2000/7.

A szekcióülések összefoglalói

A III.a főirány szekcióülése

Közigazgatás- fejlesztés és önkormányzatiság

Az ülést Boros László, a főirány vezetője nyitotta meg. Bevezetőjében rámutatott arra, hogy a közigazgatás fejlesztésének társadalomtudományi hátterét biztosító kutatások tematikai spektruma az elmúlt időszakban szélesedett. A központi közigazgatás átfogó reformjának lezárulása után előtérbe kerülhettek a közigazgatás különféle szintjeinek és intézménytípusainak szociológiai, politológiai, jogtörténeti, rendvédelmi, katasztrófa-elhárítási és bibliográfiai-szakirodalmi vizsgálati aspektusai. Ezt a tematikai és módszertani sokszínűséget tükrözte az ülés is, amikor a kiválasztott problémák és a felkért előadók körével reprezentálta a közigazgatással foglalkozó kutatások interdiszciplináris jellegét. A kutatási beszámolókból a főirány vezetője arra következtetett, hogy az OKTK által az egyes pályázóknak nyújtott szerény támogatás is fontos és hasznos hozzájárulás volt a magas színvonalú tudományos produktumok megszületéséhez.

Első előadóként Széman Zsuzsa szociológus tájékoztatta a hallgatóságot a szociális szférában tevékenykedő civil szervezetek és az önkormányzatok közötti kapcsolatokról készített szociológiai vizsgálatainak eredményéről. Táblázatokkal demonstrálta, hogy 1998-ban már az önkormányzatoknak több mint 80 százaléka kapcsolatban állt egyesületekkel és alapítványokkal. Ez a fél évtizeddel korábbi helyzethez képest csaknem 20 százalékos növekedést jelent. Még látványosabb, 70 százaléknál is nagyobb az egyházakkal kialakított együttműködés arányának a javulása. Az érdekvédelmi és a piaci szereplőkhöz fűződő viszony látható bővülésével együtt az adatok összességükben lassú minőségi változást mutatnak az önkormányzatoknak a szociális szféra szereplőivel kialakított kapcsolatában. Az önkormányzatok egyre inkább vegyes jóléti modellben gondolkodnak. A nem állami szereplőkkel való együttműködésben tovább nőtt a jogilag szabályozott formák szerepe.

Horváth Péter politológus doktorandusz a központi kormányzati döntésmechanizmus kutatásában elért eredményeiről számolt be. Vizsgálatának fókuszában a Miniszterelnöki Hivatal állt. A konstruktív bizalmatlansági indítvány intézményével alkotmányosan megerősített miniszterelnöki pozíció, továbbá az erre épített ún. kancellár-demokrácia objektíve koncentrálta a kormányzati döntéshozatal meghatározott erővonalait a rendszerváltozás után. Ennek következményeként folyamatosan növekedett a Miniszterelnöki Hivatal mérete és döntési kompetenciája. A kutatás vizsgálta az 1998 utáni változásokat is, különös tekintettel a referatúrák új rendszerének kiépítésére és a működésükkel kapcsolatos kritikákra. Az átszervezett mechanizmus bizonyos egységei lényegesen hatékonyabbak lettek az új felállásban, míg más területeken az eddigi tapasztalatok szerint nem vált be a változtatás. Egyértelműen pozitív hatása volt viszont annak, hogy a MEH vezetését miniszter vette át.

Máthé Gábor jogtörténész összefoglalta annak a kutatássorozatnak néhány fontosabb következtetését, amelyet horvát kollégákkal együttműködve végzett az Osztrák-Magyar Monarchián belüli Magyar Királysághoz tartozó Horvátország állami intézményrendszerének sajátosságairól. A magyar- horvát kiegyezés sajátos természetéből egészen más kapcsolat és együttműködés következett, mint az osztrák-magyarból. A horvát intézményi megoldások bizonyos esetekben a magyar rendszerbe illeszkedtek, egyes szervezeti formák közvetlenül tovább éltették a korábbi osztrák konstrukciókat, míg meghatározott feladatokat sajátos horvát nemzeti változatokat reprezentáló módon oldottak meg.

Mezey Barna a magyar jogtörténeti bibliográfia elkészítésének folyamatáról, az elvekről és a nehézségekről tájékoztatta az ülés résztvevőit. Nem a munka módszertani részleteiről számolt be, hanem azokról az intellektuális dilemmákról, amelyek nem új keletűek az ilyen jellegű munkáknál. Magának a jogtörténeti irodalomnak az elhatárolása a történeti, a szakjogtudományi és az egyéb társadalomtudományi témáktól meglehetősen bonyolult volt mindig is. A legmagasabb színvonalat produkált korábbi hasonló törekvések tapasztalataiból, a magyar jogtörténet nagyjainak útmutatásaiból és a rendelkezésre álló feltételekből (köztük az OKTK támogatásából) álltak össze a munka eredményes elvégzésének háttértényezői.

A honi katasztrófavédelem stratégiai elveiről és gyakorlati feltételeiről Karap Géza előadásában hallhattunk. A projekt felelőse, Károlyi László külföldön tartózkodott, így kollégája és munkatársa vállalta a téma megvilágítását. Definiálta a katasztrófának minősíthető jelenségek körét, majd beszámolt arról, hogy közel kétezer vizsgálati anyagot tanulmányoztak a kutatás során. Értékelte a természeti jelenségek által keltett és a veszélyes anyagok által kiváltott veszélyek gyakoriságát. Kitért a katasztrófák elleni védekezés szabályozásának gondjaira és tényeire, a védekezésben részt vevők körére és feladataikra, valamint a katasztrófák által okozott károk rendezésének problémájára.

Parádi József is bibliográfia készítéséről számolt be, méghozzá olyanról, amely speciálisabb, mint a jogtörténeti. Meglepte a hallgatóságot a magyarországi rendvédelmi irodalom csekély feldolgozottsági és korlátozott összegyűjtöttségi állapotaira vonatkozó információkkal. Felvázolta módszertani elveit, amelyeket következetesen igyekezett megvalósítani munkája során. Váratlan kutatási eredményként demonstrálta, hogy milyen meglepően nagyszámú idegen nyelvű publikáció jelent meg a magyarországi rendvédelem témájában. A többi résztvevővel összhangban megállapította, hogy a rendvédelem-történeti és a jogtörténeti bibliográfiák elkészültével a szakirodalom feldolgozói jóval kedvezőbb helyzetbe kerültek.

Boros László


<-- Vissza az 2000/7. szám tartalomjegyzékére