Vissza a tartalomjegyzékhez

PÁTKAI MIHÁLY
Dzsihád a cionista keresztesek ellen

„Hadüzenet a két szent hely földjét megszállás alatt tartó amerikaiak ellen” - ezzel a címmel jelent meg Oszama bin Laden szaúd-arábiai származású multimilliomos terrorista legújabb felhívása, amelyben az újév alkalmából ismét szent háborúra, dzsihádra szólította fel az iszlám világot az Egyesült Államokkal és Angliával szemben: minden iszlám harcos feladata, hogy ennek a két országnak a befolyását kiszorítsák a Közel-Keletről.

Bin Laden kijelentette, hogy az Irakot ért légicsapások „Izrael és a zsidók javát” szolgálták. „Ne maradjon rejtve senki előtt az a tény, hogy az iszlám népe a cionista keresztesek és szövetségeseik agressziójától, bűnétől és igazságtalanságától szenved. A muszlimok vére a legolcsóbbá vált, vagyonuk pedig ellenségeik zsákmánya lett. Az ő vérük folyt ki Palesztinában és Irakban.” A terrorvezér szerint 1999 a totális háború éve lesz, mivel a muszlim világ türelme elfogyott: „Az évek során már többször adtunk figyelmeztető jelzéseket” - nyilatkozta bin Laden az ABC hírcsatornának adott interjújában. „A figyelmeztetéseket és felszólításokat követően számos iszlám országban Amerika-ellenes robbantásokra került sor.”
A legenda úgy tartja, hogy Oszama bin Laden a világ legmodernebb terroristája. Az afganisztáni hegyvidékben megbúvó titkos barlangjából folytatja szent háborúját a „cionisták” és a „keresztesek” ellen - műholdas telefonok és modemek segítségével. „A tömör sziklából kivésett szobákban monitorok sora világít, faxgépek búgnak, az üzeneteket pedig szatellit-telefonokon továbbítják” - szól bin Laden hálózatáról az egyik beszámoló. Nyugati hírszerzők szerint a háromszáz millió dolláros vagyonnal rendelkező bin Laden nemzetközi terrorista hálózatot működtet, utasításait e-mail-en keresztül adja. Keze Európába is elér. A szófiai Trud című napilap szerint a terrorvezér az elmúlt években több mint 100 ezer eredeti albán útlevelet vásárolt, amellyel emberei szabadon utazhatnak a világon.
Az új stratégia részeként Oszama bin Laden harcosai olyan országokban lépnek akcióba, amelyek eddig mentesek voltak az iszlám fundamentalisták merényleteitől. Utólag derült ki, hogy a múlt héten lezajlott jemeni emberrablást végrehajtó szélsőséges muszlim fegyveresek először - bin Laden felszólításának eleget téve - az ádeni brit konzulátus felrobbantását tervezték, boszszúból az Irakot ért amerikai és angol rakétatámadásokra. A huszonnégy órás dráma a muszlim fundamentalista emberrablók és a jemeni katonaság közötti tűzpárbajjal ért véget, melynek során a túszok közül négyen életüket vesztették.
A londoni Daily Telegraph című napilap értesülése szerint a héten távoznia kellett Ádenből annak a két angol nyomozónak, akik a túszdráma kivizsgálására érkeztek Jemenbe. Anglia azt szerette volna megtudni, hogy a jemeni katonák miért nem próbálkoztak kompromisszumos megoldással a fegyveres lerohanás helyett. A jemeni hatóságok azonban megtagadták az együttműködést az angolokkal. Erre utal az is, hogy a jemeni belügyminiszter nem fogadta Vic Henderson angol nagykövetet. Mindez azt a feltételezést látszik alátámasztani, hogy a túszdráma áldozatait nem a terroristák végezték ki, hanem a kiszabadítási akció során keletkezett tűzharcban vesztették életüket.
Az év első hetében a világ más részein is több merényletet követtek el az iszlám nevében. Ismeretlen fegyveresek 16 síita muszlim hívőt mészároltak le Pakisztán Pandzsab tartományának déli részén. A motorokon érkező nyolc fegyveres tüzet nyitott Sah Dzsamal település egyik mecsetében imádkozó emberek csoportjára. Bár a gyilkosságokért senki sem vállalt felelősséget, a rendőrség szerint a gyilkosok egy rivális iszlám irányzat, a Sipa-e-Sahaba szélsőséges szunnita csoport tagjai voltak. 1998-ban hatszázan vesztették életüket Pakisztánban vallási indíttatású gyilkosságok következtében. Ezzel egy időben megindult a hajtóvadászat azokra a terroristákra, akik újévkor merényletet kíséreltek meg Nawaz Sarif pakisztáni miniszterelnök ellen.
James Rubin amerikai külügyi szóvivő szerint az iraki biztonsági szervek - Szaddám Huszein második fiának, Kuszajnak az irányítása mellett - több száz síita mohamedánt mészároltak le Irak déli részén is. Rubin arról is beszámolt, hogy az iraki hatóságok ezen felül több mint kétezer embert - köztük nőket, gyermekeket, betegeket és öregeket - ejtettek túszul a zömmel síiták lakta déli mocsarak térségében. Irak lakosságának többsége és a bagdadi vezetés zöme a mohamedán vallás szunnita ágához tartozik, míg a síiták a szomszédos Iránban vannak döntő pozícióban.
Feltehetően iszlám szélsőségesek állnak annak a pokolgépes merényletnek a hátterében is, amelynek következtében a Fülöp-szigetek déli részén legkevesebb kilenc ember életét vesztette, és ötvennél több megsebesült. Rendőrségi jelentések szerint a robbanószerkezet akkor lépett működésbe Jolo város központjában, amikor bámészkodók tucatjai egy égő áruház oltási munkálatait figyelték. Szemtanúk lövéseket is véltek hallani - jelentette a dpa hírügynökség. Az áldozatok között van három rendőr és két katona, akiket azért vezényeltek a helyszínre, hogy elejét vegyék a fosztogatásoknak. Biztonsági erők az Abu Sayyaf terrorista csoportot gyanúsítják a merénylettel, mivel ez a szervezet bosszút esküdött két vezetőjének múlt heti halála miatt.


„Örülünk, ha gyilkolhatunk”

Az amerikai Time magazin riportere afganisztáni főhadiszállásán beszélgetett Oszama bin Ladennel. Részletek a lap január 11-i számában megjelent interjúból:

- Ön a felelős az amerikai nagykövetségek ellen Afrikában tavaly elkövetett merényletekért?
Oszama bin Laden: - Az Egyesült Államok és Izrael elleni dzsihád céljából szerveződött Nemzetközi Iszlám Front - Allah kegyelméből - egyértelmű fatwát (rendeletet) adott ki, amely felszólítja az Iszlám Nemzetet, hogy szent háborút folytasson a szent helyek felszabadítása céljából. Mohamed nemzete válaszolt a felhívásra. Amennyiben a zsidók és amerikaiak elleni dzsihád meghirdetése az al-Aksza mecset és a Szent Kába felszabadítása céljából bűntény, akkor a történelemkönyvek bűnözőként tartsanak számon. Feladatunk az emberek felrázása, és - Allah kegyelméből - ezt meg is tettük.
- Ismeri azokat az embereket, akiket a támadások elkövetéséért letartóztattak?
- Tudom, hogy azok, akik az életüket tették kockára Allah jóindulatának kiérdemléséért, valódi férfiak. Ők tisztították meg az iszlám világot a szégyentől. Személyüket a legnagyobb megbecsülésben tartjuk.
- Mi a véleménye arról, hogy az amerikai és angol csapatok decemberben megtámadták Irakot?
- Kétség nem fér ahhoz, hogy az áruló támadás megerősítette: Anglia és az Egyesült Államok Izrael és a zsidók érdekében cselekednek, előkészítve az utat ahhoz, hogy a zsidók ismét megosszák az iszlám világot, fogságba taszítsák, és megfosszák maradék vagyonától is. A támadók jelentős része olyan Öböl-országokból érkezett, amelyek elveszítették függetlenségüket. A betolakodók most azon a földön járkálnak, ahol Mohamed született és ahol a Korán kijelentetett neki. A helyzet nagyon komoly. A muszlimoknak kell betölteni küldetésüket, hiszen a térség (arab) uralkodói beletörődtek országaik megszállásába. Ezek az országok az iszlámhoz tartoznak, nem a vezetőikhez.
-  Az Egyesült Államok mire számíthat Öntől ezután?
- Bármelyik tolvaj, vagy bűnöző vagy rabló, aki lopás céljából tör be egy országba, számíthat arra, hogy bármikor megölhetik. Nagy szűklátókörűség lenne feltételezni, hogy az amerikai katonák bármi jóra is számítanának tőlem. Muszlimok ezrei és milliói mérgesek. Az amerikaiaknak olyan reakcióra kell számítaniuk az iszlám világ részéről, amely mérhető ahhoz az igazságtalansághoz, amellyel ők sújtanak bennünket.
- Az Egyesült Államok szerint Ön kémiai és nukleáris fegyverek beszerzésén fáradozik.
- A fegyverek beszerzése vallási kötelességünk a muszlimok megvédése céljából. Ha valóban szert tettem ilyen fegyverekre, akkor hálát adok Allahnak, hogy erre képessé tett engem. Ha pedig arra törekszem, hogy ilyen fegyvereket beszerezzek, akkor kötelességemnek teszek eleget.
- Az Egyesült Államok gazdaságilag próbálja elszigetelni az Ön szervezetét...
- Az Egyesült Államok tudja azt, hogy - Allah kegyelméből - immár tíz éve viselek hadat ellene. Az USA szerint egyedül én vagyok a felelős katonáinak meggyilkolásáért Szomáliában. Allah tanúsíthatja, hogy örömmel tölt el bennünket amerikai katonák meggyilkolása. Amerika azóta próbálja szorosabbra fogni a gazdasági blokádot velünk szemben, azóta próbál engem elkapni. Ez nem sikerült. A blokád nem okoz nagy kárt, Allah pedig meg fog jutalmazni bennünket.