2002/6.

Könyvszemle

Surányi Sándor: Források, népesedés a globális gazdaságban

Ritka az a szakkönyv, amelynek már a borítólapja is kutakodásra ingerel éppen azzal, hogy a kép által sugallt összefüggések folytatását reméljük a kötetben. Fernand Léger A város című képe elsősorban dinamizmust, majd bizonyos zűrzavart, áttekinthetetlenséget, a fejlődés újabb hozadékait sejteti, de a város harmóniáját diszharmónián keresztül mutatja be.

Surányi Sándor könyvére nem kell ráerőltetni Léger képének vízióit. A modern világgazdaság bőven ad elméleti és gyakorlati példákat a dinamizmusra, a zűrzavarra - gondolunk a legutóbbi pénzügyi válság okozta riadalmakra, az áttekinthetetlenségre, de egyúttal a fejlődés reményére is. A világgazdaságra is igaz a harmónia és diszharmónia dialektikája.

A könyv címe kissé félrevezető. Forrásokon vagy termelési tényezőkön a közgazdaságtanban a termelési folyamat során felhasznált, a társadalom rendelkezésére álló erőforrásokat értjük. Rendszerint három fő csoportra oszthatók: föld, munka, tőke, de tartalmazhatja a vállalkozói képességeket is.1 A kötet viszont a tőkével (sem pénz, sem konkrét formájában) nem foglalkozik, lényegében az emberi munkaerővel kapcsolatos népességi, élelmezési, valamint a természeti környezetet vizsgáló szempontokat követ. Ez természetesen nem baj, mert ezeket a szempontokat viszont alapos elméleti és gyakorlati vizsgálatnak veti alá a szerző. Többet is hoz a kötet, mint a cím sejteti. A fenntartható fejlődés - napjaink gazdaságpolitikai szótárában is gyakran szerepel - elméletének alapos kifejtését is adja.

A könyv négy részre tagozódik. Az első részben a fenntartható fejlődés fogalmát, lényegét, elméleti és gyakorlati összefüggéseit járja körül a szerző. A második rész a természeti kincsek globális hasznosításának szerteágazó tematikáját vizsgálja, a harmadikban egy újabb globális probléma, a világélelmezés kap alapos elemzést. A zárófejezet a demográfiai robbanás hatásait kutatja.

Mielőtt az egyes részek tartalmi elemzésére térnénk, érdemesnek tartjuk felhívni a figyelmet egy szerkesztési aránytalanságra. Az egyes részek kifejtési mélysége nem azonos. Nem teljesen világos, hogy az utolsó - a demográfiai robbanásról szóló - rész miért sikeredett ilyen rövidre. Az előző három rész nagyjában-egészében 80-100 oldalt szentelt a témának, ez utóbbinak viszont csak harminc oldal jutott. Ismerve a szerző publikációs és oktatási tevékenységét feltehető, hogy jóval több is volt a tarsolyában e kérdésről. Nem elsősorban formai szempont motiválja e véleményünket, hanem éppen a világnépesség alakulásával kapcsolatos közgazdasági, társadalmi, politikai kérdések interdiszciplináris megközelítésének igénye követelt volna legalább az előzőekhez hasonló terjedelmet e fejezetben is. Hiányoltuk a szakkönyvekben ma már megszokott összevont irodalomjegyzéket, tárgy- és névmutatót. A kötet olvasását ezek számottevően könnyítették volna.

Surányi Sándor joggal indult ki abból a feltétevésből, hogy a mikro (vállalati) és makro (nemzetgazdasági) szint után a mega (világgazdasági) szint termelési összefüggéseit is egységes rendszerben kell tárgyalni. Ezt pedig nem lehet másként, mint úgy, hogy a termelésre vonatkozó elmélet(ek)et a világgazdasági viszonyokra kiterjesztve értelmezzük. Ehhez elengedhetetlenül fontos a termelési tényezők pontos, világgazdasági feltételek között megvalósuló mechanizmusainak ismerete, leírása. Milyen forrásokkal, milyen termelés, milyen céllal és kik számára valósul meg? A szerzőtől nem várható el, hogy a mega-közgazdaságtan hiányzó tankönyvét írja meg, de az igen - s ennek meg is felelt -, hogy fontos új összefüggésekre világítson rá.

A nemzetközi közgazdasági szakirodalom már jó ideje kutatja a fenntartható fejlődés elméleti tartalmát, igaz, hogy jobbára a fejlődő országokra vonatkoztatva. A hazai szakirodalomban Szentes Tamás akadémikus munkásságában szerepelt kiemelkedő helyen e téma. Éppen ő hívja fel ismételten a figyelmet arra, hogy a fejlődéselméleteket azért sem helyes csak a fejlődő országokra vonatkoztatni, mert ez a felfogás a minőségi átalakulásokat, a strukturális és szervezeti, illetve intézményi változásokat magában foglaló fejlődés folyamatát kizárólag a fejlődő országokra vonatkoztatja. A fejlett országok esetében e felfogás lényegében a gazdasági tényezők egyensúlya, illetve a túlnyomórészt mennyiségi, folyamatos és spontán gyarapodást jelentő önfenntartó növekedés tényét tételezi fel. Helyette egyre inkább komplex, multidimenzionális és a világ egészére, a fejlett és átalakuló gazdaságokra is vonatkoztatott folyamatként való értelmezés nyer teret.2 Ezt fejezi ki a fenntartható fejlődés fogalma és koncepciója.

Surányi Sándor elméleti megközelítése követi a fenti követelményeket. A fenntartható fejlődésnek nem csak leszűkített - bár fontos - ökológiai értelmezését adja, hanem legalább ennyi teret szentel a közgazdasági, társadalmi és politikai, sőt néha szociológiai értelmezésnek is. Tény azonban, hogy a megközelítésben döntően a természeti környezettel kapcsolatos vizsgálatok szerepelnek. Az állami, illetve nem kormányzati szervezetek globális tevékenységét meghatározó elméleti irányzatok bemutatására kevesebb hely jutott (lásd 56-59. o.). A fejezetet záró rész, amely az integrálódás és fragmentálódás Szküllája és Kharübdisze közt hányódó világ(gazdaság) dilemmáit foglalja össze, dicséretre méltó.

A második részben a természeti kincsek hasznosításának globális problémáit foglalja össze a szerző. Helyes kiindulásként a természeti erőforrásokkal való ellátottság és a fejlődés közti kapcsolattal indít, ezzel folytatva az előző rész elméleti végkövetkeztetését. A fejezetben - érthető módon - a nyersanyagokkal, ásványokkal kapcsolatos vizsgálatokat elemzi a szerző. Itt is jellemző a multidiszciplináris megközelítés - s ez természeti kincseknél szinte követelmény -, érvelési rendszerében is megmarad ennél. A kérdés fontossága miatt külön kezeli, érdemének megfelelően tárgyalja az energiaellátás problémakörét. A fejezetet a mindig izgalmas kérdés felvetése - sajnos, nem kimerítő elemzése - zárja: hogyan alakul a jövőben az emberiség energiaigénye? A szerző eddigi munkássága alapján bizonyos, hogy megvannak az ismeretei ahhoz, hogy ennél részletezőbb, komplex áttekintést adjon a világgazdasági termelés természeti erőforrás oldalának prognosztizált alakulásáról.

A harmadik rész a világélelmezéssel, annak gondjaival és kilátásaival foglalkozik. A föld termelési tényező, ezért a téma egyszerre erőforrás és - a mezőgazdaság és az élelmiszeripar által termelt javak miatt - fogyasztási terület is. A globális rendszerre vonatkoztatott elemzésnek tehát választ kell adnia arra a nem kellemes kérdésre: miként lehetséges, hogy a világon bőven van terme lésre alkalmas terület, az élelmiszertermelés több világot is képes lenne ellátni, mégis éhínségtől, alultápláltságtól szenved a Föld több mint egyharmada. A szerző meggyőzően bizonyítja, hogy a világgazdaságban uralkodó világrend által követelt elosztási aránytalanságról van szó. Nem moralizál, de felveti a gazdag országok - s hazánk is ide tartozik - történelmi felelősségét e téren. Örömmel vettük volna, ha a jövőre vonatkozó elméleti kilátások több helyet kapnak (ld.: 218-20 o.).

A népességrobbanás gazdasági és társadalmi hatásaival való riogatás nemcsak a közgazdaságtanban megszokott immár több mint kétszáz éve. Malthus óta valamiképp minden elméletnek választ kell adnia arra, hogy a jobban, magasabb életszínvonalon élők növekvő igényeit hogyan lehet a "korlátozott" természeti környezettől kicsikarni. E részben Surányi Sándor a malthusi népesedési válsággal zárja gondolatait, holott a teljes fejezetet e szemlélet kritikája hatja át. Érthető, hogy a demográfiai szempontok dominálnak, de több szociológiai, politológiai vonatkozást is szívesen olvastunk volna például a népességeltartó-képesség szempontjairól.

Érdemes és érdekes könyvet kaptunk tehát. A fenti bírálatok ellenére a világgazdasági fejlődés lényegi vonatkozásairól olvashattunk benne alapos, meggyőző érvelést, bírálatot, s egy formálódó globális elmélet mozaikdarabjait. Fontos lenne, hogy a szerző további munkásságában ezt az elméleti, szintetizáló munkát folytassa. (AULA Kiadó, Budapest, 2001. 291 o.)

Blahó András

Dr. habil. oec.

1 Dawid W. Pearce (ed): A modern közgazdaságtan ismerettára. Macmillan dictionary of modern economics. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, B p., 1993. 206 o.

2 Szentes Tamás: Világgazdaságtan. Elméleti és módszertani alapok. AULA Kiadó, Bp., 1999. 582. o.


<-- Vissza az 2002/6. szám tartalomjegyzékére