2000/7.

A szekcióülések összefoglalói

Az I. főirány szekcióülése

A magyar gazdaságfejlesztés stratégiai kérdései a világgazdasági folyamatok és az EU-integráció tükrében

Az OKTK I. főirányának szekcióülésére a Magyar Tudományos Akadémia budavári Jakobinus termében került sor. A hajdani kolostor nemrégen felújított helyisége patinás keretet adott a tudományos vitához.

Inotai András bevezetőjében - a pénzügyi helyzet vázolása után - elmondta, hogy az ülésen az 1997-ben megkezdett és 1999 végéig befejezett kutatások szerepelnek. Olyan helyzetben vagyunk - emelte ki -, amikor a hangsúly a belső átalakulásról lassan, de biztosan a külső folyamatokra helyeződik, azaz a rendszerváltásról az EU-csatlakozásra. Ez pedig egyre fontosabb követelményeket támaszt a világgazdaság - elsősorban is az Európai Unió - és Magyarország kapcsolatát, a különböző hatások vizsgálatát és a szélesebb összefüggések elemzését illetően. Nem csoda tehát, hogy az elkészült magas szintű tanulmányok rendkívül széles spektrumot fognak át mind metodológiai, mind tartalmi értelemben. A rövid bevezetőt követően került sor az öt fő csoportba rendezett tizenhat tanulmány ismertetésére és vitájára.

Az első blokk a világgazdaság kihívásait vizsgálta mind elméleti, mind gyakorlati szempontból. Novák Csaba előadásában a magyarországi "teljes tényező termelékenység" (TTT) változásáról számolt be. A kutatás egy hasonló jellegű elemzés folytatása, mely a távol-keleti országokra irányult. Ez természetes összehasonlítási alapot nyújtott a kapott eredmények értékeléséhez. Kiderült, hogy míg a "kistigrisek" fejlődése jórészt extenzív módon, azaz a tőke és a munkaerő fokozódó bevonásával ment végbe, addig nálunk a növekedés fő komponense a technológiai fejlődés volt. Az elmúlt évtized 10 százalékot meghaladó átlagos termelékenység-növekedése példátlan, azonban tisztában kell lennünk azzal, hogy hosszú távon ez fenntarthatatlan. A kutatás rávilágított arra is, hogy a külföldi tőke szívesebben áramlik olyan szektorokba, ahol az átstrukturálódás már végbement. A vita kapcsán nagy hangsúlyt kapott az állami szabályozás elmaradottsága, ami pedig elengedhetetlen feltétele a gazdaság megfelelő működésének.

A világgazdaság 1997 utáni fejleményeit Farkas Péter foglalta össze. A délkelet-ázsiai pénzügyi válságot követően bizonyos fokú stabilizációnak lehettünk tanúi. Ismét előtérbe kerültek a keynes-i eszközök, jóllehet hosszú távon ezek akár károsak is lehetnek. A kevésbé fejlett országok számára három alkalmazkodási modell fogalmazódott meg: az első (és általánosan követett) a teljes betagozódás, a második az önálló út (elzárkózás), végül a harmadik a vegyes modell, melyben fontos sajátosságokat őriz meg az adott ország. A globális folyamatok között alapvető jelentőségű az ipar súlyának csökkenése a szolgáltatások javára, mindez azonban nem jelenti fontosságának megkérdőjelezését, hiszen például a külföldi közvetlen befektetések nagy része erre irányul. Egyre nagyobb az igény a szakképzett munkaerő és a stabil társadalmi-gazdasági környezet iránt. Figyelemre méltó jelenség a nemzetközi pénzügyek területén jelentkező fokozódó volatilitás, ami felveti a nemzetközi szervezetek alapvető felelősségét. Regionális szinten az Európai Monetáris Unióhoz való csatlakozás fokozatosságát hangsúlyozta, és óvatosságra intett a radikális megoldásokkal szemben.

A második blokkban a magyar gazdaság regionális környezetéről készült tanulmányok ismertetésére került sor. Először Ludvig Zsuzsa Oroszország helyzetét és szerepét elemezte a külföldi közvetlen beruházások tükrében. Megállapítható, hogy Oroszországba - óriási méreteihez képest - igen kevés tőke áramlott. Az okok között első helyen a társadalmi, gazdasági és politikai bizonytalanságot kell megemlíteni, mely nagymértékben csökkenti a hatalmas piac és a gazdag ásványkincs-lelőhelyek vonzó hatását. Mégis, számos transznacionális vállalat számára (Kína mellett) Oroszország továbbra is az egyik legfontosabb stratégiai célpont, annak ellenére, hogy a pénzügyi válság tovább bonyolította az amúgy is szinte átláthatatlan helyzetet. A beáramló tőke - Magyarországhoz hasonlóan, sőt sokkal inkább - egyenlőtlen eloszlást mutat regionális szinten. Moszkva, a nagyobb városok, valamint a főbb szénhidrogén-lelőhelyek körzete jelenti a fő célpontokat. Az utóbbi időben felgyorsuló beáramlás mellett egyre jelentősebb a tőke kiáramlása is, mely egyaránt jelent profit-repatriálást, valamint illegális pénzmosást. Egyes számítások szerint a kiáramló tőke mértéke meghaladja az évi 15 milliárd dollárt.

Földrajzi helyzetéből adódóan Délkelet-Európa átalakulóban lévő két legfontosabb állama, Románia és Bulgária még Oroszországnál is nehezebb helyzetben van. Novák Tamás előadásában négy fő okot említett meg. Elsőként az Oroszországgal kapcsolatosan is felmerült gyenge politikai stabilitást, ami elriasztja a külföldi befektetőket, másodikként a társadalmi adaptivitás és tűrőképesség alacsony voltát, ami az átmenetre jellemző feltételek súlyosságának következménye, harmadikként az előzőekből is következően megakadt reformkísérleteket (az egy lépés előre, kettő hátra politikáját), végül pedig - mindezek betetőzéseként - a külföldi tőke minimális érdeklődését. A forráshiány és a nyugat érdektelensége kilátástalan helyzetbe sodorta e két országot. A vita során kérdésként merült fel, hogy az alacsony társadalmi tűrőképességet hogyan kell értelmezni. Az előadó szerint ez a kezdeti körülmények súlyosságából adódik, nem pedig valamilyen nemzeti sajátosság következménye.

A harmadik blokkban a Magyarország EU-tagságra való felkészüléséről szóló tanulmányokat ismertették. A bővítés mellett az EU belső reformja is folyamatosan napirenden van, ezért időszerű ezzel foglalkozni. A politika szemszögéből Hülvely István elemezte a folyamatokat. Az elmúlt években végbement szociáldemokrata fordulat a harmadik út ígéretét vázolta fel, azonban később nyilvánvalóvá vált e politika eszköztelensége. Elfáradtak a választók is, akik a túlbürokratizált Unió kiadásai mellett nem szívesen vállalnak többletköltségeket a csatlakozás miatt. A döntéshozók szintjén meggyökeresedett a halasztás politikája, ami nagyrészt a folyamatok belső tehetetlenségének következménye. Ahhoz, hogy elfogadtathassuk magunkat, nemcsak érdekeinket kell jobban képviselni, hanem többet is kell magunkra vállalni.

A csatlakozás regionális feltételeit vizsgálta Ványai Judit. Elemzéséből kiderült, hogy Budapest, illetve a Dunántúl sokkal kedvezőbb helyzetből várhatja a tárgyalásokat, mint Kelet- vagy Dél-Magyarország. Nemcsak a külföldi közvetlen beruházások tekintetében foglal el a fent említett két térség diszproporcionális helyet, hanem a kutatás-fejlesztésben is. A rendszerváltás óta a magán K+F ráfordítások értéke Magyarországon 63,6 milliárd forint volt, ebből Budapest 41,2 milliárd forinttal, a többi egyetemi város pedig összesen 11,6 milliárd forinttal részesült. Felmerült a kérdés, hogy vajon a különbségeket milyen áron, meddig és hogyan lehet, illetve kell csökkenteni. Ez politikai kérdés, amire pusztán gazdasági megfontolásokból nem lehet választ adni. A fejlesztési támogatások önmagukban nem hozhatják meg a várt sikert, ha nincs megfelelő fogadókészség a területeken. A legfejlettebb országokra jellemző arányeltolódás az ipartól a szolgáltatások felé Nyugat-Magyarországon haladt előre leginkább.

A csatlakozások egyik legfontosabb témakörét - a csatlakozás várható költségeit - elemezte Dezséri Kálmán. Elöljáróban elmondta, hogy ezek a költségek nehezen választhatók el az átmenet egyéb költségeitől, azaz nehéz alternatív költségekkel számolni (hiszen számos olyan intézkedés született az elmúlt évtizedben, amelyek mind a demokratikus piacgazdaság kiépítését, mind pedig az EU-konformitást szolgálták). Előreláthatólag a legnagyobb terhet a GDP-hozzájárulás fogja jelenteni, ezt azonban ellensúlyozhatja a különböző alapokból való részesedés. Nyilvánvaló, hogy elengedhetetlen a versenyképességünk megfelelő szintre való emelése, ami igen költséges vállalkozás, és kimenetele is kérdéses. A kutatás ennek költségeit az 1995-ös GDP 50-120 százalékában jelölte meg, mely ráfordítást öt év alatt kellene realizálni. A szerző kiemelte, hogy mindenképpen célszerűnek látszik fenntartani az export-orientált növekedést a fogyasztás-orientálttal szemben, melynek elengedhetetlen feltétele a külföldi tőke beáramlása. A csatlakozás alternatíváinak költségeit firtató kérdésre azt a választ kaptuk, hogy az alternatíva egyértelmű: történelmi méretű lemaradás.

A negyedik blokkban két előadásra került sor: Halmai Péter az EU agrárpolitikájáról, Benet Iván a finn mezőgazdaság integrálódásáról beszélt. Érdekes megközelítést jelentett a mezőgazdaság közjószág jellegének hangsúlyozása, mely a táj védelmétől a vidék hangulatának megőrzéséig olyan mindenki által igénybe vehető szolgáltatásokat jelent, melyre (a közjószág jellegnek megfelelően közpénzekből) áldozni kell. A közös agrárpolitika reformját illetően a legfontosabb kérdés az ár- és egyéb támogatások szétválasztása. Ezt továbbfejlesztendő egyes elképzelések radikális reformot tartanának helyesnek, míg mások a már lezajlott reform reformjára szavaznak. Végül olyan elképzelések is megjelennek, melyek az eddigi reformokat befejezettnek tartják, és nem terveznek újakat. Összességében azonban a reform csupán mérsékelt árcsökkenést ért el, a feleslegek növekedtek, a WTO-tárgyalásokon pedig defenzív pozíció elfoglalására kényszerül az Unió.

Az ötödik blokkban került sor az egyik legizgalmasabb kérdés, a magyar gazdaság versenyképességéről szóló tanulmányok ismertetésére. Az Árva László által vezetett kutatás számos érdekes - és vitára okot adó - megállapításra jutott. Először is az ezredfordulóra elért 60 százalékos külföldi tulajdoni arányt olyan határként értelmezték, mely a tulajdonosi ellenőrzés elvesztésén keresztül negatív jellemzőket hordoz. Ezt a vitában többen is életveszélyes felfogásnak minősítették, és rámutattak, hogy a külföldi tőke beáramlása a növekedés egyik alapfeltétele. A tanulmány negatívumként értékelte az egyre erősödő tőkekivonást, bár ez lehet természetes folyamat is (igaz az orosz esetben valóban sok veszélyt rejt magában). Másfelől pozitívan értékelték a a külföldi tőkével beáramló pótlólagos erőforrásokat, a technológia- transzfert, valamint a foglakoztatottság bővülését is.

A Dezséri Kálmán által követendő stratégiának tartott exportvezérelt növekedés másik oldalát, a fogyasztás és a növekedés kapcsolatát vizsgálta Borbély Szilvia. A kutatás hipotézisei szerint a növekedés fő mozgatórugója az erőteljes belföldi fogyasztás. Számos különböző országra elvégzett elemzés alapján azonban nem sikerült bizonyítani, hogy a növekvő fogyasztásnak köszönhetően lendülne fel a gazdaság. Sőt, a vita során elhangzott az az érv is, mely szerint valószínűleg fordított a kapcsolat a két mennyiség között, azaz az erőteljes gazdasági növekedés teszi lehetővé a nagyobb mértékű fogyasztást.

A magyar ipar szerkezeti átalakulását vizsgálta Kerepesi Katalin néhány transznacionális vállalat példáján keresztül. Kérdőíves felmérések és az anyacégnél dolgozó felső vezetőkkel folytatott interjúk alapján sok tanulságos eredmény született. Mindenekelőtt szembetűnő volt a vállalatoknál végbement profiltisztítás, mely a nem nyereséges részlegek leépítését, illetve eladását jelentette, valamint a stratégiai célokban bekövetkezett változások. Ezek szerint már nem Kelet-Közép- Európa a fő célterület, hanem Oroszország és Kína. Azonban így is megmarad kapu- szerepünk kelet felé, emellett pedig nyitva állnak bizonyos K+F lehetőségek. Ezek főleg a fejlesztés terén nyílnak különböző termékek olcsó változatainak kifejlesztésében, ami már eddig is sikereket hozott számunkra. A tanulmány három kitörési pontot vázolt fel: egyrészt az önfinanszírozással és megfelelő referenciákkal alátámasztott kis- és középvállalati integrálódást, másrészt a kelet felé történő tőkeexportot, végül pedig a vállalati diverzifikációt. Sajnálatos tényként hangzott el, hogy a kisvállalatok mindössze 8-10 százaléka képes integrálódni a transznacionális környezetben.

Az ülés utolsó előadójaként Ehrlich Éva az egyik legizgalmasabb terület, az infra-struktúrák és a szolgáltatások sajátosságait mutatta be. Az egyik fő tendenciaként a nemzetközi hálózatok térnyeréséről számolt be, melyek már nem pusztán nemzeti hálózatok összességét jelentik, hanem valódi nemzetközi projektek, ahol a nemzeti részek pusztán alárendelt szerepet játszanak. Második jellegzetesség az állami monopóliumok leépülése, mely azonban különböző sajátos, új (például közös) finanszírozási formák megjelenésével együtt megy végbe. Fontos jelenség a közlekedés szállításigényességének csökkenése, ezzel párhuzamosan a vasút háttérbe szorulása és a közút térnyerése is. Végül a munkaerő-kereslet átalakulásáról volt szó, a részfoglalkoztatottság igényének megnövekedéséről, valamint a magas tudásszint és az innovációs képesség döntő jelentőségéről. Az előadás azzal a jó hírrel zárult, hogy a telekommunikáció területén Magyarország hatalmas fejlődést mutatva elérte az EU-átlagot.

A szekcióülés zárásaként Inotai András hangsúlyozta az OKTK-kutatások hallatlan fontosságát mind a társadalmi folyamatok megfelelő interpretálásában, a különböző társadalom- és gazdaságpolitikai döntések előkészítésében, mind pedig a hosszú távú, országos jelentőségű stratégiák kimunkálásában. Kérte a jelenlévőket, hogy kutatásaik folytatásával és elmélyítésével a jövőben is járuljanak hozzá Magyarország nemzetközi sikerességének minél hatékonyabb megalapozásához.

Székely-Doby András


<-- Vissza az 2000/7. szám tartalomjegyzékére