2001/10.

Agy és tudat

A munkamemória működése és patológiája

Racsmány Mihály

Az elmúlt száz évben az emlékezet működésével foglalkozó pszichológiai és fiziológiai elméletek újra és újra arra a következtetésre jutottak, hogy két, különböző időtartományban működő emlékezeti rendszer létezik. A hagyományos felfogás szerint az információk rövid idejű megtartásáért egy tárolási kapacitásában erősen korlátozott passzív emlékezeti tár felelős. Napjainkra egyértelművé vált, hogy az egységes és passzív emlékezeti tár helyett egy, a megismerési funkciók működtetésében aktívan részt vállaló, több egységből álló rendszert kell elképzelnünk. A munkamemória-modell egy olyan többkomponensű, aktív rendszert vázol fel, amely alkalmas a tudatos információfeldolgozással kapcsolatos kísérleti és neuropszichológiai eredmények megmagyarázására. A tanulmány két klinikai csoport - Williams-szindrómás gyerekek és felnőtt szkizofrén betegek - sajátos munkamemória-funkcióin keresztül szemlélteti a rövid távú emlékezet szerepét a tartós reprezentációs rendszerek kialakulásában.

A kognitív pszichológia elméletalkotói a rövid távú emlékezetet hosszú időn keresztül pusztán egy átmeneti tároló rendszernek tekintették, amelynek nincs egyéb szerepe, mint hogy akkor is meg tudjunk jegyezni egy telefonszámot, ha éppen nincs nálunk papír és ceruza. Az utóbbi néhány évben azonban a neuropszichológiai és kísérleti kutatások egyértelművé tették, hogy a rövid távú emlékezet egy sok komponensből álló, bonyolult rendszer, amelynek sérülése megzavarhatja a hatékony információszerzést. Napjaink egyik legismertebb koncepciója szerint a rövid távú emlékezetet munkamemóriaként kell felfogni, amely fenntartja és manipulálja az információt a következtetést, megértést, tanulást igénylő feladatok kivitelezése alatt (Baddeley, 1986). Három alapvető jellemzője van: 1. időlegesen információt tárol egy sor kognitív feladatban, 2. független információforrásokat hoz interakcióba, 3. korlátozott kapacitású (lásd Racsmány, 2000). E koncepció szerint a munkamemória három komponensből áll: két modalitásspecifikus alrendszerből, amelyek a verbális illetve a téri-vizuális információ fenntartásában és manipulációjában vesznek részt, valamint egy úgynevezett központi végrehajtó rendszerből, amely összeköttetést teremt a két alrendszer illetve a hosszú távú emlékezet között, és felelős a kognitív erőforrások elosztásáért. Napjainkban a munkamemória-modell az egyik legtöbbet vizsgált kísérleti koncepció, gyakran azonban továbbra is csupán egy több alrendszerből álló passzív tárat látnak benne. Tanulmányomban azokat a kísérleti, fejlődési és neuropszichológiai adatokat kívánom bemutatni, amelyek egyértelművé teszik a munkamemória egyes alrendszereinek szerepét a megismerési folyamatok fejlődésében és hatékony működésében.

Egyéni különbségek és nyelvelsajátítás

A rövid távú emlékezet funkciójával kapcsolatos legfontosabb vizsgálatok abból a tényből indultak ki, hogy a verbális munkamemória kapacitása korlátozott, de a kapacitás nagyságában meglehetősen nagy egyéni különbségek mutatkoznak. Susan Gathercole és munkatársai számos vizsgálatban mutatták ki, hogy a fonológiai hurok - ez a legelterjedtebb elnevezése a munkamemória verbális alrendszerének - kapacitásában már kisgyermekkorban meglévő különbségek szoros összefüggésben állnak az anyanyelv elsajátításának ütemével (Gathercole, Adams, 1993, 1994). A fonológiai hurok kapacitásának két legelterjedtebb vizsgáló eljárása a számterjedelem vizsgálat és a nemszó-ismétlési feladat. Az előbbi esetében különböző hosszúságú számsorozatokat kell a vizsgálati személynek rövid ideig fejben tartania, amit négy szám esetében a 2,1 és 3,1 év közötti gyerekeknek csupán 10%-a tud megtenni, 36%-uk csak mintegy két évvel később éri el ezt a szintet (Baddeley, Gathercole, Papagno, 1998). A nemszó-ismétlési feladatban olyan, egyre hosszabb értelmetlen szavakat kell megismételni, amelyek fonológiai struktúrája megegyezik a vizsgálati személy anyanyelvének struktúrájával (az 1.táblázatban láthatunk néhány magyar nyelvű példát).

ANGOL ÉRTELMETLEN SZAVAK

2 szótagú: Ballop, Rubid

3 szótagú: Doppelate, Glistering

4 szótagú: Woogalamic, Fenneriser

5 szótagú: Confrantually, Defermication

MAGYAR ÉRTELMETLEN SZAVAK

2 szótagú: Gabam, Ardul

3 szótagú: Tarembik, Hübedin

4 szótagú: Tibanér, Limefürék

5 szótagú: Hápamarogány, Tesilbengecsék

Számos vizsgálat eredményei szerint a nemszó-ismétlési feladatban mutatott teljesítmény nagyon szoros kapcsolatban áll a szókincs fejlődésével (Gathercole, Baddeley, 1989, 1990; Baddeley, Gathercole, Papagno, 1998). Gathercole és munkatársai elképzelése szerint az új szavak elsajátítása során a fonológiai hurok az a rendszer, amely ideiglenesen fenntartja az új szó fonológiai reprezentációját addig, amíg a szóval kapcsolatos tartós emléknyom ki nem épül. Azok a gyerekek, akiknek a verbális munkamemóriája gyengébben működik, nehezebben sajátítják el anyanyelvük szavait. Ezzel kapcsolatban további bizonyítékokkal szolgáltak azok a vizsgálatok, amelyek kimutatták, hogy a fonológiai hurok kapacitásában megfigyelhető egyéni különbségek később erőteljesen befolyásolják az idegen nyelvek elsajátításának ütemét. Service (1992) finn gyerekekkel végzett kutatásai során azt találta, hogy 9-10 éves kor között a nemszó-ismétlési feladatban mutatott teljesítmény jól jelezte előre az idegen nyelv szókincsének későbbi elsajátítását (Service, 1992; Service, Kohonen, 1995). Ezzel megegyező eredményre jutottak Gathercole és munkatársai is (1997) egy későbbi vizsgálatukban, amelyben 5 éves gyerekeknek kellett szó-szó és szó-idegen nyelvű szó párokat tanulniuk. A szó-idegen nyelvű szó párok tanulása szignifikánsan együtt járt a nemszó-ismétlési feladatban nyújtott teljesítménnyel, míg a szó-szó párok tanulásával nem volt ilyen összefüggés. Mindezek az eredmények arra mutatnak, hogy a munkamemória alrendszereinek alapvető szerepük van az újszerű, hosszú távú emlékezeti reprezentációval nem rendelkező információk elsajátításában.

Munkamemória-deficit Williams-szindrómában

A Williams-szindróma egy ritka genetikai sérülésen alapuló fejlődési neurológiai zavar, amely súlyos szív- és érrendszeri zavarok mellett értelmi fogyatékosságot és a megismerő funkciók sajátos mintázatát idézi elő. Ennek a sajátos sérülési mintázatnak köszönhetően az elmúlt évtizedben a Williams-szindrómás személyek a kognitív neuropszichológiai kutatások homlokterébe kerültek (Bellugi et al., 2000). Williams-szindrómában az enyhétől közepes fokozatig terjedő értelmi fogyatékosság mellett a kifejező nyelvi készségek viszonylag megőrzöttek. A nyelvfejlődés menete ugyanakkor atipikusnak mondható, az első szavak későn jelennek meg, és jó néhány vizsgálat szerint a szókincs szerveződése is eltér az egészséges kontrollcsoportokétól. A jó nyelvi készségekkel, a gazdag szókinccsel szembehelyezhető a téri-vizuális kogníció súlyos deficitje. Az észlelés szintjén ez a globális struktúrák feldolgozásának zavarát, míg a tanulás és emlékezet területén súlyos téri tájékozódási zavarokat jelent. A nyelvi, illetve a téri-vizuális kogníció Williams-szindrómában megfigyelhető disszociatív sérülése ritka lehetőséget kínál a munkamemória-kapacitás és a fejlődés kapcsolatának vizsgálatára. Saját kutatásainkban arra a kérdésre szerettünk volna választ kapni, hogy a munkamemória-komponenseinek disszociatív károsodása mennyiben határozza meg a megismerés egyes területeinek eltérő fejlettségi szintjét ebben a ritka fejlődési neurológiai zavarban (Lukács, Racsmány, Pléh, megjelenés alatt; Racsmány, Lukács, Pléh, előkészületben). Ezt az elképzelést támogatják azok a vizsgálati eredmények, amelyek szerint intelligencia szempontjából illesztett Williams-szindrómás és Down-kóros gyerekek csoportja között eltérő különbségek jelentkeznek a munkamemória verbális és téri-vizuális komponenseiben (Wang, Bellugi, 1994). A Williams- szindrómás gyerekek az egészséges kontrollcsoportét megközelítő teljesítményt nyújtanak a verbális munkamemória-kapacitását mérő számterjedelmi teszten, a Down-kórosok viszont a súlyosan károsodott övezetbe esnek, a téri munkamemóriát mérő eljárásoknál azonban pont fordított a helyzet (Wang, Bellugi, 1994; Jarrold et al., 1999).

A magyar nyelvű vizsgálatokban tizenöt, 5,9 és 19,6 év közötti Williams-szindrómás személlyel végeztünk szókincs és munkamemória-vizsgálatokat (Lukács, Racsmány, Pléh, megjelenés alatt). A szókincs színvonalát képmegnevezési feladattal teszteltük, amelyben a képek főneveket és igéket ábrázoltak (Masterson, Druks, 1998; Székely, Bates, 2000), a magyar gyakorisági szótár normáinak megfelelően (Füredi, Kelemen, 1989) gyakori vagy ritka szavakat. Az 1. ábrán a Williams-szindrómás személyek teljesítménye látható, összevetve a hétéves, egészséges kontrollcsoport (n = 21) teljesítményével. (Lukács, Racsmány, Pléh, megjelenés alatt; Racsmány, Lukács, Pléh, előkészületben).

Az eredményekből kitűnik, hogy a két csoport között egyetlen szignifikáns eltérés mutatkozott, mégpedig az, hogy a WMS gyerekek több ritka összetett szót ismertek (1. ábra). Ez az eredmény egybevág azokkal a megfigyelésekkel, amely szerint a WMS gyerekek szemantikus fluencia feladatokban több ritka mintapéldányt produkálnak, mint az egészséges kontrollszemélyek (Rossen et al., 1996; Wang, Bellugi, 1994). A kérdés tisztázásához azonban a továbbiakban szükséges lesz a WMS csoport szókincs eredményeit egy korban illesztett kontrollcsoportéval is összevetni.

A verbális munkamemória kapacitását számterjedelem és nemszó-ismétlési feladattal is felmértük. Az eredmények alapján egyértelmű, hogy a WMS csoport az enyhén károsodott-egészséges övezetben helyezkedik el (2. ábra).

Annak a kérdésnek a tisztázásához, hogy a verbális munkamemória egyéni különbségei hogyan befolyásolják a szókincs szerveződését, a WMS csoportot alacsony és magas kapacitású személyekre osztottuk, a felosztási határt a csoportteljesítmény mediánja jelentette. A magas és az alacsony verbális munkamemória-kapacitású személyek között szignifikáns különbség mutatkozott a ritka szavak ismeretében (3. ábra). A továbbiakban regresszió elemzést is végeztünk az adatokon, amely kimutatta, hogy a verbális munkamemória-terjedelem jobban megjósolja a szókincs gazdagságát, mint az intelligencia vagy az életkor.

Ezek az eredmények alátámasztják azt az elgondolást, amely szerint a verbális munkamemória kapacitása döntő fontosságú faktor a szókincs-elsajátítás folyamatában. További kérdés azonban, hogy a téri munkamemória alrendszer milyen kapcsolatban áll a hosszú távú téri reprezentációk kialakításának folyamatával. Ennek tisztázására felmértük az előző vizsgálatban részt vett WMS csoportunk téri munkamemória-kapacitását (Racsmány, Lukács, Pléh, előkészületben). A téri munkamemória legismertebb neuropszichológiai vizsgálóeljárását, a Corsi-kockákat használtuk: ebben a feladatban a vizsgálatvezető egymás után megérint néhányat az előtte elhelyezkedő kilenc kockából, amelyet a szemben ülő vizsgálati személynek ugyanabban a sorrendben kell megérinteni (4. ábra - a kockák természetesen csak a vizsgálatvezető oldalán vannak megszámozva). A vizsgálati személy téri munkamemória-terjedelmét a legtöbb helyesen reprodukált téri pozíció fogja jelenteni.

Eredményeink egybevágtak a korábbi vizsgálatok megfigyeléseivel, amelyek szerint a WMS személyek súlyos deficitet mutatnak a téri-vizuális emlékezeti feladatokban (Jarrold et al., 1999). Az 5. ábrán látható, hogy a WMS személyek teljesítménye szignifikánsan alacsonyabb mindhárom kontrollcsoporténál, még a parietális lebenysérülés következtében téri munkamemória-deficitben szenvedő csoport teljesítményénél is (Lezak, 1995), ami jól mutatja, hogy a WMS csoport a súlyosan károsodott övezetbe tartozik.

A hosszú távú téri tanulás vizsgálatára Rey 5/25 feladatát használtuk (Kónya, Verseghi, 1995), amelynek során a vizsgálatvezető egy 5 X 5 osztású négyzethálón egymás után öt négyzetet érint meg, ezt követően a vizsgálati személynek ugyanezt az öt négyzetet kell megérintenie. A vizsgálatvezető ezt egymásután tíz alkalommal megismétli (ugyanazt az öt négyzetet érinti meg minden alkalommal) mindaddig, amíg a vizsgálati személy tökéletesen nem teljesíti a feladatot. A hosszú távú téri tanulás mutatója ebben az esetben az ismételt próbákban mutatott teljesítménynövekedés. A 6. ábrán látható, hogy a WMS csoport szinte semmilyen teljesítménynövekedést nem produkál az ismételten bemutatott téri pozíciókkal kapcsolatban.

Teljesítményük kísértetiesen hasonlít a fonológiai munkamemória-sérülésben szenvedő P.V. nevű beteg teljesítményéhez, aki szó-idegen nyelvű szó párok esetében szintén nem profitált az ismételt bemutatásokból (Vallar, Baddeley, 1984). Ezek az eredmények erőteljesen támogatják azt az elképzelést, hogy a munkamemória kapacitásának korlátai meghatározzák az addig nem ismert, újszerű információ elsajátításának ütemét és sikerességét.

Az intencionális gátlás szerepe az emlékezeti frissítésben

A Williams-szindrómás csoporttal végzett vizsgálataink arra hívják fel a figyelmet, hogy a munkamemória alrendszereiben megfigyelhető kapacitáskülönbségek lényeges faktornak tekinthetők a nyelvi és a téri funkciók fejlődésében. Az utóbbi évtized kutatásai azonban rávilágítottak arra, hogy a tanulási zavarok hátterében igen gyakran nem az alrendszerek kapacitáscsökkenése áll, hanem a végrehajtó funkciók károsodása. A végrehajtó funkciók specifikus károsodása figyelhető meg például a prefrontális kéreg egyes területeinek sérülésekor. Shimamura (1995) elképzelése szerint a frontális sérülteknél jelentkező végrehajtó működésbeli zavarok hátterében a gátló kontroll kiesése áll. A személy nem képes gátolni a külső vagy belső ingerek által aktivált irreleváns vagy hibás keresési stratégiákat. Ebben a modellben a gátlás útján megvalósuló emlékezeti frissítés zavara lenne a felelős a frontális sérülés esetén fellépő konfabulációért (Benson, Stuss, 1990), valamint a szabad felidézés során betolakodó gyakori hibákért is (Metzler, Parkin 2000). Megismerő rendszerünknek nem csak a releváns információk fenntartását és szervezését, de a már nem aktuális, irreleváns információk kiszorítását is meg kell oldania. Nem arra a helyre kell emlékeznünk, ahol tegnap parkoltunk, hanem arra, ahol ma áll az autónk; nem a régi telefonszámunkat és lakáscímünket kell felidéznünk, hanem a jelenlegit. Az irányított felejtésnek nevezett kísérleti paradigma pontosan ezt az emlékezeti frissítési helyzetet modellezi (Bjork, 1989). Az irányított felejtésnek több változata is létezik, de az emlékezeti gátlás szempontjából az úgynevezett listás eljárás a releváns, így csak ezt tárgyaljuk (Basden, Basden, 1996; Basden, Basden, 1998; Basden, Basden, Gargano, 1993). Ebben a kísérleti eljárásban a vizsgálati személy először egy szavakból álló listát tanul, majd olyan instrukciót kap, hogy az eddig tanult szavakat elfelejtheti, mert azok csak gyakorlásra szolgáltak; ezt követően pedig egy második lista szavait kell memorizálnia. Később a felidézésnél a kísérletvezető persze álnok módon az első lista szavait is kéri a vizsgálati személytől.

Számos kísérletben kimutatták, hogy az első lista után adott felejtési instrukció hatására a vizsgálati személy ezekből a szavakból valóban sokkal kevesebbet tud felidézni, mint a kontrollcsoport tagjai, akik nem kaptak felejtési instrukciót az első lista után (Bjork et al., 1968; Bjork, 1970; Paller, 1990; Russo, Andrade, 1995). Meglepő eredmény, hogy a felejtési instrukció hatására a második listára sokkal jobban emlékeznek a vizsgálati személyek, mint a kontrollcsoport tagjai. Úgy tűnik, mintha az első lista szavainak zavaró, interferáló hatása megszűnt volna, mintha tényleg elfelejtették volna azokat (7. ábra).

De vajon tényleg elfelejtették ezeket a szavakat a vizsgálati személyek? Úgy tűnik, nem ez a helyzet, mert ha nem felidézési, hanem felismerési feladatot adunk, akkor az első listára vonatkozó felismerési teljesítmény nem különbözik a második listával kapcsolatban produkált teljesítménytől. Az első lista szavai tehát nem tűntek el a vizsgálati személy fejéből vagy munkamemóriájából, hanem a felejtési instrukció hatására gátlás alá kerültek (8. ábra).

A gátlási hatás jelenlétét támasztja alá az a tény is, hogy a vizsgálati személyek akkor sem tudják felidézni a felejtési instrukció előtt tanult szavakat, ha erre felszólítják őket, vagy jutalmat kapnak minden felidézett, első listán szereplő szóért (Woodward, Bjork, 1971, 1973). Úgy tűnik tehát, hogy a sikeres feladatmegoldás érdekében adott helyzetben képesek vagyunk szándékosan gátlás alá helyezni munkamemóriánk aktuális tartalmát. Ezáltal csökkentjük a munkamemóriában még jelenlévő, de az adott feladat szempontjából irreleváns információk interferáló hatását. Ez a gátlás zavart szenvedhet, és így a felejtésre ítélt információk betolakodhatnak, ha a második lista tanulása alatt - tehát a felejtési instrukció után - a munkamemóriát túlterheljük valamilyen másodlagos feladattal (Conway et al., 2000), ami arra utal, hogy a gátlási kapacitás egyik meghatározó tényezője és egyben indikátora is a munkamemória kapacitásának.

Szkizofrénia és intencionális gátlás

Az emlékezeti gátló mechanizmusok szempontjából az egyik legérdekesebb klinikai csoportnak a szkizofrén betegek számítanak. Ennek egyik oka, hogy szkizofrén betegeknél számos vizsgálat a munkamemória rendszer végrehajtó funkcióinak zavarát mutatta ki (Berman et al., 1988; Berman et al., 1992; Callicott et al., 1998; Gold et al., 1996; Weinberger, et al.,1986; Weinberger és Berman, 1998). Korábban láthattuk, hogy a frontális diszfunkciók vizsgálatakor mutatott perszeveratív hibák egyik oka az emlékezeti gátlás működésének károsodása lehet. A szkizofrénia pozitív tünetei közül a gondolat-betolakodás, a hallucinációk és az inkoherens beszéd mind az emlékezeti gátlófunkciók károsodását jelzik (Frith, 1992, 1996). Feltételezésünk szerint szkizofrén betegeknél elsősorban az intencionálisan elindított gátlás zavarát lehet megfigyelni. Saját vizsgálatainkban szkizofrén betegek irányított felejtési, illetve munkamemória-feladatokban nyújtott teljesítményét elemeztük (Racsmány, Szendi, 2000; Racsmány, Szendi, Conway, előkészületben).

A vizsgálatban 19 szkizofrén beteg vett részt, a vizsgálat idején valamennyien tünetmentesek. A szkizofrén csoport a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinikáján kezelt betegekből állt, valamennyien kezelőorvosaik diagnózisa alapján kerültek be a mintába. A szkizofrén betegcsoport az irányított felejtési paradigma korábban már ismertetett listás változatában vett részt. A vizsgálati személyek két szólistát tanultak, a felejtési helyzetben a két lista között az első listára vonatkozó felejtési instrukciót kaptak, az emlékezési helyzetben ugyanezek a vizsgálati személyek az első listára vonatkozó emlékezési instrukciót kaptak. Az emlékezési és a felejtési helyzet sorrendje random módon változott az egyes kísérleti személyeknél. A 9. ábrán látható, hogy a szkizofrén betegcsoport az emlékezési instrukció esetében mindkét listán alacsonyabb felidézési teljesítményt produkált, mint az egészséges kontrollszemélyek.

A felejtési instrukciónál azonban teljesítményük csak a második listán volt alacsonyabb, mint a kontrollszemélyeké. Az egészséges személyek a felejtési instrukció hatására szignifikánsan kevesebb szót tudtak felidézni az első listáról, a szkizofrén betegeknél ezzel szemben nem volt semmilyen változás, náluk nem jelent meg az irányított felejtési hatás (10. ábra).

Fontos hangsúlyozni, hogy itt nem egy általános intellektuális deficitről van szó, a szkizofrén csoport átlagos IQ (MAWI) pontszáma 105 volt, és az instrukció megértése sem jelenthetett problémát, hiszen ugyanez a csoport más neuropszichológiai teszteken (kontrollált szóasszociáció, számterjedelem, szabad felidézéses tanulás) tökéletesen végrehajtotta az instrukciókat. A munkamemória végrehajtó funkcióinak sérülésére utal az is, hogy a vizsgálatban részt vevő szkizofrén betegek nagyon magas perszeverációs hibapontszámot kaptak a Wisconsin Kártyaszortírozási Feladatban is. Mindez együttesen a munkamemóriában jelenlévő, de a feladat végrehajtása szempontjából már irreleváns reprezentációk gátlásának zavarára utal.

Úgy tűnik tehát, hogy a munkamemória alrendszereinek kapacitáscsökkenése számottevően befolyásolja a nyelvi és téri-vizuális információk elsajátítását. A verbális és téri munkamemória-komponensekben megfigyelhető egyéni különbségek lényeges faktorai a szókincs elsajátítás és a téri tanulás ütemének. A gátló végrehajtó funkciók épsége viszont a munkamemória aktuális tartalmának frissítése szempontjából lényeges. A gátló komponens kiesésével nagymértékben megnő a korábban aktivált reprezentációk zavaró, interferáló hatása, amely gyengébb emlékezeti teljesítményhez, elterelhetőséghez és perszeveratív viselkedéshez vezethet.

IRODALOM

Baddeley, A, D. (1986) Working Memory. Oxford University Press, Oxford.

Baddeley, A.D., Gathercole, S.E., Papagno, C. (1998) The phonological loop as a language learning device. Psychological Review, 105, 158-173.

Basden, B.H., Basden, D.R. (1996) Directed forgetting: A further comparison of the list and item methods. Memory, 4: 633-653.

Basden, B.H., Basden, D.R. (1998) Directed forgetting: A contrast of methods and interpretations. In: Golding, & J.M., MacLeod, C.M. (Eds.) Intentional Forgetting: Interdisciplinary Approaches. Mahwah, NJ: Lawrence Erlbaum Associates, pp. 139-173.

Basden, B.H., Basden, D.R., Gargano, Gimes Júlia (1993) Directed forgetting in implicit and explicit memory tests: A comparison of methods. Journal of Experimental Psychology: Learning, Memory, and Cognition, 19: 603-616.

Bellugi, U., Lichtenberger, L., Jones, W., Lai, Z. (2000) The neurocognitive profile of Williams syndrome: a complex pattern of strengths and weaknesses. Journal of Cognitive Neuroscience, 12, 1.7-29.

Benson, D.F., Stuss, D.T. (1990) Frontal lobe influence on delusions: a clinical perspective. Schizophrenia Bulletin, 16, 403-411.

Berman, K.F., Illowsky, B., Weinberger, D.R. (1988) Physiological dysfunction of dorsolateral refrontal cortex in schizophrenia. IV. Further evidence for regional and behavioral specificity. Archives of General Pychiatry, 45, 616-622.

Berman, K.F., Torrey, E.F., Daniel, D.G., Weinberger, D.R. (1992) Regional cerebral blood flow in monozygotic twins discordant and concordant for schizophrenia. Archives of General Psychiatry, 49, 927-934.

Bjork, R.A. (1970) Positive forgetting: The noninterference of items intentionally forgotten. Journal of Verbal Learning and Verbal Behavior, 9: 255-268.

Bjork, R.A. (1989) Retrieval inhibition as an adaptive mechanism in human memory. In: Roediger H.L. & Craik, F.I.M. (Eds.) Varieties of Memory and Consciousness: Essays in Honour of Endel Tulving. Hillsdale, NJ: Lawrence Erlbaum Associates, pp. 309-330.

Bjork, R.A., LaBerge, D., Legrand, R. (1968) The modification of short-term memory through instructions to forget. Psychonomic Science, 10, 55-56.

Callicott, J.H., Ramsey, N., Tallent, K., Bertolino, A., Knable, M.B., Coppola, R., Goldberg, T., van Gelderen, P., Mattay, V.K., Frank, J., Moonen, T.W., Weinberger, D.R. (1998) 3-D PRESTRO fMRI of a working memory task in schizophrenia. Archives of General Psychiatry, 18, 186-196.

Conway, M.A., Harries, K., Noyes, J., Racsmány, M., & Frankish, C. (2000) The disruption and dissolution of directed forgetting: inhibitory control of memory. Journal of Memory and Language. 43, 2, 409-430.

Frith, C.D. (1992) The cognitive neuropsychology of schizophrenia. Lawerence Erlbaum, Hove.

Frith, C.D. (1996) The role of the prefrontal cortex in self-consiousness: The case auditory hallucinations. Philosophical Transactions of the Royal Society, B, 351, 1505-1012.

Füredi, M., Kelemen, J. (Szerk.) 1989. A mai magyar nyelv szépprózai gyakorisági szótára 1965-1977. Budapest, Akadémiai Kiadó.

Gathercole, S.E., Baddeley, A.D. (1989) Evaulation of the role of phonological STM in in the development of vocabulary in children: a longitudinal study. Journal of Memory and Language, 28, 200-213.

Gathercole, S.E., Baddeley, A.D. (1990) The role of phonological memory in vocabulary aquisition: a study of young children learning new names. British Journal of Psychology, 81, 439-454.

Gathercole, S.E., Adams, A. (1993) Phonological working memory in very young children. Developmental Psychology, 29, 770-778.

Gathercole, S.E., Adams, A. (1994) Children's phonological working memory: Contributions of long-term knowledge and rehersal. Journal of Memory and Language, 33, 672-688.

Gathercole, S.E., Hitch, Gimes Júlia, Service, E. Martin, A.J. (1997) Phonological short-term memory and new word learning in children. Developmental Psychology, 33, 966-979.

Gold, J.M., Berman, K.F., Randolph, C., Goldberg, T.E., Weinberger, D.R. (1996) PET validation and clinical application of a novel prefrontal task, Neuropsychology, 10, 3-10.

Jarrold, C., Baddeley, A.D., Hewes, A.K. (1999) Genetically dissociated components of working memory: evidence from Down's and Williams syndrome. Neuropsychologia, 37, 637-651.

Kónya, A., Verseghi, A. (1995) Rey: Emlékezeti vizsgálatok. Pszicho- Teszt. Budapest.

Lezak, M.D. (1995) Neuropsychological assessment. Oxford University Press, Oxford.

Lukács, Á., Racsmány, M., Pléh, Cs. Vocabulary and morphological patterns in Hungarian children with Williams syndrome: a preliminary report. Acta Linguistica, Megjelenés alatt.

Masterson, J., Druks, J. (1998) Description of a set of 164 nouns and 102 verbs matched for rinted word frequency, familiarity and age-of-acquisition. Journal of Neurolinguistics, 11, 331-354.

Metzler, C., Parkin. A.J (2000) Reversed negative priming following frontal lobe lesions. Neuropsychologia, 38, 363-379.

Paller, K.A. (1990) Recall and stem-completion priming have different electrophysiological correlates and are modified differentially by directed forgetting. Journal of Experimental Psychology: Learning, Memory, and Cognition, 16, 1021-.

Racsmány, M. (2000) A munkamemória szerepe a megismerésben. Erdélyi Pszichológiai Szemle, 2.

Racsmány. M, Lukács, Á,., Pléh, Cs. Munkamemória-kapacitás és nyelvfejlődés Williams szindrómában. Előkészületben.

Racsmány M., Szendi I. (2001) "Ne gondolj a fehér medvére!" Az emlékezeti gátlás neuropszichológiája. In. Racsmány, M., Pléh, Cs. (szerk.) Az elme sérülései. Kognitív neuropszichológiai tanulmányok. Budapest. Akadémiai Kiadó. 417-435.

Racsmány M., Szendi I., Conway, M. A munkamemória károsodása szkizofréniában. Előkészületben.

Rossen, M. L., Klima, E. S., Bellugi, U., Bihrle, A., Jones, W. (1996) Interaction between language and cognition: Evidence from Williams syndrome. In J. H. Beitchman, N. Cohen, M. Konstantareas & R. Tannock (Eds.) Language, learning and behavior disorders: Developmental, biological and clinical perspectives. New York, NY: Cambridge University Press. 367-392.

Russo, R., Andrade, J.(1995) The directed forgetting effectin word-fragment completion: An applicationof the process dissociation procedure. Quarterly Journal of Experimental Psychology, 48A, 405-423.

Service, E. (1992) Phonology, working memory, and foreign-language learning. Quarterly Journal of Experimental Psychology, 45A, 21-50.

Service, E., Kohonen, V. (1995) Is the relationship between phonological memory and foreign language learning accounted for by vocabulary aqcuisition. Applied Psycholinguistics, 16, 155-172.

Shimamura, A.P. (1995) Memory and frontal lobe function. In: Gazzaniga, M. (Ed.) The cognitive neurosciences. MIT Press, 803-813.

Székely, A., Bates, E. (2000) Objective Visual Complexity as a Variable in Studies of Picture Naming. Center for Research in Language Newsletter, 12(2). La Jolla: University of California, San Diego.

Vallar, G., Baddeley, A.D. (1984) Phonological short-term store, phonological processing and sentence comprhension: A neuropsychological case study. Cognitive Neuropsychology, 1, 121-141.

Wang, P.P., Bellugi, U. (1994) Evidence from two genetic syndromes for a dissociation between verbal and visual-spatial short-term memory. Journal of Clinical and Experimental Neuropsychology, 16, 317-322.

Weinberger, D.R., Berman, K.F. (1998) Prefrontal function in schizophrenia: confounds and controversies. In.Roberts, A.C., Robbins, T.W., & Weiskrantz, L. (Eds.) The prefrontal cortex: Executive and cognitive functions. Oxford.Oxford University Press. 165-181.

Weinberger, D.R., Berman, K.F., Zec, R.F. (1986) Physiological dysfunction of dorolateral prefrontal cortex in schizophrenia. I. Regional cerebral blod flow (rCBF) evidence. Archives of General Psychiatry, 43, 114-125.

Woodward, A.E.Jr., Bjork, R.A. (1971) Forgetting and remembering in free recall: Intentional and unintentional. Journal of Experimental Psychology, 89: 109-116.

Woodward, A.E., Jr., Bjork, R.A., Jongeward, R.H., Jr. (1973) Recall and recognition as a function of primary rehearsal. Journal of Verbal Learning and Verbal Behavior, 12: 608-617.


<-- Vissza az 2001/10. szám tartalomjegyzékére