2000/7.

A szekcióülések összefoglalói

A II. főirány szekcióülése

A termelési, a foglalkoztatási és a tulajdoni szerkezet átalakulása a magyar gazdaságban

Halpern László elnökletével a délelőtt folyamán hat előadást tartottak. Barta Györgyi a budapesti ipar átalakulásáról beszélt, ahol egyrészt dezindusztrializációs folyamat megy végbe, az ipar karcsúsodik, különösen ami a foglalkoztatottak számát illeti. Az elmúlt években a foglalkoztatásnál kisebb mértékben csökkent az ipar részaránya a budapesti gazdaságon belül a termelésben, a beruházásban és az export teljesítményében is. Másrészt azonban, a dezindusztrializációval párhuzamosan, dinamikus az ipar átstrukturálódása, modernizálódása. Eltűnőben vannak az alacsonyabb hozzáadott értéket termelő ágazatok, a budapesti ipar gerincét elsősorban a vegyipar, a részarányában lassan csökkenő élelmiszeripar és az újra erősödő gépipar alkotja. A zöldmezős beruházások terepe az agglomerációs gyűrű, ahol az ipar termelékenységi szintje - a Dunántúl északi részének iparához hasonlóan - magas. A budapesti agglomeráció ipara jelenleg is a legnagyobb ipari koncentráció az országban. A beruházások (főként a külföldi működőtőke- beruházások) mértéke és jellege azt sejteti, hogy az ipar hosszú távon fontos alkotórésze marad a budapesti gazdaságnak.

Borszéki Zsuzsa Magyarország EU-csatlakozásának ipari és kereskedelmi vonatkozásairól tartotta előadását. Rendkívül nagy problémának tartja a gazdaság regionális polarizálódásának folyamatát. A régiók gazdasági teljesítményében több mint háromszoros különbség mutatható ki. Ezt olyan mértékű differenciálódásnak tartja, amely akadályát fogja jelenteni az EU-csatlakozásnak is. A különbségek kialakulásában nem arról van szó, hogy a külföldi vegyesvállalatok versenyét nem bírják a hazai kis- és középvállalatok, minthogy az előbbiek 60 százaléka az iparban, az utóbbiak több mint háromnegyed része a szolgáltató szektorban koncentrálódik. A probléma inkább a külföldi működő tőke erős területi koncentrálódásából és a hazai kis- és középvállalatok alacsony termelékenységéből adódik.

Kiefer Márta előadása a magyar iparvállalatok piacorientációjáról, mikroszintű EU-integrációjáról szólt. Kiemelten foglalkozott a gépipar azon programjavaslatainak elemzésével, amelyek az EU-integráció lehetséges főbb típusait érintik. Mivel az EU a szektorális ösztönző programok visszaszorítására törekszik, és előnyben részesíti a különböző jogcímen finanszírozott közösségi programokat, így elsősorban ajánlatos olyan javaslatokat megfogalmazni, amelyek nem szektorális jellegűek. Sokkal célszerűbbnek látszik különböző típusú fejlesztési feladatokra (például egy-egy termékcsoport rekonstrukciójára, K+F tevékenységekre, a környezetvédelemre) koncentrálni, és ezek EU finanszírozási lehetőségeibe bekapcsolódni. A magyar gépiparon belül foglalkozott a termékszerkezet-váltás kérdéseivel, a gyártmánystruktúra korszerűsítésével, a különböző beszállítói programokkal, a K+F források növelésének sürgető igényével, a kis- és középvállalkozások átfogó és differenciált fejlesztésének igényével és a regionális támogatások szükségességével.

Petri Zoltán előadása az innovációs folyamatok állami kezelésével foglalkozott. Az állami szerepvállalás két területen jelenik meg elsősorban: a kis- és középvállalatokban, illetve az innovációs szakemberek képzésében. A kormányzati beavatkozások eszközei az állami tulajdon szabályozása, a törvények betartatása, a piaci és a társadalmi befolyásolás. Az innovációs folyamatok finanszírozása megjelenik a kockázatvállalásban, a kölcsön nyújtásában, a csökkentett kamatlábak alkalmazásában, a kormányzati részvények bevezetésében, az adó- és vámkedvezmények nyújtásában és az új szellemi termékek jogi oltalmazásában. Az innováció állami irányításának fontos jellemzője a többközpontú koordináció. Az innovációkkal kapcsolatos döntések vonatkoznak az innovációs célok és az innovációs projektek meghatározására, a szelektált variánsok részletes elemzésére, az értékelésre és megvalósításra. Hangsúlyozta az innováció, a K+F támogatások rendkívül alacsony, de szerinte lassan növekvő szintjének problémáját.

Lakner Zoltán a multinacionális vállalatok szerepét mutatta be a magyar élelmiszeripar versenyképességének alakulásában. Megállapította, hogy a kelet-európai országok fejlettségi szintje és a külföldi működőtőke-beruházások mértéke között laza a korreláció. A multinacionális vállalatok elsősorban biztos piacokat keresnek az élelmiszeriparban, monopolhelyzetre törekszenek, egyszerű gyártástechnológiával jelennek meg olyan országokban, ahol stabil a mezőgazdasági háttér. Magyarországon súlyos probléma a mezőgazdasági termékek gyenge színvonala és az alacsony belföldi kereslet. Jelentős átrendeződés várható a magyar élelmiszeriparban: tőkekoncentráció, erősödő vertikális integráció, valamint fokozódó verseny a telephelyekért.

B. Boda Dorottya a munkavállalói tulajdonban lévő vállalatok működéséről tartotta előadását. Jelenleg Magyarországon mintegy 250 vállalat - a vállalatok egy százaléka - van MRP tulajdonban, ahol a foglalkoztatottak 1,2 százaléka dolgozik. Többségük a KKV szektorhoz, a kereskedelem és az élelmiszeripar ágazataihoz tartozik. Három kérdést boncolt előadásában: vajon életképesek, versenyképesek és hosszú életűek-e az MRP-s cégek? Az első két kérdésre pozitív válasz adható: az MRP-s cégek átlagbevétel növekedési indexe, jövedelmezősége átlagos, sőt az MRP-s cégek nyeresége nagyobb a magyar átlagnál. Nincsenek jobban eladósodva, mint más vállalatok. Értékük a munkaerejük. Mindemellett, nem lesznek tartós szereplői a piacnak, mivel nem megfelelőek a fejlődésük feltételei. Beruházási tevékenységük visszafogott, a hiányos és ellentmondásos jogi szabályozásuk miatt nehezen jutnak hitelhez.

A szekció délutáni ülését Sipos Aladár elnökletével tartotta. Fekete György, Kukovics Sándor, Molnár László, Neumann László és Villányi László előadását vitatták meg. A felmerült legfontosabb kérdések a következők voltak:

Az EU-csatlakozás agrárstratégiájának alternatív alapozása

Ne gondoljunk pillanatnyilag arra, hogy EU-tagságunk napirendre került, csupán a nyugat-európai felzárkózásunk követelményeiből induljunk ki. Gazdaságpolitikánk talán elfogadhatónak tartja az ágazat csökkenő exportjával jellemezhető jövőképét. Ha kezdi csendben leírni az ágazatot, akkor valószínűleg igen. Akkor az ágazat számára mennyiben bocsátott rendelkezésre erőforrásokat? Ezeket a tüneteket módunk volt számos alkalommal tapasztalni. És mit szól ezekhez a belső vitáinkhoz Brüsszel? Nem csupán diplomáciából hallgat. A Nyugatnak mindegy, hogy összezsugorodott mezőgazdaságot fogad be vagy sem, ha a mi gazdálkodási rendszerünk áttekinthető, kiszámítható. Brüsszellel szemben érthetően igyekszünk minél kedvezőbb bázist kialkudni a meglehetősen gyenge tárgyalási pozícióban. Ugyanakkor legalább ilyen igyekezettel kellene a bázishelyzet javítására törekednünk. Ez azonban még a retorikánkban is nagyon hiányos, hát még abban az emberfeletti erőfeszítést igénylő feladatban, amit senki sem old meg helyettünk. Hol van a korábbi "sikerágazat", amelynek társadalmi összefüggéseit élesen vitatják, de amelynek technológiai fejlődését világszerte elismerték? A rendszerváltás után sajnos a brüsszeli csatlakozásunk alternatíva nélküli folyamatában szinte egy évtizednyi késésben vagyunk. Hogy miért? Nem vitás, hogy a szétesett termelésünknek a tőkeszegénység melletti helyreállítása az elsődleges nehézség. Kétségtelen azonban, hogy az is hátráltató tényező, ha egyesek Brüsszel helyett arra tartják magukat illetékesnek, hogy megmondják, mi az EU-konform. Az EU-tárgyalások igényszintje feltételezésünk szerint közmegegyezést helyezhet előtérbe folyamatos érvelésünk esetén a stratégiát jórészt meghatározó bázishelyzet egyes kérdéseiben, az agrár fejlődési pályát meghatározó egyes hatótényezők értelmezésében, sőt magában a jövőkép vonatkozásában is.

A tulajdoni, vállalati, termelési és foglalkoztatási szerkezet átalakulása a magyar agrárgazdaságban

Amint az előre látható volt, a mezőgazdaság átalakulása hosszabb folyamat lesz a magánosításnál, és a föld tulajdoni szerkezetének a változásai sem fejeződnek be a privatizációval. A tulajdonviszonyok újabb változásai pedig tovább alakíthatják a vállalati és a termelési szerkezetet is. A privatizáció többek között felszínre hozta a föld tulajdoni szerkezetének elaprózottságát; a földtulajdonosok elöregedését.

Az elaprózottság másként jelentkezik a kárpótlással szerzett földeknél, mint a részarány-tulajdonoknál. A kárpótlással szerzett földeknél a tulajdonszerkezet elaprózottságához társul a birtokszerkezet elaprózottsága aszerint, hogy a kárpótoltnak hány táblából sikerült földet szereznie a licitálás során. Mint magatartásformáló tényezőt kell figyelembe venni a földtulajdonosok korát, mert ez meghatározhatja, lesz-e a belőle egyéni gazdálkodó vagy sem. Figyelembe kell venni a 0,5-10 hektáros birtokokat, amelyek 732.600 háztartáshoz tartoznak. Ennyi háztartás birtokolja a földterület 48,7 százalékát!

A magyarországi beruházási folyamatok elemzése

Az 1995-ös stabilizációs intézkedéscsomag azt szolgálta, hogy javuljon a költségvetés nettó pozíciója és többletforrások jöjjenek létre a hazai vállalkozások beruházásai számára. Az eddig elért hatás e területen meglehetősen ellentmondásos. A magyar beruházások GDP-hez viszonyított, 1990-98 között 20-24 százalék körül mozgó értéke a régióban nem kirívóan alacsony. A beruházások egyik jelentős forrása 1990-96 között a devizahitel lett. A vállalati devizahitel-állomány 1993 végén 2,4 Mrd, 1994 végén 3,7 Mrd, 1995 végére 5,6 Mrd, 1996 végén 6,1 Mrd USD-t ért el. A tendencia 1997-ben megfordult, a vállalkozások devizahitel-állománya (külföldi és belföldi devizahitelek összege) 5 Mrd dollárra csökkent. Az 1995-től megindult kamatcsökkenés jótékonyan hatott a gazdasági szereplőkre: nőtt a hiteligény, s erősödött a verseny a bankok között is. A kedvező kilátásokkal rendelkező vállalkozások számára hitelbőség volt; belföldön és külföldön is forrásokhoz juthattak. A beruházásokban a külföldi részvétel erősödött.

Foglalkoztatási és munkaügyi viszonyok a privatizált közszolgáltató vállalatoknál

Csökkent a szakszervezetek szerepe. A munkahelyi kollektív szerződésekben előforduló témák gyakorisága százalékban kifejezve:

Az 1998-ban regisztrált kollektív szerződések a versenyszférában:

A mezőgazdasági kis- és középvállalkozások piaci és gazdaságpolitikai alkalmazkodása

Az alkalmazkodás fő problémái: finanszírozás, értékesítés, gépesítés, raktározás. Csekély az előnyösebb nagykereskedelmen keresztül történő beszerzés aránya, ugyanakkor jelentős az előnytelen értékesítés aránya, azaz a drágán való beszerzés és olcsón történő értékesítés jellemzi a kis- és középvállalkozásokat. További problémát jelent az értékesítésben a megbízhatóság (a vevők nem fizetnek). A gazdálkodók 81,7 százaléka szerint a piacon hátrányos a helyzetük. Nem adózó a mezőgazdasági vállalkozók 88 százaléka. Az EU-csatlakozást elsősorban az iskolázottabbak támogatják. Az őstermelők fele nem tartja a csatlakozást támogatandónak. Különösen nagy ezen csoport aránya Bács-Kiskun megyében. A vita során kiderült, hogy ezt a sajátos megyei támogatást más tapasztalatok is teljes mértékben alátámasztják.

Barta Györgyi - Fekete György


<-- Vissza az 2000/7. szám tartalomjegyzékére