Vissza a tartalomjegyzékhez


NAGYÍTÓ
Washingtoni tanácstalanság

Az Irakkal kapcsolatos amerikai tanácstalanságot tükröző elemzés jelent meg a The New York Times vasárnapi számában. A cikk idézi David Albrightnak, a washingtoni Tudományos és Nemzetközi Biztonsági Intézet vezetőjének a véleményét, aki szerint Irak ma közelebb van a nukleáris fegyver előállításához, mint 1991-ben. Albright, aki a nukleáris fegyverek szakértőjeként korábban ellenőri munkát végzett Irakban, most az Irakból elmenekült Kidir Hamza atomtudóssal dolgozik együtt. Mindketten úgy vélik, hogy Irak két-három éven belül szert tehet atombombára, feltéve, ha sikerül nagymértékben dúsított urániumot szereznie Oroszországtól. Albright ehhez hozzáteszi, hogy a helyszíni fegyverellenőrök hiányában egy-két évbe is beletelik, míg a Nyugat hitelt érdemlő tudomást szerezhet valamilyen iraki nukleáris programról.
Ennél is gyorsabban „ketyeg az óra” a vegyi, illetve biológiai fegyverek vonatkozásában - derül ki az amerikai napilap írásából. E tekintetben a lap Anthony Cordesmant, a washingtoni Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának elemzőjét idézi, aki szerint a légicsapások csak marginális fontosságú épületeket sújtottak - olyanokat, ahonnan az irakiak időben elvittek mindent.
Nincs átfogó terv arra nézve sem, hogy ki dönthetné meg Bagdadban Szaddám Huszein uralmát. A The New York Times megjegyzi: Sandy Berger nemzetbiztonsági tanácsadó is elismerte, hogy az iraki ellenzék gyenge és megosztott. A lap olyan washingtoni illetékesek véleményét idézi, akik türelemre intenek, mondván, a „féken tartás” a szovjet birodalommal szemben sem hozott gyors sikert.
A lap az elemzés mellett keretes írásban ismerteti egy elvben elképzelhető új iraki vezető életrajzát. Sarif Ali bin el-Husszeinről, a most 42 éves trónörökösről van szó, aki negyven esztendővel ezelőtt, a monarchia megdöntésekor szerencsésen túlélte unokatestvére, II. Fejszál király és Abdullah trónörökös lemészárlását. Szülei, akiket rokonság fűz a szaúdi és a jordániai uralkodó dinasztiához, kijuttatták őt Irakból. (Sarif Ali bin el-Huszszein nagyapja, a mekkai emír volt a nagybátyja I. Fejszál királynak, akinek a britek 1921-ben átadták a trónt.)
A trónörökössel - aki az Alkotmányos Monarchia Mozgalma nevű szervezetet irányítja, célul kitűzve a királyság helyreállítását - a legutóbbi légicsapások napjaiban puhatolózó megbeszélést folytattak az amerikai külügyminisztérium és a védelmi minisztérium illetékesei - írja a The New York Times. (Ramor Frigyes)