2000/4

Könyvszemle

SZOCIOLÓGUSOK MAGÁNYOSSÁGA

1999 márciusában mutatták be A cigányok Magyarországon című kötetet, amely a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában, a Magyarország az ezredfordulón - stratégiai kutatások sorozatban jelent meg. A kiadvány A roma népesség helyzete címmel, az Akadémián 1997 novemberében rendezett konferencia előadásaira épül.

A tanulmányok jegyzeteiből látható: az egyes írások nem szociológus szerzőire is döntő hatással volt a tíz esszé összeállításában közreműködő Kemény István és a vele együtt mindkét országos cigánykutatásban részt vevő Havas Gábor munkáit meghatározó szemlélet. Ez a szemlélet szerves folytatása a 30-as években kibontakozó hazai szociografikus-szociológiai hagyománynak, melyet Szabó Zoltán itthon és az emigrációban mindvégig képviselt alapállása: a társadalmi valóság "Hazugság nélkül" való feltárása és közlése jellemez, magyarként, de nemzeti és faji előítéletek nélkül "...egy olyan országban, ahol a katasztrófa elleni védekezés sem tudott a közügy fokozatáig eljutni, s kinek-kinek magánügye maradt".

A cigánykérdés 1945-től etnikai vonatkozásai miatt Magyarországon is ideológiai tabunak számított, a szocialista szövetségi rendszer többi országához hasonlóan. A Kemény István és tanítványai által 1971- ben végzett országos cigány- és szegénykutatásnak sikerült további tabukat is ("nem létezik szegény társadalmi réteg", "munkaviszonyban mindenki képes egyre magasabb életszínvonal elérésére") megdöntenie.

1990-től, közjogi rendszerünk megváltozásától az állam vezetőinek és a helyi hatalom képviselőinek - kevés kivételtől eltekintve - nem sikerült sem önmagukkal, sem a közvéleménnyel tudatosítaniuk: politikai felelősségük van a legkiszolgáltatottabb szociális helyzetű, romló egészségi állapotú, iskolázottságuk átlagos szintje és lakóhelyük minősége szempontjából egyaránt kritikus helyzetben élő magyar állampolgárokért.

1993-94-ben Kemény István, Havas Gábor és Kertesi Gábor országos cigánykutatásának már nem kellett a hivatalos ideológia hegemóniáját a szociológia módszereivel megkérdőjeleznie. Elfogadtatásra, egyetértő támogatásra mégsem számíthattak. Szaktudományos eredményeiket ezúttal sem sikerült a döntéshozóknak tettekké alakítaniuk. Nem a kötet szerzőinek adóssága, hogy kutatásaik, elemzéseik, esettanulmányaik, majd a cselekvés irányainak publikációi nem indítottak el érdemi változás reményét keltő programokat a cigányok/romák társadalmi integrációjában. (Kertesi Gábor jelentette ki a kötet bemutatója alkalmával, hogy a politikai hatalom eddig az összes javaslatukat elvetette.)

A 90-es évektől az állami és közigazgatási intézmények cigányokkal kapcsolatos működési gyakorlatára a tehetetlenség és a közöny válik jellemzővé. (Szabó Zoltán szerint: "...közügy és közöny ma sokakban körülbelül annyira rokonfogalmak, amenynyire rokonhangzásúak".) Ez alól a rendőrség állományának egyes tagjai által, cigányok sérelmére megvalósított tevőleges, hátrányos megkülönböztető eljárási gyakorlat képez kivételt. Az egységesen "kezelt" cigány/roma ügynek kizárólag rendészeti- közigazgatási nézőpontból van az intézmények állománya által feltételezett racionalitása. Egy évszázadok óta diaszpórában élő nép homogén kisebbségként való meghatározása és igazgatása könnyebben szolgáltatja ki célpontként e nép tagjait a hatósági önkénynek, s ezért ők maguk is könnyebben engednek a többséggel szemben kialakuló érzéseiknek.

Szociológusaink a számukra elfogadhatatlan döntéshozói közöny és a népi indulat közti közegben kényszerülnek szakmai érveiket felsorakoztatni. Eközben mindkét irányból anti- intellektuális elutasításban részesülnek. Más társadalomtudományok művelői, úgy tűnik, szerencsésebb helyzetben vannak: mindenekelőtt a néprajz és a népzene kutatói számára adott a lehetőség, hogy saját eszközeikkel legyenek képesek megmutatni a nép tagjai közötti szemléletbeli, életmódbeli különbségek sokaságát. (Ezt példázzák többek között a magyar és angol nyelven 1993-98 között hét számot megért Cigány Néprajzi Tanulmányok című sorozatban közölt írások.)

Glatz Ferenc előszavában becsülendőnek ítél minden intézkedést, amely a cigányok helyzetéből adódó társadalmi feszültség feloldására tétetett. Korukat megelőző, előrelátó, bátor embereknek nevezi, akik e feszültséggel foglalkoztak vagy foglalkoznak. Felsorolásában a cigány önkormányzatokat is ilyen - feszültségoldásban élenjáró - intézményeknek ítéli. A cigány kisebbségi önkormányzatok azonban sokszor nem a demokrácia, a hagyományőrzés, még csak nem is az ország modernizációjának közjogi instrumentumai, hanem egy önmagát túlélt, elavult közigazgatási szemlélet és rendészeti doktrína kiszolgáltatott legitimálói.

Az Akadémia elnöke kiemeli a roma értelmiség senki által nem helyettesíthető szerepét. Aggasztó, hogy az 1990 utáni kormányzatok sem voltak képesek tényleges párbeszédet folytatni azokkal a cigány/roma értelmiségiekkel, akik a döntéshozóknak sem szellemileg, sem igazgatási szempontból, sem pedig etikai értelemben nem váltak alárendeltjeivé.

A közkeletű beállítottsággal szemben - mely a felelősség mértékét megkísérli egalizálni: vajon nincs-e hiba a cigányokban is...? - nem hagyható figyelmen kívül az a Kemény István és tanítványai, valamint e kötetben tanulmányt közlő szerzők többsége által mindig is vallott alaptétel, mely szerint kisebbség és többség viszonyában először, másodszor és harmadszor mindig a többség a meghatározó. Kemény István szerint: Nem őket kell megváltoztatni, de van valami, amit meg kell változtatnunk: azt a fajta gondolkodásmódot, amely az áldozatot teszi felelőssé helyzetéért.

Mi nem akarunk kisebbségi gettókat létrehozni Európában - állítja Glatz. A valódi kérdés véleményem szerint az: mi a feladatuk a gettókon kívülieknek az ismét létező és egyre népesebb falusi és városi gettóban élők érdekében? Mit tehet és mit tegyen a polgármester? A jegyző? A rendőrkapitány? Működésüket látva a törvényhozó? E sok illetékes működéséről beszámoló újságíró? S végül a média-folyam fogyasztója: az adófizetőként tisztelt, ám polgárként intézményesen és rendszeresen semmibe vett állampolgár?

A kötet összeállítói a magyarországi cigányok ezredvégi helyzetét több diszciplínát felölelő széles áttekintés szándékával kísérelték meg bemutatni. Ez a szerkesztői elv magyarázza az utánközlések nagy arányát is. Az elsőközlések hivatkozásai azonban helyenként pontatlanok (Kocsis Károly - Kovács Zoltán: A cigány népesség társadalomföldrajza című tanulmánya például először a Cigánylét című kötetben jelent meg az MTA Politikai Tanulmányok Intézete gondozásában, 1991-ben). Egyes szerzők első- és másodközléseinek hivatkozásai kimaradtak (Kemény István antidiszkriminációs törvény megalkotását ösztönző javaslatai először a Fundamentum című emberi jogi folyóirat 1998/3. számában jelentek meg, majd szerkesztett formában A hátrányos megkülönböztetés tilalmától a pozitív diszkriminációig - a jog lehetőségei és korlátai című kötetben is napvilágot láttak).

Található a kötetben lezárult, önálló kötetben is megjelent kutatás részeredményeinek közlése, például Neményi Mária: Cigány anyák az egészségügyben című munkája esetében. Kertesi Gábor és Kézdi Gábor közös kutatásának valamennyi eredményét összefoglaló kötetének kiadására (A cigány népesség Magyarországon - dokumentáció és adattár. Socio-typo Kiadó, 1998.) még csak utalás sem történik munkájuk kivonatos közlése során.

Szeretném itt az érdeklődők figyelmét felhívni egy másik kiadványra is. 1998- ban széles körű intézményi és kutatói öszefogással sikerült összeállítani egy kötetet, amelyben a cigányok/romák helyzetét anyanyelvi, néprajzi, szociológiai, pedagógiai, kulturális antropológiai szempontok szerint kutatók legkiválóbb munkái szerepelnek, többféle gondolkodásmódot és alternatívát megfogalmazva. Az antológia a cigányok társadalmi helyzetét, hagyományos etnikus kultúráját bemutató tanulmányok mellett írástudóik önéletírásait közli, valamint közel száz oldalnyi bibliográfiát és névmutatót is tartalmaz. (Tanulmányok a cigányság társadalmi helyzete és kultúrája köréből - Tanítók kiskönyvtára. Válogatta, szerkesztette Csongor Anna és Bódi Zsuzsanna közreműködésével Kovalcsik Katalin.)

Üdvözlendő az a lassan egy évtizede bontakozó folyamat, melynek eredményeként a romák érdekében immár egyre többen és egyre többet írnak. Vajon mikor érkezik el az az idő, amikor a jogalkotók és jogalkalmazók a romák érdekeit is szem előtt tartva fognak olvasni? (A cigányok Magyarországon. MTA Magyarország az ezredfordulón - Stratégiai kutatások sorozat. 1999.)

Noszkai Gábor


<-- Vissza az 2000/4 szám tartalomjegyzékére