Vissza a tartalomjegyzékhez

FLOSSMANN GYÖRGY
A tanár úr millenniuma

„Nekem mint magyar és katolikus embernek mindig az egész ország érdekeit kell szem előtt tartanom, pártoktól függetlenül“- jelentette ki Nemeskürty István, a millenniumi ünnepségsorozatért felelős kormánybiztos minapi sajtótájékoztatóján. A történész emellett azt is kifejtette: „Jövőre az egész világ ünnepelni fog, hiszen 2000 éves a kereszténység, ami főként Európa számára kiemelkedően fontos. Magyarország ehhez az ünnepléssorozathoz kíván csatlakozni. Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy az egész ország megtalálja az örömét, ezért azt tervezzük, hogy az ünnepek alatt valamennyi vármegye székhelyére elvisszük a Szent Koronát, hogy mindenki ünnepelhessen.” Az ünnepségsorozatra a következő 3 évben 26 milliárd forintot fogunk költeni, ebből 15 milliárdot szánnak beruházásokra, műemlékvédelemre. A leginkább kiemelt területek közé számítanak a királyi városok, kastélyok, várak, valamint a templomok és egyéb egyházi intézmények, melyeknek felújítására mintegy egymilliárd forintot szánnak. Az Országgyűlés elnökének be akarják terjeszteni, hogy 2000-ben az első parlamenti ülésen a szent korona jelenlétében foglalják törvénybe az 1000 éves keresztény államiság tényét. Az ünnepségek során kulturális programokat szerveznek itthon és külföldön egyaránt. Ezen belül fog sor kerülni a Vatikánban egy magyar nemzeti kiállításra, amelynek fő témája a kereszténység felvétele lesz. Pályázatokat írnak ki zenei és irodalmi művekre, közép-és általános iskolai versenyekre. Még ebben az évben 700 millió forinttal fogják támogatni a filmművészetet, négy film fog ebből az összegből elkészülni: Mészáros Márta Bartók Csodálatos mandarin című filmje, Koltay Gábor rendezésében egy Szent László koráról szóló film, emellett angol-magyar koprodukcióban Bereményi Géza vezetésével feldolgozzák Széchenyi István életét, valamint Jankovics Marcell - a Nemzeti Kultúrális Alap első embere- fog Csodaszarvas címmel filmet készíteni. Emellett támogatják a Csurka István, MIÉP-elnök „szövegírásával” Kincsemről, a legendás versenylóról, készült filmet.