2001/4.

Könyvszemle

Buda Attila: A NYUGAT KIADÓ TÖRTÉNETE (1909-1948)

Egy Nyugat-konferencián és másutt Kenyeres Zoltán az árnyaltabb megismeréshez és a legendárium málladozó pillérei helyére újraalapozást ajánlott a történet búvárlóinak. A filológiai kutatás alaposabb gondosságát javasolta az állandó ismétlődések ritkítására - egy részletezőbb tárgyszerűséggel frissített újrakezdést tehát. A "jelenség" bozótosából néhány oda nem illőt maga is kiemelt: pontosította a kezdés idejét, a közreműködők érdemének nagyobb hangsúlyt adott. Tanácsa nem valamiféle "értékfosztó kívánalom" - a valódi hősök hősök maradnak glorifikálás nélkül is, a folyamat eredetének szélesebb és elmélyültebb ismeretében az eredmény értéke jobban mérhető. "A korszak genezisét" fürkészőn Buda Attila kéziratára hivatkozott "a körülményeket" illetően - öröm, hogy ez egy példásan dokumentált és remekül illusztrált, a Nyugat tipográfiáját is idéző könyv lett utóbb, akár "az új alapozás" érdemes nyitányaként.

A változatos kapcsolatok között és cégformákban, módosított névváltozatokkal működő kiadó nemcsak a folyóirat érdekében létesült. Könyveinek katalógusa, a tisztségviselők változó névsora, a könyvelési eredmény-táblázatok a történet részletgazdag elemzése után tanulmányozhatók. A monográfus nem a "literatúrai eredmény" mértékét vizsgálja és értékeli, hanem az ezt alapozó "gazdálkodás" feltáratlanul ágbogas, nemritkán válságos folyamatát. A "hátteret", amely a többszörösen nagyszerű alkotómunka lehetőségeit biztosította az elmaradhatatlanul érkező történelmi események, "aktuálpolitikai" hatások ellenében, a folyamatosan válságteremtő pénztelenség veszedelmes szküllái között. Mindazt, ami egy kiemelkedőn zátonygazdag évszázad során "az emberi méltóság humanista gyakorlatáért" folytatott küzdelem talán legjelentősebb szabadcsapatának összefogását életben tudta tartani.

Nagyszerű alkotók névsorát jegyzi a mutató. Társaságukban jelhagyó a minden tiszteletünkre méltó "önkéntes mecénások" és áldozatvállalók eddig csupán mellékesen jegyzett listája is, akik gazdasági vagy éppen pénzügyi tehetségükkel, lehetőségeikkel szegődtek az irodalom szolgálatába. Gyanítva nyilván, hogy közreműködésük vagy donációjuk bizonyára csupán a jó ügy hatásában gyümölcsözik. És ha már Szkülla és Kharübdisz, idézzük újra a történelem és a hivatalosság visszatérően váratlan korlátokat formáló sziklazátonyait, amelyek között a "cég" és a folyóirat hajósainak úgy kellett vergődniük, hogy a "navigare" feltétel nélküli bizonyossága mellett csak nagynéha születhetett egyetértés a kormányrúd helyes állítása és a célszerű útirány meghatározása körül. "...A Nyugat egész irányára jellemző volt, hogy fenntartásokkal és gyanakvással kezelte a politikai szférát s vele szemben az etikai cselekvést tartotta magasabb rendűnek még a háború végének átpolitizálódott történelmi szakaszában is..." - foglalta össze Kenyeres Zoltán a lényeget. Az ilyetén való hajózás pedig ismétlődően feszültségeket ébreszt a fedélzeten, a monográfia alkotója részletező gonddal dokumentálja, majd elemzi ennek az állapotnak eseményeit és eredményeit.

"...A Nyugat alapításához pénz kell, a többit pedig én csinálom..." - hirdette Osvát, "...a XX. században nem lehet lapot csinálni szerkesztői helyiség, telefon, segédszerkesztő és kiadó nélkül, hogy a pénzt ne is említsem..." - írta egy 1909-ben kelt levelében Ignotus Hatvanynak.

A történet kezdete hármójuk váltakozó hevű mérkőzése a kormányrúd körül. Mellettük a "türelmes belátású" Fenyő Miksa, bár abban, hogy "nem voltak alkotói ambíciói", kételkedem. A folytatás "a pénztelenség és az egymásba átalakuló gazdasági társulások históriája, melyeknek egyetlen célja a Nyugat fenntartása és lehetőleg tisztességes működtetése..." lett, ideértve a könyvkiadást és a nyomdát, a részvények vándorlását, az üzleti és kereskedelmi lavírozást. Gyaníthatóan mindehhez csupán Fenyő és Gellért Oszkár érthetett igazán, az utóbbi népes családját majd kizárólagosan az itteni jövedelméből tartotta el. Mögöttük azok, akik a bénító szélcsend, akár a többnyire kedvezőtlen széljárások ellenében igyekeztek a folyóirat és a kiadó eseménydús gondjain segíteni. Névsoruk a mutatóban, és miként az alkotóké, hasonlóként bőséges, bár kissé hiányos Baróti Lajos és Wilhelm Busch között.

Buda Attila hiánytalanul jegyzi és idézi a téma irodalmát, akár a legapróbb kéziratos feldolgozásokat is. De az "új alapozáshoz" a tárgyban eddig feltáratlan ingoványok között, hófehér ködök és párák mikrokozmoszán kellett hajóznia. Nemcsak az ismert levéltárak eddig bontatlan fondjait kutatta át, hanem az állandóan változó üzleti jogszabályok és cégbírósági iratanyag, a közgyűlési jegyzőkönyvek és beadványok, alapszabályok és gazdasági mérlegek, szerződések és jelentések porlepte kötegeit, közben a kompaszok és közlönyök, mellettük mások fénytelen dzsungeleit. Mindezek előtt hősei eddig nagyobb részt nem közölt levelezését, a megjelent emlékezéseket - jegyzetei és irodalomjegyzéke eligazítanak. A könyv a kiadó és a folyóirat körüli ismeretekhez jelentős többletet ad. Az áldozatos munkából valóban megkerülhetetlen alapvetés született.

A "folyamat" feltárása során Buda Attila szükségszerűen helyesbíti az "önérvényesítők" botlásait és az emlékezők tévedéseit, minden lényeges részletet és körülményt pontosít "a kapcsolatrendszerek" és a "működés" alakulása körül. "...újra kell gondolnunk mindazt, amit az előttünk járók már elmondtak a századfordulóról és a Nyugatról, s megállapításaikat az új ismereteknek megfelelően szükséges módosítani, kiegészíteni és folytatni..." - zárta a tényfeltárás egy fejezetét "a levelezések őszintesége avagy a filológus kategorikus imperatívusza" címmel az említett konferencián. Könyvében ezt a programot valósította meg a kanti idea szorításának vállalásával, egyetértésben Kenyeres Zoltán tanácsával "a részletek újraírására" a szükséges "analitikus előmunkálatok" gondos elvégzése után.

Egyetértésben a nagyszerű Ignotus többnyire kényelmetlen, de elkerülhetetlen, korábban mottóként idézett megállapításával is: "Aki kíméli felebarátait, az nem szereti őket s kivált nem érdeklődik irántuk". És bár nem kevés eddig alig ismert indíték, ok és okozat mélyvilágára nyílott fény a szereplők apróbb-nagyobb gesztusa és ténykedése fölé - érdeklődő szeretetben a fényteremtő monografikus szándéka körül aligha volt hiány. "A kötelesség, feladat, felelősség" (Babits tanúságtétele ez) mélyvilágából korábban csupán gyanított erények tűnnek elő a szembefordulások, megbékélések és összefogások körül; habitus, modor, kötődés és áldozatvállalások mértékeiben - az olvasó ezek megértésével gazdagodik. Egy-egy nemritkán talányos levélváltás indítékait újraértékeli. A hivatalosabb dokumentáció hűvöséből további hősök tűnnek fel a jól ismert tablók hátoldalán, például ifj. Chorin Ferenc, Lantos Adolf, Miklós László és mások, könyvkereskedők és nyomdászok sora. Közöttük a tragikus végzetű Magyar Mór, akit a szerző egy korábbi tanulmányában (Irodalomismeret - 1999/3-4.) külön is bemutatott. (Borda Antikvárium, Budapest, 2000, 223 o.)

Bodri Ferenc


<-- Vissza az 2001/4. szám tartalomjegyzékére