2002/2.

Könyvszemle

Veres András: Lukács György irodalomszociológiája

Lukács György munkásságáról gazdag magyar és idegen nyelvű szakirodalom található. Veres András könyve egy eddig nem elemzett, elhanyagolt témakör kimunkálásával járul hozzá ehhez a szakirodalomhoz. A szerző azt vizsgálja, hogyan alakult és mit nyújtott a kortársaknak Lukács irodalomszociológiája.

A rövid könyv két nagyobb részből áll. Előbb a Korszakok és irányváltások Lukács György pályáján című fejezetben röviden áttekinti Lukács életét és munkásságát; közéleti, főként pedig filozófiai sorsfordulóit. Ezt követi három fejezet, melyekben az irodalomszociológus Lukács György életművét tárgyalja a szerző. Előbb arról olvashatunk, amit premarxista korszakában alkotott, aztán egy közbevetés-ben arról, hogy milyen összefüggések fedezhetők fel szociológiai és történelemfilozófiai szempontjai között, végül pedig a marxista Lukács irodalomértelmezése a tárgy.

Ezeket a fejezeteket azonban megelőzi egy, néhány rövid bekezdésből álló fejtegetés, amelyben a szerző a "maga mentségeként" arra válaszol igennel, hogy "Beszélhetünk-e Lukács György esetében irodalomszociológiáról?". Egyetértek Veres igenjével, és meggyőzőnek tartom azt a koncepciót is, amit kidolgozott. Eszerint pályája kezdetén - főként G. Simmel hatására - Lukács megpróbálta összeegyeztetni a szociológia és a filozófia látásmódját. Később, az 1910-es években elfordult a szociológiától, még később pedig, marxistaként "felemás módon" talált vissza hozzá.

Persze a kétkedő olvasóban megszólalhat a rendszerező tudománytörténész: "eszerint Lukács szociológus (is) volt"? Azt válaszolnám az ilyen kétkedőnek: gondolja át - miként Veres tette - történetfilozófia és szociológia összefüggéseit, és vegye figyelembe Lukács hatását a 20. századi szociológiában. Ez a hatás főként a Történelem és osztályöntudat-nak köszönhető, amelynek téziseihez és szempontjaihoz közvetlenül és közvetve sokan kapcsolódtak s kapcsolódnak ma is. A közvetítést főként a frankfurti iskola tagjai végezték. Az eldologiasodás, a társadalomtörténet és a modernség összefüggéseiről szóló fejtegetésekben Adorno, Horkheimer, Marcuse, majd pedig Habermas egy új elméletet fedeztek fel. Ez az elmélet (a freudizmussal együtt) értelmezhetővé tette számukra a szükségletek manipulációját, a hamis tudat keletkezését, a kultúr-ipar és a tömegkultúra társadalomalakító hatásait. Vagyis mindazt, ami a "nyugati marxizmus" kritikai elméletének tárgya lett, s vált népszerűvé főként az 1960-as években.

Lukács azt tartotta, hogy a nagy irodalom és művészet nem más, mint az emberiség öntudata, önmegismerése, a társadalmi célok és feladatok felfedezése. Márpedig a polgári társadalom és a kapitalizmus eltorzítja a nagy kulturális objektivációkat, és szembeáll a művészet hivatásával. A filozófia, a tudomány, a művészetek és az irodalom elemzésekor ebből, az egészre, a totalitásra vonatkozó gondolatból kell kiindulni. Elméletének így lett középponti kategóriája a "totalitás".

Veres helyesen írja: "Marxizmus és totalitás egyet jelentett Lukács számára, s élete végéig kitartott amellett, hogy a totalitást szükségképpen kénytelen nélkülözni a diszciplínákra szakadt polgári tudomány" (78. o.).

1919 után Lukács úgy látta, hogy Marx munkássága a társadalomtudományok "kopernikuszi fordulatát" hozta, s ettől kezdve a "polgári tudomány" tévúton jár. Így aztán Lukács azért sem végzett "szociológiai kutatásokat", mert a szociológiát is polgári tudománynak tartotta. Ő nem fogadta el azokat a kompromisszumokat, amelyeket túlnyomó többségünk a 60-as évektől elfogadott. Az ő marxizmusát nem kellett, de nem is lehetett kiegészíteni azzal, amit a "polgári társadalomtudomány" kínált. (Elvei azért nem süketítették meg. Meghallotta és kifejezte "az idők szavát", még a szociológiáról is. Így juthatott 1968 után a következőhöz hasonló furcsa következtetésekre: "Önálló szociológiai tudomány nem létezik - a szociológia a valóság igazi átfogó közgazdaságtani kutatásának egyik aspektusa... azt viszont hangsúlyozni szeretném, hogy bár tagadom az önálló szociológia létét, a szociológiai kutatásokat viszont messzemenően helyeslem." - (Ld: Lukács György a futurológiáról. - Valóság, 1971/11. sz. 18. o.)

Életműve cáfolja ezt a következtetést is. Ő sosem végzett olvasókról vagy írókról "szociológiai kutatásokat", mégis nagy hatása lett elemzéseinek, melyek társadalom és irodalom összefüggéseiről szóltak. Csakhogy ezek a hatások az utóbbi negyedszázadban fogyatkozni kezdtek. Az újabb filozófus- és szociológus-hallgatókat nem érdekli Lukács. Veres András könyvét sokmindennel lehetne kiegészíteni (például a realizmus-elmélet tudás-szociológiai elemzésével), de méltánylandó érdeme az, hogy a korszellem ellenében szól az irodalomszociológus Lukácsról. (Balassi Kiadó, Budapest, 2000)

Somlai Péter

a szociol. tud. doktora, egyetemi tanár (ELTE)


<-- Vissza az 2002/2. szám tartalomjegyzékére