Soros György nemzetközi befektető, az osztrák Raiffeisen Zentralbankkal (RZB) társulva
beszáll a kelet-európai hitelezésbe - írta a News hírmagazin. Elsősorban olyan
országok jönnek szóba a közös tevékenység számára, ahol a reform késve indult és
a magánszektor még gyerekcipőben jár, például Bulgária vagy Románia, ahol elsősorban
magáncégeknek akarnak kölcsönözni.
Soros György azon a véleményen van, hogy megérett az idő a Nemzetközi Valutaalap
(IMF) átalakítására. Előnyösebb lenne, ha az IMF nemzetközi hitelszabályozóként
tevékenykedhetne, és az amerikai, valamint az európai központi bankok képviseltethetnék
magukat vezető szerveiben.
Soros azt javasolta a Financial Times című brit lap hasábjain, hogy a világválságok
megelőzése érdekében az IMF-et nemzetközi központi bankként kellene működtetni. Még
pedig oly módon, hogy rendelkezzék azzal a képességgel, hogy utolsó esély legyen
hitelezőként, meghatározott gazdasági és politikai szempontok szerint összeválogatott
országok számára. A nemzetközi befektető szerint a legutóbbi nagy válságok közben
az IMF inkább a problémának, mintsem a megoldásnak volt alkotóeleme. Az IMF eltérően
kezelte a kölcsönvevőket és a hitelezőket: az utóbbiakat előnyben részesítette. A
hitelezők számíthattak rá, hogy megoldásaival nekik kedvez, ha baj van, és ez a várakozás
hanyag pénzügypolitikára ösztönözte az érintett országokat. A másik nehézség
az, hogy az IMF csak akkor avatkozhat be a gazdasági folyamatokba, ha már válság van,
de annak megelőzésére nincs felhatalmazása.