Vissza a tartalomjegyzékhez

SZAKONYI DÁVID
Kuncze Kovács vita


Kuncze Gábor és Kovács László a két ellenzéki frakcióvezető Lengyel László politológus mellett. Kedélyes hangulat    Fotó: Vörös Szilárd

Élcelődő hangulatban beszélgettek az ellenzék vezető politikusai a minap a jelenlegi politikai helyzetről egy fórumon. A Pénzügykutató Rt. által szervezett klubesten először Kovács László, az MSZP elnöke értékelte a választások óta eltelt időszakot. Monológjában összefoglalta pártjuknak a Fidesz sokrétű tevékenységéről alkotott kritikáját. „A Fidesz választási szlogenje az volt, hogy győzelmük esetén mindenkinek egy kicsit jobb lesz. Ehhez képest még egy év sem telt el, és már mindenki anyagilag átlag kilenc százalékos fogyasztáscsökkentést élt meg”- mondta. Szóvá tette, hogy a kormány a fontos tisztségekre a régi haverokat, rokonokat, üzlettársakat helyezte. „Orbánék úgy mutatkoztak be a közvéleménynek, mint a szegény sorból jövő vidéki fiúk, aztán kiderült, hogy hatalmas vállalkozásokon ültek” - tette hozzá. Kovács kitért a megfigyelő-bizottságok rettegtető és leszámolásokra alkalmas szerepére. Ezzel kapcsolatban a hallgatóság soraiban ülő Békesi László volt pénzügyminiszter megjegyezte, hogy 1989-ben az USA-ban, ahol az adóhatóság rendkívüli eredményeket tudhat a magáénak, az adóalap 60 százalékát tudták csak feltárni. „Isten mentsen meg attól, hogy egy kormány ne arra használja az adórendőrségét, mint amire való. Akit tönkre akarnak tenni, azt általuk tönkre tudják, akiknek pedig falazni akarnak, azoknak általuk tudnak. Mélyen meg vagyok győződve, hogy ezek a fiúk ezt akarják”- jelentette ki Békesi.
Kovács előadásában többek között még felrótta, hogy az a kormány kikerüli érdekegyeztetéseket, hogy a parlament működése nem ad érdemi lehetőséget az ellenzéknek a reagálásra; valamint a jobboldal aránytalan médiabefolyását. „A kormány még a helyesírási hibákat kijavító módosító beadványainkat is elutasította, amiket csak kísérletképpen készítettünk” - mesélte a pártelnök.
Kuncze egyetértett abban, hogy a mostani kormányzat főszereplői - ahogy mondotta - a Fidesz haveri köréből verbuválódtak, akiknek korábbi tevékenységével kapcsolatban némely esetben kételyek merültek fel. Hozzátette, hogy ő személy szerint az MSZP klientúráját sem szívlelte. Pelikán „elvtárssal”, a leváltott adófőnyomozóval kapcsolatban egy pesti viccet is hallhattunk: Kop-kop-kop…- Ki az? Válasz: Adórendőrség. Válasz bentről: Köszönjük, nem veszünk aranyat.
„Pelikán saját bevallása alapján a tudatlanok bátorságával vállalhatta el az APEH bűnügyi igazgatóságának vezetését” - mondta Kuncze. Hozzátette, hogy a feketegazdaság elleni fellépés csak retorika a Fidesznél. Szerinte hatalmas feszültséget gerjeszt a társadalomban, hogy a Fidesz által tett ígéretek jócskán meghaladják teljesítőképességeiket. „Tettek egy csomó ígéretet, de a kormányváltás utáni első munkanapon, mikor Orbán Viktor leült Horn Gyula valamikori dolgozószobájában, és kihúzta a fiókot, a penészes tízóraimaradékok és lerágott almacsutkák alatt megtalálta a gazdasági kimutatásokat is” - mondta. Problémásnak tartja az SZDSZ a kormánynak azt a magatartását is, amellyel ki akarja iktatni politikai ellenfeleit. „Ha a mostani kormány azzal a többséggel rendelkezne, mint az előző kormány, már régen új alkotmányunk lenne, az összes kétharmados törvényt megváltoztatnák” - állította Kuncze. Mint kiderült, Orbánék 63 új törvényt akarnak az elkövetkezendő félévben, ezek között olyanokat, mint a nemdohányzókat védő törvényt. „Ebben egyébként az is szerepelne, hogy tizennyolc év alattiak nem dohányozhatnak az utcán. Lehet, hogy álszakállt fognak ragasztani, hogy ne büntesse meg őket a rendőr” - mondta a volt belügyminiszter.