PETRŐCZ KATALIN
Jean-Louis Benoit életében először rendez Moličre darabot, és mindjárt a szerző
utolsó művét, a Scapin furfangjait, ezt a már-már vaskos farce-ot választja, amely
enyhén szólva nem nyerte el a korabeli közönség tetszését. Most azonban az első előadástól
fogva szinte diadalmenetben halad a darab, sőt egyenesen eseménnyé vált Párizsban,
mivel sikerült kivívnia mind a közönség, mind a sajtó egybehangzó elismerését.
Moličre darabjait a XVII. század óta folyamatosan játsszák a francia színházakban,
színpadra állításuk tehát komoly hagyományokkal rendelkezik. Benoit némileg felrúgja
ezeket a hagyományokat: a szereposztásnál a fiatal színészgenerációt részesítette
előnyben, akik még nem sajátíthatták el a szokásos előadásmódot, tehát ezúttal
a furfangos Scapin természetesebb, őszintébb stílusban áll a nézők elé. A rendező
egyébként a Théatre de l’Aquarium igazgatója és eddig kortárs szerzők darabjait
vitte színre; ezúttal vendégként vesz rész a Comédie Francaise patinás intézményének
munkájában.
Kelet-európai turnéjuk első állomása Budapest. A Vígszínház látja vendégül a társulatot,
amely több mint 25 év után először jár Magyarországon - emlékezett meg a múltról
a sajtótájékoztatón a budapesti francia nagykövet, egyúttal reményét fejezve ki,
hogy a politikai és gazdasági kapcsolatok mellett kulturális vonalon is szorosabb együttműködés
várható a két ország életében. A sajtótájékoztatót egyfajta hírverésnek is szánták,
erre azonban - örvendetes módon - úgy tűnik, nem volt szükség: a jegyek már a
januári pénztárnyitáskor elfogytak, jelezve, hogy a francia kultúra az eltelt idő
ellenére sem vesztett vonzerejéből Magyarországon. A jegy nélkül maradt érdeklődőket
azonban kárpótolni igyekszik a Francia Intézet: a vendégjáték idején, február 11-14
között tematikus beszélgetéseket szerveznek a Comédie Francaise művészeivel. Csütörtökön
és pénteken 11 órától a színház igazgatója, Jean-Pierre Miquel beszél először a
franciaországi színművészeti iskolákról és a színészképzésről, majd a
klasszikusok színpadra állításáról napjainkban. 13-án szombaton az igazgatótól és
a rendezőtől a mai francia színházi életről hallhatunk, vasárnap pedig 18.30-tól közönségtalálkozóra
kerül sor a színészekkel. Közben megtekinthető egy fotókiállítás is a Comédie
Francaise kulisszái címmel.