2003/4.

Könyvszemle

Ranschburg Jenő: Jellem és jellemtelenség

A Félelem, harag, agresszió című, joggal sikeresnek bizonyult kötete óta ez a szerző legnagyobb ívű, tiszteletre és elismerésre méltó vállalkozása. Csak néhány motívumát kiragadva: az ember és állat közötti megkülönböztetés dilemmáit konstatálva a behaviourizmust azért kárhoztatja, mert az egyenlőséget összetéveszti az egyformasággal. Szerinte "Lorenz úgy gondolja: valószínűleg a civilizáció túlszervezettsége az oka annak, hogy a társadalom rosszul tűri az egyéni különbségeket." (7. p.)

Nagyon érdekes például annak a meglepő kísérletnek a leírása, amelyet néhány évvel korábban az Amerikai Egyesült Államok egyik egyetemén végeztek. Ötvenhét hallgató közül ötvenhárom tartotta nagyszerűnek, vagy legalábbis jónak azt a szó szerint minden esetben megegyező minősítést, amelyet egyéni személyiségrajz gyanánt kínáltak fel nekik.

Az introvertált/extrovertált típusú személyiség bemutatása (főként Jung alapján) szintén találó. Szerencsés fogás Eysenck és Hippokratész típustanának ütköztetése (37. p.). Többek között Kanttal vitatkozva tér ki a szerző a Tízparancsolat erkölcsi előírásainak relativizálására. (Itt persze - véleményem szerint - érdemes lenne az Ószövetség Jób könyvének jungi értelmezését is részletesen kibontani.)

Meggyőző a pszichoanalízis - elsősorban Freud - identifikáció fogalmának körüljárása. Találónak érzem ama, Brechtre való utalását, miszerint el kell átkozni azt a társadalmat, amelyben a becsületességhez a hősiesség árán vezet az út. Vagy vegyük Shakespeare III. Richárdjának és Dosztojevszkij Bűn és bűnhődésének összevetését. III. Richárd önmagát hitelesen elfogadva dönt úgy, hogy gazember lesz, míg Raszkolnyikov saját valójával szembeszegülve válik gazemberré.

Ranschburg szerint a jellem az életkor előrehaladtával mindinkább kijegecesedik: "aki gyermekkorában becsületes volt, felnőttkorára még inkább azzá válik (és fordítva) ... idősebbé válva, az ember lecsillapodik: becsületével nem hivalkodik, jellemének pozitív jegyeit kevésbé 'ragyogtatja'..." (119. p.).

Hosszan lehetne taglalni a szerző adekvát, lényeget felvillantó elemzéseit (például a Hippokratészről avagy a Kretschmerről szóló diszkusszióját, amelyek mellett joggal kap megfontolt helyet Milne Micimackója, Rejtő Jenő, Rousseau, s még sokan).

Érett, világos beszédű, korrekt mű Ranschburgé, amelynek a legfőbb tanulsága számomra az általa idézett Kosztolányi vers:

"Okuljatok mindannyian e példán.

Ilyen az ember. Egyedüli példány.

Nem élt belőle több és most sem él,

s mint fán se nő egyforma két levél,

a nagy időn se lesz hozzá hasonló."

Divattá vált - talán joggal - az erkölcs, az etika kérdéseivel foglalkozni. A sok, időnként dilettáns mű között kellemes kivétel Ranschburg Jenő méltatott kötete. (Ranschburg Jenő: Jellem és jellemtelenség. Saxum Könyvkiadó Bt., Budapest, 2002. 206 p.)

Balogh Tibor

Az MTA doktora, kutatóprofesszor
Károli Gáspár Református Egyetem,
Szegedi Tudományegyetem


<-- Vissza az 2003/4. szám tartalomjegyzékére