2000/11.

Köszöntjük a Magyar Tudós Társaságot fennállásának 175. évfordulója alkalmából

Czelnai Rudolf

Akadémiánk ebben az évben ünnepli 175. születésnapját. Amint minden magyar gyermek (ez az én iskolás koromban még így volt, remélem ma is így van) már az iskola padjában ülve megtanulja: 1825. november 3-án zajlott le a pozsonyi országgyűlés kerületi ülésén az a vita, amelyen gróf Széchenyi István felajánlotta birtokainak egy évi jövedelmét a Tudós Társaság létrehozásának céljára. Ehhez csatlakoztak hasonló felajánlással gróf Andrássy György, gróf Károlyi György és gróf Vay Ábrahám, Torna, Szatmár és Borsod vármegyék követei, megtörve a jeget s megnyitva az utat a Magyar Tudós Társaság (később Magyar Tudományos Akadémia) létrehozásához. Erről a nevezetes eseményről és az azóta eltelt egy és háromnegyed évszázad tiszteletre méltó sikereiről a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlése idén, november 3-án emlékezik meg.

Az évforduló ünnepi eseményeihez az Akadémia tudományos osztályainak példátlanul gazdag tudományos programja kapcsolódik. Több mint másfélszáz előadás mutatja be vagy méltatja a magyar tudományos műhelyek eredményeit. Az előadások anyagát az Akadémia külön kiadványban teszi közzé. Amikor lapunk jelen számának bevezetőjében erre a publikációra hívom fel igen tisztelt olvasóink figyelmét, ezt egyrészt örömmel teszem, mert biztos vagyok abban, hogy a hazai tudományos irodalom egy impozáns kiadvánnyal lesz gazdagabb. Másrészt sajnálom, hogy lapunk ezúttal elesett egy értékes anyagból való válogatás lehetőségétől.

Mint olvasóink bizonyára észrevették, lapunk az évforduló ünnepléséhez többek közt a "Pályánk emlékezete" című rovat megindításával járult hozzá. Csató Éva mesteri válogatása alapján minden idei számunkban közöltünk egy-egy régebben megjelent nevezetes tanulmányt, amelyek ízelítőt adnak az elmúlt idők küzdelmeiről, sikereiről és gondjairól. Jelen számunkban Báró Eötvös Loránd akadémiai elnök 1899. május 7-én elmondott közgyűlési beszédét idézzük. Úgy vélem, hogy nagynevű elődünk akkori gondolatai sok tekintetben ma is aktuálisak és hozzánk is szólnak.

Ugyancsak az évfordulóhoz kapcsolódik egy érdekes, számunkra rendkívül hízelgő anyag: az USA Kongresszusának 1975. szeptember 30-i ülésén feljegyzett megemlékezés a Magyar Tudományos Akadémia 150. évfordulójáról. Ezt az anyagot Filep László fedezte fel a számunkra. Az USA Kongresszusán akkoriban elhangzott méltatással szinte párbeszédet folytat Török Ádám, aki a jelen számunk elején közölt tanulmányában azt a kérdést teszi fel, hogy reális-e a magyar tudomány 20. helye a (képzeletbeli) világranglistán? Mint a jó kérdésekkel általában lenni szokott, erről is újabb kérdések juthatnak az eszünkbe: például az, hogy vajon merre visz további utunk? Mit mondhatnak majd utódaink a 200. évfordulón?

Legyünk bizakodóak, de legyünk annak is tudatában, hogy ez az utóbbi kérdés - legalábbis részben - talán éppen most, éppen ezekben az években dől el. Nem mondhatjuk, hogy legyen az már csak az ő gondjuk.


<-- Vissza az 2000/11. szám tartalomjegyzékére