartozott. Számos európai jobboldali párt jónak látta, ha inkább
megpróbál betagolódni a nyugat-európai demokratikus erők soraiba, és nem vállal többé
közösséget Le Penékkel, akik idegenellenes és a holocaustot bagatellizáló
megnyilatkozásaikkal mind kellemetlenebbekké váltak számukra. Nemcsak az olasz
Gianfranco Fini Alleanza Nazionaléja távolodott el az NF-től, hanem még az osztrák Jörg
Haider FPÖ-je is. Le Pen mindezek folytán nemcsak jelentékeny politikai szövetségeseket
vesztett el, hanem komoly anyagi erőforrásokat is, hiszen az Európa Parlament említett
frakciójának tagjaként jelentős szubvenciókat élvezhetett, amelyekből választási
kampányát és képviselői utazgatásait pénzelhette szerte Európában.
Le Pen belső marakodásoktól sem mentes pártjának különféle árnyalatú csoportosulásai
ezért évek óta Kelet- és Délkelet-Európában igyekeznek új kapcsolatokra szert
tenni. És ha Le Pen arról beszél, hogy 1999-ben „nacionalista internacionálét”
alapít majd, akkor elsősorban arra gondol, hogy az Európa Parlamentben ismét létrehozhatja
a (szélső) jobboldali pártok frakcióját - mindenekelőtt az EU tagjaivá váló
Magyar-, Lengyel- és Csehország vele rokonszenvező pártjainak közreműködésével.
Kelet-Európából elsőként a MIÉP elnöke kínálta fel segítségét Le Pen elképzeléseinek
megvalósításához - mutat rá a francia lap. 1996-ban Saint-Cloudban, a Le Pen főhadiszálláson
rendezett sajtókonferencián Csurka volt a sztárvendég, aki később 1997-ben ott volt
Strasbourgban is az NF kongresszusán. 1998 októberében, miközben javában folyt a kötélhúzás
Milosevics és a Nyugat között, Le Pen elküldte megbízottját Szerbiába Vojiszlav
Seseljhez, a Szerb Radikális Párt vezéréhez, hogy hivatalosan és nyilvánosan felajánlja
neki támogatását. Seselj, akiből időközben miniszterelnök-helyettes lett, a maga
27,3 százalékos választási eredményével kétségkívül jelentősebb szövetséges
lehet Le Pen számára, mint az 5,4 százalékos eredményt felmutató MIÉP.
Le Pen és helyettese, Dominique Chaboche 1997-ben megjelent a Nagy-Románia Pártja (PRM)
bukaresti kongresszusán (a PRM 4,5 százalékos választási eredménnyel „büszkélkedhet”),
egy másik NF-küldöttség pedig a Szlovák Nemzeti Párt vezetőit kereste fel (ez a párt
9,07 százalékkal Szlovákia harmadik legerősebb pártja). A lettországi Haza és
Szabadság Párt ifjú nacionalistáival (választási eredményük: 14,2 százalék) már
1996-ban felvette a kapcsolatot az NF diákszervezetének elnöke, Samuel Bellenger.
Le Pen Oroszországban Vlagyimir Zsirinovszkij 11,18 százalékos választási eredményt
felmutató Liberális Demokrata Pártját fogadta barátságába. Az első találkozás már
1994-ben megtörtént az NF főtitkára és a „Sztálin és Rettegett Iván szintézisét
megvalósító” orosz politikus között (az érdekes minősítést még 1993-ban adta
neki a Reconquete, Bernard Antonynak, az NF kultúrpolitikai vezetőjének lapja). Le Penék
logisztikai támogatást ígértek Zsirinovszkijnak, akinek pártját viszont az egyik
leggazdagabb orosz politikai szervezetként tartják számon.
A kialakítandó együttműködés révén mind az NF, mind a kelet-európai szélsőséges
nacionalista csoportok az európai integrációt akarják hátráltatni, és igyekeznek
minél több és nagyobb hatáskört megtartani a nemzeti államoknak az EU szerveivel
szemben. E fő politikai cél mellett persze az is fontos számukra, hogy egymás segítségével
enyhíthetik elszigeteltségüket és a leendő új Európa Parlament frakciójának
tagjaiként javíthatják pénzügyi helyzetüket.
A közös eszmei célt a már említett Bellenger így fogalmazta meg: „Azonos ellenségek
ellen küzdünk, akár az Új Világrend apostolai azok, akár a halni nem akaró marxista
dinoszauruszok.” Ugyanakkor az sem véletlen, hogy Le Pen kelet-európai partnerei militáns
antiszemitizmusukról ismertek, legyen szó akár a Nagy-Románia Pártról, akár a Szlovák
Nemzeti Pártról vagy épp a MIÉP-ről. Az NF-hez tartozó különféle árnyalatú értelmiségi
csoportok kétségtelenül azonosak abban a felfogásban, hogy „a zsidóságközpontú történelemszemlélet”
a tulajdonképpeni ok, ami miatt „tömegek és elitek” mintegy pavlovi reakcióval
azonnal elutasítják a Nemzeti Frontot. (Lásd: National Hebdo, 1998. jan. 15-21.)
Úgy látszik, Le Penéket kevéssé zavarja kapcsolataik építgetésében, hogy újdonsült
kelet-európai partnereik épp nacionalista irányzatuk miatt nincsenek és nem is igen
lehetnek jóban egymással. Az NF egyes politikusai közt sincs mindig teljes összhang a
kelet-európai partnerek kiválasztását illetően:
Le Pen például azt követően fordult az ultranacionalista szerb Seselj vajda felé,
hogy 1991-ben Tudjman horvát elnök nem volt hajlandó őt fogadni. Bernard Antony
viszont sohasem titkolta ellenszenvét a „szerb bolsevikokkal”, különösen Seseljjel
szemben, a szerb-horvát háborúban pedig Dobroszlav Praga usztasa milíciáit részesítette
erkölcsi és politikai támogatásban. Ugyanez az Antony találta meg a kapcsolatot és részben
(például az abortusz elleni küzdelemben) az együttműködést is Lech Walesával és más
lengyel katolikus csoportokkal, miközben az NF vallástalan aktivistáiból álló
csoport, a Nouvelle Résistance esélytelennek bizonyult a katolikus Lengyelországban.
Ami viszont az NF orosz kapcsolatait, Zsirinovszkijékat illeti, az NF-hez közeli köröknek
sikerült jövedelmező üzletekbe kapcsolódniuk Oroszországban. Amint a Canal Plus
1997-ben feltárta, az Elf olajkonszern 1996-ban 13 millió frankot invesztált egy társaságba,
amelyet Le Pen két munkatársa vezet. Zsirinovszkij pártjának legfőbb vezetői az
olajból szerezték vagyonukat. Ha a kelet-európai olajmezőket csak szélsőjobboldali
üzletemberek révén lehetne megközelíteni, úgy Le Pen pártja többet profitálhatna
ezekből, mint amennyiről álmodni mert.