2000/10.

Könyvszemle

DROGFOGYASZTÁS ÉS MEGELŐZÉS

Szokatlan könyv jelent meg az Animula Kiadónál. A szerzők mintegy másfél évtized kutatási termését gyűjtötték össze sajátos szakmapolitikai kontextusban. A kötet megrendelői az ifjúságpolitika aktuális vezetői voltak, akik - ritka véletlen - kíváncsiak voltak a kutatók véleményére ifjúságpolitikai koncepciójuk kialakításakor. A szerzők arra a ritka feladatra vállalkoztak, hogy a drogügy gyakorlati problémáiból kiindulva - empirikus kutatás eredményeinek felhasználásával - kanyarodjanak vissza a gyakorlathoz, magyarán: váltsák "aprópénzre" a tudományt.

A problémák számbavétele már nem mindennapi kihívást sugall: szinte nincs olyan területe a drogügynek, ahol ne lenne hiány, diszfunkcionalitás, alulfejlettség. A látlelet maga is töredékes, mint egy kora középkori régészeti tárgy, amelyről sokszor nem tudjuk, hová tartozik, mihez illeszkedik. A droghelyzetet tisztázó törekvéseknek eddig egyetlen érdemi felfutásuk, realizálási esélyük volt: a nyolcvanas évek vége, a kilencvenes évek legeleje, amikor a Társadalmi Beilleszkedési Zavarok Kutatási Alirányon belül intézményesen is megjelent a drogkutatás, azaz zöld utat kapott tudományos szinten az addiktológia. Ez azonban csak múló pillanat volt. Az úgynevezett rendszerváltás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ahogy a szerzők fogalmaznak: a drogproblémák növekedésével párhuzamosan a nyolcvanas évek szakmai erjedése leállt, a kormányzat közönye végigvonul a kilencvenes éveken. Azt már a szerzők nem írhatták le, de minden bizonnyal leírnák, ha most kellene összeállítaniuk a könyvet, hogy ennek a közönynek egyfajta "betetőzéseként" jelent meg a drogügy jogi szabályozásában bekövetkező, szakmailag megalapozatlan szigorítás.

A szerzők szerencsére nem sokat törődtek a drogügy szomorú hazai sorsával. Tették a dolgukat. Ennek eredménye - többek között - ez a könyv, amely jól tükrözi a szakma ellentmondásosságát: hírt ad arról, hogy a drogprobléma intézményes ellátásában érzékelhető balkáni viszonyokkal szemben milyen magas színvonalon jelenik meg az addiktológiai kutatás. Ráadásul éppen a legfontosabb kérdéseknél, a drogfogyasztás kialakulása és megelőzése terén. Hiszen van-e gyakorlatibb probléma annál, hogy megtudjuk, milyen tényezők hatására alakul ma ki Magyarországon a drogfogyasztás és addikció. Vagy milyen tényezők befolyásolják az ifjúság drogfogyasztási szokásait, különös tekintettel az iskoláskorúakra, hiszen ők azok, akik a legkönnyebben hozzáférhetők a primer megelőzés szemszögéből. A máig egyetlen hazai primer prevenciós hatékonyságvizsgálat (modellkísérlet) eredményei élesen hívják fel a figyelmet arra, hogy a megelőzés tudomány, amelyet csak alapos felkészültséggel lehet művelni. Sőt, árthat is, a nem kellően átgondolt programok beindítása hatására a kezdeti célok visszájukra fordulhatnak és súlyosbíthatják a kiindulási problémákat. Nem lehet eleget hangsúlyozni ezt.

A végkövetkeztetések legtöbb pontja megegyezik a Pszichiátriai Szakmai Kollégium ajánlásaival vagy a Magyar Országgyűlés Eseti Drogbizottságának legfőbb megállapításaival (nem véletlen talán, hiszen az egyik szerző mindkét grémiumnak aktív tagja). Ez is azt mutatja, hogy az ellenkező híresztelésekkel szemben, a drogszakma az alapvető kérdésekben közös döntésekhez képes jutni. Egyre nagyobb szükség is van erre, hiszen az addiktológia nagy lehetőség előtt áll, az egyetemi oktatásban felértékelődőben van, a szomatikus orvoslás szakemberei szinte jobban "megbecsülik", mint a pszichiáterek, egyre több háziorvosnak jut eszébe addiktológiai kurzusra járni, hogy a praxisukban nagy számban jelentkező addiktológiai betegek gondozásában minél tájékozottabbak legyenek.

A könyvben gyógyítás és megelőzés szerves egységben jelenik meg. Ez látszólag magától értetődő, de távolról sem az, ha közelebbről szemügyre vesszük. Ami a két feladatkört és tudományos terrénumot összeköti: mindaz, amit tudunk egy betegségről, felhasználható a megelőzéséhez is. De a megelőzés egészen másfajta tudomány; mások a kiindulási premisszái, a módszertana, eszközrendszere, más az a társadalmi közeg is, ahol zajlik. És más a célcsoport is. Hiszen a megelőzésben elsősorban egészséges emberek (gyermekek) vesznek részt. Ezért meglepő, amikor klinikus orvosok magukat a megelőzés szakembereinek kiáltják ki, miközben nincsenek tisztában a megelőzés módszereivel és alapvető ismereteivel. Ugyanígy meglepődünk, amikor iskolai pedagógusok is prevenciós szakembereknek gondolják magukat, miközben nem ismerik a betegségek alapvető fogalmait. Ettől nehéz és ezért izgalmas interdiszciplináris terület a megelőzés. Mindez Bácskai és Gerevich könyvéből tökéletesen tükröződik.

Bácskai és Gerevich könyvének tehát az a legfontosabb üzenete, hogy a drogprevenció terén nincs mit szégyenkeznünk. A drogszakma - a kedvezőtlen szelek ellenére - elindult a tudományos fejlődés útján. Most már a szelek kedvező változásán múlik, sikerül-e a drogügy valamennyi területén is felzárkóznunk Európához. Van teendő bőven. Gondoljunk csak a mákkérdésre: a máktermesztés szabályozatlanságaira, vagy a kétpólusú nemzeti drogstratégiára (az egyik póluson egy szociálisan érzékeny, emberközpontú keresletcsökkentő program, a másikon "Európa legszigorúbb jogi szabályozása"), amelynek tükrében a két pólus eredőjeként megoldatlan problémák tömegét látjuk. (Bácskai Erika - Gerevich József: Ifjúság és drogfogyasztás. Animula, Budapest, 1998. 104 o.)

Csorba József


<-- Vissza az 2000/10. szám tartalomjegyzékére