GADÓ GYÖRGY
A bomberdzseki vonzásában

A fiatalok számottevő kisebbsége hajlik a szélsőjobboldal felé, ám veszélyes lenne, ha ezeket mind szélsőjobboldaliaknak is bélyegeznénk, mert épp ezzel a végleges minősítéssel löknénk oda őket a szélsőjobbos politikusoknak - derül ki a Neue Züricher Zeitung 1998. december 12-13-i számában Ulrich Sollmann ideggyógyász cikkéből. Ez az egyik legfőbb tanulsága annak a vizsgálatnak, amelyet Karintiában, az osztrák szélsőjobboldali Haider legfontosabb befolyási övezetében végzett egy kutatócsoport. A vizsgálat vezetői, Jutta Menschik-Bendele és Klaus Ottomeyer professzorok 1998 vége felé adták ki tanulmányukat a fiatalok körében tapasztalható szélsőjobboldali befolyás keletkezéséről, elterjedtségéről és megváltoztatható voltáról. (A szélsőjobboldaliság szociálpszichológiája. Opladen, 1998. Verlag Leske & Budrich) Úgy tűnik, a kutatók tapasztalatai nem csak Ausztriára érvényesek.

A Rostockban, Möllnben, Lübeckben, Solingenben lezajlott szélsőjobboldali zavargások óta Németországban is megnőtt a szélsőjobb előretörésével kapcsolatos aggodalom, és ezt csak fokozza, hogy a média részletekbe menően tudósít a fiatalok körében ható idegengyűlölet és erőszakosság visszataszító megnyilvánulásairól. Más tanulmányok egyértelműen jelzik, hogy a német fiatalságban erősödik a szélsőjobb befolyása (még ha ez a választásokon egyelőre nem is mutatkozik meg annyira). Egyes régiókban a szélsőjobboldali eszmékkel rokonszenvező fiatalok aránya eléri az egyharmadot is.
Az említett két professzor megállapításai szerint a fiatalok tizenöt százaléka minősíthető szélsőjobboldalinak, illetve mutat szélsőjobboldali tendenciát (a lányok aránya közöttük jelentéktelen). A szélsőjobboldali beállítottságot három jellemző határozza meg: a fiatalok helyeslik vagy ártalmatlannak tüntetik fel a nemzetiszocializmust, etnikumközpontú világképet hirdetnek, amelyben mindenki mással szemben a saját etnikumuk kapja a legjobb minősítést, végül - de nem utolsósorban - erőszakosságra hajlamosak.
Nem mondható szélsőjobboldalinak az a fiatal, akinél e három jellemző egyike áll csak fenn, vagy aki e jellemzők tekintetében az ellenkező álláspontra is hajlik. Sok fiatalban két lélek küzd egymással: az idegengyűlöletre és az erőszakra való hajlandóság birkózik a nyitottabb szellemmel és kommunikációs hajlammal. Gyakori például, hogy ha valamelyik fiatal egyéni beszélgetés során gyűlölködve szól az idegenekről, csoportos beszélgetésben épp ellenkező álláspontot támogat, sőt, néha még arra is képes, hogy az áldozat helyébe képzelje magát. Ezt a csoport más tagjai által elmondott ellenérvek hatására teszi. Meg kell jegyezni, hogy ezt a mérséklő hatást sokszor épp a lányok gyakorolják a szélsőjobbos hajlandóságú fiatalokra.
Sok felnőttnek nehezére esik beszélgetéssel jó irányba változtatni a fiataloknak ezt az ambivalenciáját. Sokszor már a szélsőjobboldali erőszak olyan külső jegyei is megfélemlítik őket, mint a kopaszra borotvált koponya, az arcon látható tetoválás, a bomberdzseki vagy az ejtőernyős csizma. Holott ez a külső sokszor csak a fiatalok saját szorongásait hivatott leplezni. Azzal próbálnak úrrá lenni félelmeiken, hogy másokban keltenek félelmet.
A szélsőjobbra hajló fiatalok alaphangulata gyakran mélyen depressziós, önmaguknak azonban nem vallják be, mennyire szenvednek ettől, ehelyett autoriter agresszióval ellensúlyozzák azt, hogy elvesztették tartásukat és önértékelésüket. Belső, lelki konfliktusukat ezzel átmenetileg és látszólag megoldják, ám az mindig újra feltörhet. A szélsőjobbos társadalmi környezet keretet szolgáltat ahhoz, hogy ezt az álgyógymódot kollektíven is megvalósítsák, átéljék. Ez a környezet politikai érveket is szállít ehhez. Ebben a politikai és szociális-pszichológiai közegben az erőszak olyan drog gyanánt hat, amelynek segítségével férfiúi önbecsülésük helyreáll, ráadásul elháríthatják az ezzel a magatartással szemben bennük feltörő gondolatokat.
A kutatócsoport a fiatalokkal beszélgetve igyekezett feltérképezni a szélsőjobboldaliság indítékait. Úgy találták, hogy ellentétben a gyakran hallható feltevéssel, nem valami tekintélyelvű és kényszerítést alkalmazó nevelés hatására válnak a fiatalok szélsőjobboldalivá. A fiatalok ma nagyon elégedetlenek a szüleikkel, elbizonytalanodtak, és rendezetlen számláik vannak a családjukkal. Nem tudnak az emberi viszonyok között tájékozódni, és a kapcsolatok iránti szomjúságuk a családon kívül kínálkozó ismeretségek felé fordítja őket. A szélsőjobbos miliőt az teszi különösen vonzóvá számukra, hogy egyrészt „ellenprogramokat” kínál, másrészt a vezérfigurák és szervezők révén a kemény és fennhéjázó férfiasság lélektanilag hatásos képét vetíti eléjük.
Ezekben az „ellenprogramokban” a nyolcvanas évek óta erősen megnőtt a kisebbségekkel szembeni diszkrimináció és a külföldiek elleni erőszakosság jelentősége. Az „idegenre” mint ellenségre vetítik át saját belső feszültségeiket. Az a vágyuk például, hogy passzív módon ellátásban részesüljenek, nyíltan hangoztatott irigykedéssé válik a külföldiekkel szemben. Utóvégre a külföldi csak elfoglalja az ember munkahelyét és kényelmesen élvezi a szociális háló előnyeit… Szélsőséges pártok ezt az irigységet élesztgetik a fiatalokban.
A fiatalok azonosságtudatának további központi jelentőségű problémája a nemek szerepével kapcsolatos bizonytalanságuk. Minél nagyobb ez a bizonytalanság, annál szilárdabban és radikálisabban képviselik szélsőjobboldali nézeteiket. A serdülőkor a személyiség mély változásának, a pszichoszexuális fejlődésnek az időszaka, amelyet testi szorongások és tökéletlenségérzések jellemeznek. A tanulmány szerzői szerint a fiatalok ezeket az érzelmeket azzal igyekeznek leküzdeni, hogy idegengyűlölet és agresszivitás formájában másokra vetítik ki őket: mások becsmérlésével, a mások elleni erőszakkal szerzik meg maguknak azt az érzést, hogy teljes és tökéletes férfiak. A túlhajtott testkultusz is erre szolgál; a hibátlan test nemcsak egy társadalmi trendnek felel meg, hanem egyben fegyver is mások megfélemlítésére.
A két professzor vizsgálatának eredményei és szélsőjobbos miliőben dolgozó pedagógusok tapasztalatai szerint az elfogadhatatlan magatartások elutasítása szükséges ugyan, de emellett a fiataloknak tisztességes esélyt kell adni a sikerre és a szociális elismertségre ahhoz, hogy elvonjuk őket a szélsőjobboldaltól. Ám nemcsak a pedagógusoknak, hanem a politikusoknak, szakszervezeti vezetőknek is fel kellene hagyniuk a puszta prédikálással. Nem is egyenrangú cimboraként kellene fellépniük, hanem - akár emberi gyöngéiket is vállalva - komoly tekintélyként, úgy, hogy a fiatalok érezzék: problémáikat és őket magukat komolyan veszik, készek velük kommunikálni és kielégíteni emberi kapcsolatok utáni szomjúságukat. A szélsőjobboldal fiatalokra gyakorolt befolyása azonban nem küzdhető le a munkanélküliség visszaszorítása nélkül: a munkanélküliség roppant károsan hat a fiatalok önértékelésére és önazonosságukkal kapcsolatos elképzeléseikre.