2003/4.

Könyvszemle

Szombathelyi tudós tanárok

Az idő visszafordíthatatlanul pereg, múlásával egyre inkább szétválasztja a jelent az egykor volt koroktól, a ma emberét és annak kultúráját az elődöktől s az általuk ránk hagyott értékektől. A korokat összekötő időhíd omladozása sajnos már néhány évtized alatt elkezdődik. Persze ma már egészen másképpen élünk, mint nagyszüleink és az ő őseik, és ez rendjén is van. Arról azonban nem illik megfeledkezni, hogy a kényelmesebb élet, a technika fejlődése, a kultúra gazdagodása mind emberi tevékenység eredménye. S ha tudjuk, hogy valamely értéket kinek is köszönhetünk, akkor erkölcsi kötelességünk azt számon tartani, és ezt a tudást utódainkra hagyományozni.

Ebben a szellemben született a Szombathelyi tudós tanárok újabb kötete. Az 1998-ban kiadott első kötetben a szombathelyi kötődésű filológus tanárokra emlékeztek, a most megjelent mű a természettudományokkal foglalkozó szombathelyi tudós-tanároknak állít emléket. A hajdani hírességek tevékenységének hatása azonban messze túlnyúlik a nagyvároson, annak idején országos, sőt nemzetközi hírnevet is kivívtak. A könyvben követett sorrendnek (születési évüknek) megfelelően lássuk, kik is voltak ők.

Kunc Adolf (1841-1905) a szombathelyi főgimnázium igazgatója, csornai prépost és parlamenti képviselő is volt. Tanárként fő érdeme a kísérletezés és a szemléltetés elterjesztése a fizika oktatásában. Az akkor műszaki újdonságnak számító telefonnal végzett kísérletei és bemutatói hozzájárultak az új találmány népszerűsítéséhez. Kutatóként csillagászati és meteorológiai megfigyeléseket végzett.

Edelmann Sebő (1853-1921) premontrei kanonok - aki a természettan tanáraként és igazgatóként is Kunc Adolfot követte a főgimnáziumban - igazi polihisztor volt. Doktori értekezését számelméletből készítette, de fizikai és kémiai képzettségével élve a fényképezés elméleti alapjaival és gyakorlati alkalmazásával egyaránt foglalkozott. Saját maga készítette el a fizikai kísérletekhez szükséges akkumulátort, de projekciós spektroszkópot is tervezett. Képzettsége és tekintélye folytán nagy szerepe volt a szombathelyi villanyvilágítás bevezetésében. Személyes tragédiája, hogy műszaki érzéke és az új iránti fogékonysága olyan üzleti vállalkozások részesévé tette, amelyeket egyházi körökben hivatalból elleneztek.

Gáyer Gyula (1883-1932) eredeti foglalkozását tekintve bíró volt, a természettudományban pedig botanikusként és muzeológusként tartják számon. Sokoldalúságát kéziratos formában fennmaradt versei is jelzik. Az egyetemen jogi doktorátust szerzett, de már fiatal korában kora legnevesebb hazai botanikusainak tanítványa és munkatársa volt. Növénytani tevékenységéből maradandó a florisztikai és növényföldrajzi, illetve szisztematikai-monográfiai munkássága. A sisakvirág és a szedrek nemzetközi hírű szakértőjeként ismert. Szívügye volt a természetvédelem is. Jogászként és botanikusként ő alkotta meg a természetvédelmi törvény legjobb tervezetét, rövid élete utolsó harmadában pedig a Vasvármegyei Múzeum Természetrajzi Tárának vezetőjeként a megye ásványait, kőzeteit és őslénytani leleteit is gyűjtötte a botanikai értékek mellett.

Wälder Gyula (1884-1944) mérnök, műegyetemi tanár, a magyar neobarokk építészet kiemelkedő alakja volt. A hagyományos stílus megtartásával igyekezett az új törekvéseket is beilleszteni érett korában végzett munkáiba. Művei közül talán a budapesti Madách tér városképi jelentőségű épületegyüttesének kialakítása a legismertebb. Műemlékvédelemmel is foglalkozott: az ő nevéhez fűződik az egri líceum és a minorita templom restaurálása. 1935-ben az MTA levelező tagjává választották.

Pákay (Pauer) Arnold (1885-1968) premontrei pap, tanár, muzeológus. A szombathelyi gimnáziumban négy évtizeden át végzett tanári (majd igazgatói), valamint rendi munkássága mellett a Vasvármegyei Múzeum természetrajzi szertárának őre volt. A szakterületén való elmélyült munkáját a kertkultúra történetével és növényföldrajzzal foglalkozó tanulmányai is mutatják. Mindezeken túl művelődéstörténeti tanulmányt is publikált.

Náray-Szabó István (1899-1972) egyetemi tanár, az MTA tagja, posztumusz Széchenyi-díjas vegyész a röntgendiffrakciós szerkezetkutatás és a kristálykémia nemzetközi hírű hazai úttörője volt. Tudományos és oktatói pályája egy koncepciós per miatt 1947-ben félbeszakadt. Az internálótáborból szabadulva - mérnöki képességeit kamatoztatva - az alkalmazott szilikátkémiában ért el sikereket. Az általa írt kézikönyvek több vegyészgeneráció számára szolgáltak alapvető szakirodalomként.

A kötet szerkesztője, Köbölkuti Katalin avatott szerzőket talált: Edelmann Sebőre Kovács László főiskolai fizikaprofesszor, Gáyer Gyulára Balogh Lajos botanikus, Kunc Adolfra Horváth József könyvtáros és Molnár László tanár, Náray-Szabó Istvánra Kálmán Alajos kémikus, az MTA rendes tagja, Pákay (Pauer) Arnoldra a már említett Balogh Lajosból és Kovács Imre Endre premontrei szerzetesből álló szerzőpáros, Wälder Gyulára pedig Balogh Péter építészmérnök emlékezik. Mindegyik írás személyes hangvételű, akkor is, ha a szerzőnek nem volt közös munkája az egykori kiváló tanárral vagy közvetlen emléke róla. Legalább ennyire fontos, hogy az olvasmányosság mellett a szerzők a teljes életmű bemutatására is törekedtek. A monografikus jelleget erősíti a bőséges jegyzetapparátus, valamint a kötetben szereplő tanárok munkásságára vonatkozó válogatott bibliográfia a könyv függelékében.

Jó volna, ha mások és máshol is követnék a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár példáját. A város vagy a megye jelentős tanárainak, tudósainak mára méltatlanul elfeledett tevékenységét, örökségét összefoglalni és a jövő számára megőrizni nem csupán lokális ügy, nemzeti érdek is. A címlapra kerülő arcképet kifakíthatja az idő, ám az embert tisztán, élesen kell megőrizni az emlékezetben. (Köbölkuti Katalin szerkesztő: Szombathelyi tudós tanárok 2. Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár, Szombathely, 2002. 218 p.)

Szabados László


<-- Vissza az 2003/4. szám tartalomjegyzékére