2003/8.

Könyvszemle

Frank Tibor: Roosevelt követe Budapesten. John F. Montgomery bizalmas politikai beszélgetései 1934-1941

Az amerikai diplomáciai szolgálatban gyakran neveztek ki üzletembereket külképviseletek élére. A megtisztelő megbízatás elnyerésének legfontosabb előfeltételét az jelentette, hogy az illető tetemes összeggel járuljon hozzá az elnökválasztás győztesének kampányához. A módszert mind a demokrata, mind a republikánus párt alkalmazta, tehát nem tehettek egymásnak szemrehányást, ha netalán hasznavehetetlen személy kapott követi vagy nagyköveti posztot. Előfordult persze, nem is ritkán, hogy a laikus diplomata bevált és eredményesen működött mind az Egyesült Államok, mind a fogadó ország javára. John F. Montgomery budapesti tevékenysége éppen erre szolgáltatott példát. A magyar fővárosban 1933-1941 között képviselte a tengerentúli nagyhatalmat. Kinevezését annak köszönhette, hogy a tejiparban szerzett vagyonából nagyvonalúan áldozott az 1930-as években a demokrata párt kongresszusi és Franklin Delano Roosevelt elnökválasztási hadjárataira.

Montgomery kritikus esztendőket töltött Magyarországon. Éppen azokat az éveket élte itt át, amelyekben a magyar külpolitika mindinkább betagolódott a fasiszta nagyhatalmak szövetségi rendszerébe. A követ 1941 márciusában fejezte be küldetését, így nem volt szemtanúja annak, hogy a következő hónapban Magyarország már fegyveresen is csatlakozott a tengelyhez. Sejtette azonban, hogy ez lesz a folyamat következménye. 1940 júniusában így tájékoztatta a washingtoni külügyminisztériumot: "... Nyilvánvaló, hogy Magyarország függetlensége mindinkább puszta formaság marad, ahogyan Dániáé... bármilyen pénzügyi, gazdasági vagy egyéb nexus Magyarországgal óhatatlanul a tengelyhatalmakkal való viszonyt jelenti." Az üzletember-diplomata aggodalommal figyelte a fejleményeket, a kis ország sorsának semleges, de nem közömbös szemlélőjeként. Nem előkelő idegenként élt itt nyolc éven át, és rokonszenvét távozása után is megőrizte. Baráti érzelmei olyannyira tartósak maradtak, hogy 1947-ben Hungary, The Unwilling Satellite, Magyarország, a vonakodó csatlós címmel védiratnak is beillő memoárt írt Magyarország második világháborús szerepéről. (A könyvet 1993-ban a Zrínyi Kiadó jelentette meg magyar fordításban, és már előkészületben van új kiadása.)

Az emlékiraton kívül Montgomery tetemes, mindezideig ismeretlen és publikálatlan szellemi örökséget hagyott maga után diplomáciai szolgálata idejéből. Ezt Frank Tibor történész, az ELTE Bölcsészettudományi Karának professzora tárta fel vérbeli kutatóra valló erudícióval, szívóssággal és csupán a bátraknak kijáró szerencsével. Így lelte meg szorgos nyomozás után az egykori követ családját és bukkant rá a kincsesbányára, a meglepően gazdag iratanyagra és naplóra.

Követjelentései, a beszélgetéseiről nyomban a konverzáció után tollba mondott számos pro memoria, terjedelmes levelezése, naplója, mintegy hétszáz állandó ebéd-, tea-, vacsora- és hangversenyvendégének és házastársaiknak adatait tartalmazó, személyesen készített ki kicsodaszerű protokoll- listája arról tanúskodnak, hogy Montgomery milyen lelkiismeretes hivatalnok volt. S ami talán hiányzott a diplomataképzettségben, tapasztalatban és talentumban, azt az üzleti világban megszokott precíz ügyvezetéssel pótolta. "Nem volt eredeti elme, tisztelte a hagyományt, a szokásokat, az előírásokat, a hivatalt, s pedantériával határos aggályos műgonddal végezte munkája hivatali, szervezési, menedzselési részét. Budapesten jó diplomata vált belőle." - jellemzi őt plasztikus és találó tömörséggel Frank Tibor.

Egy követ tevékenységének sikere elsősorban a tájékozottságán múlik - mit tud meg állomáshelye politikai, gazdasági, társadalmi viszonyairól, hozzájut-e kulisszatitkokhoz, járatos-e a legfrissebb pletykákban. A jólértesültség nyitja pedig az, hogy mennyire mélyen ágyazódik be az uralkodó elitbe, milyen mértékben van otthon a "jó társaságban". Nos, a két világháború közötti időben kevés olyan diplomata tevékenykedett a magyar fővárosban, aki Montgomeryhez hasonló kapcsolatrendszerrel bírt.

Ezt bizonyítja az a száznyolcvankét bizalmas politikai beszélgetés (1934. október 29. és 1941. február 13. között), amelyek szövegét Frank Tibor éles szemű lényeglátással emelte ki a hagyaték tömkelegéből. A követ hivatásából következően számos alkalommal tárgyalt a magyar külügyi vezetés mértékadó személyiségeivel, Kánya Kálmánnal, Apor Gáborral, Bessenyey Györggyel és Vörnle Jánossal. A miniszterelnökök közül legtöbbször Teleki Pállal találkozott. Nyilván nem a véletlennek tudható be, hogy mindössze egyetlen kurta Gömbös-beszélgetést jegyzett fel. Pedig missziófőnöki működéséből három esztendő egybeesett Gömbös miniszterelnökségével. Annál több ízben folytatott eszmecserét Eckhardt Tiborral, az ellenzéki kisgazdavezérrel, aki mindinkább az egyoldalú német orientációt elutasító angolszászbarát irányzat egyik hangadó politikusává vált.

A nagy élményt Horthy Miklóssal való találkozásai jelentették számára . Kifejezetten imponált neki a kormányzó, és lenyűgözte - Frank Tibor szavaival - katonás fellépése, lefegyverző kedélye, ellenállhatatlan charmeja. Élete végéig úgy emlékezett rá, «nagyon remek valaki és nagyon csodálatos ember».

Mind az államfővel, mind a politikusokkal és a diplomatatársakkal folytatott beszélgetések új és fontos forrásai a korabeli magyarországi szellemi miliőnek, a jellegzetes gondolkodás- és szemléletmódoknak. Frank Tibor önálló biográfiának is beillő bevezető tanulmányában mélyreható empátiával mesteri korrajzát adja "egy amerikai követ magyar világá"-nak és Montgomery személyiségének. Feltérképezi a diplomata környezetét és kapcsolatait a követségi beosztottjaitól a társas életén át az informátorokig és a publicistákig. Ily módon kulcsot ad a beszélgetések megértéséhez, a vélemények értelmezéséhez és esetenként dekódolásához.

Frank Tibor korántsem kritikátlan hősével szemben. Szóvá teszi szalonantiszemitizmusát, és rámutat arra, hogy Montgomery "mintha nem ébredt volna időben tudatára, hogy ami koronként «csupán» társasági szellemességnek számított, abból időközben életveszélyes ideológia, hamarosan pedig vérengző politika lett". Úgyszintén bírálja naiv rajongását Horthy iránt, vakságát, amely elfedte előtte a kormányzó uralmának autoriter vonásait.

A kötetet hasznos információkat tartalmazó függelék egészíti ki a jegyzet- és szakirodalmi apparátuson kívül alapos kronológiával, a gyakrabban szereplő személyek életrajzi adataival és a budapesti diplomáciai képviseletek vezetőinek listájával. (Frank Tibor: Roosevelt követe Budapesten. John F. Montgomery bizalmas politikai beszélgetései 1934-1941. Corvina, Budapest, p., 2002, 351 p.).

Sipos Péter

az MTA doktora, egyetemi tanár (BKÁE)


<-- Vissza az 2003/8. szám tartalomjegyzékére