2001/6.

175 éves az Akadémiai Könyvtár

175 év a tudósok és a tudomány szolgálatában

Murányi Lajos

Egy könyvtár életében 175 év már jelentős kornak számít. Bár a Magyar Tudós Társaság könyvtára nem tartozik a legrégebbiek közé - hiszen az Egyetemi Könyvtár vagy a Nemzeti Múzeum könyvtára, a mai Országos Széchényi Könyvtár is jóval korábban jött létre -, mégis, a reformkor könyvtáralapításai között az Akadémiai Könyvtáré mondható a legjelentősebbnek, melynek fejlődése - még ha nehézségek és visszaesések árán is - folyamatosnak tekinthető. A "fejlődés" fogalma és ténye persze egy könyvtár életében nehezen értelmezhető: a számszerű gyarapodás, a személyi-tárgyi lehetőségek javulása-bővülése viszonylag könnyen nyomon követhető, de a mindennapi "aprómunka" és egy-egy könyvtár gyűjteményein és munkatársain keresztül használóira sugárzott hatása már aligha; pedig talán ez az egyik legfontosabb eleme a közgyűjtemények működésének. Ilyen értelemben tehát nehéz megrajzolni az Akadémia könyvtárának eddigi fejlődését, de működésének fontosabb állomásait, fordulópontjait, változásait és szinte mindig jelen levő nehézségeit valamivel könnyebb. (A könyvtári gyűjtemények belső mozgását, alakulását csak intenzív használói és alakítói, a könyvtárosok látják és érzékelik valamennyire.)

Alapítás és alapozás (1826-1865)

1826. március 17-én Teleki József, a Magyar Tudós Társaság első elnöke fölajánlotta a társaság számára apja, Teleki László 30 000 kötetes könyvtárát, így ez a nap a könyvtár születésnapja, noha majdnem húsz évnek kellett eltelnie, mire ténylegesen átvételre kerülhetett a Telekiek adománya.

A könyvtár történetének első negyven esztendejét okkal tartják a nehézségek korszakának; a tudós társaságnak szűkös anyagi helyzete miatt nem volt módja a könyvtár megszervezésére. 1831-ben költözött első helyiségeibe, a Duna-parti Deron-házba, de könyvtára elhelyezésére csak később, 1836-tól gondolhatott, amikor a Trattner-Károlyi-féle ház második emeletén, a mai Petőfi Sándor utcában bérelt számára több szobát. (A kézikönyvtár ekkorra 2200 kötetet tett ki.)

Toldy (Schedel) Ferencé, az Akadémia akkori titkáráé az érdem, hogy a Teleki József által biztosított pénzalapra támaszkodva - az elnök felkérésére - rendszeressé tette a folyóirat-gyarapítást, kiadványcsere-kapcsolatokat épített ki Európa és Amerika kiemelkedő hírű tudós társaságaival, szorgalmazta a hazai kiadványok kötelespéldányainak beszolgáltatását; az ő vezetésével - és a keze munkájával is - kezdődött meg 1839-ben a már régóta esedékes könyvtárrendezés és katalogizálás, ami a használathoz elengedhetlen volt. Hamarosan sor került a Teleki-könyvtár átvételére, 1844. december 23-án pedig az ünnepélyes felavatásra is, ettől kezdve működött szervezett keretek között az ekkor már 50 000 kötetes gyűjtemény1.

Toldy készítette el a könyvtár első szabályzatát is, amely 1848 nyarán jelent meg Budán Utasítás a M. Academiai könyvtár tisztviselői számára címmel2.

A szabadságharc bukása után, az elnyomás éveiben az Akadémia is nehezen talált újra magára, de a változás tudományos tekintetben nem csak hátrányokkal járt - írta Vekerdi László ismert könyvtártörténeti munkájában. A Bach-korszakban idevezényelt osztrák professzorok - többnyire szakmájuk elismert kiválóságai - tehetséges magyar tanítványaik és hazai kollégáik (kivált kitűnő orvoskollégáik) segítségével ugyanis úgyszólván néhány év alatt teljesen átformálták a főváros tudományos életét, az Akadémiát is beleértve. Megszűnt vagy legalábbis háttérbe szorult az első évtizedek tétova dilettanizmusa; az osztrák professzorok megnyitották tanítványaik és kollégáik előtt a külföldi tanulmányutak lehetőségét, az újrainduló honi tudomány magától értetődően nemzetközi keretekben gondolkodhatott3.

Az 1850-es évek a könyvtár életében is fontos változásokat hoztak. Toldy leköszönt könyvtárosi tisztéről, és ekkor nevezte ki az Akadémia vezető testülete első "hivatalos" főkönyvtárnokát (voltaképpen az első könyvtárigazgatót) Hunfalvy Pál személyében, aki negyven éven át tartó munkálkodása során alapvetően meghatározta az intézmény további fejlődését. Két ténykedését szokták kiemelni a sok közül: értékes tudományos hagyatékok (a Jancsó-, Czech- és Somssich-könyvtár, a Döbrentei- és a Gaál György-féle kéziratgyűjtemény) megszerzését, valamint a kéziratgyűjteményről való kiemelt gondoskodást, a külön kézirattárosi "státus" biztosítását, de ezeken túl az ő nevéhez fűződik az Akadémia Könyvtárának egy zárt tudós-testületi könyvtárból modern igényeknek megfelelő nyilvános könyvtárrá alakulása is4.

1855-ben a könyvtár megalapítójának, Teleki Józsefnek a halálával legfontosabb mecénását veszítette el.

A kibontakozás évei (1865-1914)

A harmincas évek Akadémiája egyfajta "nemzeti" tudományosság megteremtését tűzte ki célul, ezért is juttatott akkora szerepet működésében az általános és a szakmai nyelvművelésnek. Az ötvenes évek végén és a hatvanas években újjászerveződő Akadémia ellenben a honunkban úgy-ahogy meghonosodott tudományos munka európai színvonalra emelését vallotta feladatának; a honi tudományos munka tényleges irányító és minősítő centrumává kívánt növekedni5. Ennek megfelelően - és az egész országot megmozgató közadakozásnak köszönhetően - épült fel 1864-1865-ben a Lánchíd közelében az Akadémia palotája, amelyben az addigra mintegy 60 000 kötetes könyvtár végre megfelelő elhelyezést kapott.

A Duna-partra néző szárnyban a könyvtár főraktára egy 41x10,5 méteres oszlopos csarnok lett, két mellékraktára az udvarra nézett. Az olvasók számára két egymásba nyíló olvasótermet rendeztek be. Korszerű elvek szerint rendezték az 1865 tavaszán átköltöztetett állományt, külön elhelyezést kapott a kézirattár is; 1866 nyarára a főraktárban 2500 folyóméternyi polcra kerültek a könyvek, rá egy évre használói előtt is megnyitotta kapuit. (Az Akadémia funkcióinak megfelelően a könyvtár elsősorban egy második nemzeti könyvtár s egy academica-gyűjtemény szerepkörét egyesítette - állapította meg Vekerdi László.)

A legfontosabb változást az Akadémia által biztosított rendszeres költségkeret jelentette: ennek összege 1865-től 1000 forint volt, 1869-től pedig - állami támogatással kiegészítve - már 5000 forintra emelkedett, de lényeges eseménynek tekinthető az állandó könyvtári bizottság létrehozása is (1865), amelynek feladata a könyvtárvezetés támogatása és ellenőrzése, valamint a lényeges kérdésekkel kapcsolatos javaslatoknak az Akadémia vezető testülete elé terjesztése volt.

Az első világháború kitöréséig viszonylag töretlen fejlődés jellemezte az intézményt, amit a könyvtár statisztikai adatai is alátámasztanak. Az éves gyarapodás átlagosan 1500 könyvtári egységre rúgott, ami 1897-re elérte a 2300-at. Ettől fogva, az új kötelespéldány-törvénynek köszönhetően állandósult az évi 10 000 kötetes növekedés; az első világháború kitörésekor az állomány közel 220 000 kötetet számlált. A beszerzés forrásai közül a kötelespéldány volt a legjelentősebb, ezt követte a külföldi csere és vétel, míg ajándékozás révén egy-két magán-gyűjteménnyel gyarapodott csupán a könyvtár (Pulszky-, Hadik- és Waldstein-féle gyűjtemény, Szilágyi Dániel orientalisztikai könyvtára stb6.). Ennek a hosszú korszaknak egyik legfontosabb eredménye kétségkívül a világhíres Keleti Gyűjtemény megalapozása volt7.

A gyarapítással egyidejűleg folyt a feldolgozó-katalogizáló tevékenység: a néhány munkatárs helyrajzi, szak- és általános katalógust készített, utóbbi kettőt cédulakatalógusként, és a jelentősebb gyűjteményekről nyomtatott tájékoztatók jelentek meg. Ebben az időszakban fejezte be Jakab Elek akadémikus a különgyűjteményként kezelt kézirattár rendezését, amit még Rómer Flóris kezdett el. Ekkor alakult ki a többi "különgyűjtemény " is: a Széchenyi-Múzeum, az Elischer-féle Goethe-gyűjtemény, Ráth György hungarika- és Kaufmann Dávid hebraica-gyűjteménye. (Az ugrásszerű állománygyarapodás a raktárak befogadóképességét erősen próbára tette: már a századfordulón jelentős bővítésre volt szükség - a könyvtár "örökzöld " gondja tehát nem új keletű; jelentősnek mondható a századvégen megvalósított fűtés- és világítás-korszerűsítés is.)

Ez a nagyarányú fejlődés nem tükröződött az olvasóforgalomban, mert a könyvtár egyrészt heti öt napon csak néhány órát tartott nyitva, viszonylag messze volt a belvárostól, másrészt az Egyetemi Könyvtár, illetve a Nemzeti Múzeum új olvasóterme - a századforduló után pedig a megnyíló szakkönyvtárak - "tehermentesítették " az Akadémia könyvtárát: az addig 6000-10 000 évi látogató száma 1910 után a felére csökkent.

A korszak eredményei elsősorban az 1891-ben elhunyt Hunfalvy Pál munkásságához kötődnek. Utódjainak közel sem adatott ennyi nyugodt év; Fröhlich Róbert (1892-1893) után azonban ki kell emelnünk Heller Ágost nevét, aki Eötvös szándékainak és saját érdeklődési körének megfelelően a cseréből mindig is szépen beáramló természettudományos periodikákat célzott könyvvásárlásokkal egészítette ki, kivált a fizikatörténet területén8, illetve Szily Kálmánt, aki talán a legnehezebb időkben, 1904 és 1924 között működött a könyvtár élén.

A két világháború között és után - az állandósult válság (1914-1948)

Az első világháború kitörésével véget ért a töretlen fejlődés, ettől kezdve 1949-ig igen kedvezőtlen feltételek között működött a könyvtár. A háború miatt elsősorban a külföldi kapcsolatok szakadtak meg, a vásárlási lehetőségek is beszűkültek, de leállt a raktárbővítés, akadozott a feldolgozás is. A válság a 20-as évek elején elmélyült, az infláció miatt a külföldi folyóiratok előfizetését sem lehetett újraindítani, a cserekapcsolatok pedig az akadémiai könyvkiadás szünetelése miatt akadtak el. A fordulat csak 1925-ben, Szily Kálmán halála után, az akkor 69 éves Ferenczi Zoltán kinevezésével következett be.

Az ismert könyvtári szakember, az Egyetemi Könyvtár addigi igazgatója fontos reformokat indított el, s két esztendő alatt jelentős eredményeket sikerült elérnie: új raktárhelyiségeket biztosított, újraélesztette az állománygyarapítást, megreformálta a feldolgozást, és javított az olvasószolgálat munkáján. Ferenczi 1927 elején meghalt, így a reformok félbeszakadtak; ez annál fájdalmasabb, hiszen ettől kezdve az Akadémia jelentős és rendszeres állami támogatásban részesült, továbbá hozzájutott a tudománykedvelő Vigyázó Ferenc hagyatékához is, aki minden vagyonát, 17 000 kötetes könyvtárát is az Akadémiára testálta. A könyvtár korszerűsítése azonban nem történt meg a kedvező pillanatban, a gazdasági válság következtében pedig ismét nehéz pénzügyi helyzet adódott. Ferenczi megkezdett munkáját utódja, Szinnyei József nyelvész folytatta.

A 71 éves főkönyvtárnok a háború és az infláció okozta nagy könyv- és periodikahiányok pótlásában látta főfeladatát (1928). E vonalon megkezdett tevékenységétől azonban hamarosan eltért, és 1929-1935-ig, részben külső erők bevonásával, katalogizálási munkákat végeztetett9. Sikerült is katalogizálni 134 000 művet. 1936-tól ismét folytatta a külföldi beszerzéseket, de ennek hamarosan véget vetett a háború kitörése. A korszakban javulás csak személyzeti téren következett be: a Közoktatási Minisztérium négy főt rendelt a könyvtárba, így tízre emelkedett a munkatársak száma. Jelentős hagyatékok is bekerültek az állományba (Stein Aurél 1200 kötetes kasmiri könyvtára és Kégl Sándor 2800 műből álló orientalisztikai gyűjteménye). A helyhiányon azután átrakással, tömörítéssel próbáltak segíteni.

1943 nyarán, Szinnyei halála után új vezetőt kapott a könyvtár: Melich János nyugalmazott egyetemi tanár terjedelmes programot dolgozott ki a gyűjtemény korszerűsítésére, de ennek megvalósítása helyett a könyvtár értékes állományának mentése volt a fő feladat, majd a bombázások miatt 1944 áprilisában az olvasótermet is bezárták. A budapesti harcok alatt az Akadémia székházát több találat is érte, sok helyen megrongálódott az épület és a berendezés, de - bár mintegy ezer könyv összeroncsolódott - jelentősebb károkat nem szenvedett az állomány.

A romeltakarítás után a kölcsönzést megindították ugyan, de az olvasótermet zárva kellett tartani. Az infláció miatt és költségvetés hiányában kezdetben alig folyhatott érdemi munka. 1946-1947-ben már sikerült az elrejtett anyagokat visszaszállítani, az 1945-ben feloszlott Nemzeti Kaszinó 45 000 kötetes könyvtárát átvenni, valamint 65 külföldi intézménnyel újra felvenni a kapcsolatot.1948 őszétől az új főkönyvtárnok, Keresztury Dezső vezetésével nagyarányú helyreállítás és átszervezés kezdődött. "Az átszervezés alapvető feladataként az új vezetés törekvése arra irányult, hogy hogy a századforduló óta meglehetősen önmagába zárkózott könyvtárt az életbe eleven szálakkal visszakapcsolja. Mindenekelőtt a kormányhatóságokkal és társadalmi szervekkel igyekezett állandó jellegű érintkezést felvenni. Az új könyvtárpolitikai tájékozódás kedvező eredményei csakhamar megmutatkoztak, mégpedig éppen a legdöntőbb jelentőségű kérdésekben: a személyzet és a pénzügyi költségkeret kérdésében10." A könyvtár létszáma elérte a huszonkilenc főt, és az újjáépítéshez is jelentős pénzügyi keretet biztosítottak. (Terv készült új raktárak, munkahelyek építésére, berendezésére is.) Ekkor került sor a folyóirat-olvasó helyreállítására, a kézirattár (jelenleg is birtokolt) helyiségeinek és további raktáraknak a kialakítására is.

Az új helyiségek, a nagyobb személyzet és a költségkeret biztosították a dinamikusabb gyarapítást (1949-ben mintegy 7000 mű), de ennél is lényegesebb volt az új nyitvatartási rend bevezetése, amely szerint az olvasóterem hétköznapokon reggel 9-től este 20 óráig állt az olvasók rendelkezésére.

Új szerepkörben (1949-1988)

Az 1949. évi XXVII. tc. szovjet mintára újjászervezte az Akadémiát: a magyar tudomány központosított irányítását, fejlesztését és ellenőrzését kapta feladatául. Feszített ütemben megindult a kutatóintézeti hálózat kiépítése; természetesen könyvtárának is alkalmazkodnia kellett az Akadémia megváltozott és megnövekedett feladataihoz, egyben igazodnia kellett az új könyvtárpolitika gyűjtőköri követelményeihez. "Már ez a kettősség feszültség forrása lett - írja Vekerdi László -, hiszen a kor követelményeinek megfelelően a honi kutatások profilja erősen eltolódott a természettudományok és alkalmazásaik felé, a nagykönyvtárak munkamegosztása ellenben az ókortudomány, klasszika filológai, világirodalom-történet, nyelvészet, orientalisztika területén kötelezte a könyvtárat - történeti kialakulásának és állományának megfelelően - a szakkönyvtári alapkönyvtári feladatkör ellátására. A kutatóintézetek létrehozása a mindennapi munkához szükséges kézikönyvtárak (idővel szakkönyvtárak) összeállítását is eredményezte; olykor - mint például a Csillagászati Intézet vagy a debreceni ATOMKI esetében - nagymúltú és értékes gyűjteményre alapozódva, vagy - még ritkábban - az igazgató kivételes műveltségétől és könyvismeretétől segítve, mint a Matematikai Kutató Intézet esetében Rényi professzorétól11."

Az Akadémia könyvtárának sikerült olyan rugalmas formát kialakítania, amely a 80-as évekig fejlődő intézeti könyvtárakat önállóságuk megőrzése mellett jól működő gyűjtőköri, tájékoztatási és módszertani hálózattá kapcsolta össze; maga pedig arra törekedett, hogy gyűjtőköri előírásain túl a matematika és a természettudományos alapkutatások területéről, valamint a történettudományból beszerezze a hálózatból kimaradt vagy valamilyen okból nem kellőképpen reprezentált szakok és irányzatok legfontosabb monográfiáit és kézikönyveit. Így alakult ki a könyvtárban már a hatvanas évek elejére-közepére kijelölt gyűjtőkörén túl igen jelentős matematikai logikai, matematikai, elméleti fizikai és biológiai, medievisztikai, koraújkor- és felvilágosodástörténeti, tudománytörténeti, tudományelméleti, tudományszervezési és (nem utolsósorban) széleslátókörűen interdiszciplináris könyv- és folyóirat-állomány, különös tekintettel az új és forrongó irányzatokra és diszciplínákra12.

Ezt a fejlődést a statisztikai adatok is alátámasztják. A költségvetés másfél évtized alatt - írta 1964-ben Rózsa György - tizenkétszeresére emelkedett, munkatársainak száma megháromszorozódott, 1950-ben 480 külföldi tudományos intézménnyel, 1963-ban 100 állam 2264 intézményével folytatott kiadványcserét. 1953-tól 1963-ig a könyvtárhasználati alkalmak másfélszeresre, az egy alkalommal használt egységek száma kétszeresre növekedett13.

Az ötvenes években alakult ki a könyvtár modern gyűjtőköre és feldolgozómunkája, korszerű működési rendje, csoportszerkezete. Ekkor alakult meg Keleti Gyűjtemény (1951), s lett önálló egység (1957), jött létre a Régi könyvek gyűjteménye (1954), a Mikrofilmtár és fotólaboratórium (1953), a könyvkötészet (1958), a tájékoztató és bibliográfiai osztály (1953), lett önálló a folyóirat-csoport14. Megindult A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Közleményei sorozat, amihez később A Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárának Katalógusai és a Keleti Gyűjtemény sorozatai (Keleti Tanulmányok - Oriental Studies és a Budapest Oriental Reprints. Ser. A és B) csatlakoztak15. Az Akadémiai Levéltárat, amely az Akadémia 1949 után keletkezett iratanyagát gyűjti és dolgozza fel, 1963-ban hozták létre.

A könyvtár állománya 1963-ban már elérte az egymilliót (ennek 30%-a az utolsó évtizedből származott), s ez a zömében tudományos jellegű állomány alkalmassá tette a megnövekedett igények kielégítésére. Az ötvenes években kezdődött információrobbanással való megbirkózásra világszerte vagy önálló információs és dokumentációs intézetek, vagy információs szolgáltatásokat is nyújtó könyvtárak vállalkoztak. Az utóbbi jegyében az MTA Könyvtára már 1961-ben útnak indította Tájékoztató a tudományos kutatás tervezésének, igazgatásának és szervezésének nemzetközi irodalmáról című tudományszervezési tájékoztatóját (egy időben ezt használta főcímként is), amely 1983-tól Kutatás-Fejlesztés címmel folytatta ennek a fontos területnek a szemlézését. (Azóta megszűnt.) Ugyancsak ekkor indultak az akadémikusok munkásságát és az akadémiai vonatkozású kutatásokat (kandidátusi és doktori értekezéseket, akadémiai kiadványokat) regisztráló bibliográfiák, valamint a kézirattárban őrzött források feldolgozása során alakult ki a könyvtár sajátos tudományos műhelymunkája is.

A hatvanas évek közepére a szervezési, gyűjteményi, tájékoztatási és tudományos funkciók együtteséből formálódott a könyvtár jellegzetes funkciórendszere, amely nemcsak az új Akadémia igényeit elégítette ki, hanem az ország tudományos életének és a tudósképzésnek is fontos forrásává növekedett. Zavartalan működésének azonban mind nagyobb akadályává vált a raktározási és az olvasási lehetőségek szűkössége. Érthető hát, hogy már a hatvanas évek közepére megérett az új könyvtár építésének gondolata, és 1966-ra megszületett az új székház tervrajza (az Akadémia székházával szemben, a mai Átrium-Hyatt Szálló helyén épült volna fel.) 1968 után törölték az új könyvtárépület tervét, az elnökség 1969. június 24-i ülésén tudomásul vette a könyvtár tervezési munkáinak felfüggesztését.

A könyvtár munkáját és fejlesztését azonban nem lehetett felfüggeszteni. Az új tudományos követelményeknek megfelelően bővíteni kellett a tájékoztatás körét és modernizálni a módszereit, ügyelni arra, nehogy veszedelmes hézagok keletkezhessenek a nagy fáradsággal világviszonylatban is számottevő szintre emelt folyóirat- és könyvállományban; a csökkenő anyagi s kivált devizakeretek idején ehhez fokozott gondot kellett fordítani a cserekapcsolatok ápolására16.

A hetvenes évek második felétől a tájékoztatási munka ugrásszerű bővülése és a korszerű információtechnika újabb változást hozott. Fontos szerepet játszott ebben a jelentős kurrens periodikaállomány, a minőségileg válogatott könyvanyag és a jól működő reprográfiai szolgálat, de dönteni kellett egy megfelelő információs technológia mellett. Első lépésként - a természettudományos szakirodalmi tájékoztatás megvalósítására - a könyvtár megvásárolta a philadelphiai Institute for Scientific Informationtől a Science Citation Index gépi adatbázisát. Ezzel az információs bázissal azután nem csupán a megrendelésre történő heti gépi folyóirat-, téma- és idézettségfigyelés indult el, de a könyvtár hagyományainak megfelelően az új részleg mindjárt tudományos kutatómunkába is kezdett. (Az eredményeket publikáló Informatika és Tudományelemzés című sorozat 1981-ben indult.)

A könyvtár új otthona (1988)

A könyvtár növekvő feladatai és raktározási gondjai végül szükségessé tették a bővítést. Az Akadémia vezetése a 80-as évek elején úgy döntött, hogy a székházzal szomszédos, vele egy időben épült bérház könyvtárrá alakításával oldja meg a bővítés kérdését. A terveket Rózsa György főigazgató a Középülettervező Vállalattal készíttette el, majd a rekonstrukciós munkálatok is megkezdődtek 1984 szeptemberében Rejtő István igazgatóhelyettes hatékony közreműködésével. A műemlék-épület - külső falait és lépcsőházát megtartva - immár könyvtárként kelt életre. 1988 tavaszára fejeződtek be a munkálatok, nyáron megkezdődött a költözés, november 3-án pedig megnyitotta kapuit az új létesítmény. A bővítés nyomán megduplázódott az alapterület, az olvasótermi férőhelyek száma megháromszorozódott, a több szinten elhelyezkedő raktárak pedig közel egymillió könyv és folyóiratkötet tárolására lettek alkalmasak. (A teljes állomány elhelyezéséhez továbbra is szükség volt a külső raktárakra). Az új épületben folyamatosan nőtt az olvasók száma, 1993-ra a beiratkozottak száma elérte már a tizenkétezret.

A gondokat ekkorra már az ország pénzügyi helyzete okozta. A 1980-as években a könyvtár már a negyedével csökkentette kurrens folyóiratai előfizetését - köztük a hosszú évtizedek óta járó alapvető szakfolyóiratokét is -, de a helyzet tovább romlott a rendszerváltás után a magasba szökő infláció, a forintleértékelés és egyéb külső tényezők miatt. Ezek nemcsak a folyóirat-rendelések további csökkentését eredményezték, hanem a könyvek gyarapítását is megnehezítették. Szerencsés körülmények folytán (külföldi alapítványok könyvajándékainak és a német kormány jelentős támogatásának köszönhetően) ez a lemaradás nem vált végzetessé, de a veszteségek, a hiányok és a cserekapcsolatok kényszerű csökkenése miatt visszaesett a gyarapodás - olykor a megengedhető szint alá.

Az 1994. évi akadémiai törvény a könyvtárat az Akadémia egyik intézményeként határozta meg, de az intézeti könyvtárakkal korábban alkotott hálózati rendszert megszüntette; a könyvtár és az intézeti gyűjtemények kapcsolata informális és funkcionális keretek közé került, ahol is mindegyik fél önállóan tevékenykedik.

Ebben az időben - a többi tudományos könyvtárhoz hasonlóan - a számítógépesítés fejlesztése lett a közvetlen cél. Az 1992 tavaszán beszerzett ALEPH integrált könyvtári rendszer beállításával és a munkafolyamatok számítógépesítésével, az ún. Infocentrum felállításával, internetes munkahelyek felszerelésével megindult a korszerű szolgáltató könyvtármodell felé. 1994-ben már több mint százezer cím vált hozzáférhetővé az on-line katalógusban -, majd egy évre rá a könyvtár honlapján (http://w3.mtak.hu) a hálózaton mindenki számára elérhető lett a könyvtár katalógusa. (Az 1980 előtti állomány adatai on-line elérésének a biztosítása még a jövő feladata. Ebben a könyvtár, a technológia gyors fejlődése ellenére, unikális anyaga miatt csak saját munkatársaira számíthat.)

A külső körülmények további romlása miatt (és az akadémiai intézetek konszolidálása után) az intézmény ismét jelentős változások előtt állt. 1997 elején háromtagú, az Akadémia által kijelölt szakértői bizottság világította át a tevékenységét és tett javaslatot a helyzet megoldására. Ennek nyomán 1998 tavaszától megkezdődött az átszervezés: létszám-csökkentésre és a gyűjtőkör szűkítésére is sor került. A következő esztendőben azután a költségvetési támogatás növelése is megtörtént, ami a folyamatos működés elengedhetetlen feltétele volt; sajnálatos módon ez a költségvetési támogatás 2000-ben és 2001-ben már nem emelkedett, és előreláthatólag 2002-ben sem fog emelkedni, így a könyvtári feladatok teljesítése ismét veszélybe kerül, az intézmény egyre sebezhetőbb.

A fejlődés újabb állomását jelentette az 1997 végén megszületett CXL. számú törvény A kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről, amelynek harmadik fejezete szól a nyilvános könyvtári ellátásról. Ez újrafogalmazta a könyvtári rendszer alapvető kérdéseit - beleértve az egyik legfontosabbat, a finanszírozást is; a törvény harmadik melléklete név szerint említi az MTA Könyvtárát a jelentős országos tudományos könyvtárak között.

A elmúlt időszakban a könyvtári kiadványok terén is tapasztalható visszaesés: le kellett mondani a Kutatásfejlesztési Tájékoztató kiadásáról, az MTA Könyvtárának Közleményei sorozatban csupán néhány kötet jelent meg. Sikerült azonban az orientalisztika területén fontos munkákat kiadni, valamint elindítani Gulyás Pál Magyar írók élete és munkái című, eddig befejezetlen kéziratos művének publikálását. Pályázatok elnyerése révén nyílt lehetőség a könyvtár és a különgyűjtemények videofilmen való bemutatására.

A pályázati rendszer kiépülése nyomán a legkülönbözőbb hazai (és európai) szakmai pályázatok révén néhány fontos részfeladat és -program is megvalósíthatóvá vált; a tudományos szakirodalmi ellátás javítását célozta az ún. telematikai program, a több könyvtár összefogásán alapuló elektronikus folyóirat-szolgáltatás bevezetése, különböző fontos adatbázisok beszerzése.

A hazai és nemzetközi szakmai egyesületek munkájában is részt vesz a könyvtár (az Információs és Könyvtári Szövetség, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete, Kulturális Szövetség, illetve a Nemzetközi Dokumentációs Szövetség [FID], Tudományos Könyvtárak Európai Ligája [LIBER], Orientalista Könyvtárak Nemzetközi Szervezete [IAOL], ALEPH-felhasználók konzorciuma [ICAU]). 1999-ben az Akadémia támogatásával a Frankfurti Könyvvásáron is képviseltette magát. Az Országos Dokumentumellátó Rendszerben való tevékeny részvétel a könyvtár gazdag gyűjteményének országos elérését biztosítja. A tudományos kapcsolatok ápolása mellett sor került néhány jelentős konferencia, kiállítás és rendezvény megszervezésére: a Kaufmann-emlékülésre (1999-ben), Az MTA tevékenysége 1848/49-ben a kéziratok tükrében című kiállításra, az orientalista világkongresszusra, majd az orientalisztikai gyűjtemények könyvtárosainak konferenciájára, 2000-ben pedig a nemzetközi Goldziher-konferenciára. A külföldi kutatók, vendégelőadók éppúgy állandó részesei a könyvtár mindennapjainak, mint a szakmabeli látogatók. A könyvállomány napjainkban már meghaladja az egymillió kötetet, és több mint 330 000 kötet folyóirat, 700 000 kézirat és régi könyv, valamint 31 000 mikrofilm áll a könyvtár olvasóinak rendelkezésére; a gyűjtemény egésze már több mint 2 millió egység.

Tudományos szakkönyvtárként jelenleg - hagyományos funkciói mellett - az új tudományegyetemek hallgatóit is befogadta a könyvtár, így a jövő potenciális kutatóit is szolgálja. Nemrég megkezdett munka az intézményben őrzött nemzeti értékek (kezdetként a Waldstein-gyűjtemény Ender-akvarelljeinek) digitalizálása és közreadása, fontos feladat - már a közeljövőben - az integrált könyvtári rendszer korszerűsítése, az ALEPH 500-as változatának bevezetése, amely az Országos Dokumentumellátó Rendszerben és az országos közös katalogizálásban való részvételt, valamint a korszerű munka technikai feltételeit biztosítja majd. Legalább ilyen fontos a törökbálinti raktár bővítése, amelynek előkészítő munkái már megkezdődtek. Ezen feladatok és célok megvalósítását természetesen megnehezíti a szűkre szabott költségvetés, de az alapfeladatok ellátása - a rendszeres könyv- és folyóirat-gyarapítás, valamint a nemzetközi cserekapcsolatok ápolása - sem kerülhet hátrányba.

Az idén százhetvenöt éves könyvtár a kiváló elődök által kijelölt úton, a hagyományoknak és az újra meg újra megfogalmazott céloknak megfelelően, a könyvtáros szakma/hivatás korszerű követelményeinek megfelelve - a magyar könyvtári rendszer egyik fontos tagjaként - szolgálja a tudósokat, olvasóit és a tudományt.

JEGYZET

L. még Schedel Ferenc: Az academiai könyvtár rövid története s mibenléte. In: A M. Tudós Társaság évkönyvei, VII. 1842-1844. 86-91. o., F. Csanak Dóra: Az Akadémiai Könyvtár története a szabadságharcig 1826-1849. Bp. 1959, 29 o., illetve A Telekiek gyűjteménye. In: Örökségünk, élő múltunk. Gyűjtemények a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában. Bp. 2001. 11-22. o.

Újra közreadta a Magyar Könyvszemle: 1887. 185-201. o.

Vekerdi László: Egy könyvtár otthonai, eredményei és gondjai. In: Telekiek alapítványa. Az Akadémiai Könyvtár az alapítástól az önálló könyvtárépületig 1826-1988. Bp. 1989. 83. o.

Fráter Jánosné: A Magyar Tudományos Akadémia könyvtárosai 1831-1949. Bp. 1987. 34 o.

Vekerdi i. m. 84. o.

Berlász Jenő: Az Akadémiai Könyvtár történetének vázlata. In: Magyar Könyvszemle, 1956. 207. o.

Róna-Tas András: Az Akadémiai Könyvtár Keleti Gyűjteménye. In: Fejezetek a 150 éves Akadémiai Könyvtár történetéből. Bp. 1976. 47-51. o.

Vekerdi i. m. 84. o.

Berlász i. m. 212. o.

Berlász i. m. 215. o.

Vekerdi i. m. 84-85. o.

V.ö. Vekerdi i. m. 85. o.

Rózsa György: Hagyomány és korszerűség. Az Akadémiai Könyvtár távlati fejlesztéséről. In: "Tudományok és művészségek szeretete... " Bp. 1986. 29-38. o.

Itt soroljuk fel a könyvtár ezután kinevezett igazgatóit: Scher Tibor (1950-1952), Kovács Máté (1952-1953), Haraszthy Gyula (1953-1960), Rózsa György (1960-1996), Engel Pál (1996-1997). Engel Pál távozása óta Domsa Károlyné főigazgató-helyettes vezeti az intézményt.

A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára 1826-1961. Szerk. Csapodi Csaba [et al.] Bp. 1960. 19-33. o.

Vekerdi i. m. 86. o.


<-- Vissza az 2001/6. szám tartalomjegyzékére