2.
ábra • Mennyire bízik az egyes intézményekben?
(1–4) (forrás. Medián, 2006)
Nyitottság és hatékonyság
elnöki számvetés a Magyar Tudományos Akadémia
2002-2008 közötti időszakáról
Vizi E. Szilveszter
az MTA elnöke
Megtisztelő kötelezettség, de egyben izgalmas tudósi-értelmiségi feladat is számvetést készíteni arról az időszakról, amikor az akadémiai tagtársak és a köztestület választott képviselői bizalmából az ország, a nemzet legrégebbi és legnagyobb tekintélyű közintézményét vezethettem.
A beszámolás formális részét évről évre elvégeztük a Közgyűlés számára, ezekből kirajzolódnak a számok, adatok, szervezeti történések, amelyek jellemzik ezt a hat évet. A munka közben, megküzdve a mindennapok/mindenévek kihívásaival, természetesen a legfontosabb ezek megoldása, a stratégia megfogalmazása, végrehajtása. Most, amikor az akadémiai törvény rendelkezéseinek megfelelően új elnöke lesz az Akadémiának, mód nyílik arra is, hogy egészében tekintsük át együtt, mit végeztünk a magyar tudomány ügyében, és milyen válaszokat adtunk ennek a rendkívül eseménydús bő fél évtizednek fejleményeire – megfeleltünk-e a vállalásoknak, amelyeket kitűztünk magunk elé?
A folytonosságot is kifejezi az a metafora-motívum, amit a rendszerváltozás utáni elnökök a hajózás képét használva alkalmaztak. Kosáry Domokos, akinek földi pályájától tavaly kellett elköszönnünk, az Akadémia hajóját a viharos évek támadásai közepette biztonságos kikötőbe vitte, és lehorgonyozta, amikor sokféle szél akarta elsodorni. Glatz Ferenc elnök úr a tépett vitorlákat kijavította, vagyis a konszolidációval megteremtette az MTA működésképességének alapjait. Az én vállalásom az volt, hogy vigyük ki az Akadémia hajóját a nemzetközi vizekre, és vállaljunk nemzeti intézményként társadalmi és gazdasági kihívásokat.
Hat év elteltével arról adok számot tudós társaimnak és a magyar közvéleménynek, hogy mit tettünk és milyen sikeresen tudományos, nemzeti, európai és nemzetközi intézményként, közösségként.
A teendőket egyértelműen kijelölte azoknak a feladatoknak a felismerése, amelyek az ezredforduló magyar tudományára és az Akadémiára rótt a történelem: az ország európai uniós csatlakozása, a tudásgazdaság korában a kutatás-fejlesztés versenyképességet meghatározó funkciója, a tudományos kutatás társadalmi-gazdasági hasznosulása, az Akadémia nemzeti értékőrző és nemzetközi értékközvetítő szerepe, valamint a tudomány és erkölcs kérdéseinek előtérbe kerülése.
1. A tudomány küldetése a XXI. században
Napjainkban teljesen új kihívások jelentkeztek a fejlett világban, amelyekre a tudománynak is választ kell adnia. Az információs forradalom eredménye, hogy egy-egy nemzet helyét és szerepét a globalizálódott világban az dönti el, milyen mértékben hasznosítja az információt és a tudást társadalmi, valamint gazdasági tőkeként. Minden termék és teljesítmény társadalmi-gazdasági érvényesülését a hozzáadott szellemi érték szabja meg. Csak a tudást igénylő, a tudományok iránt fogékony, az innovációra is érzékeny társadalom lesz versenyképes a 21. század Európájában, amelyben a tudomány a fejlődés motorja. Ezért ma a hatalmon levő pártoknak, a hatalom birtokosainak nem elegendő a demokratikus váltógazdaság technikájához igazodva választási periódusokra tervezni – a stratégiai ágazatokban messzebbre nyúló programokra van szükség.
Ezen belátások a politika szintjén is megfogalmazódtak: nem véletlen, hogy az Európai Tanács döntése nyomán 2000 márciusában, Lisszabonban egy tízéves stratégia készült, melynek célkitűzése, hogy az EU a világ legdinamikusabb és legversenyképesebb tudásalapú gazdaságává váljon, egy olyan gazdasággá, melyet a növekedés, a társadalmi összetartás, a legszélesebb értelemben vett környezet tiszteletben tartása és a teljes foglalkoztatottság jellemez. Ennek feltételeként a kutatás-fejlesztési ráfordítások 3 %-os GDP-részarány elérését irányozták elő.
Eközben megváltozott a tudomány szerepe a gazdasági folyamatokban, világszerte szorossá lett a kutatás és a gazdaság kapcsolata. Érvényét vesztette az egyszerű lineáris modell, amely során az alapkutatási eredményeket technologizálták, majd a gyártásba kerülve értékesítették. Ma egy termék előállítása során számtalan esetben szükséges visszanyúlni alapkutatás-szintű eljárásokhoz, mire egy termék piacra kerülhet; nyilvánvaló példa erre a gyógyszergyártás, a biotechnológia. A tudásalapú társadalom, gazdaság elvárásai a kutatókkal szemben nem elvontak: újabb és újabb eredeti gondolatokat, felfedezéseket, ötleteket várnak az alapkutatásokkal foglalkozóktól, hogy termékeibe beépítve jobban eladható, versenyképes árut tudjon a piacra dobni. Ezért hoztak létre a hatalmas multinacionális cégek professzionális kutatóintézeteket, ezért alkalmaznak még a pénzügyi szervezetek is matematikusokat, fizikusokat, akik a kutatásaik során szerzett ötleteik segítségével alakítják át az eddigi pénzügyi folyamatokat.
Ebben a világban a nyugati tudományosság két klasszikus korszakának működési módja már nem érvényes: a magányos, laboratóriumába vagy a könyvtárba bezárkózott tudós, akinek nagyúri kegy vagy az ínségtűrés ad lehetőséget kutatni – és a megkérdőjelezhetetlen tekintélyű egyetemi tanszék, amelynek zárt világában lassanként formálódik a tudás. Nos, erre lehet nosztalgiával visszagondolni, de mindannyian tudjuk, hogy a tudományüzem valósága egészen más. Eredményeket várnak tőlünk a finanszírozók – az adófizetők és gazdasági megrendelők – mi pedig impulzusokat, kérdéseket, információkat, kihívásokat igénylünk. Mindeközben társadalmi szerepünk nem csupán a gazdasági hasznosság miatt értékelődött fel: az értékek viszonylagossá válása, a hagyományok elbizonytalanodása idején a tudomány emberei az igazság szeretetének és erkölcsi erejének felmutatásával igazodási pontot is kínálhatnak.
2. Az Akadémia az országos ügyekben
Szaktudás és hitelesség: ezt kínálta fel az elmúlt hat évben az Akadémia a döntéshozóknak és a közvéleménynek. Nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy közreműködésünk, még ha konfliktusokkal is járt olykor a politikával vagy más érdekcsoportokkal, hasznára vált az országnak.
Legfontosabbnak azt tartom, hogy Magyarország európai léptékű helykeresésében volt mondanivalónk, ezt kellően hatékonyan meg tudtuk fogalmazni, s a döntéshozók nem térhettek ki kritikáink és javaslataink elől.
Hiszen az uniós csatlakozás nem pusztán általánosságban jelent óriási lehetőséget, az európai uniós források célszerű és hatékony felhasználása több évtizedre előre alapvetően meghatározza gazdasági lehetőségeinket, sikerességünket. Ezért kezdettől fogva kulcskérdésnek tekintettem, hogy a Nemzeti Fejlesztési Terv (második szakaszának hivatalos nevén, az Új Magyarország Fejlesztési Terv) előkészítésében az MTA is részt vegyen.
Itt egyetértés született a foglalkoztatás és növekedés politikájának célkitűzéseivel, de hangsúlyoztuk: ennek eredményessége azon múlik, hogy sikerül-e a tudást ezek motorjává tenni. Ahhoz, hogy a kutatási és innovációs teljesítőképesség színvonalát emeljük, a tudásalapú gazdaság megteremtése érdekében szükséges az infrastruktúra jelentős modernizálása, a felsőoktatás minőségelvű fejlesztése. Az innovatív, tudásalapú gazdaság megteremtése nem lehet pusztán a prioritások egyike, hanem a területfejlesztéstől kezdve az energiapolitikán és társadalmi megújuláson át egészen az államigazgatási reformig át kell hassa az NFT egészét. Ez komplex megközelítést, speciális együttműködést kíván a megvalósítás során az irányító hatóságoktól és monitoring szervezetektől, azok vezetőitől. Szükséges továbbá a szakmai és a politikai döntési pontok elhatárolása is. A K+F és innováció esetében azt is világosan kell látni, hogy a mai világban a kutatás globálissá vált, az eredmény a globális folyamatokban való megfelelő részvételtől, az eredményeknek az itthoni gazdasági tevékenységbe való beépítésétől függ, ami többirányú szakértelmet, de időt is igényel.
A tudománypolitikában ugyancsak meghatározó folyamatok indultak el, a 2007–2013 közötti időszakra vonatkozó középtávú tudomány-, technológia- és innovációpolitikai stratégia elfogadásával. A dokumentum kidolgozását mind a K+F és innováció területén dolgozók, mind a gazdasági élet szereplői sürgették. Egyetértettünk azzal, hogy a stratégia öt prioritási területen jelöl ki feladatokat:
• A tudományos kutatás eredményei befogadásának és hasznosításának stratégiája;
• Minőség-, teljesítmény- és hasznosításvezérelt, hatékony nemzeti innovációs rendszer;
• Megbecsült, a tudásalapú gazdaság és társadalom igényeinek megfelelő kreatív, innovatív munkaerő;
• A tudás létrehozását és hasznosítását ösztönző gazdasági és jogi környezet;
• A globális piacon versenyképes hazai vállalkozások, termékek és szolgáltatások.
Az anyag előkészítésében konkrétan is közreműködtünk, javaslataink jelentős részben érvényesültek. Több pontja azonban nyitott opciókat tartalmaz, tehát továbbra is nagy figyelemmel, és ha kell, határozott fellépéssel szükséges a hazai tudós társadalom érdekeit és értékeit képviselnünk. Sajnos, ezt az elmúlt hat évben a legfontosabb kormányzati tudománypolitikai szervezet, a Tudomány- és Technológiapolitikai Kollégium keretében nem sokszor tehettük, mert néhány nekibuzdulástól eltekintve a mindenkori kormány nem működtette kellő folyamatossággal ezt a fontos testületet.
Ez az érdektelenség kezdetben a kutatás-fejlesztés forrásainak csökkenésében is megnyilvánult, amit csak lassan sikerült újra legalább a 2002-es szint közelébe hozni.
Az Akadémia súlyát, elismertségét mutatja, hogy még ilyen körülmények között is sikerült kismértékben növelnünk költségvetési támogatását. 2001-ben 23,629,6 M Ft volt az Országgyűlés által jóváhagyott költségvetési támogatás. Ez 2008-ra 38 362,9 M Ft-ra emelkedett.
Szakigazgatási kormányzati kapcsolataink hatékonyan működtek: közös programok indítását kezdeményeztük a Miniszterelnöki Hivatallal, a kutatás-fejlesztésben érdekelt minisztériumokkal (Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, Oktatási és Kulturális Minisztérium stb.). Ennek megfelelően a különböző főhatóságokkal stratégiai érdekű együttműködéseket folytattunk.
Csak két példa arra, hogy mit jelentett a politikai döntéshozatal számára a tudomány embereinek szaktudása és hitelessége: amikor a média attól volt hangos, hogy százmilliárdos ráfordításokkal mesterségesen emelni kellene a Balaton vízellátását, akkor az MTA által felkért szakmai bizottság egyértelműen kimutatta, hogy ez felesleges, és a következő évek bebizonyították, hogy érdemes volt ránk hallgatni. A másik kiemelkedően pozitív példa a nemrégiben elfogadott nemzeti klímastratégia, amelyet a mai viszonyok közepette igen ritka, ötpárti egyetértés övezett, köszönhetően az akadémiai háttérnek.
Mindezek csak emlékeztetők: annak a célkitűzésnek a megvalósulását illusztrálják, amit a tudomány, az Akadémia nemzeti feladatvállalásának erősítése érdekében megfogalmaztam elnöki programomban, és amit vezetőtársaim, tagtársaim, az Akadémia és az egyetemek kutatói közreműködésével sikerült megvalósítani.
Természetesen nem lehet olyan illúziónk, hogy minden a tudósok véleménye alapján történik – de nem is lenne ez jó, hisz köztünk is vannak viták, lezáratlan szakmai megközelítsek. Az Akadémia dolga annyi, hogy mindet bemutassa a döntéshozóknak, majd figyelemmel kísérje a folyamatokat, és ami a legfontosabb: nem a politikai pozíció vagy oppozíció logikája, hanem szakmai tudása és lelkiismerete alapján vegyen részt ezekben az egyeztetésekben.
Nyugodt szívvel vonhatom meg a mérleget: volt és van annyi szaktudás és erkölcsi erő a hazai tudóstársadalom legjavában, hogy ezt ilyen normák alapján meg tudtuk tenni.
3. A XXI. század magyar Akadémiája
mint a magyar tudósok köztestülete
Természetesen volt teendőnk házon belül is a tudományművelés körülményeinek javítása érdekében. Ezt folyamatosan végeztük, majd egy idő után, hogy a külső szemlélők, időnként heves bírálók számára érthetővé tegyük, „akadémiai reform” megjelöléssel foglaltuk össze változási kezdeményezéseinket.
Azonban amikor a Magyar Tudományos Akadémia szervezetéről, reformokról, működéséről gondolkodtunk, és fogunk is még gondolkodni együtt, akkor mindig érdemes emlékeztetni magunkat, hogy nem egyszerűen időrabló szervezeti politizálást végzünk, hanem annak a módját kerestük, hogy ebben az új tudományos világban hogyan felelhet meg nagy hagyományú nemzeti intézményünk az új feladatoknak.
Mindebben a köztestület szerepe egyáltalán nem azért lényeges, merthogy a demokrácia patentjait célszerű ma alkalmazni. A tudás termelése, a tudományos tudás megszületése ma minden korábbinál jobban közösségi cselekvés: műhelyek, hálózatok, szakmai körök eleven kommunikációs együttműködése és ennek közege az, ami eredményes és valóban újszerű felfedezéseket ígér. Ez teszi lehetővé, hogy a modern tudomány két kulcsfogalma mögötti tartalom érvényesüljön: az interdiszciplinaritás és az autonómia.
Mindehhez az Akadémia köztestületi jellege alkalmas és megőrzendő szervezeti alap, ezért is tekintettem kulcskérdésnek, hogy fejlesszük a köztestületi működés intézményeit és gyakorlatát egyaránt. A tizenháromezer köztestületi tag, a hazai kutatói gárda döntő része a magyar szellemi elit azon tagjai közé tartozik, akik állandó kapcsolatban, együttműködésben dolgoznak a világ legfejlettebb régióinak, intézményeinek műhelyeivel, tehát mindenkinél világosabban érzékelik a mai nemzetközi verseny elvárásait, a világtendenciák mozgásait. Ezért lényeges, hogy véleményük megjelenjen az ország legfontosabb kérdéseivel kapcsolatban, s erre az Akadémia információs mechanizmusai megfelelő csatornákat kínáljanak.
Az Akadémia által fenntartott és működtetett értékelési rendszer, az akadémiai doktori eljárás színvonalát megőriztük, és az általánosan tapasztalható minőségi hanyatlással szemben a kutatók körében ezért egyre vonzóbbá vált a megméretés lehetőségével élés. Így mostanára a hat évvel ezelőttihez képest mintegy 15 %-os növekedést mutat az akadémiai doktorok száma.
A kutatói pályaképben az akadémiai doktori cím előtt továbbra is fontos szerepet kap a Bolyai-ösztöndíj. Ma közel félezer posztdoktor számára adja meg a hazai kutatás lehetőségét az Akadémiának ez a rendszere.
A köztestületi élet egyre növekvő jelentőségű formájává vált a regionális szerveződés. Az MTA regionális tudományos céljait a területi bizottságokon keresztül valósítja meg. A régiók közigazgatásban és fejlesztésben betöltött szerepének növekedésével a regionális bizottságok erősítése az MTA alapvető érdeke.
Az elmúlt hat évben az MTA kiemelt szerepet szánt a területi bizottságoknak a tudomány népszerűsítésében, a régiók gazdasági szereplőivel való kapcsolattartás által a tudományos eredmények hasznosításában, az általuk lefedett régiók tudománypolitikai stratégiájának kidolgozásában, megvalósításában.
A regionális szemlélettel új alapokra helyeztük az Akadémia nemzeti feladatvállalását a határon túli magyar kutatói közösség körében. Hazánk és a legnagyobb magyar közösségek országainak európai uniós csatlakozása még természetesebbé tette ennek a küldetésnek a teljesítését. Ezért a 2006. októberi rendkívüli közgyűlés elé benyújtott előterjesztés alapján határozat született arról, hogy 2007. január elsejétől az Akadémia Ügyrendje bővüljön ki az MTA Kolozsvári Területi Bizottságával.
A hatodik akadémiai területi bizottság, az Erdélyi Múzeum-Egyesület segítségével létesült Kolozsvári Akadémiai Bizottság feladata – hasonlóan a magyarországi területi bizottságokéhoz – egyrészt a területéhez tartozó, tehát romániai magyar tudományos közösség munkájának segítése, elismerése, számukra nyilvános fórumok biztosítása, inter- és multidiszciplináris megbeszélések lehetővé tétele, regionális konferenciák támogatása, a tudományos kutatást érintő hazai és nemzetközi információk szolgáltatása, valamint a tudományos ismeretterjesztés a társadalom minél szélesebb rétegei számára. Hasonló kezdeményezést indítottunk el Pozsonyban is.
4. A leghatékonyabb hazai kutatóhálózat
Az MTA intézeti hálózatát 38, főhivatásként kutatás-fejlesztéssel foglalkozó intézet alkotja. (Hasonló hálózatok működnek Németországban, Franciaországban, Ausztriában, Svédországban és Olaszországban is.) Az akadémiai kutatóhálózat a nemzeti innovációs rendszer fontos eleme. A ráfordításokhoz és a kutatók számához képest az MTA kutatóhálózata nagyobb arányban és jobb teljesítménnyel vesz részt a hazai K+F tevékenységben.
Az alulfinanszírozottság krónikussá vált – de mi sem bizonyítja jobban az akadémiai kutatóhálózat életképességét, mint hogy ilyen állapotok között is képesek a saját bevételek növelésére és a nemzetközi pályázatokban való helytállásra. A külföldről és egyéb forrásból (pl. gazdasági együttműködésből) származó pénzbevétel 2001-ben 0,65 Mrd Ft, 2007-ben 1,27 Mrd Ft volt. Összességében elmondható, hogy intézeteink működésénél fontos szerepet játszott a külföldi és belföldi, de nem költségvetési forrásból származó bevétel. 2007-ben a hazai pályázatokból és gazdasági szerződésekből származó bevétel több mint 7 Mrd Ft. volt.
2001-ben a kutatóhálózat költségvetési támogatása 8,73 Mrd Ft volt. Ez 2007-re 18,77 Mrd Ft-ra emelkedett. Különösen megnőttek az intézetek külföldi pályázatokon elnyert bevételei: 2001-ben még 0,73 Mrd Ft, 2006-ban 2,6, és 2007-ben már 2,3 Mrd Ft volt a bevételük. A magyar kis- és középvállalkozásokkal, valamint a magyar gazdasággal való javuló kapcsolatot tükrözi, hogy 2007-ben 4 Mrs Ft fölött alkaultak a szerződéses bevételek.
Bízom benne, hogy ezek az adatok világossá teszik a döntéshozók számára: érdemes és elengedhetetlen az alapműködéshez szükséges támogatást biztosítani a főhivatású kutatóhálózatnak!
Az MTA-kutatóintézetekben dolgozik a magyarországi kutatók 10 %-a. A kutatói átlaglétszám a konszolidáció lezárása után (2002) évente átlagosan 1,0 %-kal nőtt, 2004-ben 2430 fő volt, 2005-ben 2402 és 2006-ban 2467 fő, amit kb. 400 fővel növelnek a támogatott kutatóhelyeken dolgozók. Jelentős nemzeti értéket képvisel az intézetekben működő kutatási-szellemi potenciál, a hazai gazdasági és nemzetközi tudományos-kulturális kapcsolatrendszer, a kutatás-szervezeti kultúra, a szellemi vagyon és (általános leromlottsága ellenére is) a kutatási infrastruktúra.
Külön hangsúlyozandó az a szerepvállalás, amit elsősorban a doktori képzés, de a felsőbb szintű felsőoktatásba való bekapcsolódás révén is az intézethálózat a magyar egyetemi képzésben játszik! Az intézetek széleskörű együttműködést folytattak a hazai felsőoktatási intézményekkel konzorciumok, kutatási hálózatok, inter- és multidiszciplináris együttműködések keretében gazdasági és társadalmi hasznosítású kutatási faladatok megoldására. Az oktatás terén az együttműködés kiterjedt az egyetemi elméleti és gyakorlati képzésre, a tudományos diákköri tevékenységre, valamint a doktorképzésre.
Kutatóink, kutatócsoportjaink jelentős része megőrizte elismertségét tudományterületének nemzetközi versenyében, mint ezt a publikációik száma, idézettségük és a nemzetközi tudományos bizottságokban, folyóiratok szerkesztőbizottságában betöltött számos tisztségük igazolja. Az intézetek nemzetközi munkáját tükrözi a 6. Keretprogramban való hatékony szereplés, 2002–2006 között (nem végleges adatok szerint) összesen 186 projektben vettek részt, melynek a szerződésben rögzített összes támogatása 30,6 millió euró volt. Az összes tudományos publikáció 41 %-a nemzetközi együttműködés keretében készült, ami néhány százalékos emelkedést mutat a korábbi évekhez képest.
Az intézeti kutatómunka, az innovációs tevékenység jellege megváltozott, mert számos területen a fejlesztőmunka is szinte alapkutatás mélységű ismereteket követel (biotechnológia, gyógyszerkutatás, nanotechnológia). Magyarországon az MTA kutatóhálózata az alapkutatás fenntartása révén biztosítja a magas tudástartalmú technológiai láncokba történő bekapcsolódást. Az akadémiai intézetek kutatói létszáma az utóbbi években előbb csökkent, amit egyértelmű értékválasztással állítottunk meg: számottevően fiatalítással és a kutatási profilok korszerűsítésével stabilizáltuk a kutatói kört.
Minden nehézség ellenére a magyar kutatóintézetek teljesítménye világviszonylatban jó, az európai átlaghoz képest a magyarok kevesebb pénzből több eredményt produkálnak.
Az akadémiai kutatóhálózat kiemelkedően fontos részében, a felsőoktatási támogatott kutatócsoportok körében mélyreható reformot hajtott végre az MTA 2006-ban. A támogatásokat versenypályázat formájában ítéltük oda. Ennek során érvényesült az MTA vezetése által megfogalmazott alapelv, amely a források elaprózása helyett a megfelelő kutatói kapacitású, nemzetközi szintű eredményekkel rendelkező műhelyek támogatását jelölte meg célként. Mindennek nyomán a támogatott kutatócsoportok száma 79 lett a 2007–2011-es időszakban, időközbeni teljesítményértékelési kötelezettséggel.
Ma már a kutatóintézetek tevékenysége szorosan kapcsolódik a gazdasági lehetőségek hasznosításához: ösztönöztük spinoff cégek létrejöttét, amelyekben a kutatói szellemi teljesítmény közvetlenül részévé válik a gazdaságnak. Az olyan, regionális és technológiai összefüggéseikben is példamutató kezdeményezés, mint a székesfehérvári Albanano központ létrehozatala mutatja, hogy az akadémiai kutatóintézeti körben lehetőségek vannak a térségfejlesztés és innováció közös működtetése számára is.
Mert nem lehet mindig a szűkösség logikájában dolgozni: legfontosabb célom az volt, hogy tegyük teljesítményorientáltabbá az Akadémia kutatógárdájának értékelési és javadalmazási feltételeit. Ennek sajnos ma még gátja a közalkalmazotti szabályozás – bízom benne, hogy kezdeményezéseink alapján az Akadémiai Törvény megteremti a feltételeket a minőség- és versenyelvű díjazáshoz.
5. Az akadémiai reform
és az Akadémiai Törvény
Nyugodt szívvel mondhatjuk tehát, hogy az elmúlt hat évben tovább erősödtek az Akadémia értékei – de ennek az volt a feltétele, hogy a tudományra jellemző önkorrekció és változásra való nyitottság hassa át az akadémiai vezetés munkáját. Vallom: ez az egyetlen lehetséges stratégia arra, hogy megőrizhessük értékeinket! De hiba volna, ha a változási folyamatokat úgy élnénk meg, mintha azok valamifajta elviselendő rossz hatásai lennének rajtunk. A teljes akadémiai döntési mechanizmus, az MTA testületi működésének és vezetési elvárásainak frissítése, a Köztestület aktivizálódása, valamint a kutatóhálózat és az egyetemi támogatott kutatások korszerűsítése nem kényszer, hanem lehetőség számunkra.
Lehetőség, hogy a Magyar Tudományos Akadémia közfeladatot ellátó, autonóm nemzeti intézményként folytassa értékőrző, korszerű, kutatóhálózatát professzionálisan menedzselő, nemzetközi kitekintésű működését.
Reformnak neveztük ezt a folyamatot, és tudom, hogy tagtársaim egy része nem szereti ezt a kifejezést. Bevallhatom, én sem, de a célnak megfelelt: megértetni a döntéshozókkal, a közvéleménnyel, hogy koncentráltan és célirányosan folytatjuk a szükséges és előrevivő változásokat. A reformfolyamat kezdeményezésének köszönhetően termékeny és magas színvonalú közös gondolkodás és vita indult el az akadémiai közösségben. A reform részeként egy olyan kommunikációs programot valósítottunk meg, amely az akadémiai reform elfogadtatásához és a kutatás-fejlesztés társadalmi és döntéshozói elismeréséhez nélkülözhetetlen közbizalmat erősítette meg.
Eredményeink magukért beszélnek, hiszen konkrét és egyértelműen a nemzetközi nyitottságot és hatékonyságot erősítő lépéseket tettünk meg eddig is:
• intézetigazgatói pályázatok nemzetközi meghirdetése,
• támogatott kutatócsoportok hálózata,
• bázisfinanszírozástól független támogatás,
• a kutatóhálózatot jobban kiszolgáló titkársági struktúra létrehozása (Kutatás-fejlesztési és Innovációs Főosztály, Kutatóintézeti Főosztály)
• nemzetközi részvételű zsűrik,
• magas színvonalon teljesítő fiatal kutatók további alkalmazása,
• strukturális és történeti eredetű aránytalanságok javítása a társadalmi nemek és fiatalok terén.
Biztos vagyok benne, hogy a továbbiakban is folytatódnak az MTA saját szervezeti működésében végrehajtható hatékonyságelvű átalakítások, melyek megfelelnek az ország versenyképességét szolgáló társadalmi-gazdasági igényeknek, az EU 7. Keretprogram támasztotta elvárásoknak, valamint a nemzetközi tudományos élet minőségi kívánalmainak.
Mindennek méltó és szükséges összefoglalása lesz az Akadémiai Törvény. Ennek tervezetét a kellő egyeztetésekkel előkészítettük, a Közgyűlés és az osztályok véleménye alapján átdolgoztuk. A kormányzati és politikai nyitottság megvolt ahhoz, hogy mielőbb jogszabállyá váljon – ez volna az Akadémia működésének legfontosabb keretfeltétele.
Törvényalkotás tekintetében ugyanakkor egy óriási sikert is magunkénak mondhatunk: az új vagyontörvény (2007: CVI. Tv.) rendelkezéseinek köszönhetően az eddig kezelésünkben lévő ingatlanok, infrastruktúra immár az Akadémia saját tulajdonává vált. Az Akadémiának elmúlt majd 200 éves történetében ilyen mértékű vagyongyarapodása nem volt. Ez stabilizálja az intézethálózatot, erősíti a függetlenségünket – de ne feledjük el, hogy minden eddiginél nagyobb feladatot jelent a professzionális menedzsment számára. Ennek megvalósításához is elengedhetetlen az Akadémia Törvény mielőbbi elfogadása.
6. A tudomány társadalmi jelenléte
2002 szeptemberében indult a Mindentudás Egyeteme, amelyről gyorsan kiderült, hogy a hazai tudományos ismeretterjesztés nem csupán eddigi legmerészebb vállalkozása, hanem valódi médiasiker is. Az indulás éve óta a nagyközönség és a szakma töretlen érdeklődéssel és szimpátiával követi a vállalkozás eseményeit.
A Mindentudás Egyeteme alapítói, a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Telekom a színvonalas tudományos ismeretterjesztés felélesztésével nagyszerű lehetőséget biztosítottak nem csupán a hazai közönségnek, de a nemzetközi kutatásban is jeleskedő magyar kutatóknak és műhelyeknek is. Az alapítók által létrehozott tudományos ismeretterjesztési forma és kommunikációs-internetes fejlesztések, az írott és elektronikus média ilyen mértékű összekapcsolása korábban ismeretlen volt Magyarországon ebben a műfajban.
A program első öt évében egyetemi szemeszter-rendszerben hétről hétre mindig ugyanott, ugyanabban az időpontban és ugyanabban a terjedelemben tartottak előadást a magyar tudomány képviselői a legkülönbözőbb tudásterületek közérdekű, aktuális kérdéseiről, és vitatták meg a hallgatósággal ezeket. A 176 előadást alkalmanként háromszáz-ötszáz fő látogatta, a Mindentudás Egyeteme heti médiamegjelenéseinek száma húsz-huszonöt, az internetes oldalletöltések száma 7,5 millió, programjainak televíziós nézettsége pedig előadásonként félmilliós nézőszámot is elért. Az alapítók és a szervezők fontosnak tartották, hogy az előadások eljuthassanak vidéki egyetemi városokba és a határon túlra is.
A program bővülését jelentette a közvetett kommunikációt, az aktuális kérdések részletes megvitatását lehetővé tevő klubok létrehozása, az egy-egy adott témát bemutató filmek, tudományos spotok forgatása. A Mindentudás Egyeteme a korszerű tudásátadást szem előtt tartva indította el e-learning programját is.
A Mindentudás Egyeteme sorozat közvetítésével egy 2006-os felmérés szerint a társadalom szinte valamennyi rétegében nőtt a tudomány iránti érdeklődés. A program egészséges versenyhelyzetet teremtve ösztönzően hatott az elektronikus média tudományos tematikájának bővítésére is. Egyre több hasonló rendezvénysorozat és műsor indult, indul ezen a néven az országos és regionális médiában egyaránt. (Szeged, Veszprém, Szolnok). 2006 nyarán a Mindentudás Egyeteme nézettsége lényegében teljes körűvé vált.
Tudományt mindenkinek – A Magyar Tudomány Ünnepe • Az eltelt időszak alatt folytatódott A magyar tudomány napja című rendezvénysorozat, amely 2003-tól egy országgyűlési határozat alapján A magyar tudomány ünnepe névre változtatva egy hónapos időtartammal folytatódott.
A rendezvénysorozat népszerűségét bizonyítja az ismeretterjesztő előadások és az azokhoz kapcsolódó viták, kerekasztal-beszélgetések, nyílt napok, könyvbemutatók, kiállítások látogatottsága. A program fontos eleme a regionalitás hangsúlyozása. A budapesti helyszínek mellett az ország egyetemi városai szorosan kapcsolódnak a programokhoz, az ünnep megnyitóját 2005-ben Pécsett, 2006-ban pedig Szegeden tartották. A több mint 400 rendezvényt minden évben egységes tematika köré szervezve hirdetjük meg, így volt már szó a „Tudás – etika –felelősség” kapcsolatáról, a tudásátadás lehetőségeiről, a 2006-os események középpontjában az „Evolúció, fejlődés, revolúció” témaköre állt. 2007 novemberében a rendezvénysorozat eseményei A tudomány iskolája téma köré szerveződtek.
7. Hitelünk a világban
Tudósaink, kutatóintézeteink, egyetemi műhelyeink nemzetközi jelenléte kimagasló – azonban a globális tudományos együttműködés mellett jelen van a globális tudományos verseny is. Ebben helytállni csak egyre erőteljesebb és szervezettebb nemzetközi fellépésekkel lehet.
Az uniós csatlakozás különösen igényli, hogy napi szinten informáltak legyünk az európai folyamatokról. Ezért is kezdeményeztem a HunASCO (Hungarian Academy of Sciences Contact Office to the EU), vagyis az MTA brüsszeli kapcsolati irodája létrejöttét. Az iroda 2006 áprilisa óta segíti az MTA kutatóközösségének és intézményhálózatának részvételét az EU kutatás-fejlesztési programjaiban. Az iroda feladata a MTA közösségi szintű K+F és innovációs érdekképviseleti tevékenysége annak érdekében, hogy megalapozza az MTA aktív, folyamatos és hivatalos jelenlétét Brüsszelben, és elősegítse az MTA minél sikeresebb részvételét az EU kutatásfejlesztési keretprogramjaiban, és eredményes integrálódását az Európai Kutatási Térségbe.
Magyarországot újszerű formában helyezi el a világ tudományos térképén 2003 óta kezdeményezésünk, a World Science Forum. A magyar államfők és kormányok támogatásával, a Magyar Tudományos Akadémia szervezésében létrejött az egyik legnagyobb nemzetközi egyeztetési fórum, ami újabb tekintélyt ad a hazai tudománynak is.
Az eddigi események olyan fővédnökökkel büszkélkedhettek, mint Kofi Annan, az ENSZ főtitkára, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, Macuura Kóicsiró (Koichiro Matsuura), az UNESCO főigazgatója, Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság volt, és Sólyom László, a Magyar Köztársaság jelenlegi elnöke, valamint Goverdhan Mehta, az ICSU elnöke. A budapesti tanácskozások világszerte élénk figyelmet keltettek, nem csupán tudományos körökben, hiszen a beszélgetéseken részt vettek politikai döntéshozók, a gazdaság és a kultúra meghatározó személyiségei és a közélet jeles képviselői. A rendezvényeknek sikerült felkelteniük az írott és elektronikus sajtó kiemelt figyelmét. A WSF témái olyan problémákat állítanak középpontba, melyek aktualitásuk révén széles érdeklődésre számíthatnak, és hangsúlyozzák a tudomány kulcsszerepét a 21. századi kultúrákban. Afelől tehát már nincs vita, hogy a tudománynak szüksége van hasonlóan nagyszabású rendezvényekre. A fórum révén ugyanis a társadalom széles rétegeiben, valamint a döntéshozókban egyaránt tudatosul, hogy a tudomány támogatása és elismerése az emberiség jövőjének záloga. A következő, 2009-ben megrendezésre kerülő Világfórum fő gondolata Tudomány és fenntartható fejlődés lesz.
8. Összefoglalva, de nem befejezésként
Ez az összegzés tehát semmiképpen nem lezárás: a kezdeményezések, sikerek és hátramaradt feladatok egyaránt adnak teendőket mindannyiunknak, az új vezetésnek, az Akadémia tagjainak, a kutatóhálózatnak és a köztestületnek a következő időszakra is.
A legfontosabbnak azt tartom, hogy az Akadémia jól tudjon sáfárkodni azzal a kiemelt társadalmi bizalommal, amit tudósaink teljesítménye és működésünk hitelessége révén megszerzett. Ez a közbizalom egyben kötelezettség is: láthatjuk, alig maradt támpont, kapaszkodó napjainkra a társadalomban. Erkölcsi, és nem félek kimondani, nemzeti kötelezettségünk, hogy munkával, etikával és nyilvánossággal megőrizzük a magyarság számára a tudomány, a tudósok, a nemzeti Akadémia hitelét!
Ehhez a szakmai háttér adott: ma egy teljesítőképes, elismert, a világra nyitott akadémiai kutatóhálózat menedzselését adjuk át. Van teendő bőven: a tudományos eredmények gazdasági-társadalmi hasznosítása még nem elég gyors és célirányos, valamint a teljesítményösztönzés sem elegendően határozott. Ebben feltétlenül cselekednie kell az Akadémiának.
Mindeközben azonban káros volna, ha az öncélú reformlendület vagy kapkodás igaz értékeket veszélyeztetne. Biztosan lehet és kell is alakítani a teljesítmények díjazásán – de az ínséges időkben, amikor a mindenkori költségvetés hajlamos a rövid távú spórolást vezérelvnek tekinteni, kiemelt feladat a kutatás-fejlesztésben hasznosuló ráfordítások védelme. Ezek között külön is említem a tudóstámogatások megőrzését, hiszen ez a forma háromezer kiváló magyar kutató számára ad lehetőséget munkája hazai folytatására. Természetesen nem lehetünk érzéketlenek a gazdasági-társadalmi környezet iránt e tekintetben sem: ezért az MTA saját kezdeményezéssel, közgyűlési határozattal, önkéntesen korlátozta az Akadémia mindenkori tagjainak létszámát – 365 főre. Ezzel sikerült megőrizni a 2002 és 2005 között jelentősen növekedett akadémikusi tiszteletdíj összegét, azonban az akadémiai doktorok körének egyébként örvendetes, azonban felső határ nélküli bővülése miatt (ami a közeljövőben mindenképpen szervezeti lépést igényel majd) számukra egyénenként 2007-re a korábbi jelentős emelkedést nem tudtuk tartani.
Ugyancsak a kutatási feltételrendszer jövőjét érinti az a fejlemény, hogy az Akadémia a vagyontörvény révén történelmi lehetőséghez jutott: professzionális vagyongazdálkodással erős, ésszerű és költségkímélő intézeti működési formák nyerhetnek teret.
Nem véletlen, hogy az elmúlt két évben és ebben az összegzésben is a legtöbb kezdeményezés előbb-utóbb eljut az Akadémiai Törvény újrafogalmazásának igényéig. Arra biztatom a köztestület tagjait, hogy ne veszélynek, hanem lehetőségnek tekintsék a törvény módosítását. A mostani változatban, immár december óta, szerepelnek mindazok a garanciák, amelyek szükségesek az Akadémia autonómiájának megőrzéséhez és a hatékony belső működés kialakításához. A parlamenti vita idején lesz alkalom kivédeni az esetleges ártó szándékú belekontárkodásokat, ha pedig hatályba lép a törvény, az alapszabály kialakítása során a részleteket közös bölcsességgel véglegesíthetjük. Mindehhez azonban kell maga a törvény, ezért akadémiai véleményezésének összefoglalását sürgetőnek tartom!
Az Akadémiai Törvény, de a többi, minket érintő döntés során is ma jó helyzetben van az Akadémia a politikai erőkkel szemben, éspedig, bár talán ez elsőre paradoxonnak hangzik, éppen következetes politikai függetlensége miatt. Nem akkor lesz a tudós testületnek jó tárgyalási pozíciója, ha valamelyik politikai irányhoz kötődik, ellenkezőleg: azzal vagyunk értékesek, ha valamennyi politikai oldal tudja, tőlünk független, szakmai véleményre és becsületes, az igazság értékein nyugvó partnerségre számíthat. Ez az Akadémia politikamentes autonómiájának értelme, értéke. Ezt bizonyítja a magyar tudományról szóló országgyűlési beszámoló 100 %-os igen szavazettel történt elfogadása.
Autonómia, hagyomány, hatékonyság, nyitottság – összeérő, egymást feltételező és egymást erősítő vezéreszméi voltak hatéves működésemnek. Bízom benne, hogy erőm szerinti megvalósításuk hozzá tudott tenni az Akadémia fejlődéséhez, és elegendő alapot, tapasztalatot és muníciót adnak a következő évekhez is!
1. ábra • A K+F ráfordítás a GDP %-ában (forrás: KSH, 2007)
2.
ábra • Mennyire bízik az egyes intézményekben?
(1–4) (forrás. Medián, 2006)
3.
ábra • Az MTA-doktorok száma (Forrás:
MTA Doktori Tanács Titkársága)
4.
ábra • A kutatói átlaglétszám
alakulása (forrás: Kutatóintézeti
Főosztály)
5.
ábra • Oktatásban részt vevők
száma (forrás: Kutatóintézeti Főosztály)
6.
ábra • Összesített impaktfaktor
7.
ábra • Az összes hivatkozás száma
(önidézet nélkül) (forrás:
Kutatóintézeti Főosztály)
8.
ábra • Az NTA kutatóintézetek kutatói
korfája (forrás: Kutatóintézeti
Főosztály)
9.
ábra • A összes SCI publikáció
száma (forrás: Kutatóintézeti Főosztály)
10.
ábra • A Mindentudás Egyeteme teljes
nézettsége (forrás: AGB, 2006)
11.
ábra • Nemzetközi rendezvényen tartott
előadások száma
(forrás: Kutatóintézeti Főosztály)
12.
ábra • A tiszteletdíj alakulása
(forrás: MTA Pénzügyi Főosztály)