Egy ideje idegesség tapasztalható Svájc egyes területein - a valamikor rettegett,
üldözött és elkergetett farkas 50 év elteltével visszatért Olaszországból az
alpesi országba. Biológusok és állatvédők ugyan örömmel fogadták az első szürke
farkasok megjelenését Wallis kantonban, de a vadászok és a pásztorok gyorsan előszedték
fegyvereiket. Egy wallisi vadorzó egy hónappal ezelőtt elejtett egy farkast, és az állatvédők
bosszantására egy állattetem-lerakodóhelyen hagyta a lelőtt állatot. A szürke
farkas azonban nem egymaga érkezett. Svájc nyugati részében mind több jel mutat
farkasok jelenlétére, így például Brig közelében (Wallis kanton) is a minap láttak
egy példányt. Attól a helytől nem messze pedig több birka és két szarvas tetemére
bukkantak. Urs Breitenmoser biológus szerint pánikra azonban semmi ok, hiszen kétségtelen,
hogy eddig csupán néhány fiatal hím állat vándorolt Olaszországból Svájcba, ahol
igazi farkaspopulációról csak akkor lehetne szó, ha nőstények is követnék a jövevényeket.
Ez viszont akár évekbe is beletelhet. Olaszországban ez idő szerint mintegy 400 farkas
él. Elvben az Alpok egész vidéke az európai farkasok élettere - vélekedett a biológus.
Svájc manapság ideális terület a farkasok számára ízletes vaddisznóival,
szarvasaival és őzeivel. Nem úgy, mint 150 évvel ezelőtt, amikor a farkasok az erdőségek
pusztulása és a zsákmány fokozatos kihalása miatt arra kényszerültek, hogy birkákkal
táplálkozzanak. Breitenmoser szerint a farkasoktól való félelem valóságos „Piroska-effektus”,
hiszen az emberek aggodalma teljességgel alaptalan. Az pedig, hogy a ragadozó egy napon
bemerészkedik-e a nagyvárosok - mint Bern vagy Zürich - közelébe, kizárólag attól
függ, hogy a hatóságok képesek lesznek-e megakadályozni a farkasok illegális kilövését.
(MTI)