Vissza a Hetek archívum borítólapjára
II. évfolyam, 43. szám, 1998. október 23

Belpolitika

Megkötözte őrzőjét
Tovább a cikkhez >>>

PAPP ISTVÁN
Abortusztörvény az Alkotmánybíróság előtt
Tovább a cikkhez >>>

SZOBOTA ISTVÁN
Reklám és a jó erkölcs

Napra-Forgó néven jelent meg a közelmúltban egy ingyenes információs és hirdetési kiadvány Budapesten. A milliós példányszámban terjesztett újság először tavaszszal hívta fel magára a figyelmet sajátos reklámkampányával, most pedig a Fővárosi Önkormányzatnak támadt problémája vele illegális név- és címerhasználatért. Abortuszellenes kampánya miatt pedig legutóbb az RTL Klub foglalkozott a magazinnal vasárnapi hírműsorában. A cég igazgatója értetlenül áll a történtek előtt.


Demonstráció Hegyeshalomnál
Tovább a cikkhez >>>

Vége a Clodo-ügynek
Tovább a cikkhez >>>

HAZAFI ZSOLT
A madarak felfelé szállnak

Győztes a győztesek között. Mármint az SZDSZ a többi győztes pártok között. Hogy miért? Az elmúlt hetekben, hónapokban úgy tűnt, hogy ez az a párt, amelynek eltűnését, szétesését és felmorzsolódását egyes politikai erők a leginkább óhajtják. A csendes eltűnés helyett azonban most megerősődött a párt. Tagadhatatlan, hogy jól futott be a Fidesz és az MSZP is. Előbbi igazi nagy párttá vált, utóbbi megerősítette pozícióit, növelte támogatottságát. Az SZDSZ viszont a legnagyobb ellenszélben jött fel a dobogóra: harmadiknak.


HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Igénylik a párbeszédet az egyházakkal

„Az egyházaknak joga van politizálni, ezért nem értek egyet azzal a véleménnyel, hogy az állam és az egyház szétválasztása azt jelenti, hogy a felekezetek nem szólhatnak bele a közéletbe” - mondta Semjén Zsolt, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának egyházi ügyekért felelős helyettes államtitkára az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságának ülésén. Elhangzott az is: az állam és az egyház szétválasztása megtörtént, de a harmonikus együttműködés kérdése még nem rendezett, a kormány ennek megoldásához szeretne hozzájárulni.


LOCSMÁNDI ANDREA
Egyenlő erők
Tovább a cikkhez >>>

MUNKATÁRSAINKTÓL
Egyensúlyt szavaztak a polgárok

Az MSZP-re 40 százalékkal többen szavaztak, mint a Fideszre, így az MSZP szerepelt a legjobban az önkormányzati választásokon - tartalmazza a párt MTI-hez eljuttatott sajtóközleménye. Méltatlannak tartják a választási eredményekről folyó számháborút. Szerintük ez a választási eredmény ítélet a kormány elmúlt száz napjáról, ami csak egy szociálisan érzéketlen, tekintélyuralmi rendszer kialakításához vezethet.


Életmód

ABONYI ORSOLYA
Zöld kontra szürke
Tovább a cikkhez >>>

HORVÁTH ANIKÓ
Csak a remények tűnnek reálisnak
Beszélgetés Rádai Sándorral, a Korszerű Technikával a Mozgáskorlátozott Emberekért Alapítvány kuratóriumának elnökével
Tovább a cikkhez >>>

Fókusz

KARL PFEIFER BÉCS
Hitler Bécsben
Tovább a cikkhez >>>

DR. BÁN ERVIN
Megbukott vagy nem
Tovább a cikkhez >>>

KERTÉSZ PÉTER
Zenés evangelizáció, intermezzóval

Szokásos igehirdetései egyikét tartotta a Hit Gyülekezete a szentendrei HÉV-végállomásnál, amikor néhány taxis tülkölése kíséretében felhevült asszony jelent meg, kezében transzparenssel, amelyen ez volt olvasható: „Keresztény Magyarországot! A HIT Gyülekezet tönkreteszi a családokat! Menjetek haza!”


SZLAZSÁNSZKY FERENC
A demokrácia macerás

„Természetes dolog volna bemenni a televízióba, kirúgni az ott lévőket, és betenni a saját kádereinket” - mondta Vödrös Attila, az egykori Pest Megyei Hírlap exmunkatársa a Magyarok Házában rendezett „Polgári-e a hazai sajtó? - Pozícióharcok a médiában” című vitaesten. Az eseményen szintén résztvevő Borókai Gábor kormányszóvivő viszont többször kifejezte: demokráciában élünk, ezért a kormány csak törvényes eszközöket kíván igénybe venni tervei megvalósításához.


Gazdaság

APRÓPÉNZ
Tovább a cikkhez >>>

RUFF GABRIELLA
Lassul Izrael gazdasága
Tovább a cikkhez >>>

VARGA PÉTER
Agrárpénzek a jövő évben

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) elkészítette az 1999. évi agrártámogatási rendszerre vonatkozó javaslatait, amelyhez a kormányzattól mintegy 150-160 milliárd forint támogatást vár. Ez a támogatási összeg közel 40 milliárd forinttal haladja meg az 1998. évi keret. Ez a pénz az ágazat gazdasági eredményeit figyelembe véve nem sok, éppen fedezné a mezőgazdaság sajátosságai, a viszonylag lassú pénzmozgás és rövid távon alacsony nyereség következtében felmerülő ágazati hátrányokat.


MUNKATÁRSUNKTÓL
Az évszázad gazdasági pere

Hétfőn Washingtonban elkezdődtek annak a monopólium-ellenes pernek a tárgyalásai, melyet az amerikai Igazságügyi Minisztérium és húsz szövetségi állam indított a Microsoft szoftvercég-óriás ellen. Az évszázad legfontosabb gazdasági perének kimenetele az egész komputer-korszak további fejlődését meghatározhatja.


RÓTH ISTVÁNNÉ
Mi van a BUX-ában
Tovább a cikkhez >>>

Az amerikai kamatcsökkentés hatása a pénzpiacra
Tovább a cikkhez >>>

SZÉCHEY NOÉMI
Adóváltozások a plénum előtt

A Parlament elé kerültek az adótörvény-módosító javaslatok, miután a kormány múlt szombati rendkívüli ülésén tárgyalt a jövő évi költségvetés tervezetének főbb sarokszámairól, és a még hiányzó adótörvények módosításáról. A végső adatok meghatározására várhatóan csak a - lapzártánk utáni - kormányülésen kerül sor. Az eddig elfogadott módosítás-tervezet alapján az adórendszer háromkulcsos lesz: 20, 30, és 40 százalékos sávokkal; az adójóváírás mértéke 10 százalékra csökken. A különböző kedvezmények módosulása miatt azonban a jövő évi átlagos adóterhelés - a kormány által eddig tett ígéretekkel ellentétben - várhatóan meghaladja majd az idei adóterhek mértékét.


DEBRECZENY RÉKA
Segítség csak a szomszédoknak

Az orosz kormánynak még mindig fogalma sincs, mit csinál, Jelcin inog, és ebben az évben nem lesz IMF -támogatás - mondta egy vezető amerikai pénzügyi stratéga. A kormányfő kijelentette, hogy a közalkalmazottak bérüket január elsejére, a hivatásos katonák zsoldjukat legkésőbb januárban fogják megkapni, míg a nyugdíjasok járadéktartozásait csak valamikor 1999 folyamán fizetik ki. A kormányfő ugyanakkor adó- és vámcsökkentéseket, az orosz ipar fejlesztését és a gazdaság élénkítését ígérte a gyáriparosok és vállalkozók szövetségének közgyűlésén. Az oroszoknak mindenesetre fogalmuk sincs, honnan veszi majd mindehhez a kormány a pénzt, hiszen a két héttel ezelőtti washingtoni tárgyalásokat követően nyilvánvalóvá vált: Oroszországnak senki nem hajlandó segítséget nyújtani se pénz, se tanács formájában.


BOR GABRIELLA, AZ IE-NEW YORK BROKER ELEMZŐJE
Heti tőzsdejelentés 1998. október 15 21.
Tovább a cikkhez >>>

HETEK-ÖSSZEFOGLALÁS
Figyelmeztetés Romániának

Az amerikai Standard and Poor's hitelminősítő intézet B-pluszról B-mínuszra csökkentette Románia hosszú lejáratú küladósságainak besorolását - negatív kilátással. A gazdaság szerkezete alig változott, emészti a közpénzt, és bár az infláció növekedési ütemének csökkentése terén sikerült eredményeket elérni, szerkezetváltás nélkül a makrostabilizálás nem lehet tartós - áll a szervezet jelentésében.


Háttér

MAGYARY FERENC
Fidesz: jobb vagy jobb

Az önkormányzati választások egyik eredménye a Fidesz igen komoly térnyerése a 94-es választásokhoz képest. Az elégedett szocialista nyilatkozatok ellenére az ő eredményeik csak a közvélemény-kutatásokhoz képest mondhatók jónak. És hiába ismételték meg nagyjából a 94-es eredményüket, úgy tűnik, jelenleg kevés az, hogy népszerűségét nem vesztette el az MSZP: nagyobb erőt kell ahhoz felvonultatni, hogy ismét a legerősebb hazai formációvá váljanak.


Külpolitika

Újraéledő visegrádi együttműködés
Tovább a cikkhez >>>

A HÉTEN TÖRTÉNT
Tovább a cikkhez >>>

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Olajkatasztrófa Nigériában
Tovább a cikkhez >>>

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Nindzsa-gyilkosságok Kelet-Jáván

Immár két hónapja titokzatos gyilkosságok tartják rettegésben Kelet-Jáva több városának lakóit. Banjuwangi városban legalább 95 halálos áldozata van a kea kegyetlenkedéseknek, melyeket éjszaka követnek el, szemtanúk szerint nindzsaöltözetű, feketeruhás emberek. Néhány áldozat hátára nagy „X”-et vágnak késsel, némelyeket darabokra vagdalnak, másokat pedig összekötözve akasztanak fel. A legtöbb áldozatról tudni lehet, hogy életében feketemágiát gyakorolt, az elmúlt hetekben azonban mohamedán tanárok is felkerültek a meggyilkoltak listájára: a 32 millió fős Nahdlatul Ulama (NU) iszlám szervezet több tagja is ilyen gyilkosság áldozata lett.


Diáktüntetések Párizsban
Tovább a cikkhez >>>

RAMOR FRIGYES
Szíria kiszolgáltatja a kurdokat

Közel három hét telt el azóta, hogy Törökország és Szíria között kiélesedett a hosszú idő óta lappangó feszültség annak következtében, hogy Ankara kurd szeparatista csoportok támogatásával vádolta meg a szír kormányzatot. A héten a két ország képviselői először ültek tárgyalóasztalhoz a viszály kiéleződése óta. A találkozót megelőzően Szulejman Demirel török államfő így nyilatkozott: „Mi eddig mindent megtettünk a békés rendezés ügyében, és most utoljára próbálkozunk.” Figyelmeztetett, hogy senkinek nem ajánlatos próbára tenni a török fegyveres arzenált.


Fidel kémkedett
Tovább a cikkhez >>>

NAGYÍTÓ
Tomahawk diplomácia
Tovább a cikkhez >>>

Új kormány Olaszországban
Tovább a cikkhez >>>

Texasi árvíz
Tovább a cikkhez >>>

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Villámlázadás Grúziában
Tovább a cikkhez >>>

BOHÁCS ZOLTÁN
Akadozó kormánystart Németországban

Kedden Bonnban a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) és a Szövetség 90/Zöldek képviselői aláírták a koalíciós megállapodást. A feltehetőleg október 27-én hivatalba lépő piros-zöld kormány ezzel Németország történelmében az első szociáldemokrata-zöld kabinet lesz. A koalíciós partner Zöldek az új kormányban három tárcát kaptak. Ezek szerint a külügyminisztérium (a magyar származású Joschka Fischer, aki egyben Németország új alkancellárja is lesz), illetve a környezetvédelmi (Jürgen Trittin) és az egészségügyi minisztérium (Andrea Fischer) kerül majd zöld irányítás alá. A koalíciós egyezkedéseknek azonban egyik önmagán jóval túlmutató meglepetése az volt, hogy egy nappal a dokumentum aláírása előtt a gazdasági miniszteri poszt várományosa, a multimilliomos vállalkozó Jost Stollman váratlanul visszalépett.


HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Sürget az idő

A Beérsevában elkövetett palesztin merénylet nem akadályozta meg Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt és Jasszer Arafatot, a palesztin hatóság elnökét abban, hogy tovább folytassák maratoni tárgyalásaikat a közel-keleti békefolyamatról az amerikai Marylandben. Az USA szerdán új javaslattal állt elő, hogy a megrekedt tárgyalássorozat ne fejeződjön be eredménytelenül. Olyan átmeneti egyezséget javasolt, amely megnyithatja az utat az oslói egyezményben előírt végső rendezés felé. Az öt éve megszabott határidőig csupán fél év maradt hátra.


Lakat alatt Pinochet

Nagy-Britanniában madridi kérésre őrizetbe vették Augusto Pinochet volt chilei diktátort. Pinochet kiadatását két spanyol vizsgálóbíró kérte, akik honfitársaik megkínzásának és meggyilkolásának vádjával kívánják kihallgatni őt. A nyugalmazott tábornok diplomáciai útlevéllel utazott gyógykezelésre Angliába.


Publicisztika

SZAKONYI KÁROLY
Tizenkét nap remény
Tovább a cikkhez >>>

Riport

MÁRER GYÖRGY NEW YORK
Balkáni staféta
Interjú Erdős André ENSZ-nagykövettel

Jelentések és újságcikkek alapján az a téves felfogás járja, hogy a balkáni háború befejeződött. Valóban, úgy-ahogy véget ért az öldöklés Bosznia-Hercegovinában, de a súlypont áttevődött Koszovóba, ahol az albán kisebbség harcol önkormányzati jogáért vagy függetlenségéért a szerbek ellen. Jóllehet az ENSZ határozatot hozott, hogy véget vessen a háborúskodásnak, de Szlobodan Milosevics jugoszláv elnök - akit egyesek az európai Szaddám Huszeinnek tartanak - mindeddig fittyet hányt a világszervezet törekvéseire. Ezt tette egyébként a boszniai háború során is, mind közvetlenül, mind közvetve ottani vezérei, Karadzsics és Mladics jóvoltából. Felmerül a kérdés: „Hogyan létezik az, hogy ezek a szerb fenegyerekek dacolhattak a világ akaratával, és továbbra is semmibe vehetik az ENSZ-határozatokat?” Válaszoljon erre a szakértő, a Magyar Köztársaság állandó ENSZ-képviselője, Erdős André nagykövet.


TIHANYI PÉER, SZULA LÁSZLÓ
Búcsú a XX. századtól Második, befejező rész
Tovább a cikkhez >>>

Sport

Nyeregből a levegőbe
Tovább a cikkhez >>>

Détári a vasutas
Tovább a cikkhez >>>

HETEK-ÖSSZEÁLÍTÁS
Tyson újra a ringben

Mike Tyson, amerikai profi nehézsúlyú ökölvívó hétfőn visszakapta versenyzői engedélyét a nevadai sportbizottságtól, miután a testület 4:1-es szavazati aránynyal úgy döntött, hogy Tysonnak joga van a bokszoláshoz, ami a megélhetését jelenti.


A múlt marad
Tovább a cikkhez >>>

Szurkolói söröm
Tovább a cikkhez >>>

Öregember nem vén ember
Tovább a cikkhez >>>

Tét és műtét
Tovább a cikkhez >>>

Sárgulnak az angol labdák
Tovább a cikkhez >>>

Megint a gallok

Az olasz és a francia csapatok sikerét hozta a labdarúgó UEFA-kupa 2. fordulójának keddi játéknapja, mivel a két ország csapatai az első mérkőzéseket veretlenül zárták.


Szabadidő

Sportprogramok
Tovább a cikkhez >>>

Ízvilág
Tovább a cikkhez >>>

Megfelelt a cipő
Tovább a cikkhez >>>

MUNKATÁRSUNKTÓL
Információk számítógép-vásárláshoz

Sokan ilyenkor ősz táján határozzák el, hogy számítógépet vesznek, hiszen itt az iskola. Az időzítés szempontjából az sem mellékes, hogy a hagyományos őszi (illetve tavaszi) számítástechnikai kiállításokon némi árengedményhez lehet jutni. Igen ám, de milyet vegyünk?


BUSA VIOLA
Virtuális valóság a munkahelyen is

A millenneum minden bizonnyal számos meglepetést tartogat a különböző cégek, irodaházak, szerkesztőségek dolgozói számára. A Financial Times The Office of the Future című írása szerint a XX. század alkonyán ezek a munkahelyek az eddigi legdrámaibb változáson fognak keresztülmenni. Néhány szakember ezeket a változásokat hatásukat tekintve máris az ipari forradalomhoz hasonlítja - a lényeges különbség csupán az, hogy korunk forradalma minden eddigi változáshoz képest sokkal szédületesebb sebességgel halad előre.


Színes

INNEN-ONNAN
Tovább a cikkhez >>>

Játék a betűkkel
Tovább a cikkhez >>>

A gazdagok tovább élnek
Tovább a cikkhez >>>

Édes élet Perugiában
Tovább a cikkhez >>>

Fehér ember ölni bölény
Tovább a cikkhez >>>

Tom és Jerry
Tovább a cikkhez >>>

Atombunker eladó
Tovább a cikkhez >>>

Vallástörténet

YITZAK MINERBI HAAREC
Edith Stein szentté avatásának üzenete

1998. október 11-én II. János Pál pápa szentté avatta Edith Steint. Általában nem a mi feladatunk, hogy megvitassuk ezeket a dolgokat, ám ez az eset a zsidókat is érinti. Éppen ezért helytálló lehet megvizsgálni azt a kérdést, hogy mit akart elérni a pápa ezzel a szokatlan lépéssel, és milyen motívumból cselekedett így.


LEONYID GANKIN KOMMERSZANT
Arafat Moszkvába zarándokolt

Immár két éve folyik elkeseredett vita afelől, pontosan mi is legyen a helyszíne a második ezredforduló ünnepségeinek. A zsidók Jeruzsálembe várják a vendég- és zarándoksereget, egészen pontosan a Szent Sír Bazilikába. A palesztinok viszont arra hivatkoznak, hogy Krisztusnak nem a halálát és feltámadását, hanem születését ünnepeljük 2000-ben. Ennek megfelelően helyszínként csakis a jelenleg palesztin fennhatóság alatt lévő Betlehem jöhet szóba. A látszólag tisztán teológiai vita mögött persze most is inkább nagypolitikával és pénzzel kapcsolatos érdekek húzódnak meg. A betlehemi verzió szerint Palesztina, magához gyűjtve a világ vezetőit, de facto független államként lépne föl. Pedig most még nem független, és valószínű, hogy Izrael 2000-ben sem szándékozik magára szabadítani - persze addig még sok minden megváltozhat…