2000/9.

Viták-vélemények

A felsőfokú oktatók bérezése Magyarországon

Az Európai Unió gazdaságilag fejlett országai leginkább azért félnek a kevésbé fejlett országok befogadásától, mert attól tartanak, hogy a munkaerő országok közötti szabad áramlásával az olcsó bérű keleti munkaerő majd elárasztja munkaerőpiacukat. De a felvételre váró országoknak is van mitől félniük. Attól, hogy a határok megnyitásával legjobb, legmagasabban képzett és ezért a gazdasági és társadalmi előrehaladásban nélkülözhetetlen szakembereik elhagyják az országot. A csábítás valóban nagy. Egy nem régen végzett számítás szerint például a felsőfokon oktatók (egyetemi és főiskolai tanárok, docensek, adjunktusok, tanársegédek) bérének, illetve keresetének vásárlóereje 1997-ben Olaszországban több mint négyszer, Németországban közel ötször akkora volt, mint hazánkban (1. táblázat).

De nemcsak a külföld csábítja el a tehetséges szakembereket, főleg fiatalokat, az egyetemekről és főiskolákról - újabban főképp a műszakiakat -, hanem a hazánkban megtelepedett multik is. Az ő béreikkel sem tudnak az oktatási intézmények versenyezni. A közelmúltban a Kandó Kálmán Műszaki Főiskoláról eltávozott 46 éves adjunktus új munkahelyén az eddigi havi 62 800 forintos bére helyett 450 ezret, egy 49 éves adjunktus pedig 78.800 forintos bére helyett 350 ezret kapott. A legrosszabbul fizetett külső munkahelyeken is legalább kétszer-háromszor akkora keresethez juthatnak az eltávozók, mint a műszaki egyetemeken vagy főiskolákon (Népszabadság, 2000. március 3.). A nagyszámú eltávozás, illetve a pályakezdő diplomások legtehetségesebbjeinek a felsőszintű oktatáson kívüli elhelyezkedése az egész utánpótlást veszélyezteti. Ebből a szempontból már ma is rendkívül súlyos a helyzet. Számos karon, szakon nagyon rossz az oktatók korösszetétele: az átlagos életkor meghaladja az 50 évet. Fiatal alig van. E közben persze a minőségi összetétel is romlik.

Természetesen a magasan képzett szakemberek más csoportjai is fontosak, de a felsőfokon oktatók hatása különleges jelentőségű, hisz ők nevelik az összes többi szakembert is. Márpedig "buta" tanárnak ritkán "okos" a tanítványa. Amennyiben a felsőfokon oktatók körében erős kontraszelekció érvényesül, akkor a gazdasági és társadalmi fejlődés fékezése biztosra vehető. A továbbiakban ezen különlegesen nagy hatású réteg anyagi helyzetének meghatározó elemével, a bérének alakulásával foglalkozunk.

A felsőfokú oktatók helye a hazai "bérlistán", 1994 és 1998 között. Mint a 2. táblázatról leolvasható, a szóban forgó réteg ugyancsak szerény helyet foglal el a különböző foglalkozások "bérlistáján". (Igaz, a felsőfokon főállásban oktatóknak gyakran van egyéb jövedelmük is, jelentős külön jövedelemhez azonban kevesen jutnak közülük. Egyébként megállapított tény, hogy a főállásból származó biztos jövedelem kiemelkedő jelentőségű a munkahely megválasztásában.) 1998-ban a felsőfokú tanintézeti oktatók havi bruttó keresete csupán 50%-a volt a jogászokénak, 53%-a a közgazdászokénak és 67%-a a gépész- és vegyészmérnökökének. A diplomás foglalkozások közül csak a széles körben "lesajnált" középiskolai tanárét haladta meg, azt sem nagy mértékben, csupán 14%-kal. A felsőfokon oktatók keresete sok fizikai foglalkozás, többek között a nyomdász, a mozdonyvezető és a vájár keresete mögött is elmarad. Jelentősen csak a gépjármű- és motorszerelők, a hegesztők és az autóbuszvezetők keresetét haladja meg.

A felsőfokú tanintézeti oktatók és más foglalkozásúak keresetének alakulása 1994 és 1998 között. A 2. táblázatból az is kiderül, hogy a vizsgált foglalkozások közül 1994 és 1998 között csak a középiskolai tanárok keresete nőtt - az is csak csekély mértékben - lassabban, mint a felsőfokú tanintézeti oktatóké. A gépészmérnököké, a jogászoké, a vegyészeké, de a közgazdászoké is sokkal gyorsabban emelkedett. Ennek megfelelően erősen csökkent a felsőfokon oktatóknak az ezekhez a foglalkozásokéhoz viszonyított relatív keresete (3. táblázat). A gépészmérnökök keresetéhez viszonyítva 94%-ról 67%-ra, a jogászokéhoz 71%-ról 50%-ra, a vegyészekéhez 89%-ról 67%-ra, a közgazdászokéhoz 64%-ról 53%-ra esett. Ugyanakkor valamennyi fizikai foglalkozáshoz viszonyított keresetük csökkent.

Foglalkoztatásonkéti brutto bérek és keresetek

Forrás: Gazdasági és Szociális adatai, 126 oldal

Végül is a felsőfokú tanintézetekben oktatók viszonylagos keresetének alakulását legtömörebben az országos átlagkereset alakulásához viszonyított változása fejezi ki (4. és 5. táblázat). Mint látható, az 1997-es évet kivéve a felsőfokon oktatók keresete évről évre csökkenő mértékben haladta meg az országos átlagkeresetet: míg 1994-ben 46%-kal, 1998-ban már csupán 26%-kal. A táblázatokra való rátekintés is arra utal, hogy itt nem ingadozásról, hanem határozottan romló tendenciáról van szó. Mindez annak ellenére van így, hogy 1997 márciusában életbe lépett a Széchenyi professzori ösztöndíj, ami mintegy megduplázta az abban részesülő egyetemi oktatók bérét. Ehhez azonban az egyetemi tanároknak is csak egy kisebb része jut (1998-ban még kevesebb, mint negyede), az utánpótlást mind mennyiségi, mind minőségi szempontból meghatározó fiatal oktatók pedig teljesen kimaradnak belőle.

A felsőfokon oktatók bére, illetve keresete nemzetközi összehasonlításban. Ezzel nagyon ingoványos talajra lépünk, de mégsem kerülhetjük meg a kérdést. Nem az abszolút értékeket, hanem csupán az arányokat, a felsőfokon oktatók relatív, más foglalkozásokéhoz viszonyított keresetét, bérét hasonlítjuk össze országok között (6. és 7. táblázat). Ebből az derül ki, hogy a felsőfokon oktatók keresetének, bérének a vizsgált más foglalkozásokéhoz viszonyított nagysága nálunk sokkal alacsonyabb, mint más országokban. A vájárokéhoz, a nyomdászokéhoz, a mozdonyvezetőkéhez, a vegyészmérnökökéhez, a hegesztőkéhez, az autóbuszvezetőkéhez viszonyított keresetük, Szlovákián kívül, egyik vizsgált országban sem olyan alacsony, mint nálunk. És Szlovákiában is csupán a mozdonyvezetők és a gépjármű-(motor)szerelők keresetéhez viszonyított nagysága kisebb, öt foglalkozás viszonylatában nagyobb. A Cseh Köztársaságban minden vizsgált viszonylatban nagyobb ez az érték. Itt nem egyszerűen a gazdasági fejlettségi szint különbségének természetes következményéről van szó, hanem hibás munkaügyi és ezen belül bérpolitikáról. Amennyiben itt nem sikerül a felsőfokon oktatók javára jelentős változást elérni, az EU-ba való bekerülésünk és az EU-n belüli szabad munkavállalás kiterjesztése súlyos szakember-utánpótlási és következésképpen általános gazdasági és társadalmi következményekkel járhat.

Falusné Szikra Katalin


<-- Vissza az 2000/9. szám tartalomjegyzékére