2000/10.

Pályánk emlékezete

A 175 éves Akadémia megidézése lapelődünk,
az Akadémiai Értesítő egykori közleményeiből.

Nyelvujítás és nyelvrontás.

Olvasta az akad. julius 6. 1857.

BALLAGI MÓRIC


Ballagi (Bloch) Mór (1815-1891) érdeklődése már ifjúkorában is változatosan alakult. Sokfelé megfordult, tanult hazánkban és külföldön is. Részt vett a szabadságharcban, majd tanári pályán folytatta működését. Munkásságában a zsidó és protestáns hittudomány, valamint a magyar és héber nyelvészet játszott elsőrendű szerepet. Különös buzgalommal folytatott szó- és szólásgyűjtő munkát, melynek eredményeként jelent meg többek között "Magyar példabeszédek, közmondások és szójárások -gyűjteménye" (1850) című műve, valamint több, gyakorlati célokat szolgáló magyar -német szótára. Legnevezetesebb műve azonban kétségkívül "A magyar nyelv teljes szótára" két kötete (1873), amely az első kimondottan értelmező célú és jellegű szótárunk, továbbá, a magyar szóösszetételek rendszeres szótározásának is az első komoly kísérlete. Munkássága elismeréseként lett 1840-ben a Magyar Tudós Társaság levelező, majd 1848-ban az Akadémia rendes tagja.

Itt közreadott akadémiai előadása a nyelvművelésnek egyik, korában kiélezett kérdését: a neológiához való viszonyt elemzi. Értékeli Kazinczyék nyelvművelő eredményeit, de ellenzi a neológia számos korabeli elfajulását, melyet számára Bugát Pál Szócsintana (értsd: szócsinálás-tan) testesít meg leginkább.

Benkő Loránd


A tudománynak kétség kivűl nem kisebb szolgálatot tesz, ki az időről időre feltűnedező tévedéseket kimutatja és megcáfolja, mint ki új igazságok napfényre- hozatalán dolgozik, valamint a gazdaságban nem csekélyebb fontosságu az, hogy a földet, melybe vetni akarunk, elébb a gaztól megtisztítsuk, mint maga a vetés; mert hasztalan vetünk jó magot, ha legtisztább vetésünket a gyom elnyomja.

Nem kételkedem kimondani, hogy soha a gyomlálgatás műtételére nagyobb szükség nem volt, mint irodalmunk jelen szakában, midőn a mind inkább éledező nemzeti tudat nagyobb mozgalmakat keltett, s a felfokozott szellemi igényekhez képest több munkásra lévén szükség, a hivatottak közé sok hivatlan is vegyült.

A széphalmi Briaraeus nem hiába küzdött: a lendület, melyet ő adott az irodalomnak, még a jelenkor mozgalmaiban is érezhető. Kazinczy nyelvünket elárvult szegény állapotban találta, s ő a bajon segítendő nem sokat theoretizált, nem sokat kérdezősködött, hanem megfogta a dolog végét és elkezdte a csín nélkül áradozó szegény nyelvet a szabatos nyelvezetű hellen és római, francia és német klasszikusok után idomítani, egyedűl azon célt tartva szeme előtt, hogy nyelvünket a magasb műveltség ügyes közlönyévé tegye. Nem kényeskedett ő, nem volt válogatós az eszközökben, hanem újított széltire, nem csak új szókat teremtve, hanem szokatlan szólásokat, azelőtt nem hallott szófüzetet is vezetvén be a nyelvbe. - De Kazinczyt a nyelv geniusa keltette és vezérlette ihletve, másfelűl nyelvünk multját szorgalmasan tanulmányozta, buvárlotta, s ezért stylusa mind a mellett, hogy egyes kifejezéseket tekintve idegenszerű, egészben véve mégis magyaros, sőt néhol szinte népies szinezetű.

A Kazinczy korára bekövetkezett nemzeti ébredés szakában a nyilvános élet százával, ezerével hozta az új eszméket szőnyegre s a mind inkább táguló eszmekör ifjult nyelvet igényelvén, Kazinczy nyomdokiba lépni legkényelmesebbnek találtatott, annyival inkább, mert sem idő nem volt hosszas nyelvvizsgálatokba ereszkedni, sem kedv a multtól tanácsot kérni, midőn mindent a jövendőtől vártak. Sőt kimondta ezt amaz iránynak egyik leglelkesb szószólója és a Kazinczyféle neologiának akkori legszerencsésebb apostola, Helmeczi Mihály a Berzsenyi Dániel Verseihez írt kalauzértekezésében XLVIII. l. Magasb gondolkodásu iróinknak, úgy tetszik ezen utószaki literaturai próbatéteikben M. Posa után (Schiller Carlosában) ez volt ösztön-jelszavok s vezérmaximájok:

"Ich lebe

Ein Bürger derer, di noch kommen werden."

Azonban jeleseinket felmagasult közérzelem hordozta és rövid idő alatt utolérhetlen szónokok, halhatatlan költők maradandó művekkel maradandó irói nyelvet állapítottak meg. E nyelv alkotóit nem hosszas tanulmányból elvont nyelvtörvények vezették, hanem maga az élet; és nyelvünk ujjászületésének története ismét bebizonyította, a mit a művelődés története tanít, midőn hogy valamely társaságban új életelv lesz hatályossá, az természetes, öntudatlan szükségességgel teremtő munkásságot fejt ki s épen ebben nyilatkozik ereje és hatálya.

A legközelebb lefolyt kor egy, ha nem is teljes, tökéletes, de minden esetre kikerekített nyelvet hagyományozott nekünk, s most, midőn az élet nem kerget s elég nem keresett otiumunk is van a nyelvet minden oldalról vizsgálni és alaposan tanulmányozni, elérkezettnek látom az időt, hogy nemzeti legdrágább birtokunkat nyugodt elmével rendezzük, s határozzuk meg, mi van abban, a mit hamarjában felkaptunk, megtartani - és mi kivetni való? - Ezen általános szemlébe pedig belé kell foglalnunk nyelvünknek nem csak legközelebbi, hanem legtávolabbi multja szerzeményeit is, a meddig csak megtartott nyelvemlékeink segítségével felhatolhatunk.

Két út vezet ugyanis általában valamely nyelv mind alapos ismeretére, mind sikeres bensőleges fejlesztésére: először a nyelv története, mihez tartoznak egyfelűl a nyelv lefolyt életének változatai, viszontagságai, másfelűl jelen tájszerinti külömbözései és sajátságai; másodszor a rokon nyelvek tanulmányozása és nyelvünk azokhoz való viszonyának fölismerése. E kettő karöltve jár, egymást elősegíti, s a ki ezek közől egyikkel sem foglalkozott, annak, legyen bár egyébiránt még oly nagy tudós, még oly lelkes hazafi, a nyelvművelés dolgában szava nincsen. - A mi a nyelvtudományban történelmi alappal nem bír, mind léha, haszontalan, a történelmet képző tények ismeretét pedig, melyet a legélesb ész, a legtalálósb okoskodás sem pótolhat, csak szorgalmas tanulmány által tehetjük sajátunkká.

Ezért én különös örömmel szemlélem e teremben a férfiakat, kik nyelvünk tudományos fejlesztésére különös tanulmányokat tévén, a nyelvművelést a kijelölt úton törekednek elébbre vinni, s én csekély erőmmel szivesen csatlakozom hozzájok e nemzeti mű végrehajtásában.

Azonban míg a tudomány most kijelölt biráló vizsgálataira a kellő készületeket teszi, míg a történelmi nyelvész a codex-et a feledés pora közől kiszedegeti, az összehasonlító nyelvtudós pedig a távoli éjszaknak rideg nyelveit tanulmányozza: addig az évtizedek óta dagadozott újítási ár hullámai be-becsapdosnak hozzánk, magokkal sodorván az áradat szemetjét és iszapját, s már is annyira vagyunk, hogy sokan a nyelvet mint valami haszontalan ruhadivatot mindig újjal fölcserélendőnek tartják. - Alig gyökerezik meg valamely új szó használata, ismét megúnják és mást vesznek fel helyébe. Alig kapott fel nem rég a szerv, szervezet, szerves stb. használata, más a napokban ismét szervényi vegytant hirdettek. Hasonlón vagyunk az élvezet szóval, melyet már széltire az élemény, élmény vált fel. - A jeles Szenczi Molnár Albert által még nem ismert kötelesség "Pflicht" szót (Molnárnál e helyett mindig tiszti vagy kötelezés áll) pár évvel ezelőtt a kényelmesebben használható kötelem, kötelmi stb. váltotta fel, s ime ma már kötély-t írnak. - A Schüler kifejezésére ott vannak nyelvünkben a helyes tanuló és tanítvány kifejezések, de újabb iróinknak új kell, tehát új divatos végzésű szót kellet gyártani és lett tanonc; pedig ha e szó oly helyesen volna is képezve a mint nincs, még akkor is a hasonlat szerint inkább Lehrling-et jelentene, mint ifjonc Jüngling, lelenc Findling. Az egész onc, enc-féle szósereg újabb eredetű; a régi nyelv csak az egyszerű c vagy ca, ce, nca, nce képzőket ismerte, a nunnatióval öregbített c alakot legelőször, de sikeretlenűl Dugonics kisértette meg a lovanc és a később elfogadott kedvenc szókkal: utána Kisfaludy Károlynál lép fel a védenc Schützling szóban s ennek hasonlatára készűlt aztán az ifjonc, kegyenc, lelenc, fegyenc, nyargonc, udvaronc stb. - Még a közdivatú suhanc szót sem találom régi szótáriróinknál. Az egy régi, Molnár Albertnél is található, onc végzetű szó a virgonc melléknév.

Hallgatok arról, hogy csupa újság utáni kapkodásból idegen szóknak betűszerinti fordítását is vegyítik a nyelvbe, néha még oly esetben is, mikor semmi szükség reá, mint pl. "az irói nyelvbe alkutlan (unbedingt, föltétlen helyett) fölvételök a tájszóknak."

Mennyire ment e minden tudományos tájékozottság és helyes nyelvérzés nélkülüzött ujítgatás, mutatja az, hogy - a mi hallatlan a nyelvek történetében -, még a nyelvformákat sem hagyták illetetlen. Egy ünnepelt regényirónk egy nagy regényt írt, melyben az atlan, etlen, vagy talan, telen ragok helyett széltire lan, len-t használ; holott az összehasonlító nyelvészet segítségével egyszerre meggyőződünk, hogy itt ta, te a lényeges rész és lan, len csak az első képzőt erősítő toldalék, mint maiglan, pediglen szókban, sőt éppen a finnben tta, tah, tak, az eszthben ta, a lappban tagha, a syrjänben täg, tägja, a mordvinban do a caritivum viszonyjellője, sőt nyelvünkben a negatiót kifejező ta mint fogalomgyök is él tagad negat szóban és mégis Szabó István is az egyszerű lan-nal él, mint "Mentor, vádlan Odysseusnak jó régi barátja."

Általában sehol sem mutatkozik e tanulmány nélküli nyelvkontárkodás világosabban mint a szókurtításban. Ott volt példáúl incselkedés, ezt a mi nyelvteremtőink hosszallották tehát meeg kellett rövidülnie tehát meg kellett rövidülnie és lett incs; hogy incs semmit sem jelent, ez sebaj, das geniert grosse Geister nicht, elég hogy a ki használja, ráfogja, hogy annyi mint incselkedés, tehát az. Még a külömben minden tekintetben jeles Guzmics is nem ügyelve arra, hogy a szó első kelléke a határozott és össze nem téveszthető értelem, nyájasság helyett nyáj-t és nyájasságtalan helyett nyájtalan-t írt és homályosítja beszédét, mert nyáj-nál bizonyosan mindenki grex-re gondol. - Hát a cég mit jelent? A cégér szót értem, mert tudom, hogy magyaros ejtéssel a német Zeiger-ből lett, de cég aztán igazán semmi, és hasonló joggal akármily hangok combinatiójára ráfoghatták volna, hogy firmá-t jelent. - Hogy ima szónak szinte semmi jelentése, ezt Hunfalvy tiszt. tagtársunk multkori gyönyőrű előadásából tanulhattuk, és akkor természetesen az imola, imaház, imakönyv származékok is elvetendők. - Mit jelent aztán Szabó István Iliásában: "ha valaha imolád énáltalam épült?" Hát még az imár aztán ugyancsak Szabó István Iliásában mit jelent? "De hogy imárát megbecsmélte király Agamemnon." (...)

Rendesen nem véteték tekintetbe, hogy némely szótő a gyökér fogalmát megszorító és módosító értelmét csak a képző által nyerte, mely elhagyatván, oly általános valami áll elő, hogy avval a beszélő nyelvben semmire sem mehetünk. Így pl. nincs semmi kétség, hogy gond és gyanu egy gyökérből lettek és a módosított értelmeket ott a d, itt az u képző adja, s még is az utóbbinak meztelen gyan gyökerét praesumtio értelmében kezdték használni (l. külön Elenyák, Elvtan 46. l.); hasonló joggal lehetne gondból gon gyökeret kivonni és használatba venni.

Hogyan bánnak egyébkint első rendü iróink is szókincsünkkel, erre nézve legyen szabad még egy példát felhoznom. Eszter szerzője egyik regényének szójegyzetében azt az indítványt teszi, hogy az ildom szót használjuk a francia convenance szó kifejezésére: "Mert - úgy mond - kár volna legjobb szavaink egyikét, az eszély, Klugheit szót evvel összetéveszteni": neki tehát az ildom szó valami bitang új jövévény, melyet kényünk szerint foghatunk a mire akarunk: holott kis körülnézés régi irodalmunkban megtaníthatta volna, hogy e szót már a Müncheni Codex széltire Klugheit értelemben használja, mint: "legyetek azért ildomosak miként kigyók, estote ergo prudentes sicut serpentes, mert ildomosan tötte volna quia prudenter fecisset, továbbá: hogy megfordeha az atyáknak szüvöket, fiakba és a hütötleneket igazaknak ildmosságára et incredulos ad prudentiam justorum." A halhatatlan Széchenyi, ki e szót újból használni kezdte, csak a régit élesztette föl s természetes, hogy abban az értelemben, melyben régenten használva volt. - Még csak két csudaszülöttjét a nyelvcsináló mesterségnek legyen szabad itt bemutatnom. Ötv és csőr, az első mint ötvös-nek gyöke Edelstein kifejezésére, a másik mint a tölcsér-nek egyik alkatrésze Klystier jelentésére használtatott. E szóalakoknak csak az a kis hibájok, hogy eredetöket tekintve az egyik semmit sem jelent, a másik meg mást jelent, mint a mire használtatik. Ötvös ugyanis önteni, vagy az n hasonításával ötteni igéből lett úgy, hogy öttös helyett mondták: ötvös, mi így tulajdonképpen a. m. öntött míveket készítő, ötv tehát tehetne annyit mint öntvény, de semmi esetre nem Edelstein-t. A másik tölt igéből lett ér képző, s a t-nek s-sel való lágyítása által, mint hajt-ból lett hajtsár, s így csér, csőr gyök nem létezik. (...)

Ime így bántak és bánnak a nemzeti nyelvvel, s ily előzmények után, hiszem, nem fogja különösnek találni Bugát Pál, igen tisztelt tagtársunk, ha mí, kik a hazai nyelvvel komolyan foglalkozunk, nyelvünk most vázolt állapotján aggódva egykedvűen nem vettük a veszett ügy tetemes elősegítésére történt föllépését, hanem kijelentettük, tán keményebben is mint illett volna, az általa felállított szócsinálástan elleni rosszallásunkat. - Szócsinálástan, így nevezem én érthető magyar néven azt, mit Bugát Pál tagtársunk újonnan gyártott szócsíntan szóval akar kifejezni. Bugár úr fölfedezésére ugyan a szócsíntan elnevezés jobban ráillik; mert azon vonásokat hordja homlokán, melyek az ő tana értelmében képzett szóknak kiváló tulajdonai, t. i. sokértelműség s a bevett nyelvszokástól eltérő képzés; de én sokkal szentebbnek tartom a nemzet leginkább féltendő kincsét, semhogy azon akármi tekintetből erőszakot mernék tenni s oly szót használni, melyet abban az értelemben, melyben a szerző vétetni akarja, t. i. mint szócsinálás tanja, soha magyar ember használni nem fog.

Bugát tagtársunk itt felolvasott szócsinálástanjáról akarok tehát szólani, szólani itt, a hol ily vitáknak illő helyök. S ime mindjárt a kérdés megvítatása küszöbén kitűnik, mily kiáltó ellentétben állanak egymással szemben a mi nyelvtudományi nézeteink. - Bugát tagtársunk szerint a nyelvanyag oly rudis indigestaque moles, melyet mindenki úgy alakíthat, a mint akarja; ő a nyelvet csak úgy faragja, mint asztalos a bútort; a ki használni akarja, vegye meg: csinál egy szót: mástolás, s azt mondja, ez jelentsen annyit, mint mástól-függés, holott szintannyi joggal jelenthetne mástól-eredést, mástól-vevést, stb.; de ő, a nemzet egyik tagja, mástólfüggésre akarja használni, tehát ennek kell lennie az egész nemzet előtt. Szerinte tehát a nyelv puszta egyéni ügy, s még is, midőn mí itt többen kijelentjük, hogy nézeteiben osztozni nem tudunk, a nép foruma elé viszi dolgát és attól vár ítéletet; én meg megfordítva a nyelvet a nemzeti szellem legeredetibb nyilatkozati módjának, a nép elidegeníthetlen tulajdonának, s oly köz kincsnek tekintem, melylyel senkinek máskép bánni s élni nem szabad, mint a hogy a közakarat nyilatkozott; de azért ha ítéletre kerül a dolog, a népet illetékes birónak nem ismerem el; sőt Bugát tagtársunknak a nép itéletére tett hivatkozását olybá nézem, mintha egy jegecalak szabályos voltának megítélése tekintetéből valaki Mohstól a holt természethez folyamodnék. Mohs kétség kivűl oly jegecet mint a természet, előállitani nem tud, de azt megítélni ismét csak ő tudja.

Tagtársunk szócsinálástanát úgy mutatja be, mint a mely szókat tanít csinálni. - Hogy e tan vadonat-új s a világ összes ismert irodalmiban csak hasonlóra sem akadni, ez magában véve szerzőnek csak dicséretére válnék; mert találós, más által nem taposott ösvényeken járni szerető észről tesz tanuságot. De ha közelebbről nézzük a dolgot, ha a nyelv lényegét s annak a szellemhez való viszonyát tekintjük: akkor annak, hogy soha nyelvésznek eszébe nem jutott szócsinálástant írni, oly okát találandjuk, mely tagtársunk fölfedezését a nyelv természetét félreismerő tévtanok sorába teendi.

A nyelvet szervezetnek mondták, s nem ok nélkül, a mennyiben az nem előre meghatározott célra készült csinálmány, nem is hangok szerzeménye, mint a zeneszerzemény, hanem természeti szükségességgel előállott, fejleményképen alakúlt mű. A nyelv nem csináltatik, mint a gyármű, hanem belűlről fejlődve lesz, mint a szerves természeti lény. Ezért nem létezett és soha nem is fog létezhetni tudomány, mely nyelvet tanítson csinálni, a mint soha nem létezett és soha nem is fog létezni oly tudomány, mely pl. gyümölcscsinálásra adjon oktatást: szebbre, nemesebbre fejlesztheted azt, de csinálni, nem csinálhatod. Tökéletesen azonképen van a nyelvvel, csinosíthatod, nemesítheted, a benne rejlő törvényeket bővítésére, gazdagítására kibányászhatod, de csinálni nem csinálhatod.

Azért csakis a szócsinálás ellen van kifogásom és nem a nyelvbővítés ellen s én csak szabályoztatni kivánnám a nyelv fejlődését, haladását, nem megakasztani. Ha az író, gondolatai kifejezésére a nyelv meglevő anyagát elégségesnek nem találván, itt-ott egy új fordulatot, egy új szóalakot használ, ez rendén van; sőt épen ebben áll a nyelv életereje, örök ifjusága, hogy fejlődve bővül, gazdagodik, hogy az új gondolat mindig új alakban jelenkezik, de, értsük meg egymást jól, nem az egyes elszigetelt szóban fekszik az újság, hanem az új eszme, midőn teljességét a nyelvben kifejti az előadás egészében, valamint a régit ügyes fordulat által újjá, ugy szintén az újat a füzet által ismertté teendi - "dixeris egregie, notum si Callida verbum reddiderit junctura novum" és továbbá: "Fingere cinctutis non exaudita Cethegis Continget dabiturque licentia sumpta prudenter;" de ettől égtávolságra van az, hogy valaki elővesz egy idegen szótárt és leül szókat készíteni nemzeti hangokból nem nemzeti fogalmakra: ez oly eljárás, mely az ember legszellemiebb kincsét materia vilissá teszi s az ember legfelségesebb munkáját gyárművé alacsonyítja le.

Az egyes szó sokszor más nyelvre épenséggel le sem fordítható, és csak a beszéd folyamában, a füzet szinezete által megközelíthető. - Mit is használ pl. a németnek, ha a magyar szegény legény kifejezésére a hasonértelmű Strauchdieb, Buschklepper, Strolch szókkal lefordítottam, mikor a magyar szegény legény oly fogalmat jelöl, melyet teljes értéke szerint csak a magyar társas élet s a magyar népjellem tökéletes felismerése nyújthat. - A mi alföldi szegény legényünk képes volna lókötő mesterségéről szégyenletében örökre lemondani, ha tudná, hogy őt a minden emberségből kivetközött gyáva Strauchdieb-bel egy sorba teszik. - Hasonlókép hiába fordítjuk le az angol comfort, humbug szókat, ha az azoknak alapul szolgáló társas viszonyokat nem ismerjük.

A német psychologiában egy lelki tehetséget említenek, mely az értelem és érzet közt közepett lebegve valóságos sceleratus Proteus és mint ilyen mindennek, mi az emberben megfoghatlan, kútfejévé tétetett, értem a Gemüth, Gemühlichkeit-ot. Ezt sem az angol, sem a francia nem ismeri, és nem is jutott senkinek eszébe az ismeretlen fogalomra szót faragni. De mi mindjárt készek voltunk a kedély szóval, s már most azt hiszszük hogy a szóval a fogalmat is bírjuk, pedig senki sem áll távolabb a német Gemütlichkeit-tól a magyarnál, valaminthogy bátor lelkében az Unheimlichkeit-nak sincs semmi helye.

Bugát tagtársunk fő tévedése abban áll, hogy a nyelvet oly formán hiszi tökéletesíthetőnek, mint más tudást vagy ügyességet. Mi ha állana és Bugát úr eljárása megengedhető volna, elébb utóbb tökéletlen szervezetű nyelv a világon nem létezhetnék; mert mihelyt az azon nyelven beszélő nemzet valamelyik tagja arról meggyőződnék, hogy nemzeti nyelvénél tökéletesb is létezik, erkölcsi kötelességévé válnék amaz általa ismert nyelvek tökélyeit a magáéba mind átültetni és azt a tökélynek lehető legmagasb fokára emelni.

Tökéletesedik igen is a nyelv és nemesedik is, de csak úgy, a mint nemesedik az alma, nem hogy belőle ananász váljék, hanem hogy a lehető legízletesb alma legyen.


<-- Vissza az 2000/10. szám tartalomjegyzékére