1999/11

Szakmagyar

A labdarúgás szakkifejezéseinek változása a magyar nyelvben

A nyelvművelés körüli viták egyik legérzékenyebb pontja a mesterséges szóalkotás. Sokan kételkednek a tudatosan teremtett szavak, kifejezések életképességében. Frappáns ellenpéldaként szokás emlegetni a sportnyelvújítást, illetőleg annak egyik legérdekesebb részét: a labdarúgás szakkifejezéseinek magyarítását. Mint Bánhidi Zoltán (A magyar sportnyelv története és jelene. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971. 142) megjegyzi, a labdarúgás rendkívül változatos mozgásanyagával, merőben új játékhelyzeteivel (például fejelés, lesállás) nagy feladat elé állította nyelvünket. A kölcsönzés, a képzés, az összetétel vagy a tapadás mellett ezért kapott e sportág nyelvében minden eddiginél nagyobb szerepet az átvitel (gyakran a tapadással együtt).

A magyar sportnyelvújítást egy nagy olvasótáborral rendelkező sportújság, az 1903-tól megjelenő Nemzeti Sport indította meg az új kifejezések következetes használatával. Fokozatosan és megfontoltan végezték a lap újságírói sportnyelvünk magyarosítását. Ez volt a legcélravezetőbb módszer, hiszen ha egyszerre zúdították volna a közönségre a több száz új kifejezést, a kísérlet valószínűleg kudarcba fulladt volna. "Kétségtelen, hogy sehol sem, talán még a politikai jargon-ban sem burjánoznak olyan sűrűn és látszólag kiirthatatlanul az idegen szavak és kifejezések, mint a sportnyelvben" - olvashatjuk 1935-ben a Magyarosan című nyelvművelő lapban, a sportnyelv megújításának másik fő fórumában. Az újság helyteleníti, hogy a Nemzeti Sport meccs-et ír mérkőzés helyett, center-t középcsatár, half-ot fedezet, back-et hátvéd, dribliz-t cselez, centerez-t bead helyett.

Az újkori Angliában a hurling és a goal nevű játékokat játszották, elsősorban iskolákban, elkerített pályán. Ezekből alakult ki a mai rögbi és a futball. E játék hívei hozták létre 1863-ban az angol labdarúgó-szövetséget, a Football Association-t. Angliában az első bajnoki mérkőzést 1872-ben játszották, Magyarországon pedig 1901-ben indult a bajnokság.

A Nemzeti Sport 1935. november 18-i számában a következő figyelemre méltó sorokat olvashatjuk: "A nyelv mindig fejlődik s szókincse mindig szaporodik, mert mindig új fogalmak, felfedezések új kifejezése válik szükségessé. A nyelv erején múlik aztán, hogy ki tud-e termelni magából új kifejező lehetőségeket, vagy pedig - gyengeségében - kénytelen más nyelvek új szavait szolgai módon átvenni. Nem hisszük, hogy a magyar nyelv az utóbbi csoportba tartoznék." A lap az olvasótábor segítségét kérte az idegen szavak magyarosítása érdekében. Pályázatok meghirdetésével próbálta belevonni a laikus, sportkedvelő közönséget a megfelelő magyar szavak megtalálásáért folytatott küzdelembe. Rendszerint karácsonykor tették közzé a pályázat győzteseit, illetve az érdekesnek, humorosnak ítélt próbálkozásokat.

Idézzünk föl néhány kifejezést a szaklap 1935. december 24-i pályázatának eredményéből (a vastagon szedett kifejezéseket ítélte győztesnek a Nemzeti Sport):

hendsz: kéz, kezes, kézbűn, kézhiba, kezelés, kézrelabda, kézsuram, kézcsín, készkar, kar, karol, kart, fog, pedz, érint, balmaz, mancs, csorba, tenyerelés, dörzs, tüsök, tilos, csíny;

stoppol: talpal, fékez, rögzít, letűz, lefog, lefojt, fojt, szorít, lapít, megejt, csíp, rácsap, zár, torpant, nyommant, lekap, lecsíp, von, ragaszt, bénít, fogiz, tapos, pontol, koppant, maraszt, békiyóz, nyűgöz, hoppol, toppol, roppol;

derbi: főharc, döntő, viadal, vezérmérkőzés, főverseny, éltusa, nagy összecsapás, élharc, dicső, nagydy, bombadöntő, főmérkőzés, dönti, verdki, nagytusa, nagyvetélkedés, csúcsmérkőzés, színe java, java, rangadó, rangazó, gerincmérkőzés, újudvar, mester-, élvivő, vonza, kirívó, helyosztó, dörgő, aranynap, "szentistván";

passz, passzol: áttol, céloz, csúsztat, küld, röpít, átad, lead, nesze!, adsz!, átdob, ötlő, továbbít, átjátszik, tol, áttesz, áttét, pöcc, csusz, advesz, kapcsol, átsimít, terel, adogat, gurít, guri, illeszt, vágás, áthidal, kötőrúgás.

Ezek közül több szó ma is használatban van. A pályázat célja (itt) a magyar megfelelés gazdag lehetőségeinek tudatosítása volt. A mai sportközvetítések nyelvében is fölfedezhetjük a felsoroltakat, de az eredeti idegen szavak (passz, passzol, center, taccs stb.) sem koptak ki.

A változtatásokat gyakran semmilyen kommentár sem jelölte. A Sportújság című hetilap első évfolyamának 28. számában például még "Football" rovatcímet olvashatunk, míg a 29. számban már "Futball"-t. 1934-ben a Magyarosan a 167. oldalon így foglal állást: "Míg ügyesebb magyarítást nem találunk, inkább megtűrjük az igetőből és névszóból való szóalkotást." Erre hozza példának az újság a futball-ból képzett futballozni szavunkat. 1935-ben szintén a Magyarosan helyteleníti, hogy a Nemzeti Sportban néha előfordulnak olyan magyartalan szavak, mint a dribliz vagy a centerez; helyettük a cselez és a bead jobban megfelelne. A mesterhármas, a mez, a szurkoló és az esélyes szavak elterjedését viszont örömmel nyugtázzák.

A Magyarosan következetesen tudósított a sportéletben zajló nyelvi változásokról. A labdarúgás szakkifejezéseiről sokan nyilatkoztak az újságban. Bizonyára annak is köszönhető ez, hogy a foci kezdettől nagy népszerűségnek örvendő sportág volt Magyarországon. "Ez volt az a sportág, amely kezdettől vonzotta a tömegeket, amely elsöpörte a társadalmi osztályok, rétegek sokszor igen erős és védett határait" - írja Bánhidi Zoltán már idézett könyvében (110).

A Nemzeti Sport 1936. novemberi számában az abstósz, amatőr, autszájder, gól, junior, hendsz, kondíció, 1iga, menedzser, partner, passz, profi és a stopli szavakra keres megfelelőket. A Magyarosanban 1937-ben ezek közül a stopli megfelelőjeként a bőrszeg-et ajánlják. További figyelemre méltó újítások 1937-ből: taccsdobás-ból partdobás, manager-ből intéző, masseur-ből gyúró. Kritika éri a ritkábban használt robinzonád kifejezést, amelyet a kapus azon cselekedetére alkalmaznak, mikor a levegőben úszva kapja el a labdát. Nem túlzottan gyakori és nem is ajánlatos a sutolni használata lőni helyett - írja a Magyarosan. "A sportargot magyar elemeit mind gyakrabban látjuk a szaksajtó hasábjain: a goal már nem is szégyenkezik, ha dugó-nak hívják, a csatár megszúrja a labdát csőrrel, a fedezet kiteszi az összekötőt." - olvashatjuk ugyanitt.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni a Nemzeti Sport szerepét a nyelvújításban. Már az induláskor (1903) is törekedtek a lap újságírói az idegen kifejezések magyarítására, vagy tükörfordítással (például corner-kick - sarokrúgás, corps á-corps - test test elleni játék), vagy régebbi szótárak anyagának felhasználásával (például off-side - les, drop-kick - kapásból lő). A terjesztésben az volt a módszerük, hogy az új magyar kifejezés mellett először zárójelben hozták az idegent is (például "szöglet (korner) rúgásnál" Nemzeti Sport, 1903. 33. 8.), majd ugyanazon cikkben vagy lapon szinonimaként váltogatva használták őket, hogy egyre többször adjanak helyet egyedül a magyar megnevezésnek. Fokozatosan vezették be az idegen szavak magyaros, illetőleg magyar kiejtés szerinti írásmódját (például gól, korner), a hosszadalmas terminusokat egyszerűsítették (például fejjel löki a labdát - fejel. A tapadás révén összetételekből, jelzős (határozós) szerkezetekből gyakran egyszerű szó lett: tizenegy méteres büntető rúgás - tizenegyes; kapufélfa - kapufa.

Összességében a sportnyelvújításnak körülbelül kétszáz új magyar szót köszönhetünk. Ezeknek a jelentős része a fociból származik. A nyelvújításnak ez a rendhagyó formája, amelyben sportszakemberek és sportbarátok együttesen vettek részt, kétségkívül eredményesnek bizonyult. Szép példa erre, hogy míg a magyarítás korszaka előtt ilyen mondatokat olvashattunk: A center brilliánsan plasszírozott penaltyját a goalkeeper bravúros robinzonáddal kiboxolta kornerre, ma ez nagyjából így hangzana: A középcsatár remekül helyezett büntetőrúgását vagy (büntetőjét) a kapus a levegőből úszva szögletre öklözte.

Láthatjuk, hogy ha nem is az összes (ez lehetetlen lenne), de jelentős számú újítás bekerült a sportnyelvbe. Vannak szavak, amelyek helyett sikerült belső teremtésű megfelelőt elterjeszteni, de sok közülük őrzi az eredeti nyelvből átvett alakját. Kérdés, hogy szükséges-e az összes idegen eredetű és idegen hangzású kifejezést magyarosítani. Talán azok iránt a szavak iránt, amelyek hangulatilag jobban belesimulnak nyelvünkbe, egy kicsit elnézőbbek lehetünk. A nyakatekert kifejezések egy idő után úgyis kikopnak a használatból. Ugyanakkor vitathatatlanul érthetőbb a nagyközönség számára, ha a riporter, újságíró törekszik a világos (motivált) szavak használatára.

Pottyondy Nóra


<-- Vissza az 1999/11 szám tartalomjegyzékére