2000/3

Könyvszemle

TUDOMÁNY - EGYETEM, EGY ÚJ SOROZAT

A Kulturtrade Kiadó kezdte el ezt a nagyon sokféle témát tárgyaló sorozatot, újabban a Vince Kiadó folytatja. Egyfajta általános műveltségi szintet adó, és egyúttal akár egyetemi vonatkozásban is használható sorozat ez, főszerkesztője a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Glatz Ferenc. Itt most a magyar történeti sorozat néhány kötetét mutatjuk be (van egyetemes történeti is). Három különböző korszakból válogattuk a három kötetet.

A középkori és kora újkori budapesti magyar történeti tanszék egykori vezetője, a korszak régóta ismert és méltányolt kutatója, R. Várkonyi Ágnes A királyi Magyarország 1541-1686 címen olyan témát dolgozott fel, amelyről joggal állítja, hogy így még nem vizsgálták ezt a korszakot, hiszen mindig a történeti Magyarország egészét tárgyalta mindegyik összefoglalás, Erdéllyel és a hódoltsági területtel. Várkonyi Ágnes most csak a történeti Magyarország egyharmadánál is kisebb terület történetét mutatja be, attól a pillanattól, hogy a törökök elfoglalták Budát, addig a pillanatig, amikor a felszabadító háború során egy nagy európai koalíció visszavívta az erődítményt.

Bár a szerző egyik erőssége a gazdaság- és társadalomtörténet - újabban a történeti ökológia -, ebben a kötetben érdemben a politikai események dominálnak. Képet kapunk a királyi Magyarország félkaréjának kialakulásáról, abszolutizmus és rendek küzdelmeiről. A szerző persze mindig az európai eseményekbe ágyazza mondanivalóját, az európai hátteret sohasem hagyja el, de érdemben a magyar (és nem a magyarországi) fejlődésre koncentrál. A magyar közfelfogáshoz igazodva nem különösebben barátságos a Habsburg-kormányzat iránt. A közép-európai föderáció eszméjét Bethlen Gábor óta élő gondolatnak mutatja be, ebben látja a jövő ígéretét, amely persze mind a mai napig várat magára. Kedvenc Rákóczi Ferencét kissé túldimenzionálja, amikor azt írja, hogy a Rákóczi-féle szabadságharc befolyásolta az európai erőviszonyokat a spanyol örökösödési háború idején. A helyes történeti arányok betartása esetén csak epizódról van szó. Ennek hangoztatása persze megint sértené a magyar közgondolkozást.

Az Osztrák-Magyar Monarchia diplomáciatörténetének és általában a hosszú 19. század nemzetközi kapcsolatainak kiváló tudója, Diószegi István írta A Ferenc József-i kor 1848-1918 c. kötetet, amely az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverésétől a Monarchia és vele a történeti Magyarország széteséséig tartó korszakot dolgozza fel. Természetesen itt is elsősorban eseménytörténetet kapunk, de Várkonyihoz hasonlóan Diószeginek is van érdemleges mondanivalója a gazdasági és társadalmi viszonyokról, sőt, a kultúra, a közoktatás, a tudomány, az irodalom és a művészetek fejlődéséről is. Mint diplomáciatörténész, persze kimutatja a magyarországi fejlődés összefüggéseit a nemzetközi erőviszonyokkal. Szinte angolszász pontossággal és könnyedséggel vezeti végig az olvasót a korszakon, teljesen egyet érthetünk vele, amikor ezt a több mint fél évszázadot a magyarság egyik legsikeresebb koraként ábrázolja. Ami az országban mindmáig áll, jól működik, használható, jórészt ebben a korszakban készült. Persze, ritka békés európai évtizedek voltak ezek, nem ismerték még a 20. század kegyetlenségeit és erőszakosságát. Az is hozzátartozott az eredményességhez, hogy a világ kapitalista fejlődésének is egyik emelkedő szakasza volt ez, különösen az 1890-1913 közti majdnem negyedszázad. A magyarországi gazdasági fejlődés beleilleszkedett az európaiba, profitált is belőle. A nemzeti-nemzetiségi kérdést kellő mértékkel érinti (Várkonyi Ágnesnek ezzel még nem kellett foglalkoznia), de az események érdemben mégis magyar történetet mutatnak. A korszak nagy ellentmondását, hogy Magyarország egyszerre volt soknemzetiségű állam és ugyanakkor magyar nemzetállam, Diószegi felvillantja, bár e kérdés még ezen a szűk kereten belül is talán valamelyest bővebb tárgyalást igényelhetett volna, éppen a korszerű ismeretek jegyében. A befejezésben Diószegi arra utal, hogy az előttünk járt generációk"boldog békeidő"-nek nevezték ezt a korszakot, és ebben nagyon mély igazság volt, persze egy kivételes európai helyzetnek köszönhetően. Ugyanitt ad a szerző igen méltányos portrét a névadóról, Ferenc Józsefről, aki a leggyűlöltebb uralkodóból végül is ferencjóska lett.

Izsák Lajos, a most megalakult budapesti egyetemi Történeti Intézet igazgatója Magyarország jelenkori történetét írta meg Rendszerváltástól rendszerváltásig 1944-1990 címen. Az előző két szerzőhöz hasonlóan ő is már évtizedek óta foglalkozik ezzel a korszakkal. Most már az 1989 előtti ideológiai terhektől és kötöttségektől mentesen tud beszámolni erről a majdnem fél évszázadról. Itt is az eseménytörténet áll a tárgyalás előterében. A szerző külön utal arra, hogy az egész korszakot, de különösen a kádári évtizedek történetét még csak igen kevéssé dolgozták fel, ezért, főleg az utolsó évek vonatkozásában, csak a biztos adatokat idézi. Izsák Lajos dolga volt a legnehezebb, nemcsak azért, mert a legkevésbé feldolgozott korszakról van szó, de azért is, mert olvasóközönsége jórészének az utolsó évtizedekről, az idősebb nemzedéknek pedig az egész korszakról megvannak a személyes emlékei. E sorok írója is ehhez az utóbbi csoporthoz tartozik, ezért hat talán hitelesen tollából az, hogy a szerző az egész korszakról érdekes és a legtöbb kortárs számára nagy vonalaiban elfogadható képet festett. A részletek vonatkozásában nyilván sok eltérő vélemény képzelhető el, de a részletek az egész sorozatból jótékonyan kimaradtak. A nemzetiségi kérdéssel a németek kitelepítése és a magyar-csehszlovák lakosságcsere után már nem kellett foglalkoznia, a legújabban adódó problémákra még nem térhetett ki. Ezért is tekinthető mai ismereteink mellett e kor legkorszerűbb összefoglalásának erről a korról.

Szólni kell még egy szót a kötetek egységes szerkezetének néhány vonásáról. A szöveg után mindegyikben található időrendi áttekintés (magyarul kronológia), párhuzamosan a magyarországi és a nemzetközi eseményekről (kötetenként ez 10-12 lap), azután a korszakot feltáró bibliográfia, fejezetenként vagy nagyobb tárgyi egységek szerint. Érdemben a magyar nyelvű szakirodalmat, meg a fontosabb forráskiadványokat találhatja itt az olvasó. Izsák Lajos köteténél ez az utóbbi rész különösen gazdag, hiszen a kortörténet vonatkozásában elsőrendű hitele mégiscsak a forrásoknak van. Ezt követi a megszokott névmutató - helynévmutatóra nemigen volt szükség, éppen a részletek kimaradása miatt - és egy tárgymutató (Izsák Lajos kötetében még külön névmutatót is kapunk a bibliográfiához). Ezek a Függeléknek nevezett mellékletek az egyes kötetek tekintélyes részét teszik ki, és ez így is helyes.

Ki kell emelni a kötetek olvasmányos voltát, persze három jó tollú szerzőről van szó. A sorozat többi kötetéhez hasonlóan naprakész képet adnak a tárgyalt korszakokról. A magyar történeti sorozat szerkesztője Horváth Jenő, aki a kronológia egyetemes történeti részeit is összeállította. Egészében tehát nagyon jól megírt, megszerkesztett és a legfrissebb adatokat is felölelő kötetekről van szó, elsőrendűen a szélesebb érdeklődő olvasóközönség tájékoztatására. (R. Várkonyi Ágnes: A királyi Magyarország 1541-1686. Vince Kiadó, Bp. 1999. 207 o. - Diószegi István: A Ferenc József-i kor 1849-1918. Vince Kiadó, Bp. 1999- 194 o. - Izsák Lajos: Rendszerváltástól rendszerváltásig 1944-1990. Kulturtrade, Bp. 1998. 207 o.)

Niederhauser Emil


<-- Vissza az 2000/3 szám tartalomjegyzékére