2000/12.

A tudományos műhely problémái

Néhány gondolat a pályázatokról

A pályázati rendszerek (és közöttük is elsősorban az OTKA) még a 80-as évek vége felé új színt hoztak a hazai tudományos kutatások tervezésébe és a kutatásra szánt összegek elosztásába. Az a tény, hogy a rendelkezésre álló (rendszerint a szükségesnél kevesebb) pénz elosztása nem egy ember vagy szűk testület (pl. igazgatóság) által történt, hanem különböző zsűrik rendszerén keresztül, elvben lényeges előrelépés volt. Ez a módszer demokratikusabb: szükségessé tesz valamilyen szélesebb szakmai kör általi megmérettetést. Az, hogy az OTKA-ért kapott pénzzel el kell számolni, mind tartalmilag (tehát teljesültek-e a kívánt vagy megígért szakmai eredmények), mind pénzügyileg növelte az OTKA tekintélyét. Hozzá kell tennünk, hogy az OTKA-hoz hasonló pályáztatás széles nemzetközi elterjedtségnek örvend. (Hozzáteszem, hogy saját véleményem szerint talán - részben a divatnak engedve is - túlzott mértékben.)

Csökkenteni a szubjektivitást!

Ugyanakkor, amikor demokratikusnak, effektívnek, a kutatásba versenyszellemet vivőnek, tehát alapjában pozitívnak tekintem az OTKA-t, meg kell jegyeznem, hogy - szerintem - vannak bizonyos korlátai is. Az "érdemi" hátrányok között lehetne beszélni arról, hogy az elosztás szubjektivitását ugyan csökkentette, de meg nem szüntette (a teljes megszüntetés lehet, hogy csak naiv álom): továbbra is felléphetnek és fel is lépnek időnként szakmai, emberi vagy politikai (és ez utóbbival elsősorban a rendszerváltás után találkozhatunk) elfogultságok. A zsűrik összetételének és az OTKA vezetőinek rotációja ugyan általában ma már teljesül, de kezdetben voltak kivételek (pl. volt, aki - a demokrácia dicséreteként - 8 teljes éven át mindenféle változás nélkül a helyén maradt). Nem megoldott, hogyan lehetne azt elérni, hogy az OTKA vezetők és az OTKA zsűrik rotálása sokkal szélesebb körűen, nagyobb nyilvánossággal (nemcsak a javaslatok bekérésénél, hanem a javaslatok közül való kiválasztásnál is) és szélesebb körből való merítéssel történjen. Így a jelen szisztémában könnyen megtörténhet, hogy az egymást már jól ismerő összeszokott társaság a saját köréből fogja maga helyett javasolni a (a közvélemény által javasoltak közül) az utódot, és ha pl. valakivel vagy valamilyen témával (vagy tématerülettel) kapcsolatban ellenállás, rosszkedv vagy lebecsülés alakult ki, akkor ez valószínűleg öröklődik.

A szubjektivitást konkrétan bizonyítani rendkívül nehéz és a tévedés kockázatával jár, de elképzelhetőnek és valószínűnek tartom, hogy ha a kapott összegeket és az odaítéltség gyakoriságát a pályázatot nyert személyek, témák szerint statisztikailag csoportosítjuk, akkor bizonyos összefonódások kontrolljai bontakozhatnak ki.

A maradék szubjektivitás abból is fakadhat, hogy kis hazánkban hasonló témájú kutatói körben mindenki majdnem mindenkit ismer, így könnyebben érvényesülhetnek az esetleges személyi-politikai ellenszenvek, "brancsbéli" összefonódások. De más effektus is származik a kutatói közösség kicsiny voltából. Nincs minden témához szakavatott ember, így gyakorta előfordul, hogy a bíráló vagy a zsűri kellő hozzáértés híján hibás döntést hoz. Megoldás lehetne, ha szélesebb körben külföldi szakértőkre bíznánk a zsűrizést (ehhez persze angolul kell pályázni). Úgy látszik, hiányzik az OTKA működéséből egy fellebbezési szint, ahol a visszautasított pályázó apellálhat a döntés ellen.

Csökkenteni az adminisztrációt!

Az iménti tartalminak nevezhető megjegyzéseim ellenére ez alkalommal elsősorban nem erről, hanem az OTKA és általában a pályázatok kiírásának a bürokráciájáról kívánok néhány gondolatot fölvetni. A bürokrácia önmagában olyan jelenség, amelyet a társadalom nagyobbik fele - a kutatói társadalom biztosan - negatívan ítél meg. Úgy érzi, hogy felesleges, időt rabló, formális. Természetesen azok, akik pénzek elosztásával foglalkoznak, akik kezdettől fogva a közigazgatásban nőttek fel, hozzászoktak ahhoz, hogy bizonyos fegyelmet mindenképpen be kell tartani, és innen már nem túl messze van az a pont, ahol észre sem véve, átcsúszhatnak a szükséges fegyelem megkövetelésétől a felesleges bürokrácia irányába. Nem tisztán csak - és nem is elsősorban - a (jog)szabályok alapján, hanem érdemi megfontolás útján kell dönteni. Természetes, hogy bizonyos fegyelemnek kell lennie, és bizonyos szabályok betartása nem kerülhető meg.

Van azonban néhány olyan pontja a pályázatok beadásának (és értékelésének), amelyekkel nehéz lenne egyetérteni, amelyek a "tiszta" bürokráciához tartoznak. Ilyen felesleges vonás pl. a túl részletes pénzügyi tervezés, ahol bizonyos kincstári követelményeknek kell eleget tenni. A kincstári követelmények, ha egyáltalán helyesek bárhol az életben (én a magam részéről nem vagyok ebben olyan biztos), a tudományos kutatás végzésében biztosan nem, és normális kutató számára értelmetlenek, gyakran egyszerűen érthetetlenek. Az OTKA-val kapcsolatos kincstári lapok kitöltésénél általában meg sem érti az ember, hogy mit kérdeznek. Ezeket az állami szerv (intézet) gazdasági vezetőjének kell kitöltenie. Nem nagyon értem, hogy miért lenne az fontos, hogy ilyen pénzügyi gazdasági precizitással tervezzünk. Van, ami egyszerűen olyan nagyságrendű, hogy kisebb-nagyobb eltérés nem nagyon számít, és vannak olyan kis tételek, pl. vegyszerek, amelyekre kis mennyiségük miatt egyszerűen nem lehetnek érvényesek azok az általában esetleg helyes rendszabályok, amelyek tonnás mennyiségű anyagok felhasználásáról szólnak. Úgy látszik, a pénzügyiek ennek differenciálására képtelenek.

Ugyancsak érthetetlennek tűnik, hogy miért kell öt példányban, öt eredeti aláírással beküldeni a pályázatot. Micsoda, a tudományos gondolkozástól idegen gondolkozás diktálja azt, hogy minden példány eredeti aláírással készüljön, és nem lehet egyet aláírni és azt másolni. Az OTKA pályázatokat nem milliárdos tételekért versenyző vállalkozók írják alá, ahol egyes rafinált csalók aláírás-hamisítást tudnak és akarnak elkövetni. Ennek a valószínűsége egy tudományos projekt megírásánál gyakorlatilag nulla. Ez ellen védekezni és külön adminisztrációt létrehozni teljesen felesleges, értelmetlen és csak bosszantja, az OTKA ellen hangolja az embert. Ha csak az első példány eredeti aláírású, az miért nem elég az OTKA Irodának? Bármikor ellenőrizhető, ha netalán "ne adj isten" - bár kizártnak tartom - valamilyen törvényes eljárásnál erre szükség lenne. A többieknek, a zsűrinek és az elbírálóknak édes mindegy, hogy eredeti az aláírás vagy másolat. (A jövőben elektronikus aláírás?) Viszont gyakran előfordul, hogy az egyik résztvevő a teljesen kész pályázat végleges aláírása idején külföldön vagy vidéken tartózkodik. Bizonyára lehetne még bogarászni és további példákat előrántani arra, hogy hol és mikor feleslegesen bürokratikus egy OTKA pályázat megírása. Természetesen ugyanez vonatkozik a kiértékelésre is, azzal együtt, hogy természetesen egy érdemi és pontos pénzügyi elszámolásra szükség van. Ennek a mikéntje azonban lehet értelmesen rugalmas vagy lehet ostobán bürokrata.

Természetesen a pályázat elbírálásánál alapvető szempont a tudományos érték, a kísérlet fontossága, a rendelkezésre álló pénz, amelynek a mennyiségét egy intelligens kormány megállás nélkül emeli (mint általában a kutatásra fordított összegeket), jobban, mint a GDP növekedése, továbbá lehetnek hazai szempontok is. Mindemellett nem tartom elhanyagolhatónak a formai résznek, az eljárásnak az egyszerűsítését, minden felesleges tollvonásnak és lépésnek a csökkentését vagy teljes törlését. Megkérdőjelezendő, hogy megéri-e az adminisztratív munka, amit a pályázat megírása és beadása jelent, ami talán a későbbiekben nem szükségtelen, de teljesen értelmetlen, hogy minden induló és reménybeli pályázó kitöltse és beadja. Miért nem lehetséges egy olyan ésszerű szűkítés, hogy bizonyos kérdések csak akkor aktuálisak és ezért csak akkor kitöltendők, ha már eldőlt, hogy a pályázó megkapja a szükséges támogatást.

A Big Science és az OTKA

Az OTKA sokszor nincs figyelemmel néhány különleges tudományágra, amelyek pedig léteznek, világviszonylatban vezető szerepet játszanak, a tudomány kiemelkedő élvonalába tartoznak, és kár lenne, ha Magyarország ezekben nem venne részt. Ilyen pl. a kísérleti részecskefizika, amelynél egy kísérlet kivitelezése lényegesen nagyobb összeget igényel, mint más kísérleteknél. De ezen túlmenőleg az ötlet felmerülése és a publikáció megjelenése között gyakran 10 év telik el. Nem lehet ugyanolyan követelményeket támasztani a publikációk (és hivatkozások) számával kapcsolatban, mint ami az ún. Small Science esetében természetes. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy a kb. 1000 fős társszerzői közösség nem minden egyes tagja végez azonos értékű munkát, és ebben való szereplése nem felel meg egy teljes értékű publikációnak. De az ellenkezője sem igaz, tudniillik az, hogy el kell osztani a publikációk számát a szerzőtársak számával, jelen esetben ezerrel, ami biztosítja, hogy a kutatónak egész életében egy fél publikációja sem fog megszületni.

Meggondolandó, hogy esetleg a Big Science témakörébe tartozó pályázatokra az OTKA egy külön belső keretet különítsen el.

Enyhítendő a konferenciákra való kiutazási támogatások kritériumainak szigorúsága

Egy másik probléma a külföldi utaztatás. A külföldi utazás támogatására az OTKA-n kívül különböző országos szervek is adnak lehetőséget, de csak akkor, ha az illető előadást tart az adott konferencián. Ez alapjában véve indokolt feltétel. Egyébként van olyan veszély, hogy egy kutató tisztán tudományos turizmusból utazik el egy érdekes városba, érdekes helyre, mellesleg meghallgatja az előadásokat is, de alapjában véve sem az ország tudománya, sem az illető szakmai felkészülése szempontjából ez nem lényeges út. Valóban jó lenne, ha mindenki, aki megy, előadást tartana, demonstrálva azt, hogy aktív résztvevője a tudományterületnek, amit képvisel. A valóságban a helyzet nem egészen ez. Bizonyos területeken, pl. a kísérleti részecskefizikában óriási nemzetközi kollaborációk alakulnak ki, több száz, újabban már az ezret is meghaladó résztvevővel. Ez esetben annak a valószínűsége, hogy a résztvevő, rendszerint (érthetően) kis létszámú magyar csoport valamelyik tagja részt vehessen a projekt legfőbb vezetésében, elvben nem kizárt, de gyakorlatilag valószínűtlen. Így kicsi annak a valószínűsége, hogy a részt vevő magyarok valamelyike (ez főleg az idősebb, vezető hazai kutatókra vonatkozik) egy nemzetközi konferencián e nagy projekt reprezentatív előadójaként fog szerepelni. Ez pedig lehetetlenné teszi az egyébként fontos konferenciákra való kijutást. Megoldást kellene találni arra, hogy ebben az esetben mi az a kritérium, ami lehetővé teszi, hogy az ország érdekében mégis mód nyíljon a kiutazásra. (Esetleg a konferencia tematikájához fűződő publikáció, cikk, illetve a hivatkozások jegyzéke is elegendő lenne).

Meg kell gyorsítani a nemzetközi rendezvények hazai megszervezésének anyagi támogatásában a döntést!

Gondot okozhat, pl. nemzetközi konferencia hazai szervezésénél, hogy a nemzetközi kollaboráció örömmel és szívesen jönne Magyarországra részint a kooperációban részt vevő magyar kutatók megbecsülése okán, részint mivel Magyarország az ő számára vonzó hely. Ha azonban egy ilyen konferenciát Magyarországon az év első negyedében szeretnének rendezni, akkor időbeni gondok merülhetnek fel. A konferencia hazai szervezője megpályázza a különböző szerveknél (OTKA, OMFB, MTA stb.) a konferencia támogatását (Meg kell jegyezni, általában ezek a támogatások pozitívak szoktak lenni.) A támogatás eldöntése és erről a szervező értesítése azonban meglehetősen hosszú időt vesz igénybe. Ha nem elég gyors a döntés, akkor a nemzetközi szervezőbizottság - miután nem tudja bizonyosan, hogy időre meglesz-e a magyar pénz - inkább máshol rendezi meg a konferenciát. Időben kellene tudni a támogatás mértékét és időben kell közölni a külföldi partnerekkel, hogy megtartják Magyarországon a kérdéses rendezvényt. Nem várható el a külföldi szervektől, hogy ha ez nem időben történik meg, akkor látatlanban fogadják el egy konferencia magyarországi megrendezésének ötletét és ne keressenek egy másik helyet, ahol biztosabb, gyorsabb és kevesbé bürokratikus a döntés.

Végezetül rendkívül fontosnak tartom, hogy az OTKA működésében, a pénzek elosztásában és a vezetők kinevezésében kizárólagosan csak szakmai szempontok érvényesüljenek.

Kiss Dezső


<-- Vissza az 2000/12. szám tartalomjegyzékére