VAGYIM ARISZTOV
Félelmek és remények

Európában már rég lecsengett a karácsony, a pravoszláv Oroszország azonban a Juliánus-féle naptár szerint ezen a héten, a mi időnk szerint csak január 13-ról 14-re virradó éjjel lép át az új esztendőbe. Annak ellenére, hogy a „régi” újév nem hivatalos időpont, a legtöbb ember mégis ilyenkor érzi véglegesnek az évváltást. Arra pedig, hogy az orosz polgár milyen érzésekkel élte meg mindezt, egy közvélemény-kutató intézet próbál választ adni.

Két koldus veszekszik az útszéli helyért Szentpétervárott. Kenyérharc                    Fotó: MTI

A megkérdezettek többségének az elmúlt év a gazdasági reformokat és a demokráciát előmozdítandó folyamatokban való csalódás éve volt, mintegy 50 százalékuk életérzését a fáradtság és közöny jellemezte, emellett megjelent a félelem, a tanácstalanság és a düh is. Mindössze 8 százalékot tesz ki azok száma, akik abban reménykednek, hogy a jövő évben javul az ország helyzete. A legtöbben - a megkérdezettek 83 százaléka - úgy tartják, hogy az 1998-as év az előzőnél jelentősen nehezebb volt.
Ennek fényében nem csoda, hogy egyre erősödik a nosztalgia a szocializmus szegényes, de legalább stabil évtizedei iránt. A baloldali mozgalmak erősödésének egyik legbeszédesebb bizonyítéka, hogy alig egy hete megalakult a „Sztálini blokk a Szovjetunióért” nevű új párt, magába olvasztva a Tyerehov vezette „Tisztek Szövetsége” pártot és a „Dolgozó Oroszország” -ot (ez utóbbi vezetője lett az új párt elnöke is). Szimbolikus jelentőséggel bír, hogy a párt tagjai között találjuk Sztálin unokáját, Jevgenyij Dzsugasvilit is, aki nem elég, hogy nagyapja kiköpött mása, de hozzá hasonlóan állapítja meg az oroszországi problémák forrását is: „az ellenség köztünk van” - jelentette ki az alapítást követő sajtókonferencián. Innen már csak egy lépés, hogy elkezdődjön a „nép ellenségeinek” felderítése. Szó ami szó, ezt a tevékenységet sokan szívesen folytatnák. Többek közt ez is magyarázata lehet annak, hogy oly számosan miért nem hívei a kommunista eszmékhez való visszatérésnek.
Emellett az is igaz, hogy az emberek többségét nem elsősorban a kommunizmus vagy a kapitalizmus közötti választás kérdése foglalkoztatja: ennél sokkal konkrétabb és köznapibb gondokkal vannak elfoglalva. A jövőre vonatkozó reményeik sok mindenben közösek: az egész társadalom reménykedik például abban, hogy sikerül megbirkóznia az egyre növekvő félelemmel. Ami pedig különösen figyelemre méltó mozzanat, hogy ez az életérzés a gyermekeket is érinti. Az egyik moszkvai napilap felmérése szerint a 7-17 éves gyermekek mintegy negyedrésze szeretne megszabadulni az életében jelenlévő félelemtől. Válaszaik szerint a legjobban a részegektől, kábítószeresektől és a mániákusoktól, valamint a saját szüleiktől félnek. Míg azonban a szülők csak az iskolai rossz eredményekért büntethetik őket, addig az utcán, véleményük szerint, komoly esélyük van arra, hogy megtámadják, megerőszakolják, elrabolják, sőt megöljék őket. Még a tízéves gyerekek is félnek a polgárháborútól, éhezéstől, haláltól. Sokan attól is tartanak, hogy esetleg kábítószeressé vagy bűnözővé válnak. Ettől mellesleg a szülők is tartanak, és nem is alaptalanul: manapság gyakorlatilag bármely orosz iskolában hozzá lehet férni (és hozzá is férnek) a drogokhoz. A pedagógusok nem képesek megnyugtatóan visszaszorítani ezt a problémát, már csak azért sem, mert ők is a puszta létükért küzdenek - fizetést már rég láttak.
A múlt év ehhez kapcsolódó legtragikusabb eseménye egy uljanovszki tanító halála volt, aki kollégáival együtt éhségsztrájkot folytatott - így próbálták elérni több hónapja elmaradt béreik kifizetését. A pedagógusokon kívül még nagyon sokan reménykednek abban, hogy az idén már nem fognak „ingyen dolgozni”: ebben bízik a hadsereg, a rendőrség és más fegyveres testületek dolgozói is.
Az államnak csak a nyugdíjasok felé összesen mintegy 30 milliárd rubel (1,4 milliárd dollár) tartozása van, és ennek kiegyenlítése a Nyugdíjazási Alap vezetői szerint 1999 júliusánál előbb nem is várható. A bérek elmaradása sok gyári munkás számára is nagy gond. Van olyan munkahely, ahol már 2-3 éve tart ez az áldatlan állapot. Nem is mindenki tűri. A múlt év végén a tulszki terület egyik kisvárosában valóságos felkelés tört ki az autóüzem dolgozói között, ugyanis már 10 hónapja nem kaptak fizetést, miközben a vezetőség elegáns kúriákat építtetett magának. Oroszországban számos ilyen vezető van, aki azt reméli, hogy az új évben is könnyen hozzájuthat a sikerhez, persze mások számlájára - s mindezt bármiféle lelkiismeretfurdalás nélkül.
Egyébként a nagyvállalatok és üzemek igazgatóinak nagy részét még a szovjet idők vezetői, a kerületi és területi bizottságok, valamint a kommunista párt központi bizottságának egykori dolgozói alkotják. Azok az igazgatók, akik valóban vállalatuk sikerével törődnek, abban bíznak, hogy talán kialakulnak Oroszországban a termelés normális feltételei. Arra számítanak, hogy 1999-ben végre megvalósul az adóreform, és elfogadják az egységes adókódexet. Sok vállalat és azok vezetői azonban még mindig az államtól várják a segítséget - főleg pénzben. Az államnak azonban szintén pénzre van szüksége, ugyanúgy, mint nekik, és éppen a vállalatoktól remél bevételhez jutni.
Nem sikerült az 1999-es költségvetést sem az év vége előtt elfogadni. Hivatalosan is elismerik, hogy „ez valójában egy túlélési költségvetés, mivel minden elemét a minimumra szabták.” Azonban még ezt a minimumot is nehéz lesz teljesíteni. A kormány abból a számításból indult ki a tervezésnél, hogy a dollár év közben 21-23 rubelt fog érni. Ezzel szemben a dollár hivatalos árfolyama már január 13-án 22,6 rubel volt (azaz csak november óta 50 százalékot emelkedett). A kormány most abban bízik, hogy külföldi kölcsönökkel sikerül stabilizálni a rubelt. Ugyanakkor szakemberek állítása szerint Oroszországból évente 9 milliárd dollár kerül ki. Figyelembe véve az ország jelenlegi helyzetét, aligha lehet remélni, hogy az országból kivitt valuta mennyisége idén csökkenne.
Az 1999-es év a választások éve az Állami Dumában. A jelenlegi küldöttek természetesen abban reménykednek, hogy újra a „nép szolgálatába” állhatnak, ami érthető is, hiszen ezek a „szolgálók” messze jobb életkörülményeket tudhatnak magukénak, mint a nép. Úgyhogy a duma néhány képviselője már - biztos, ami biztos - el is kezdte a maga kis kampányát. Vlagyimir Zsirinovszkij például orosz népviseletbe bújva énekelte el az újévi műsor keretében, hogy „Veled maradok, drága szülőföldem, nem kell nekem a török tenger, és nem kell nekem még Afrika sem...”
A pártvezér valószínűleg abban reménykedik, hogy ország-világ előtt demonstrált patriotizmusával sikerül helyreállítania a múlt év során kissé megrendült politikai presztízsét.
No, és mi van az elnökkel? Jelcin is reménykedik: elsősorban abban, hogy 2000-ig poszton marad, és ez idő alatt egyúttal biztosíthatja mind a maga, mind a családja számára a nyugodt jövőt. Tudja ugyanis, hogy a „leszolgált” vezetőket nem várja Oroszországban túlzottan tiszteletteljes bánásmód. Némely információ szerint Jelcin újra át akarja szervezni az elnöki hivatalt, aminek segítségével lehetősége lesz egy új ellenőrzési mechanizmus létrehozására. Az Igazságügyi Minisztérium, illetve az adórendőrség közvetlen feletteseként tulajdonképpen lehetősége nyílik arra is, hogy ne engedélyezze bizonyos pártok és szervezetek bejegyzését, továbbá, hogy megfigyelése alatt tartsa az oligarchák politikai magatartását, főképpen azokét, akik kezdenek felhagyni az ő támogatásával. Ennek eszköze lehet például az adóellenőrzés. Egy-egy ilyen akció még növelné is tekintélyét az egyszerű nép szemében, akik szerint a nagyhatalmú mágnások a nép és az állam vagyonából gazdagodtak meg.
Az emberek egyébként nem nagyon bíznak az ilyen leleplezésekben, mint ahogy magában az elnökben és a kormányban sem. Ezt mutatja az is, hogy az ünnepek után az emberek sorban álltak a takarékbanknál, hogy mielőbb átválthassák az 1993-95-ös kibocsátású értékpapírokat a tavaly január elsejétől bevezetettekre. A törvény szerint a beváltásra még három évig lesz lehetőség, az emberek azonban félnek, hogy esetleg ez alkalommal is becsapják őket. Egyre jobban hozzászoknak ahhoz, hogy csak magukban bízzanak. És talán éppen ez a fő pozitívuma a tavalyi válságnak. Ez az, ami reményt ad arra, hogy az új évet is túlélik.
Ha ez a reménység nem válik valóra, akkor Oroszországban minden bizonnyal megnő a kereslet Sztálin unokái és vezetési stílusa iránt.