2001/12.

Nobel-évforduló

A magyar Nobel-díjasok

Beck Mihály

Köztudott, hogy az elmúlt száz évben feltűnően nagyszámú magyar tudós járult hozzá kiemelkedő eredményekkel a természettudományok különböző ágainak fejlődéséhez. Ez kifejezésre jut a magyar Nobel-díjasok aránytalanul nagy számában is1-3 . Amikor alaposabban kívánjuk megvizsgálni a helyzetet, akkor több kérdést kell tisztáznunk. Mindenekelőtt azt, hogy ki tekinthető magyarnak? Erre a kérdésre nem könnyű egyértelmű választ adni. Különbséget kell tennünk a magyarországi születés, a magyar állampolgárság, a magyar származás között, de ezek még csak nem is a legfontosabb kérdések. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ez a kérdés természetesen bármilyen eredetű személy esetében csaknem ugyanilyen bonyolult, bár elsősorban a közép-európai államokban születetteknél merül föl, természetesen a bonyolult politikai, társadalmi változások miatt.) Még az állampolgárság sem egyértelmű, hiszen az egy emberélet folyamán változhat, esetleg többször is. A megítélés kérdése természetesen függ a helyzettől, az elismertségtől is. Einstein egy, a Sorbonne-on 1922-ben, még a Nobel-díj elnyerése előtt tartott előadásában a következőket mondta: "Ha a relativitás- elméletem sikeresnek bizonyul, akkor Németország németnek tart engem, Franciaország pedig deklarálja, hogy világpolgár vagyok. Ha elméletem helytelennek bizonyulna, Franciaország azt mondja, hogy német vagyok, Németországban pedig kimondják, hogy zsidó vagyok."4 Érdekes, hogy Einstein esetében az állampolgárság még a Nobel-díj átadásával kapcsolatban is bonyodalmakat okozott5. Amikor 1922. november 10-én, berlini címén értesítették a Nobel-díj odaítéléséről, Einstein Japánban tartózkodott, és a díjat Stockholmban a svédországi német nagykövet vette át. Einstein ekkor már régóta svájci állampolgár volt. A svájci követ kérte a helyzet tisztázását. Hivatalosan deklarálták, hogy "Einstein ist Reichdeutscher". A vita folytatódott, aztán 1940-ben Einstein az USA állampolgára lett.

Bizonyos, hogy ha összeadnánk a különböző nyilvántartásokban szereplő, különböző nemzetiségű, állampolgárságú vagy vallású Nobel-díjasok számát, akkor a tényleges Nobel-díjasok számát jóval meghaladó értéket kapnánk, mert többen követelnék maguknak a kitüntetetteket.

Bár valamely nemzeti közösséghez tartozás megítélésével kapcsolatban sok érvet és ellenérvet lehet felhozni, úgy vélem, hogy két körülmény tekintendő meghatározónak. Magyar az, aki magyarnak vallja magát, és aki a magyar kultúrában gyökerezik.

Az alábbi táblázat foglalja össze azokat, akiket általánosan magyar, vagy magyar származású Nobel-díjasoknak szoktak tartani.

Név Szakterület A díjazás éve
Lénárd Fülöp Fizika 1905
Bárány Róbert Élettan 1914
Zsigmondy Richárd Kémia 1925
Szent-Györgyi Albert Élettan 1937
Hevesy György Kémia 1943
Békésy György Élettan 1961
Wigner Jenõ Fizika 1963
Gábor Dénes Fizika 1971
Wiesel, Elie Béke 1986
Polanyi, John C. Kémia 1986
Oláh György Kémia 1994
Harsányi János Közgazdaság 1994

Lénárd Fülöp (Pozsony, 1862. VII. 7. - Messelhausen, 1947. V. 20.) A pozsonyi reálgimnáziumban érettségizett. Kiváló tanárával, Klatt Virgillel később fontos tudományos kutatásokat végzett. Egyetemi tanulmányait Budapesten, Berlinben és Heidelbergben végezte. Rövid ideig Eötvös Lóránd tanársegédje volt, ezt követően haláláig Németországban élt. A Magyar Tudományos Akadémia 1897-ben választotta levelező tagjává, ekkor még biztosan magyar állampolgár volt. 1901 és 1905 között minden évben javasolták a Nobel-díjra, melyet 1905-ben ítéltek oda a katódsugárzással kapcsolatos munkáiért. 1907-ben az Akadémia tiszteleti tagjává választotta. Köszönőlevelét "hazafias üdvözlettel" fejezi be, de ekkor már valószínűleg nem magyar állampolgár. Érdekes, hogy Eötvös Lorándot 1904-ben írt válaszlevelében arra kérte, hogy németül írjon neki, mert az számára kevesebb időt vesz igénybe. Németül írt levelét "mit patriotischen Grüsse" szavakkal fejezi be! Egyik, 1911-ben ugyancsak németül írt levelében azt írta, hogy feleségétől Mikszáth Kálmán "Egy választás Magyarországon" című regényét kapta születésnapi ajándékul. (A cím helyesen: Két választás Magyarországon.)6 Kétségtelen tehát, hogy a Nobel díj elnyerésekor jelentősen élt benne a magyar kulturális kötődés.

Lénárd a századforduló és a századelő egyik legjelentősebb fizikusa. Sajnálatos, hogy a század második évtizedétől kezdődően egyre erősebben torzultak nézetei, tudományosan és világnézetileg egyaránt. Ebben szerepet játszhatott, hogy a 43 éves korában elnyert Nobel-díj ellenére úgy érezte, hogy nem értékelik tudományos eredményeit. Starkkal, egy másik Nobel-díjas német fizikussal együtt később a náci ideológia támasza lett. Hirdették a német fizika felsőbbrendűségét a dogmatikus (zsidó) fizikával szemben. Mindkettőjük haragja elsősorban Einstein ellen irányult. Ebben valószínűleg szerepet játszott az is, hogy Einstein 1922-ben az 1921. évi Nobel-díjat a fényelektromos hatás kvantitatív értelmezéséért kapta, magát a fényelektromos hatást pedig Lénárd fedezte fel. Starknak is megvolt a személyes oka az Einstein elleni haragra: a fotokémia egyik alaptörvényét Einstein és Stark egymástól függetlenül fedezték fel, de gyakran csak Einstein törvényként említik, valószínűleg azért mert Einstein megfogalmazása pontosabb.

Bármilyen elítélő lehet is véleményünk Lénárd politikai és tudományelméleti nézeteiről, munkásságának alapvető jelentősége és a magyar kultúrával és tudományossággal való kapcsolata kétségtelen.

Bárány Róbert (Bécs, 1876. IV. 22. - Uppsala, 1936. IV. 8.) Magyar származása kétségtelen. Apja Rohoncról vándorolt ki Bécsbe, ma is élnek rokonai Magyarországon. A hazai tudományossággal illetve kultúrával azonban vajmi csekély kapcsolata lehetett. Valószínűleg ő köszönhetett legtöbbet az 1914-ben "a vesztibuláris apparátus (azaz az egyensúlyszerv) élettanával és kórtanával kapcsolatos munkáiért" elnyert Nobel díjnak, mert az első világháborúban orosz hadifogságba került, és onnan, mint Nobel-díjas, a svéd kormány közbenjárására szabadult. A háború után Bécsbe ment, de nem kapott egyetemi tanszéket. Ezután Svédországban telepedett le, az Uppsalai Egyetemen kapott katedrát.

Zsigmondy Richárd (Bécs, 1865. IV. 1. - Göttingen, 1929. IX. 23.) Mindkét szülője magyar. Nagybátyja, Zsigmondy Vilmos kiváló bányamérnök, az Akadémia tagja, de neki magának a magyar kultúrával nem volt kapcsolata. Ezt az is mutatja, hogy amikor az 1925. évi Nobel-díjat 1926-ban neki ítélték "a kolloid oldatok heterogén természetének magyarázatáért és a kutatásai során alkalmazott, a modern kolloidkémiában alapvető jelentőségű módszereiért" (az ultramikroszkóp felfedezéséért), a Természettudomány Közlöny meg sem emlékezett az eseményről.

Szent-Györgyi Albert (Budapest, 1893. IX. 16. - Woods Hole, 1986. X. 22.) A Budapesti Tudományegyetem Orvostudományi Karán 1917-ben nyert orvosdoktori diplomát. Ezután hollandiai, németországi, angliai és amerikai egyetemeken dolgozott. 1928-ban hívta meg Klebelsberg Kunó kultuszminiszter a szegedi egyetemre. Katedráját 1930-ban foglalta el, és folytatta korábban megkezdett kutatásait a biológiai oxidációs folyamatok mechanizmusával és az általa felfedezett C-vitaminnal kapcsolatban. Nagyon jelentős volt annak a felfedezése, hogy a szegedi zöldpaprikában különlegesen nagy az aszkorbinsav koncentrációja. Ez lehetővé tette, hogy addig elképzelhetetlenül nagy mennyiségben állítsák elő, és mind biológiai, mind pedig kémiai szempontból világszerte sokrétű kísérleteket végezzenek vele.

Az élettani és orvostudományi Nobel-díjat 1937-ben ítélték neki oda "a biológiai égésfolyamatok, különösképpen a C-vitamin és a fumársavkatalízis szerepének terén tett felfedezéseiért". Szent-Györgyit már 1934-ben is jelölték, akkor a kémiai Nobel-díjra, de ez a jelölés érvénytelen volt, mivel megosztva javasolták mellette Haworthnak, Reichsteinnek és Karrernek, a statumok szerint pedig legfeljebb háromfelé lehet osztani a díjat. Haworth és Karrer megosztva nyerte el ugyancsak 1937-ben a kémiai, Reichstein pedig 1950-ben Hench-csel és Kendall-lal megosztva az élettani és orvostudományi Nobel-díjat.

A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává először 1931-ben jelölték, de nem kapta meg a szükséges támogatást. 1935-ben választották meg levelező, 1938-ban pedig a rendes taggá.

Még szegedi évei alatt kezdett el az izommozgás biokémiájával foglalkozni. Ezen a területen is rendkívül fontos, akár Nobel-díjra is érdemes eredményeket ért el.

Elkötelezett humanista polgár volt. A szovjet-finn háború idején Nobel- érmét a finneknek ajánlotta fel. Szerencsére egy gazdag finn az érmet kiváltotta, és a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta. A Kállay-kormány idejében titkos diplomáciai küldetésben volt a háborúból való kiugrás előkészítésére, ezét 1944. március 19-e után illegalitásba vonult. A háború után a budapesti egyetemre nevezték ki. A Magyar-Szovjet Művelődési Társaság első elnöke lett. Hazánkból politikai okok miatt 1948-ban először Svájcba, majd az Egyesült Államokba távozott. Itt elsősorban rákkutatással foglalkozott, de ezek a munkái sajnos igen vitatott értékűek.

Hevesy György (Budapest, 1885. VIII. 1. - Freiburg, 1966. VII. 5.) Egyetemi tanulmányait Budapesten és több külföldi egyetemen végezte, Freiburgban doktorált. Korának legjelentősebb tudósaival (Lorenz, Haber, Rutherford, Bohr) volt szoros munkakapcsolata. 1918-ban a Budapesti Tudományegyetem tanárává nevezték ki, de katedrájától 1919-ben megfosztották. Koppenhágába ment, ahol Costerrel felfedezte a hafniumot. Ezután a Freiburgi Egyetem professzora 1933-ig, amikor visszatért Bohr intézetébe. Dánia német megszállásakor Svédországba menekül. 1924 és 1936 között hét alkalommal javasolták Nobel-díjra, melyet 1943-ban nyert el "a radioaktív izotópok indikátorként való alkalmazásáért a kémiai kutatásban". Az MTA 1945-ben tiszteleti tagjává választotta. Számos magyar kémikussal (Gróh Gyula, Zechmeister László, Putnoky László, Róna Erzsébet) volt kapcsolatban és közölt velük társszerzőségben dolgozatokat. 2001-ben Budapesten újratemették hamvait.

Békésy György (Budapest, 1889. VI. 3. - Honolulu, 1972. VI. 13.) Mind középiskolai, mind egyetemi tanulmányait több országban végezte (mint diplomata fia sok országban töltött rövidebb-hosszabb időt), a Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen doktorált. A Postakísérleti Állomáson az általa kifejlesztett módszerekkel végezte a hallással kapcsolatos alapvető fontosságú, különlegesen pontos kísérleteit. 1939-ben átvette a Kísérleti Természettani Tanszék vezetését, de továbbra is dolgozott a Postakísérleti Állomáson. Az MTA 1939-ben választotta levelező tagjává. 1946-ban külföldre távozott, először Stockholmba, majd a Harvard Egyetemre. Élete utolsó szakaszában a Hawaii-i Egyetemen dolgozott, ott is halt meg. Az élettani Nobel-díjat 1961-ben kapta, lényegében még Budapesten végzett kísérletei alapján "a fül csigájában létrejövő ingerületek fizikai mechanizmusának felfedezéséért".

Wigner Jenő (Budapest, 1902. XI. 17. - Princeton, 1995. I. 3.) A Fasori Evangélikus Gimnáziumban tett érettségi után a Budapesti Műegyetemen kezdte, majd a berlini Technische Hochschulén folytatta vegyészmérnöki tanulmányait. Itt doktorált 1925-ben. Rövid időre hazatért Budapestre, ahol bőrgyári vegyészmérnökként dolgozott. Ezután németországi egyetemeken dolgozott, itt Polányi Mihállyal is együttműködött, majd a princetoni egyetemre került. Meghatározó volt a szerepe az atombomba kifejlesztésében. A Nobel-díjat 1963-ban - Maria Goeppert Mayerrel és J.H.D. Jensennel megosztva - "az atommagok és elemi részek elmélete terén, különösen pedig az alapvető szimmetria elvek felfedezésével és alkalmazásával elért eredményeiért" kapta. Az MTA 1988-ban választotta tiszteleti tagjává.

Nagy élményem volt, amikor 1983-ban, princetoni tartózkodásom alatt, Wigner a csak angolul beszélő feleségével meglátogatott bennünket, és egyszer csak elmondta Vörösmarty versét, A vén cigány-t. Ezután megemlítettem neki, hogy rövidesen előadást tartok a Brandeis Egyetemen arról, hogy mik voltak a gyökerei annak, hogy az elmúlt száz évben olyan sok kiváló magyar természettudós volt. Széttárta a karját és azt kérdezte: "Hát magyar vagyok én?" Kérdéssel válaszoltam: "Professzor úr tud kívülről angol verset?" Az ő válasza rövid volt: "Nem." Mire én: "ez eldöntötte a kérdést." Wigner érettségije óta ekkor már majd' hetven év telt el. Hibátlanul, a legcsekélyebb akcentus nélkül beszélt magyarul.

Gábor Dénes (Budapest, 1900. VI. 5. - London, 1979. I. 3.) Egyetemi tanulmányait a Budapesti Műegyetemen kezdte, és 1924-ben a charlottenburgi Technische Hochschulén fejezte be. 1927-ben itt is doktorált. 1933-ig a Siemens-Halske, 1933 és 1948 között a British Thomson-Houston cégnél volt kutatómérnök. 1949-től nyugalomba vonulásáig a londoni Imperial College professzora volt. Rövidebb ideig az Egyesült Izzóval is kapcsolatban állt. Az 1971. évi Nobel-díjat "a holográfia módszerének felfedezéséért és fejlesztéséért" kapta. Megjegyzendő, hogy a holográfia elvét már évtizedekkel előbb felfedezte, de a módszer gyakorlati megvalósítását csak a lézerfényforrások koherens fénynyalábja tette lehetővé. A mérnöki fizika területén sok más alapvető jelentőségű eredményt is elért, és sokat foglalkozott a tudomány társadalmi hatásaival. Az MTA 1964-ben választotta tiszteleti tagjává. 1970-ben, Debrecenben hallottam egy előadását, melyet hibátlan magyarsággal, akcentus nélkül tartott, csak az újabb műszavakat mondta angolul.

Polanyi, John Charles (Berlin, 1930. I. 23. - ) Polányi Mihály és Kemény Magda fia. Egyetemi tanulmányait Manchesterben végezte, ezt követően angliai, amerikai és kanadai egyetemeken dolgozott, 1962 óta a Torontói Egyetem professzora. Az 1986. évi Nobel-díjat - D.R. Herschbachhal és Yuan T. Leevel megosztva - "az elemi kémiai folyamatok dinamikájával kapcsolatos felfedezésért" nyerte el. Sajnos a magyar kultúrával nincs kapcsolata, magyarul legfeljebb néhány szót tud. A Magyar Tudományos Akadémia 2001-ben választotta tiszteleti tagjává.

Wiesel, Elie (Máramarossziget, 1928. IX. 30. -) Középiskoláit magánúton végezte, Debrecenben is vizsgázott. Családjából egyedül ő élte túl a deportálást. Először Párizsban telepedett le. 1963 óta amerikai állampolgár. Széleskörű irodalmi tevékenységet folytatott, az 1986. évi Nobel békedíjat azért kapta "mert az egyik legfontosabb vezéralak és szellemi vezető volt azokban az időkben, amikor az erőszak, az elnyomás és a fajgyűlölet nyomta rá a bélyegét a világ arculatára". Az önéletrajzában9 írottak alapján sajnos nem tekinthetjük magyar Nobel-díjasnak.

Oláh György (Budapest, 1920. V. 29. - ) A budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett, a Budapesti Műegyetemen szerzett vegyészmérnöki oklevelet. Ott is kezdte kutatói pályáját Zemplén Géza munkatársaként. 1956-ban először Kanadába, majd az Egyesült Államokba ment, ott előbb a Case Western Reserve University, majd a University of Southern California professzoraként dolgozott. Szerteágazó a munkássága a modern szerves kémia területén. Legfontosabb eredménye kétségkívül az 1994-évi Nobel-díjjal jutalmazott "hozzájárulása a karbokationok kémiájához". Ebből a néhány szóból még a szakember számára sem derül ki munkájának jelentősége. Többet mond, hogy lényegében az ő munkái döntötték meg a szén négyvegyértékűségének dogmáját, és új utakat nyitottak a szénhidrogének előállítására. Állandó a kapcsolata a hazai kutatókkal, Los Angeles-i intézetében gyakran hallani magyar szót. Az MTA 1990- ben választotta tiszteleti tagjává.

Harsányi János (Budapest, 1920. V. 29. - Berkeley, 2000. VIII. 9.) A Fasori Gimnáziumban érettségizett, gyógyszerészi oklevelét a Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen szerezte 1942-ben. 1947-ben filozófiai doktorátust nyert. 1950-ben Ausztráliába ment, a Sidney-i Egyetemen közgazdászként végzett. Különböző amerikai és ausztráliai egyetemeken, majd 1961-től nyugdíjazásáig a Berkeley-i egyetemen dolgozott. Az 1994-évi közgazdasági Nobel-díjat "a nemkooperatív játékok elméletében az egyensúly elemzés terén végzett úttörő munkásságáért" kapta, John Nash-sel és Reinhard Seltennel megosztva.

Érdemes megemlítenünk, hogy az 1985. évi Nobel békedíjjal az Orvosok a Nukleáris Háború Megelőzéséért Társaságot tüntették ki. Hollán Zsuzsa akadémikus ekkor a Társaság alelnöke volt, és a vezetőség tagjaként vehette át az érmet.

A felsoroltakon kívül magyar származásúnak tekinthető Daniel Carleton Gajdusek (Yonkers, 1923. IX. 9. -) is, hiszen édesanyja, Dobróczki Ottilia Debrecenben született. Önéletrajzi visszaemlékezéséből azonban vajmi kevés magyar kulturális kapcsolatra lehet következtetni. Gajdusek 1976-ban kapta az orvostudományi Nobel-díjat a különböző, trópusi vírus okozta betegségekre és azok gyógyítására vonatkozó alapvető fontosságú felfedezéseiért.

 

Néhány magyar, aki rászolgált volna a díjra

Hargittai István joggal választotta előadása címéül Máté evangéliumának egy részletét - "Mert sokan vannak meghívottak, de kevesen a választottak" - mert teljesen nyilvánvaló, hogy munkásságukkal többen is rászolgáltak erre a nagy elismerésre, mint ahány díjat kiosztani egyáltalán lehetséges volt. A következő névsor sem teljes, de valószínűleg meglehetős az egyetértés az adott szakterületek értői között, hogy a benne szereplők megérdemelték volna a díjat.

A táblázatban Kármán Tódor és Neumann János esetében azért szerepel a csillag a szakterület mellett, mert Kármán tulajdonképpen a mérnöki tudományokkal, Neumann pedig matematikával foglalkozott. Azonban a statumok rugalmasabb kezelésével, melyre egyébként a Nobel-díjak történetében volt példa, odaítélhették volna nekik a fizikai díjat.

Eötvös Loránd (Buda, 1848. VII. 27. - Budapest, 1919. IV. 8.) Bár eredetileg apja, Eötvös József jogásznak szánta, a heidelbergi egyetemen fizikát tanult, és ott is doktorált. 1872-től a Budapesti Tudományegyetemen először az elméleti, majd a kísérleti fizika tanára volt. A folyadékok felületi feszültségével és a gravitációval kapcsolatban alapvető törvényszerűségek felfedezése fűződik nevéhez. Az Eötvös inga mind a tudományos kutatásban, mind pedig a kőolajlelőhelyek felderítésében rendkívüli szerepet játszott. A Nobel- díjra három ízben is felterjesztették.

Szilárd Leó (Budapest, 1898. II. 11. - La Jolla, 1964. V. 30.) Budapesten, a VI. kerületi Reálgimnáziumban érettségizett, egyetemi tanulmányait a Budapesti Műegyetemen végezte, majd a berlini egyetemen doktorált. Doktori értekezésében az entrópia és az információ kapcsolatát értelmezte. A század egyik legjelentősebb és legsokoldalúbb tudósa. Ő fedezte fel a nukleáris láncreakció lehetőségét, és kapott szabadalmat az atomreaktorra. Az elemi részek gyorsítására szolgáló berendezés elvét is ő fedezte fel. (Lényegében a ciklotron felfedezéséért és megépítésért kapott Nobel-díjat 1939- ben Lawrence.) Alapvető eredményeket ért el a biológiai folyamatok értelmezése és vizsgálata terén is. Többször jelezte, hogy gondolatainak alakulásában meghatározó szerepe volt Az ember tragédiájának (Madách neve így került be egy, az atombomba kifejlesztésével foglalkozó könyvbe!)

Polányi Mihály (Budapest, 1891. III. 11. - Oxford, 1976. II. 22.) A Trefort utcai Mintagimnáziumban érettségizett, a Budapesti Tudományegyetemen szerzett orvosdoktori diplomát. Már egyetemi hallgató korában biokémiai és kémiai kérdésekkel kezdett el foglalkozni. A karlsruhei egyetemen is kémiai tanulmányokat folytatott, a Budapesti Tudományegyetemen 1917-ben bölcsészdoktori diplomát szerzett. 1919-ben Németországba, onnan 1933-ban Angliába ment. A Manchesteri Egyetemen volt a fizikai kémia, majd 1949 után a filozófia professzora. A kémia három területén is - az adszorpció elmélete, a makromolekuláris anyagok röntgendiffrakciós szerkezetvizsgálata és a kémiai reakciók mechanizmusa - rendkívüli jelentőségű eredményeket ért el.

A magyar kultúrához és a magyar tudományhoz erős szálak fűzték. Berlini intézetében több magyar kutató, köztük Schay Géza és Wigner Jenő is dolgozott.

Teller Ede (Budapest, 1908. I. 15. - ) A Mintagimnáziumban érettségizett, egyetemi tanulmányait Németországban végezte. Több európai és amerikai egyetemen volt professzor, majd a Lawrence Livermore Kutatólaboratórium igazgatója. Több fontos, nevét is viselő fizikai-kémiai felfedezés (Jahn-Teller effektus, a BET egyenlet, melyben a T betű rá vonatkozik) valamint az atom- és hidrogénbomba kifejlesztésében játszott különlegesen fontos szerepe alapján a század egyik meghatározó jelentőségű tudósa. A magyar kultúrával és tudománnyal állandó a kapcsolata. Többször mondta, hogy magyarul számol és magyarul álmodik. A Magyar Tudományos Akadémia 1990-ben választotta tiszteleti tagjává.

Kármán Tódor (Budapest, 1881. V. 11. - Aachen, 1963. V. 7.) Budapesten az édesapja, Kármán Mór alapította Mintagimnáziumban érettségizett, mérnöki oklevelét a Budapesti Műegyetemen szerezte. Előbb a göttingeni egyetemen dolgozott, majd az aacheni műegyetemen, végül az Egyesült Államokban, a CalTechen volt professzor. Számos állami- és magánmegbízás alapján is végzett kutatómunkát. Meghatározó szerepe volt a modern aerodinamika, és ezzel kapcsolatban a hangsebességnél gyorsabb repülőgépek kifejlesztésében. Elsőként kapta meg a legnagyobb amerikai tudományos kitüntetést, a National Medal of Science-t. Mint az önéletrajzából12 is kiderül, a magyar kultúrához és tudományhoz ezernyi szállal kötődött egész életében. E könyvében egy teljes fejezetet szentel gimnáziumának, és ezzel kapcsolatban a magyar iskolarendszernek. E fejezet címe az eredeti angol nyelvű kiadásban is a Minta!

Neumann János (Budapest, 1903. XII. 28. - Princeton, 1957. II. 8.) Általában von Neumann-ként írják a nevét, ugyanis édesapja 1913- ban a királytól nemességet és a margittai előnevet kapta. A Fasori Evangélikus Gimnáziumban érettségizett, ahol már korán felfigyelt rendkívüli tehetségére tanára, Rátz László. Kémiai tanulmányait a berlini egyetemen kezdte meg, kémiából doktorált a zürichi Eidgenössische Technische Hochschule-n. Először a göttingeni, majd a berlini, azután a hamburgi egyetemeken dolgozott, 1930-tól korai haláláig a princetoni egyetemen volt professzor. A kvantumelmélet matematikai problémakörével kapcsolatban alapvetően fontos eredményeket ért el, majd a játékelmélet és a mesterséges intelligencia kérdéseivel kapcsolatban folytatott úttörő munkát. Az ő kutatásai alapozták meg az elektronikus számítógépek kifejlesztését. A magyar kultúrával és tudománnyal mindvégig kapcsolatban maradt.

Bay Zoltán (Gyulavári, 1900. VI. 24. - Washington, 1992. X. 4.) Középiskolai tanulmányait a debreceni Református Gimnáziumban, egyetemi tanulmányait pedig a Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte. Itt doktorált 1926-ban. 1927 és 1930 között németországi egyetemeken és kutatóintézetekben dolgozott. 1930-ban a szegedi tudományegyetem elméleti fizikai tanszékére nyert egyetemi tanári kinevezést. 1936 őszétől az Egyesült Izzólámpa és Villamossági RT kutató laboratóriumát, és rövidesen - ezzel egyidejűleg - a Budapesti Műegyetem Aschner Lipót alapította, alapítványi fizikai tanszékét vezette. Az Egyesült Izzóban érte el alapvető fontosságú eredményeit az un. Hold visszhang- mérésekkel kapcsolatban. 1948-ban az Egyesült Államokba távozott, és a George Washington Egyetem professzora lett. Itt is folytatta kutatásait és újabb, nagyjelentőségű eredményeket ért el. Rendkívüli pontosságú méréseket végzett a fénysebesség meghatározására, mely alapján a hosszúság egységének új definícióját adták meg. Élénk kapcsolatban volt Neumann Jánossal, eredményeik kölcsönösen segítették kutatásaikat. A Magyar Tudományos Akadémia 1937-ben levelező, 1945-ben rendes, 1981-ben pedig tiszteleti tagjává választotta. Hamvait szülőhelyén temették el.

Selye János (Bécs, 1907. I. 26. - Montreal, 1982. X. 20.) Az un. alarm reakció vizsgálatával kapcsolatban ért el alapvető fontosságú eredményeket, mely az általános stressz-elmélet kialakításához vezetett. Jelentős a tudományelméleti munkássága is. Magát magyarnak vallotta, kanadai intézetében számos magyar kutató dolgozott.

A magyar tudósok kivételesen jelentős munkásságának gyökerei

Óhatatlanul merül föl a kérdés, hogy minek tulajdonítható egy ilyen kis nemzet fiainak ennyire kiemelkedő szerepe az elmúlt évszázad természettudományi fejlődésében. Szilárd Leó ezt a kérdést egy beszélgetés során azzal ütötte el, hogy a magyarok tulajdonképpen más égitestről származó, különlegesen fejlett civilizációból kerültek a Földre. Ez a tréfás magyarázat, persze a megfelelő ironikus formában, több könyvben is olvasható. Kivételesen jelentős alkotók ilyen nagy arányának a felbukkanása természetesen sok tényező eredménye, és teljes egyértelműséggel aligha magyarázható. Úgy vélem azonban, hogy a legfontosabb elemek felderíthetők.

A kiegyezést követően Magyarországon hatalmas gazdasági és kulturális fejlődés következett. Elsősorban Eötvös József kezdeményezésére megújították a magyar iskolarendszert. Jelentős mértékben Kármán Mór tevékenységének köszönhető, hogy a német, a francia és az angol középiskolák legjobb elemeinek ötvözésével állami és egyházi gimnáziumok egész sorát hozták létre, ahol a legjobb pedagógiai elvek alapján nagyszerű tanárok oktattak és neveltek. Sokszor emlegetik a budapesti Fasori Evangélikus Gimnáziumot, ahol annyi magyar kiválóság érettségizett. Anélkül, hogy csorbítani kívánnám e nagyszerű iskola és Rátz László, a zseniális matematikatanár érdemeit, rá kell mutatnom arra, hogy a történelmi Magyarországon mintegy száz, lényegében hasonló színvonalú középiskola működött. A Magyar Tudományos Akadémiának több tagja középiskolai tanár volt. Csak néhány példa: Brassai Sámuel, Hankó Vilmos, Paszlavszky József, Preysz Móric Say Móric.

A természettudományi tárgyak oktatásának különlegesen magas színvonalában jelentős szerepet játszott az 1841-ben alapított, és a kiegyezést követően hatalmas fejlődésnek indult Magyar Természettudományi Társulat. 1869- ben Szily Kálmán kezdeményezésére megindították a Természettudományi Közlönyt, melyet a tagok illetményképpen kaptak. Megállapítható, hogy a Közlönyben megjelent dolgozatok jelentős részét is középiskolai tanárok írták. A Közlöny minden középiskola tanári könyvtárában is hozzáférhető volt.

Rendkívül sokat jelentettek a matematikai és fizikai tanulmányi versenyek, melyek felkeltették a tehetséges diákok érdeklődését. A visszaemlékezésekből is kitűnik, hogy ezek a tanulmányi versenyek milyen jelentős szerepet játszottak a később nagy sikereket elérő diákok életében.

A már jelzett ipari és mezőgazdasági fejlődés igényelte a jól felkészült szakembereket. Ezzel kapcsolatban térünk ki arra a megkerülhetetlen kérdésre, hogy minek tulajdonítható a magyar kiválóságok között a zsidó származásúak nagy aránya. A kiegyezést követően történt meg a zsidók emancipációja. (Az egyenjogúságot kimondó törvényt már az 1849. évi országgyűlés meghozta, de az a szabadságharc bukása miatt nem lépett érvénybe.) Ez addig elfojtott hatalmas szellemi energiákat szabadított fel, amihez hozzájárult a szellemi munkásság hagyományos tisztelete és megbecsülése a zsidóság körében. A magyar kis- és középnemesség, melynek soraiból a múlt században a magasabban iskolázottak nagy hányada került ki, nem elsősorban a természettudományok iránt érdeklődött. Ezért, vagy legalábbis főként azért, mert a megfelelő pályákra (mérnök, orvos, matematikus, fizikus, vegyész) elsősorban a német és zsidó származású polgárság fiai kerültek, a nemesi rétegek fiait inkább a jogi és közigazgatási pályák vonzották.

A hazai megszorító intézkedések miatt ezek a tehetséges fiatalok a legjobb külföldi egyetemekre kerültek. Azt is érdemes figyelembe vennünk, hogy a kisebbségi lét eleve nagyobb teljesítményre ösztönzi az embereket, hiszen nekik általában többet kell felmutatni ahhoz, hogy megállják a helyüket. Ennek a megállapításnak a helyessége szinte minden kisebbség esetében kimutatható a különböző államokban.

IRODALOM

Palló Gábor: A magyar Nobel-díjasok. Fizikai Szemle 39,113-120 (1989).

Nagy Ferenc: Magyar származású Nobel-díjas tudósok. MTESZ, Budapest,1995.

Beck Mihály: A Díj és a magyarok. Természet Világa 126, 531-535 (1995).

Calaprice, Alice: Quotable Einstein. 7. o. Princeton University Press, Princeton, 1996.

Pais, Abraham: How Einstein got the Nobel prize? American Scientist 70, 358-364 (1982).

Lénárd Fülöp levelei. MTA Kézirattára.

Palló Gábor: Philip Lenard alias Lénárd Fülöp. Periodica Polytechnika 32, 197-202 (1988).

Pető Gábor Pál: Lénárd Fülöp vagy Philipp von Lenard? Technikatörténeti Szemle 21, 115-127 (1995).

Wiesel, Elie: Minden folyó a tengerbe siet. Esély Kiadó, Budapest, 1996.

Gajdusek, Daniel Carleton: Polikulturális örökségem. Fizikai Szemle 48,

260-264 (1998).

Rhodes, Richard: The making of the atomic bomb. Simon&Schuster, New York 1986.

Kármán, Theodore von with Edson, Lee: The wind and beyond. Little Brown and Co., Boston, 1967.


<-- Vissza az 2001/12. szám tartalomjegyzékére