nhmus . hu
A geológiai időskála kalibrálása korszerű kormeghatározási módszerekkel
Pálfy József
MTA doktora, tudományos tanácsadó,
MTA–MTM Paleontológiai Kutatócsoport
palfy nhmus . hu
1. Bevezetés
A geológiai időskálát az időrétegtani (kronosztratigráfiai) egységek hierarchikus rendszere építi fel. A földtörténeti idő tagolásával egyidős az a törekvés, hogy az egységek időtartamát és határainak korát számszerűen, években is meghatározzuk. A kalibrált időskála mutatja meg az időrétegtani egységek határainak korát millió években kifejezve.
A kronosztratigráfia a biosztratigráfiából fejlődött ki, és mindmáig annak alapjain nyugszik, azaz a kőzetrétegek relatív korát leggyakrabban a bennük megőrződött ősmaradványok segítségével állapítjuk meg. A radioaktivitás felfedezése óta, amely megnyitotta az utat egyes ásványok és kőzetek közvetlen kormeghatározásához, az időskálakalibrálás építőkockái az ismert biosztratigráfiai helyzetű képződményeken mért radioizotópos koradatok.
Nehéz túlbecsülni a kalibrált időskála jelentőségét a történeti földtan számára. Ez alapozza meg a különböző módszerekkel datált, különböző környezetekben keletkezett, eltérő genetikájú képződmények megbízható korrelálását. Az időskála segít megbecsülni a különböző földtani és biológiai folyamatok sebességét, és feltárni a sokrétű földtörténeti események időbeli összefüggéseit. Olyan, látszólag távol eső szakterületek modellalkotásához ad kiindulópontot, mint például a geodinamika vagy a paleobiológia.
A jelen tanulmányban (1) rámutatok az elmúlt évtizedekben publikált és még ma is alkalmazott időskálák megbízhatóságának problémáira, (2) ismertetem az időskála kalibrálásának korszerű módszereit, (3) saját kutatásaimból egy-egy triász, illetve jura esettanulmányon bemutatom ezek alkalmazását, végül (4) szemléltetem a pontos kalibráció jelentőségét a bioszféra történetében fontos kihalási és talpraállási események kutatásának példáján.
2. Az időskála kalibráció és az integrált sztratigráfia modern módszerei
A fanerozoikum időrétegtani egységeinek definíciója a szintjelző ősmaradványokra alapított biosztratigráfiai, ill. az azokból származtatott biokronológiai egységekre alapul. Napjaink rétegtani gyakorlatában az emeletek alsó határának kijelölése nemzetközi konszenzussal elfogadott határsztratotípusok (GSSP – Global Stratotype Section and Point) útján történik. A kalibrálás alaplépése az ismert kronosztratigráfiai helyzetű, a vizsgált határhoz közeli, vagy az alatti, ill. feletti emeletbe eső, radioizotópos módszerrel datálható képződmények kormeghatározása. A skála minőségét meghatározza a biokronológia felbontása és megbízhatósága. Ezért érthető a törekvés az adott időszak standard zónabeosztását nyújtó ősmaradványcsoport (pl. a mezozoikumban az ammoniteszek) használatára.
A kalibrált skála finomításában egyéb módszerek is mind fontosabb szerepet játszanak. A Milankovics-ciklicitást mutató üledéksorok segítségével a harmadidőszak egyre idősebb részéig (mára egészen a kréta/paleogén határig) terjesztették ki a folyamatos asztronómiai kalibrálást. Bár a földpálya elemeinek periódusa nem volt állandó a múltban, több mezozoós intervallumban is történt kísérlet „lebegő” skálák kidolgozására, melyekkel a ciklikus üledékeket tartalmazó rétegtani egységek időtartama becsülhető. A mágnesrétegtan és a stroncium-izotópsztratigráfia szerepe az időskála kalibrációban kettős: egyrészt kiegészíthetik a biokronológiai alapú korrelációt, másrészt interpolációra használhatók. A mágnesrétegtan esetében ez utóbbi a középső jurától kezdve alkalmazható, az óceánfenéki mágneses anomáliák szélességének időarányosságát feltételezve állandó sebességű lemezmozgás esetén. A tengeri Sr izotóparány időbeli változását pedig egyes szakaszokon lineárisnak tekintve szintén egy interpolációra alkalmas paraméter áll a rendelkezésünkre, melynek alkalmazása csak az elmúlt években kezdődött meg.
Ezeknél a módszertani újdonságoknál azonban nagyobb horderejű az az időskála finomításának alaplépését érintő hatalmas fejlődés, amely a radioizotópos kormeghatározásban játszódott le. Hogy ennek jelentőségét belássuk, végezzük el az elmúlt húsz évben készített és legtöbbet használt időskálák rövid kritikai elemzését. Az 1980-as és 90-es években általánosan használt számszerű időskálák (Harland et al., 1982, 1990; Palmer, 1983; Gradstein et al., 1994) pontosságát aláásta néhány hátrányos körülmény: 1.) a kalibráció viszonylag kisszámú izotópos kormeghatározáson alapult, 2.) az izotópos korok jelentős része K-Ar és Rb-Sr kor, amelyek jóval kevésbé pontosak és megbízhatóak, mint a modern U-Pb és 40Ar/39Ar koradatok, 3.) a rétegtani határok korának becslésekor az interpolációhoz a biosztratigráfiai egységek egyenlő időtartamának megalapozatlan feltételezését használták. A fenti okok miatt nem meglepő, hogy a különböző időskálák az emelethatárok korára egymástól jelentősen eltérő becsléseket adtak, melyre jó példa a kora jura (1. ábra).
A továbblépés útja jól kirajzolódott az elmúlt évtizedben: célzott vizsgálatok történtek pontosan ismert biosztratigráfiájú üledékes szelvényekben előforduló vulkáni tufa közbetelepülések nagy felbontású radioizotópos korolására. A korábban alkalmazott datálási módszereket felváltotta napjaink két legnagyobb pontosságot és megbízhatóságot nyújtó módszere, az U-Pb és az 40Ar/39Ar kormeghatározás.
Az U-Pb módszer megbízhatóságának alapja a benne rejlő minőségellenőrzési lehetőség. Az U-tartalmú ásványokban két geokronométer „ketyeg”. Az 238U --> 206Pb és az 235U --> 207Pb egymástól független bomlási sorok, melyek bomlási állandói igen pontosan ismertek. A felezési idők a módszert a legkülönbözőbb korú földtani képződmények vizsgálatára is alkalmassá teszik (t1/2 238U = 4,468 x109 év és t1/2 235U = 0,704 x109 év). A pontosságot a precíz tömegspektrometriai analízis biztosítja. A leggyakrabban alkalmazott termális ionizációs tömegspektrometria (TIMS) mellett az U-Pb módszer rohamléptekkel fejlődő változatai a rendkívül nagyfelbontású ion mikroszonda (SHRIMP) és a lézer ablációs induktív csatolású plazma tömegspektrometria (LA-ICP-MS). E két módszer az időskála kalibrációban egyelőre csak korlátozottan használható, hiszen az ásványszemcsén belüli nagy térbeli felbontás az analitikai hibahatár növekedésével jár. Az U-Pb elemzések leggyakoribb célásványa a cirkon. Emellett sikeres kormeghatározásokat végeztek többek között monacit, titanit, és baddeleyit vizsgálatával is. A közönséges magmás járulékos elegyrészként előforduló, rendkívül ellenálló cirkon előnye a magas záródási hőmérséklet (>800°C). A mérési adatok megjelenítése konkordia diagramon történik, melyre példákat az esettanulmányok között látunk (2. ábra).
Az U-Pb módszer versenytársa az időskála pontosítását célzó kutatásokban a hagyományos K-Ar kormeghatározást egyre inkább felváltó 40Ar/39Ar módszer. Ennek elvi alapja szintén a 40K --> 40Ar radioaktív bomlás, a vizsgált fázisok is ugyanazok a K-gazdag ásványok (például: szanidin, biotit, hornblende, plagioklász). Mivel a 40K helyett a neutronbesugárzás során keletkező 39Ar-t mérjük, így egyetlen elem izotóparányának meghatározására van csak szükség. A lényegesen megnövelt analitikai pontosság ellensúlyozza azt, hogy a besugárzásos gerjesztés átalakítási hatékonyságát ismert korú standard egyidejű elemzésével kell megállapítanunk. A módszer népszerűsége az időskála kalibrációban nemcsak a nagy pontosságon alapul, hanem a megbízhatóság ellenőrzésének lehetőségén is. Lépcsőzetes hevítést alkalmazva a zárt rendszer feltételének teljesülése ellenőrizhető. Ideális esetben az egyes hevítési lépésekkor az ásványszemcsék felületközeli részeiből a mag felé haladva fokozatosan felszabaduló Ar izotóparányát mérve egyező korok számíthatók, diagramon ábrázolva ún. plató kort kapunk. A plató kor joggal tekinthető a kristályosodás korának, míg a zárt rendszer utólagos megbomlását, radiogén Ar vesztést vagy külső Ar beépülését a kristályrácsba eltérő korok és a platótól eltérő lefutású kordiagram mutatja.
3. Esettanulmány a kanadai jurából
A legutóbbi időkig a triász/jura határ korát nagy bizonytalanság terhelte. Pontosan ismert rétegtani helyzetű mintákon mért radiometrikus adatok hiányában a határ korát egymástól távoli késő triász, illetve kora jura korok közötti interpoláció segítségével becsülték. A közelmúlt egymást követően publikált, legtöbbet használt időskálái közül az időszakhatár kora Walter Brian Harland és munkatársai szerint 213 Ma (1982),és 208 Ma (1990), Felix Gradstein és munkatársai (1994) szerint pedig 205,4 Ma (1. ábra). Az eltérések és pontatlanságok nehezítették többek közt a triász végi kihalás értelmezését is. A jura időskála pontosabb kalibrálását célzó erőfeszítések eredményeképpen jó néhány pontosan meghatározott biosztratigráfiai helyzetű U-Pb kor vált ismertté a legfelső triász rhaeti, illetve a legalsó jura hettangi emeletből (Pálfy et al., 2000b). Legjelentősebb ezek között az az U-Pb kor a Queen Charlotte-szigetek (Brit-Kolumbia tartomány, Nyugat-Kanada) egy tengeri rétegsorából, amely gyakorlatilag az időszakhatár közvetlen korbecslésének tekinthető (Pálfy et al., 2000a).
A Queen Charlotte-szigeteken előforduló Sandilands Formáció vékonyrétegzett agyagpala és aleurolit váltakozásából áll, kora a rhaetitől (késő triász) a pliensbachiig (kora jura) terjed. A formáció folyamatos triász–jura átmenetet tartalmaz a Kunga-sziget partjain feltárt szelvényben, mely egyike volt a jura bázisát kijelölő nemzetközi határsztratotípus (GSSP) jelölteknek. A formációban gyakoriak a vulkáni tufa eredetű, vékony közbetelepülések. A Kunga-szigeti szelvényben közvetlenül a triász–jura határ alatt található egy 3,5 cm vastag tufaréteg, melyből radiometrikus kormeghatározás céljára mintát gyűjtöttünk. A mintából homogén cirkon populációt sikerült leválasztani, amelyet nyolc többszemcsés frakcióra különítettünk el a U-Pb kormeghatározáshoz. Három frakció átfedésben van és a konkordia görbére illeszkedik, míg a többi különböző mértékű diszkordanciát mutat (2. ábra). Az egyik frakció diszkordanciáját átörökölt idősebb Pb komponens okozza, míg a további négy frakció a konkordia görbe alatt és attól jobbra helyezkedik el, ami alapján arra következtethetünk, hogy egyes szemcséket kismértékű Pb veszteség és átöröklés egyaránt érhetett. A tufa kristályosodásának korát legjobban a három konkordáns frakció 206Pb/238U korának súlyozott átlagával közelíthetjük meg, ami 199,6 ± 0,4 Ma-nek felel meg. A legújabb átfogó geológiai időskála (Gradstein et al., 2004) is ezt tekintette a triász/jura határ legmegbízhatóbban meghatározott korának. Az elmúlt évek műszer- és módszerfejlesztései azonban lehetővé tették, hogy több kristályszemcse együttes mérése helyett ma már egyetlen cirkonkristály korát is ugyanolyan pontossággal meghatározzuk. Ráadásul a Pb veszteséget kiküszöbölő új, kémiai abráziónak nevezett eljárást is kidolgozásra került. Ezek együttes alkalmazásával, nemzetközi együttműködő partnerekkel újravizsgálva a mintát sikerült igazolni, hogy az előző kormeghatározás mintegy 1 %-kal fiatalabb eredményt adott a rejtve maradt Pb veszteség hatása miatt. Még publikálatlan adataink szerint a triász/jura határ kora inkább 201 és 202 Ma közé esik.
A Queen Charlotte-szigeteken a triász/jura határ megvonása integrált ammonitesz, konodonta, és radiolaria biosztratigráfia segítségével történt (3. ábra). A tufa Elizabeth Carter vizsgálatai szerint a legfelső triász gazdag és változatos faunát adó Globolaxtorum tozeri radiolaria zóna tetejéhez közel helyezkedik el. A zónajelző faj utolsó előfordulása 5 méterrel a tufa fölött található, míg a zóna teljes vastagsága 27 m. Az efölött következő, 1,5 m-rel feljebb gyűjtött mintából szintén sok radiolaria került elő, ám ezek rendkívül fajszegény és a korábbitól gyökeresen különböző összetételű faunaegyüttest képviselnek, amely már a hettangi (legalsó jura) Canoptum merum zónába sorolható.
4. Esettanulmány a Balaton-felvidéki
középső triászból
Míg a triász időszak határainak korolásában újabban jelentős előrelépés történt, addig az időszakon belüli emelethatárokat jelentős bizonytalanság terheli. Fontos új eredmények születtek a dél-alpi középső triászból, melyek a korábbi skálák revíziójának szükségességét sugallták (Mundil et al., 1996). Ezeket az eredményeket azonban többen kétkedve fogadták. A Balaton-felvidék középső triász rétegsorában az anisusi/ladin határ körül keletkezett Felsőörsi Formáció tengeri környezetben lerakódott mészkőből és közberétegzett vulkanoklasztitból áll. A mészkőrétegek gazdag ammonitesz faunája régóta ismert, segítségével részletes biosztratigráfiai tagolás és megbízható korreláció érhető el. Első ízben végeztük el egyes tufás rétegek radiometrikus kormeghatározását, ami által sikerült megadni az ammonitesz zónák és szubzónák számszerű korát (Pálfy et al., 2003). A klasszikus felsőörsi szelvényből, amely a ladin emelet bázisának globális határsztratotípus (GSSP) jelöltje is volt, négy egymást követő, pontosan ismert biosztratigráfiai korú tufaszintet vizsgáltunk (4. ábra). Mintánként 4–6 frakció mérését végeztük el, melyeket 7–28 darab, hasonló morfológiájú kristály alkotott. Minden minta esetében legalább három frakció adott konkordáns és egymással átfedő eredményt, amelyből nagy pontosságú kort lehetett számítani, bár átöröklés és kismértékű Pb-veszteség jelei is kimutathatók (5. ábra). Az anisusi tetején a Trinodosus Zóna Felsoeoersensis Szubzónájából 241,1 ±0,5 Ma, a Liepoldti Szubzónából 241,2 ±0,4 Ma U-Pb kort határoztunk; míg a ladin bázisának értelmezett Reitzi Zóna Reitzi Szubzónájából két tufaréteg kora 240,5 ±0,5 és 240,4 ±0,4 Ma. Az új radiometrikus korok hibahatáron belüli egyezést mutatnak a Déli-Alpok jól párhuzamosítható képződményeiből a közelmúltban publikált, egykristályos méréseken alapuló adatokkal (Mundil et al. 1996, 2003). Felmerül azonban annak a lehetősége, hogy a többkristályos adatok az egykristályos elemzésekhez képest szisztematikusan némileg (~0,1 – 1 millió év nagyságrendben) fiatalabb kort adnak. A két adatsor együttes értékelése alapján a ladin emelet kezdete kb. 241,5 Ma, vége kb. 237 Ma (6. ábra). Felismerve az U-Pb módszer továbbfejlesztésének jelentőségét, folyamatban van a Balaton-felvidéki minták újravizsgálata egykristályos, kémiai abráziós előkezeléses eljárással. Az előzetes eredmények itt is azt igazolják, hogy a többkristályos mérés során rejtve maradt Pb veszteség kiküszöbölése nem elhanyagolhatóan, akár 0,5–1 %-kal idősebb kormeghatározáshoz vezet.
5. Példák a kalibrált időskála alkalmazására
Az időskála pontosítása nem öncélú tudományos erőfeszítés. Segítségével fontos földtörténeti kérdések megválaszolásához juthatunk közelebb. A ladin emelet időtartamának tisztázása perdöntő a Déli-Alpok jól ismert ciklusos karbonát platformja, a Latemar-platform képződését övező vitában. A fentiekből következően a 4,5 millió év körüli hosszúságú ladin emelet megerősíti azokat az érveket, melyek szerint a Latemar-platform képződésében nem kizárólag Milankovics-ciklusok játszottak szerepet, hanem annál rövidebb periódusidejű, néhány ezer éves ciklusok is (Zühlke et al., 2003). A bioszféra fejlődéstörténetének dinamikáját vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a ladin ammonitesz zónák átlagos időtartama rövid, 750 ezer év körüli. Erre magyarázatul szolgál a perm végi kihalás után mintegy 10 millió évvel, a biológiai talpraállás és az újbóli radiáció során zajlott felgyorsult tempójú evolúció.
A triász/jura határ korának pontos ismerete segít a triász végi kihalás okainak feltárásánál. Az égitestbecsapódási elmélet hívei sokáig a 214 Ma korú kanadai Manicouagan-krátert létrehozó impaktban vélték felfedezni a kiváltó okot, ami azonban egyértelműen cáfolható a határ ~200 Ma korával. Figyelemreméltó viszont a Közép-Atlanti magmás provincia ma négy kontinensen megőrződött vulkanitjainak nagyszámú új 40Ar/39Ar kormeghatározása (Marzoli et al., 1999). Ezek átlagos kora 199,0 ±2,4 Ma, mutatva az élővilág triász végi krízisének és a nagy intenzitású, hatalmas kiterjedésű, de viszonylag rövid idő alatt lejátszódott, köpenyfeláramláshoz köthető vulkáni epizód egyidejűségét. Az időbeli korreláció megalapozottá teszi azokat az elméleteket, amelyek a vulkanizmus kiváltotta, drasztikus környezetváltozást teszik felelőssé a kihalási hullám előidézéséért (Pálfy, 2006).
Időbeli felbontásában a radioizotópos kormeghatározás mára megközelítette a biokronológia pontosságát. A fent ismertetett módszerekkel az időskála kalibrálásának hitelessége olymértékben növelhető, hogy segítségével egyre finomabb korrelációs problémák megoldása, a különféle földtörténeti folyamatok dinamikáját érintően pedig egyre árnyaltabb kérdések megválaszolása válik lehetővé.
A bemutatott eredmények kidolgozásában és a gondolatok érlelésében számos biosztratigráfus és geokronológus kollégám vett részt. Közülük is különösen hasznos volt Paul Smith, Howard Tipper, Vörös Attila, Elizabeth Carter, Jim Mortensen, Roland Mundil, Randy Parrish és Rich Friedman segítsége. Hálás vagyok az MTA Földtudományok Osztálya vezetésének a megtisztelő felkérésért, hogy a dolgozat alapjául szolgáló előadást megtarthattam. Kutatásaimat az OTKA (T029965, T042802 és K72633) és az MTA Bolyai Kutatási Ösztöndíja támogatta.
Kulcsszavak: időskála, geokronológia, radiometrikus kormeghatározás, triász, jura
irodalom
Gradstein, Felix M. – Agterberg, F. P. – Ogg, J. G. – Hardenbol, J. – van Veen, P. – Thierry, J. – Huang, Z. (1994): A Mesozoic Time Scale. Journal of Geophysical Research, B. 99, 24051–24074.
Gradstein, Felix M. – Ogg, J. G. – Smith, A. G. 2004. A Geologic Time Scale 2004. Cambridge University Press, Cambridge.
Haq, Bilal U. – Hardenbol, J. – Vail, P. R. (1988): Mesozoic and Cenozoic Chronostratigraphy and Cycles of Sea Level Change. Society of Economic Paleontologists and Mineralogists Special Publication. 71–108.
Harland, Walter Brian – Armstrong, R. L. – Cox, A. V. – Craig, L. E. – Smith, A. G. – Smith, D. G. (1990): A Geologic Time Scale 1989. Cambridge University Press, Cambridge
Harland, Walter Brian – Cox, A. V. – Llewellyn, P. G. – Pickton, C. A. G. – Smith, A. G. – Walters, R. 1982. A Geologic Time Scale. Cambridge University Press, Cambridge
Marzoli, Andrea – Renne, P. R. – Piccirillo, E. M. – Ernesto, M. – Bellieni, G. – De Min, A. (1999): Extensive 200-million-year-old Continental Flood Basalts of the Central Atlantic Magmatic Province. Science. 284, 616–618.
Mundil, Roland – Brack, P. – Meier, M. – Rieber, H. – Oberli, F. (1996): High Resolution U–Pb Dating of Middle Triassic Volcaniclastics: Time-scale Calibration and Verification of Tuning Parameters for Carbonate Sedimentation. Earth and Planetary Science Letters. 141, 137–151.
Mundil, Roland – Zühlke, R. – Bechstädt, T. – Peterhänsel, A. – Egenhoff, S. O. – Oberli, F. – Meier, M. – Brack, P. – Rieber, H. (2003): Cyclicities in Triassic Platform Carbonates: Synchronizing Radio-Isotopic and Orbital Clocks. Terra Nova. 15, 81–87.
Pálfy József (2006): A triász végi és a kora jura tömeges kihalás. Ált. Földt. Sz. Könyvtára 1. Hantken, Bp.
Pálfy József – Mortensen, J. K. – Carter, E. S. – Smith, P. L. – Friedman, R. M. – Tipper, H. W. (2000a): Timing the End-Triassic Mass Extinction: First on Land, Then in the Sea? Geology. 28, 39–42.
Pálfy József – Smith, P. L. – Mortensen, J. K. (2000b): A U-Pb and 40Ar/39Ar Time Scale for the Jurassic. Canadian Journal of Earth Sciences. 37, 923–944.
Pálfy József – Parrish, R. R. – David, K. – Vörös A. (2003): Mid-Triassic Integrated U-Pb Geochronology and Ammonoid Biochronology from the Balaton Highland (Hungary). Journal of the Geological Society, London. 160, 271–284.
Palmer, Allison R. (1983): The Decade of the North American Geology 1983 Geologic Time Scale. Geology. 11, 503–504.
Remane, Jürgen (ed.) 2000. International Stratigraphic Chart. International Union of Geological Sciences, Paris
Zühlke, Rainer – Bechstädt, T. – Mundil, R. (2003) Sub-Milankovitch and Milankovitch Forcing on a Model Mesozoic Carbonate Platform – the Latemar (Middle Triassic, Italy). Terra Nova. 15, 69–80.
1. ábra • Kora jura időskálák összehasonlítása. Vastag vonal mutatja a kihalási események szempontjából fontos triász/jura és pliensbachi/toarci határt. Az emelethatárok melletti kis számok a hibahatárt jelzik. Rövidítések: HET – hettangi; SIN – sinemuri; PLB – pliensbachi; TOA – toarci; DNAG – „Decades of North American Geology”; GTS – Geological Time Scale; MTS – Mesozoic Time Scale (Pálfy et al., 2000b nyomán).
2.
ábra • Konkordia diagram a Kunga-szigeti triász/jura
határ közvetlen közeléből
származó tufaminta U-Pb kormeghatározási
eredményeiről. Az
A2, B2, és D1 konkordáns frakciók alapján
számított kor 199,6 ±0,4 Ma (Pálfy et
al., 2000a nyomán).
3.
ábra • A Kunga-szigeti triász/jura
határszelvény biosztratigráfiája és
az U-Pb kormeghatározással datált tufaréteg
helyzete (Pálfy et al., 2000a nyomán). Rövidítések:
R – radiolaria; K – konodonta; A – ammonitesz.
4.
ábra • A felsőörsi
Forrás-hegy szelvénye, biosztratigráfiai
tagolása, és az U-Pb módszerrel datált
tufarétegek kora (Pálfy et al., 2003)
5.
ábra • A felsőörsi
Forrás-hegy tufás rétegeiből származó
cirkonok U-Pb konkordia diagramjai (Pálfy et al., 2003
nyomán)
6.
ábra • Alsó és középső
triász időskálák
összehasonlítása a ladin emelet határainak
új adatokon alapuló becslésével (Pálfy
et al., 2003 nyomán). Rövidítések: Tr1–alsó
triász; ANI – anisusi; LAD – ladin; GTS –
Geological Time Scale; MTS – Mesozoic Time Scale; IUGS –
International Union of Geological Sciences.