Magyar Tudomány, 2008/03 334. o.

Tanulmány



Egy magyar bányatanácsos

vándorévei

báró Podmaniczky Károly jénai és freibergi

tanulmányútjának kora romantikus konnotációi


Gurka Dezső


PhD, tudományos munkatárs

Tessedik Sámuel Főiskola Pedagógiai Főiskolai Kar

gurka drotposta . hu




Podmaniczky Károly

jénai kapcsolatainak problémaháttere


A késő 18. század magyarországi művelődéstörténetének egyik meghatározó sajátossága, hogy számos kiterjedt külföldi kapcsolatrendszerrel bíró kulturális terület ebben az időszakban építette ki a maga intézményrendszerét. A következő fél évszázadban ezek a területek többnyire önálló nemzeti tudományként definiálták magukat,1 s ebből adódóan az előzmények egy új, egységesítő narráció részeivé váltak. A történeti interpretációk hosszú ideig e folyamat teleologikus szemléletű leírásával foglalkoztak, s ebből adódóan a hazai romantika korai kapcsolatrendszerei és jelenségei többnyire csak e retrospektív megközelítés keretében kaphattak helyet.

Az utóbbi évtizedek szaktudományai egyre nagyobb figyelmet szenteltek olyan területeknek és összefüggéseknek, amelyek a magyar romantika előtörténetének feltárásában korábban csupán a fő vonulatok izolált perifériáit képezték. E változás igazi jelentősége nem egyszerűen a kutatási területek részleges kibővülésében van, hanem sokkal inkább abban, hogy a korábban periférikusnak számító területek a fő áramlatok genezisére irányuló vizsgálatoknak, illetve értékeléseknek egyre inkább koherens és szignifikáns elemeivé váltak. A 19. század első évtizedeinek egyes történeti interpretációiban mind nagyobb teret kapott a rendi liberális szemléletű nemesség társadalmi szerepének vizsgálata, a nyelvelmélet és a poétika vonatkozásában pedig Csetri Lajos (1990) mutatott fel egy személyes kötődések láncolatán át megnyilatkozó sokszereplős és differenciált hatásmechanizmust a Kazinczy-kör korábban sommásan egyértelmű és leegyszerűsített irodalomtörténeti ábrázolása mögött. A korszak irodalomtörténetére nézve más főalakok esetében is igaz, hogy szerepük árnyalt megközelítése csupán a korábbi mellékalakok tevékenységének feltárásával lehetséges.

A magyarországi filozófia történetének kutatásában (főleg Mészáros András, Perecz László, Mester Béla és Laczkó Sándor munkái révén) szintén egyre nagyobb teret kap az a – több esetben tudományszociológiai irányultságú – megközelítés, amely a filozófia nemzeti tudománnyá válásának ideologikus-teleologikus mozzanata mögött, illetve helyett az intézményi és nyelvi keretek kialakulásának egyedi folyamataiban láttatja e terület specifikumait. E folyamat egyik mozzanatához, a magyarországi Schelling-recepció történetéhez kapcsolódik báró Podmaniczky Károly tevékenysége.

Podmaniczky alakja – jénai és freibergi tanulmányútja, illetve annak későbbi kihatásai révén – számos szállal kötődik a 18–19. század fordulójának filozófia- és tudománytörténetéhez. Bár magyarországi közvetítő szerepe – jórészt éppen a korabeli kulturális közeg specifikumaiból adóan – viszonylag szűk körű volt, munkásságának multidiszciplináris jellege s kapcsolatrendszerének a német kora romantika fő alakjaira kiterjedő hálózata adalékokkal és tanulságokkal szolgálhat a magyar romantika kezdeteire nézve is.


Egy renitens báró tanulóévei


Podmaniczky Károly a 18. század egyik sajátos főnemesi típusát reprezentálja. Mind családi hagyományok, mind személyes kapcsolatok révén szorosan kötődött a rendiség montesquieu-i eszményeit követő nemesi réteghez, amelynek tagjai nemritkán a német kulturális és nyelvi elkötelezettségű evangélikus nemesi értelmiség soraiba tartoztak. Társadalmi és kulturális attitűdjét tekintve éppúgy jellemezték őt az előző évtizedek főúri utazóinak karakterjegyei, mint a negyed évszázaddal későbbi modernizáló arisztokraták vonásai, mindezek azonban az ő esetében új elemmel gazdagodtak: a korabeli német tudományos élet iránti folyamatos érdeklődéssel, sőt az abban való (jóllehet változó intenzitású) jelenléttel.

A podmanini és aszódi Podmaniczkyak, a Prónay és ócsai Balogh családokhoz hasonlóan, a protestáns középnemesség azon reprezentánsai közé tartoztak, akiket Kaunitz kancellár igyekezett megnyerni politikája támogatójául, s akiknek karrierje meredeken ívelt föl a 18. század végén. (Heverdle, 1998, 17–18.) A frissen bárói rangra emelt családból ketten is a göttingeni egyetemen tanultak: József, a Bács megyei főispán és Sándor, Károly öccse. Előbbi Göttingen szellemével egybehangzó módon igen jó angol kapcsolatokkal is rendelkezett: Sir Joseph Banksnek, a Royal Society későbbi főtitkárának ismerőse volt, s utóbb őt magát is tagjául fogadta az angol tudóstársaság.2

A német kulturális orientáció családon belüli folytonosságát jól jelzi, hogy hárman is kapcsolatba kerültek valamilyen módon Goethével: Podmaniczky Sándor, az apa, Ferenc császár frankfurti koronázásakor ismerkedett meg Goethe nagyapjával; Sándor, az idősebbik fiú, Weimarban meglátogatta a költőfejedelmet; az ő fivérét, Károlyt pedig Friedrich Wilhelm Joseph Schelling mutatta be Goethének. (Derka, 1940, 50.) Az ifjabbik Podmaniczky Sándor hagyatékában maradt fenn a kor oly divatos emlékkönyveinek talán legpazarabb példánya, amelyben Goethe, Schiller, és Herder bejegyzései egyaránt megtalálhatók voltak. (Thienemann, 1933, 39–42.)

A lovagi ősök nyughatatlan természete Podmaniczky Károlynál mindenek előtt a politikai és kulturális cselekvés lendületében jelentkezett. A modernizálás szándéka hamarosan veszélyes területre sodorta: a Martinovics-mozgalom közelébe. A magyar jakobinusok összeesküvése kapcsán több magyar főúr ellen is feljelentés érkezett a hatóságokhoz, s az Orczyak, Sztárayak és Kegleviczek mellett gyanúba keverték a Podmaniczkyakat is, ám e vádaskodásokat végül nem sikerült rájuk bizonyítani.

Arisztokrata sorstársaihoz hasonlóan tehát Podmaniczky Károlyt sem fogták perbe, ám Bécsbe internálták. A bécsi kényszertartózkodás adta lehetőségeket kihasználva orvosi tanulmányokat folytatott, de későbbi hivatali pályafutását az ásványtan iránti érdeklődése határozta meg. Bányászati tanulmányait Chemnitzben, majd 1792-től Selmecbányán végzete, s a 90-es évek második felétől a selmeci bányakamara bányatanácsosa lett. A Habsburg Monarchiában való hivatalvállalás azonban továbbra is együtt járt az evangélikus intézményrendszerhez való kötődéssel és a közvetlen német kulturális orientációval. Podmaniczky sokirányú tájékozódásának legérdekesebb szakasza Jénához és Schelling természetfilozófiájához kapcsolódott.


Podmaniczky Jénában


Jéna, az 1797-ben megalakult Mineralogische Societät, illetve Johann Georg Lenz egyetemi előadásai révén az ásványtan egyik fontos európai központjává vált. A Schellinget is soraiba fogadó tudományos társaság első elnökévé gróf Teleki Domokost választották, az ötszázkilencvenöt tiszteleti tag közül pedig 1801-ben hetvenhárom volt magyarországi. A társaság igazgatói tisztét Lenz, Abraham Gottlob Werner tanítványa és követője látta el. (Benedek, 1942, 21–64.) A társulati üléseken több magyar résztvevő tartott előadást, amelyek közül Bodó Sámuelé és Rumy Károly Györgyé a romantikus természetfilozófia hatását tükrözte. A társaság néhány magyar tagja – leginkább talán Rumy Károly György és Tomcsányi Ádám – a schellingi természetfilozófia érlelődésének is tanúivá és közvetítőivé válhattak. (Gurka, 2004, 200–204.)

Schelling természetfilozófiájának számos magyar követője volt tehát a 18–19. század fordulóján, de közülük csak Podmaniczky Károly került tartósabban személyes kapcsolatba a filozófussal. 1802 novemberétől 1803 márciusáig tartó jénai időzése során gyakori és szívesen látott szereplőjévé vált Schelling jénai környezetének, de August Wilhelm Schlegeléknél is mindennapos vendég volt. A magyar főúr neve Carolina Michaelisnek, Schelling feleségének a levelezésében többször is felbukkan. (Derka, 1940, 48–49.) A levelek tanúsága szerint Podmaniczky természetfilozófiai és esztétikai magánórákat vett Schellingtől.3

Carolina Michaelis egyik beszámolója érzékletes képet fest a jénai kör társasági életéről: „Az itteni társaságban olyan tarka összevisszaságok vannak, hogy nap mint nap új szövetségek és szakítások adódnak, minden a feje tetején áll – az, hogy Niethammer, Asverus, Vermehren és Hufeland egy szellemdús köröcskét hoztak létre, ugyanehhez a jelenséghez tartozik. Möller teljesen meghibbant, holott eddig csak félig volt bolond. Hegel a gálánsat játssza és az egyetemes házibarátot. Mindez olyan szórakoztató számomra, akár egy komédia, különösen, mert ezt Podmaniczky oly jól tudja előadni, s erről rendszerint ő általa értesülök. Ő …” (Damm, 1984, 303.) A filológia furcsa fintora, hogy a szöveg éppen itt megszakad, mivel a levél következő oldala elkallódott.

Podmaniczky Károly Schelling társaságában megfordult Goethénél, akinél megint csak találkozhatott Hegellel. Goethe Schillerhez írott levelében és egy naplóbejegyzésében is megemlékezett a magyar báró látogatásáról. Utóbbiban így ír Podmaniczkyról: „sokoldalúan tájékozott, a mi törekvésünknek és tevékenységünknek is részese tudott lenni és képes volt azokba tevékeny módon bekapcsolódni”. (Idézi: Derka, 1940, 50.) A magyar arisztokrata Schillerrel is kapcsolatban állt, és vitát folytatott Friedrich Heinrich Jacobival, valamint Karl Ludwig von Knebellel, Goethe barátjával. (Damm, 1984, 302.; Sas, 1911, 840–41.)

Podmaniczky tanulmányútja során ásványtani ismereteit is bővítette. Mineralógiai tájékozódásának azonban csak kezdeti helyszíne volt Jéna, innét Freibergbe, a német bányászati és geológiai oktatás fellegvárába távozott, annak a bányaakadémiának a felkeresése végett, amely a jénai Lenz professzor oktató- és szervezőmunkájának is hátterét képezte.


Novalis egykori menyasszonya

mint az aszódi kastély úrnője


1803-ban Schelling, miután feleségül vette az August Wilhelm Schlegeltől elvált Carolina Michaelist, elhagyta Jénát. A felbomlóban lévő jénai körből Podmaniczkyt a kőzetek üledékes eredetét valló neptunista irányzat fő alakjának, Abraham Gottlob Werner profesz-szornak a tevékenysége Freibergbe vonzotta. A magyar báró hamarosan társasági kapcsolatba került a freibergi professzorokkal, s e körben ismerkedett meg leendő feleségével, Julie Charpentier-vel is.

Julie Charpentier, a freibergi bányaakadémia egyik professzorának leánya, 1801-ben veszítette el vőlegényét, a jénai romantika legjelentősebb költőjét, Friedrich von Hardenberget. Hardenberg, azaz Novalis 1797 decemberétől 1799 májusáig maga is a freibergi főiskolán mélyítette el geológiai ismereteit. Első menyasszonyának, Sophie Kühnnek 1797 márciusában bekövetkezett halála után itt talált vigasztalást Julie Charpentier szerelmében.

Julie-t egyik barátja révén ismerte meg, s alakja hamarosan műveiben is megjelent. 1800-ban írta Dórához című költeményét, amelyben Dora Stock festőnőnek köszönte meg a Julia Charpentier-ről készített portrét. Utolsó szerelem című versében így ír második menyasszonyáról:

Íme az út végén, mielőtt becsukódik utánam / halkan a völgy kapuja, visszatekint a szemem. / Hálásan fogadom hű társnőm, úti kisérőm, / vonzalmát, s örömest tárom elé szivemet”.4

Novalis műveiben gyakorta felbukkan az ásványok és kőzetek szimbolikája. Klingsohr, a Heinrich von Ofterdingen Magyarországon született öreg költője például így beszél vendégeihez: „Ti, bányászok, már-már fordított asztrológusok vagytok. (…) Ők a csillagok hatalmát és befolyását kutatják, ti pedig a sziklák és hegyek erőit s a föld- és kőrétegek sokféle hatását.” (Novalis, 1985, 71.) Julie alakja ennek a szimbolikának a jegyében is több helyütt felsejlik.5

Podmaniczky, aki nem sokkal Novalis halála után érkezett Freibergbe, Werner professzor révén ismerkedett meg a Charpentier családdal. A melankolikus, Novalis emlékét ápoló Julie Charpentier számára rokonszenvessé vált a magyar főúr, de szimpátiájába fogadta őt a családfő is, aki egy korábbi tanulmányútján már járt Magyarországon. Podmaniczky hamarosan megkérte Julie Charpentier kezét. Az esküvőt 1804 júliusában tartották, s Podmaniczky feleségével 1805. március 30-án kelt útra új hivatali helyére, Nagyszebenbe. Charpentier Novalis több kéziratát, közöttük állítólag a Himnuszok az éjszakához egy autográfját is magával hozta Magyarországra. (Derka, 1940, 48–58.)

Podmaniczky feleségével gyakorta vendégeskedett az Aszód környéki kastélyokban, így Gödöllőn is. Charpentier kapcsolata nem szakadt meg szülőföldjével sem, ahová több ízben hazalátogatott. Kazinczy egyik levelében például arról ír, hogy Julie Charpentier-t Drezdában feltartóztatta a megszálló francia katonaság. (Derka, 1940, 66.)

Julie Charpentier 1811-ben, gyermeke születésekor halt meg.


Németes műveltség,

magyarországi társadalmi szerepek


Podmaniczky Károly a Julia Charpentier halálát követő évben újra megnősült. A második feleség, Nostitz Jänckendorf Eliza apja szász királyi miniszter volt, aki Arthur von Nordstern néven költőként is ismertté vált. (Heverdle, 1998, 17–25.) Podmaniczky első lányát, báró Jósika Miklós regényíró majdani feleségét, Júliának kereszteltette, s csak a második leány, Eliza kapta az édesanyja nevét. Idősebb fia, Frigyes, akit későbbi városfejlesztő tevékenységéért kortársai „Budapest vőlegényének” neveztek, emlékirataiban számos alkalommal megemlékezett édesapjáról, s Krúdy Gyula számos írásában is szerepel az általa különcként ábrázolt báró.6

Podmaniczky néhány évvel Julie Charpentier halála után végleg visszavonult a hivatali munkától. Az aszódi kastély nyugati szárnyát átalakíttatta, s Varsányban német építész tervei alapján majort és mintagazdaságot létesített. Aszódon, a kastély kertjében volt egy fahíd, ami a domboldalon emelkedő, a család előző nemzedéke által építtetett evangélikus templomhoz vezetett. A híd egyik oldalán az „Alles ist Übergang” felirat volt olvasható, a másikon ennek magyar fordítása: „Minden csak átmenet”.

A kétnyelvű felirat akár Podmaniczky Károly jelmondatának is tekinthető. A német nyelvhez és kultúrához, illetve a magyar viszonyokhoz való kettős s gyakorta ambivalens kötődés egész tevékenységét áthatotta. Ő maga mindig németül írt, s különösen elhíresült az a megjegyzése, mely szerint a felsőtáblán magyarul megszólalni bohózat. Széchenyi István interpretálásában ez a megnyilvánulás a magyar arisztokrácia értéktelenségéről állított ki elszomorító bizonyítványt.

Jóllehet Széchenyi kritikájára a korabeli mágnások tetemes hányada rászolgált, aligha láthatjuk Podmaniczky Károlyban e típus megtestesülését. Podmaniczky a magyarországi közállapotokat erős kritikával, bár nem elutasítóan szemlélte, az arisztokrácia köreiben pedig éppen hogy nem volt népszerű. Gyakorta emlegette mandarinokként konzervatívabb sorstársait, őt magát viszont egy akkortájt szokatlanul széleskörű társadalmi és vallási tolerancia jellemezte. Módosabb polgárok, kézművesek csakúgy a társaságához tartoztak, mint a máriabesnyői kolostor gvárdiánja, az aszódi kastély teraszán pedig többször tarthattak lakodalmat a helyi zsidó közösség tagjai.

Podmaniczky barátságban állt Schedius Lajossal is, aki a pesti evangélikus értelmiség egyik központi alakjaként a német társas élet szokásrendjét próbálta meghonosítani Pest-Budán. (Podmaniczky, 1887, I. 18.; László, 2004, 168–69.) A báró késői tevékenységének egyik legfontosabb fejezete szintén az evangélikus egyházhoz kapcsolódik, 1826-ban beiktatták ugyanis a dunántúli egyházkerület felügyelői székébe.

A beiktatási ünnepségen elmondott beszédében Podmaniczky három pontban öszszegezte hitvallását: „Aufklärung, Christentum und Vaterland”. A felvilágosodás korszakát is jelölő kifejezés használata meglepő lehetett ebben a szituációban, a szöveg további része azonban összekapcsolta a három fogalmat: „Köszönjük Istennek, hogy kormányzása alatt élhetünk, amely az igazi felvilágosodásnak helyreállítja jogait, hogy azokat változatos módokon a mi édes hazánkban is érvényesülni engedje.” (Podmaniczky, 1826, 2–4.) A hármas célkitűzés szolgálatának lehetőségét a magyar nyelv általánossá tételében, de ezzel együtt az evangélikus kultúra német gyökereinek tiszteletben tartásában látta.

Podmaniczky Károly magánéletében is megvalósította ezt a kettős követelményt: nem szakadt el teljesen a német kultúra közegétől, de ugyanakkor részt vett a magyar közéletben is. Idősebb korában is több ízben ellátogatott Drezdába. Egyik alkalommal felkereste Carl Maria Webert, akivel jó barátságban és levelezésben állott. 1820-ban a zeneszerző Preciosa című, a spanyolországi cigányokról szóló operájához több olyan nótát küldött, amelyet Bihari János aszódi hegedűjátéka alapján kottáztatott le. (Podmaniczky, 1887, I. 60.) Podmaniczky a nagy romantikus zeneszerzőt valószínűleg második feleségének apja révén ismerhette meg.7 Az idős bárónak a magyarországi kulturális életben való részvételét Széchenyi naplója igazolja, melynek tanúsága szerint 1828-ban feladatot vállalt a Kaszinó alapszabályának kidolgozásában. (Széchenyi, 1978, 533–34.)

Élete utolsó évében fiai, Frigyes és Ármin nevelőjéül Hunfalvy Pált hívta Aszódra, a majdani híres nyelvész késmárki tanárainak ajánlására. Valószínűleg nem tekinthető véletlennek, hogy éppen egy szepességi szász diákra esett a választása.

A családja körében is egyre inkább különcként számon tartott Podmaniczky Károly 1833 szeptemberében halt meg. Végrendeletének megfelelően az aszódi evangélikus templom alatt lévő Podmaniczky-sírboltba, Julie Charpentier mellé temették.


Podmaniczky Károly, a mineralógus


Podmaniczky számára jénai tartózkodása, a néhány évvel korábban létrejött mineralógiai társulatnak köszönhetően, ásványtani ismereteinek elmélyítéséhez is kedvező feltételeket kínált. Podmaniczky neve nem lelhető fel a Mineralogische Societät tagjainak névsorában, ami érdeklődésének és Schelling e körben való aktív részvételének ismeretében meglepő. Arról ugyanakkor van adat, hogy Bodó Sámuel egy 1800 októberében írott levélében Lenz figyelmébe ajánlotta Podmaniczky felvételét, jelezve, hogy a báró ritka chemnitzi ásványokat készül küldeni a professzornak. (Benedek, 1942, 15–16.)

Podmaniczky ásványtani tájékozódásában a Freibergben eltöltött hónapoknak valószínűleg még kiemelkedőbb szerepük volt. Wernernek, a kor leghíresebb német geológusának hívására érkezett ide, akinek tudományos tevékenységét a pontos megfigyelések és leírások jellemezték – az általa a geológia helyett használt geognosia megnevezés is a morfológiai szemlélet e meghatározó voltát tükrözi –, s a freibergi egyetem egyik legfontosabb nevezetessége éppen a professzor ásványgyűjteménye volt. Ezzel az empirikus megközelítéssel Werner jelentős hatást gyakorolt híres tanítványaira (így például Alexander von Humboldtra és Henrik Steffensre), de hasonlóképpen tartós befolyással lehetett a mineralógiától később eltávolodó hallgatóira (például Novalisra, Theodor Körnerre, Franz von Baaderre és a természetfilozófus Gotthilf Heinrich Shubertre) vagy akár kevésbé ismert követőire is.8

Podmaniczky Werner révén új szellemi közegre lelt a freibergi mineralógusok körében. Wernerrel való tartós és közeli barátságát bizonyítják annak a másfél évtizeddel későbbi levélnek a sorai, amit 1818-ban a nagy geológus halálakor írt egyik német barátjának: „a sok fájdalmas veszteséget, amit sajnos már elszenvedtem, türelemmel tudtam viselni, – csak az én Julim és Wernerem elvesztését nem”. (Thienemann, 1933, 44.) Ugyanitt arról a később örökre meghiúsult tervéről is beszámolt, hogy a következő telet Freibergben, Wernernél szándékozott volna eltölteni, hogy vele konzultálhasson, ill. kéziratait használhassa.

A Charpentier család sem csupán rokoni, hanem egyszersmind szakmai kötődést is jelentett Podmaniczky számára. Julie édesapja, Johann Friedrich Wilhelm Toussaint von Charpentier (1738–1805) a bányászati akadémia első matematika- és fizikaprofesszora volt, aki ebbéli kinevezését követően bányászati tanulmányokat kezdett Wernernél. Julie fivére, Johann von Charpentier (1786–1855) szintén Freibergben tanult, majd 1813-tól Svájcban dolgozott, és korának ismert gleccserkutatója lett. (Laudan, 1987, 102.)

Podmaniczky, aki korábban a selmecbányai kamara bányatanácsosa volt, jénai, illetve freibergi tanulmányútját követően Nagyszebenbe mint bányászati ügyekben illetékes királyi tanácsos nyert kinevezést. Erről a címéről 1812-ben mondott le, önként, abból a megfontolásból kiindulva, hogy evangélikus vallása következtében eleve esélytelen lett volna a bányagrófi kinevezésre.

Podmaniczky mineralógiai érdeklődése és gyűjtőszenvedélye hazatérése után is töretlen maradt, s korának egyik jelentős, s az örökösei által is egyben tartott főúri magángyűjteményét hozta létre. A Nemzeti Múzeum Ásvány- és Kőzettára az 1838-as pesti árvíz nyomán elszenvedett veszteségeinek enyhítésére több ásványkollekciót vásárolt, így 1842-ben a báró Podmaniczky Károly-féle hagyatékot is. Ritka kivételként a sok-sok elpusztult kéziratos katalógus közül szintén fennmaradt az eladásra meghirdetett gyűjtemény kéziratos leírása. (Papp, 2002, 139.) Úgyszintén fellelhető a kollekció 3524 tételből álló német nyelvű nyomtatott katalógusa, amely értékük alapján három kategóriába sorolja az ásványokat, s feltünteti lelőhelyüket is.9


Podmaniczky mediátori szerepének tanulságai


Podmaniczky Károly sokoldalú tevékenysége abba a jelenségkörbe sorolható, amit Csetri Lajos a romantika előtörténetének irodalomtörténeti vonatkozásai kapcsán mintakövető modernizálásként határozott meg. (Csetri, 1990, 19.) A magyar főúr e törekvéseinek határait és lehetőségeit azok a társadalmi és intézményi keretek jelölték ki, amelyek között a német koraromantika hazai recepciója lezajlott.

Noha a korabeli magyar kultúra erőteljesen irodalomcentrikus volt, filozófiai és tudományos témák is bekerültek a levelekben és a tudományos folyóiratok hasábjain zajló diskurzusokba. A koraromantika sokrétű hatását erősítette a jórészt német, illetve osztrák származású professzorok kétnyelvű kulturális közege.10 A 18. század végén a pesti egyetem tanáraiból valóságos szellemi központ szerveződött, amelynek – a Podmaniczkyvel baráti kapcsolatban lévő Schedius Lajos mellett – Kreil Antal, Winterl Jakab, a historikus Schwartner György voltak a legfontosabb tagjai, valamint Schuszter János, Winterl tanársegéde. E közeg tartósabb fennmaradását és megújulását segítette elő a hazai evangélikusságnak a határokon is túlterjedő kapcsolati hálója. A göttingeni, később a jénai egyetemhez kapcsolódó peregrináció, illetve az onnét hazatérők kulturális kapcsolatrendszere nemcsak az intézményesülést könnyítette meg, hanem a német kultúra recepciójának konkrét tartalmát is meghatározta.11

Podmaniczky mint főúri műkedvelő ezen diskurzusközösségeknek (vagyis a pesti egyetem tanárai csoportjának, az evangélikus értelmiségnek, illetve Kazinczy-körnek) a perifériáján helyezkedett el, s így paradox módon koherensebbek voltak a jénai-freibergi tanulmányút nyomán létrejött német kötődései, mint a magyarországi kulturális közegben való részvétele. A német koraromantika kapcsolati hálójában való jelenlétét felértékeli az a tény, hogy a magyarországi mintakövető modernizáció törekvései ritkán jártak együtt a mintaadó közegben való közvetlen részvétellel. Podmaniczky és a magyar schellingiánusok tevékenysége ugyanakkor arra a momentumra is rávilágít, hogy közvetlenül a nemzeti filozófia létrehozását célzó törekvések előtt – azaz Hetényi János és Szontagh Gusztáv egyezményes filozófiáját megelőzően – a recepció áthasonításának célkitűzése mellett a német filozófiai közegben való intenzív jelenlét szempontja is meghatározó módon jelen volt a hazai kulturális életben.

Podmaniczky alakja a magyarországi geológia intézménytörténetének feldolgozása kapcsán már méltó helyére került, ő azonban a magyar művelődéstörténet szokatlanul széles spektrumában fejtett ki hasonlóan fontos, a korabeli magyarországi kulturális viszonyokra nézve sem tanulság nélkül való szerepet. Portréjának legjellegzetesebb vonása éppen ez a magyarországi romantikában csak ritkán tapasztalható sokaspektusú egyediség, amelynek eredete az ő esetében ráadásul közvetlenül visszakövethető a jelenség jénai forrásvidékéig.


Kulcsszavak: Podmaniczky Károly, Schelling, romantikus természetfilozófia, Julia Charpentier, Novalis


Irodalom

Balogh Piroska (2004): Horatius noster. Der Horaz-Vortrag von Ludwig von Schedius 1794–1795. In: Szörényi László (ed.): Camoenae Hungaricae. 1, 121–134.

Benedek Klára (1942): A jénai Ásványtani Társaság magyar tagjai. Levelek a magyar felújulás szellemi életének történetéhez. Minerva, Budapest

Csetri Lajos (1990): Egység vagy különbözőség? Nyelv- és irodalomszemlélet a magyar irodalmi nyelvújítás korában. Akadémiai, Budapest

Damm, Sigrid von (Herausgegeben) (1984): Begegnung mit Caroline. Briefe von Caroline Schlegel-Schelling. Reclam, Leipzig

Dávidházy Péter (2004): Egy nemzeti tudomány születése. Toldy Ferenc és a magyar irodalomtörténet. Akadémiai–Universitas, Budapest

Derka Clarisse (1940): Báró Podmaniczky Károlyné Charpentier Júlia. MTA, Budapest

Gurka Dezső (2004): Schelling filozófiájának magyarországi vonatkozásai a 18. század végén és a 19. század első évtizedeiben. In: Mester Béla – Perecz László (szerk.): Közelítések a magyar filozófia történetéhez. Magyarország és a modernitás. Áron, Budapest

Heverdle László (1998): Adalékok Hunfalvy Pál életéhez: tudományos tevékenységének eszmei előképei 1850-ig. Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola, Szombathely

Krúdy Gyula (1987): Egy krónikás könyvéből. Szépirodalmi, Budapest

László Ferenc (2004): Evangélikus társasélet a reformkori Pest-Budán. Budapesti Negyed. 46, 4, 165–184.

Laudan, Rachel (1987): From Mineralogy to Geology. The Foundations of a Science, 1650–1830. University Chicago Press, Chicago–London

Németh Amádé (1983): Weber. Gondolat, Budapest

Novalis (1985): Heinrich von Ofterdingen (fordította: Márton László). Helikon, Budapest

Papp Gábor (2002): A magyar topografikus és leíró ásványtan története, az ásványtan egyéb területei, valamint az oktatási, kutatási és gyűjteményi háttér áttekintésével. Tipo-Top, Miskolc

Perecz László (2002): Változatok a magyar filozófiára. A „nemzeti filozófia” toposza a magyar filozófiatörténetben. Magyar Tudomány. 46, 1242–1251.

Podmaniczky Frigyes (1887): Naplótöredékek I. (1824–44). Grill, Budapest

Podmaniczky Károly (1826): Beszéd, amelyet báró Podmaniczky Károly a Dunántúli Evangelica Ecclesiának főintendánsa tartott. h. n.

Sas Andor (1911): Magyar ember a jenai romantikusok társaságában. Egyetemes Philológiai Közlöny. 35, 840–841.

Széchenyi István (1978): Napló. Szépirodalmi, Budapest

Thienemann, Theodor (1933): Weimar, Wien und die ungarische Literatur. In: Bleyer, Jakob – Schmidt, H. – Thienemann, T.: Festrschrift für Gideon Petz. Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó, Budapest



1 E folyamatot a magyar irodalomkritika kialakulásában – a korábbi kritikatörténeti kutatásokat beteljesítve – Dávidházy Péter kísérte nyomon Toldy Ferenc munkássága kapcsán, a filozófiatörténet nemzeti tudománnyá válásának processzusát pedig Perecz László mutatta be. (Dávidházy, 2004; Perecz, 2002)

2 Podmaniczky Józsefre, a család politikailag legbefolyásosabb tagjára Göttingenben nagy hatást gyakorolt August Wilhelm Slözer statisztikai szemlélete. Később megismerkedett az udvari legfőbb számvevőszék tanácsosával, Karl Zinzendorffal, aki gazdasági kérdésekben esetenként kikérte a véleményét. Montesquieu értő olvasója volt, és támogatta az első magyar Rousseau-fordítás kiadását. Részt vett a szabadkőművesek mozgalmában is, sőt 1787-től az egyik páholy nagymestere volt. (Heverdle, 1998, 18–24.) Terjedelmi okok miatt a Podmaniczkyakkal kapcsolatos adatokra főként Heverdle László feldolgozása nyomán hivatkozom, az általam is használt primer szakirodalom eredeti oldalszámait pedig e cikk internetes változatában adom meg. G. D.

3 Erről a filozófus így számolt be August Wilhelm Schlegelnek: „privátórákat adok egy magyar grófnak, aki ebből a célból jött ide, és egy különlegesen képzett ember”. Schelling édesapjának arról írt, hogy a magyar mágnás, aki ötven aranyat fizetett neki, a pénztárcáját pénzzel, a pincéjét tokajival töltötte meg. (Sas, 1911, 813.) Az idézett levél- és naplórészleteket a saját fordításomban közlöm. G. D.

4 Rónay György fordítása

5 A Csehországból (Böhmen) származó öregember, akit a kommentárok Jakob Böhme miszticizmusával hoznak kapcsolatba, Julie születésnapján pillantotta meg a „fémek királyát”, az aranyat. Heinrichnek elhunyt kedvese, Mathilde egy lány érkezését adja hírül, aki majd a főhős vigasztalója lesz mindaddig, amíg Ofterdingen halála után újból találkozhatnak. (Novalis, 1985, 55.; 131.)

6 Podmaniczky Frigyes naplója arról is tanúskodik, hogy (drezdai mintára) szülei honosították meg Magyarországon a karácsonyfa-állítás szokását, ami – pesti házuk és aszódi kastélyuk látogatói révén – az 1840-es évekre már általánosan elterjedtté vált. (Podmaniczky, 1887, I. 82–83.) „XII. Károly, mint afféle egykori Martinovics-összeesküvő szabadgondolkodó és különc úriember, nem volt életében jó viszonyban a rokonaival, a többi Podmaniczkyakkal, akikre mindig azt mondogatta, hogy ’háromlépésnyire a testétől’ foglalhatnak helyet.” (Krúdy Gyula, 1987, 22.) A neve előtti szám arra utal, hogy Podmaniczky Károly tizenkettedik gyermekként született.

7 Weber közeli kapcsolatban állt azzal az irodalmi körrel, amelynek elnöke Podmaniczky apósa, a Nordstern néven verseket író Gottlob Nostitz tanácsos, a legtehetségesebb tagja pedig Friedrich Kind, A bűvös vadász szövegírója volt. (Németh, 1983, 138–39.)

8 Wernernek a mineralógiával csak másodlagosan foglalkozó Novalisra gyakorolt hatását mutatja, hogy a Heinrich von Ofterdingen egyetlen saját nevén szereplő alakja éppen a költő egykori freibergi professzora. (Novalis, 1985, 56.)

9 A katalógus az Országos Széchényi Könyvtárban található, jelzete Lith. 442.

10 E két- vagy többnyelvűség – a nemzeti tudományok 19. századi eredetű koncepciójának elhúzódó hatásaként – hosszú ideig kívül esett a történeti vizsgálódások terrénumán. Dávidházy Péter a fentebb már említett Rumy Károly György ellen íródott Vörösmarty-vers kapcsán szögezi le, hogy e polémia értelmezési közege éppen a többnyelvűség problematikája lehet. (Dávidházy, 2004, 882–90.)

11 E kapcsolatrendszer egyik fontos eleme a hatás, amit Christian Gottlob Heyne professzor gyakorolt Schedius antikvitásszemléletére. (Balogh, 2004, 126–30.)


<-- Vissza a 2008/03 szám tartalomjegyzékére


<-- Vissza a Magyar Tudomány honlapra