Orbán Viktor miniszterelnök szerda reggelente a Kossuth Rádióban hallgatói kérdésékre
válaszol. Ez teljesen új jelenség a rendszerváltás utáni kormányzati politikában,
mivel korábban Antall József, illetve Horn Gyula is más módját választotta a nyilvánosság
tájékoztatásának.
Minden kommunikációs szakember örül a párbeszédnek. A beszélgetés közelebb
hozza egymáshoz az embereket - indokolta Hollós János, a Magyar Rádió Krónika című
műsorának vezetője. A szerkesztő tavaszi kinevezését követően egyik fontos teendőjének
azt tartotta, hogy minden szervezettel, párttal, kamarával, szóvivővel felvegye a
kapcsolatot. Az elmúlt nyolc év alatt - aktuális politikai események kivételével
- nemigen volt példa arra, hogy miniszterelnökök készséggel álltak volna egy-egy műhely
rendelkezésére, pedig igény bőven lett volna rá - emlékeztetett Hollós, aki
kiemelte: ennek a távolságnak a felszámolására tett első lépések iránti érdeklődés
mértékét jelzi, hogy több médium gyakran közli a miniszterelnökkel készített
interjúkat rövidítve.
Borókai Gábor kormányszóvivő elmondta, hogy a jövőben a miniszterelnök kéthetente
válaszolja meg a hallgatói kérdéseket. A műsor jó lehetőséget nyújt arra, hogy a
kormányfő egy jelentős réteggel - a Reggeli Krónika hallgatóival - találkozva közvetlenül
válaszolhasson kérdésekre. A szóvivő hangsúlyozta, hogy a kormány tisztában van a
sajtó közvélemény-formáló jelentőségével, ezért a miniszterelnöknek
folyamatosan felkészültnek kell lennie, hogy érdemben válaszolhasson a felmerülő kérdésekre.
A maximális tájékozottsághoz szakértők, társadalompolitikusok, valamint kommunikációs
szakemberek nyújtanak segítséget, akik képesek befolyásolni a megnyilatkozó
politikusokat abban, hogy kedvező módon nyilvánuljanak meg a sajtóban. Mint mondta: a
miniszterelnöki hivatal, többek között azt a célt szolgálja, hogy a miniszterelnök
kulcspozícióban legyen döntések meghozatalakor, a legfelkészültebb legyen az adott témában.
Ez pedig azért fontos, mivel nem a kormánynak van miniszterelnöke, hanem a miniszterelnöknek
kormánya.
Szántó Péter PR-szakember, a Noguchi Peters Kft. elnök-vezérigazgatója szakmai
szempontból elismerően nyilatkozott arról, hogy a magyar politikai közélet kezd felzárkózni
a nyugat-európaihoz, illetve az amerikaihoz. Mint mondta: a „politikai cirkuszt” köztudottan
Amerikában űzik a legtudatosabban. A városi képviselőtől az elnökig minden
politikus tudatában van annak, hogy mekkora erőt képvisel a közvélemény. Ezért
Amerikában a kormányzat és a közvélemény közötti kapcsolatok a sajtó segítségével
általánosak. Közép- és Kelet-Európa általánosságban tipikusan a poroszos mentalitást
képviseli.
Míg az Antall- és Horn-kormány még ellenségnek sem tekintette a sajtót, a jelenlegi
kormányzat az első Magyarországon, amelyik az amerikai utat kezdte meg. A médiaszakember
elismerően szólt a kormányzat PR-stratégiáját illetően, bár szerinte a rádiós
reggeleket megrendelte a kormány. Örvendetesnek tartja viszont azt, hogy a kormányférfiak
és kormányhölgyek szervezetten, tudatosan nyilatkoznak. Sajnálatos azonban, hogy
Magyarországon a politikus még mindig azt jelenti, hogy „én mindenhez értek”, s
igen keveset tudnak a közszereplés hatásáról. Nagyon rossz gondolatokat is lehet hatásosan,
ugyanakkor nagyon jó és hasznos gondolatokat is lehet teljesen hatástalanul tálalni
- emlékeztetett Szántó.