Magyar Tudomány, 2007/01 82. o.

Tanulmány



ÉLVONALBELI EGYETEMEK

A TERMÉSZETTUDOMÁNYOS

FOLYÓIRATOK KAPUŐREIN1

ALAPULÓ MUTATÓSZÁM SZERINT



Braun Tibor

MTA doktora, c. egyetemi tanár, ELTE Kémiai Intézet

MTA-KSzI Tudományelemzési és Információtudományi Kutatócsoport, Budapest

braun mail.iif.hu


Dióspatonyi Ildikó

PhD, tudományos munkatárs,

MTA-KSzI Tudományelemzési és Információtudományi Kutatócsoport, Budapest


Zádor Erika

PhD, tudományos munkatárs

MTA-KSzI Tudományelemzési és Információtudományi Kutatócsoport, Budapest


Zsindely Sándor

PhD, szerződéses munkatárs

MTA-KSzI Tudományelemzési és Információtudományi Kutatócsoport, Budapest



Bevezetés


Az egyetemek a felsőoktatás és a tudományos kutatás zászlóvivői és hordozói. Minden kutatással foglalkozó egyetem igyekszik magáról a lehető legkedvezőbb képet nyújtani, és ezért részt vesz abban a versengésben, mely a lehető legjobb minősítés megszerzése érdekében folyik. Az egyetemek tevékenységének iránya a múltban is rendkívül fontos volt és most is az, mivel egyre élénkebb piacon kell helytállniuk. Helyzetük illusztrálására és összehasonlítására leginkább nemzetközi és nemzeti rangsorokat szoktak közzétenni. Ilyen rangsor-táblázatok egész sora jelent már meg, néhány példát itt is megemlítünk (url 1-4, Liu - Liu, 2005; Miguel et al., 2005; Eccles, 2002; Jobbins, 2002; Liu - Cheng, 2005).

Azonban az egyetemek multidimenzionális természete és komplex volta miatt csak nehezen találunk olyan megbízható indikátorokat, melyekkel a teljesítményt mérni lehetne. Kérdéses rangsorok is megjelennek, noha ezek közül éles kritikával illettek egyeseket (van Raan, 2005; Razvan, 2006).

Általában ezek a rangsorolások különböző adatokból képzett összetett mutatószámok alapján épülnek fel. (1. ábra)

Jelen dolgozatunkban néhány előzetes mérést teszünk közzé, melyeket egy, egyetlen "output" mutatószám alapján felépített egyetemi rangsor készítésére használtunk. Ez a mutatószám a nemzetközi tudományos folyóiratok kapuőreinek száma. Már több előbbi közleményben közöltünk eredményeket ennek a mutatószámnak értékelési célra való használatáról (Braun, 2004; Braun - Dióspatonyi, 2005; Braun - Dióspatonyi, 2005). Ha megvizsgáljuk az 1. ábrán feltüntetett "input" és "output" mutatószámokat, úgy tűnik, hogy a kapuőrökön alapuló output mutatószám tükröz leginkább valóban minőségi jellemzőket.

Amint azt már korábban kimutattuk, például a Nobel-díjasok számát is magába foglaló mutatószám (ami például a sanghaji [Shanghai] rangsor összetett mutatószámában szerepel) nem tükröz egyértelmű értékelést (Braun et al., 2003).

Alapelvek


A folyóirat kapuőrök szám alapján kialakított mutatószámok azon a tényen alapulnak, hogy a tudományos alapkutatás nemzetközi rendszerének megfelelő működéséhez a tudományos folyóiratok szerkesztőbizottságainak szűrőtevékenysége rendkívül jelentős, mert ez biztosítja a folyóiratok szakmai színvonalát. Mint ismeretes, a folyóiratok szerkesztőbizottságának kritikai bírálata és megfontolt döntése mindezidáig megvédte, és a jövőben is biztosítani fogja a tudomány szociális és intellektuális egységét. A folyóiratok szerkesztői és tanácsadói testületeinek tagjai tehát joggal tekinthetők a folyóiratok kapuőreinek. Ezek a kapuőrök azzal, hogy ellenőrzik a kéziratok értékelésének és kiválasztásának rendszerét, döntő stratégiai helyet foglalnak el a tudományos kutatási tevékenységben. Előzetes eredményeink bizonyították, hogy a kapuőrök kvantifikálásán alapuló mutatószámok jól korrelálnak a folyóiratcikkek produktivitásán és idézettségén számolt tudományos mutatószámokkal (Braun, 2004).

A tudományos folyóiratok kapuőrein alapuló mutatószámok a következő előnyökkel rendelkeznek:

1. A kapuőrök szakterületükön nagyobb elismertségűek, mint a szerzők, mivel az előbbiek kiválasztása kizárólag tudományos teljesítményük alapján történt.

2. A tudományos folyóiratok szerkesztőbizottsági és tanácsadó bizottsági tagjainak azonosítása egyszerű és egyértelmű.

3. A folyóirat kapuőrökön alapuló mutatószámok megbízhatóbbak, mint azok, amelyeket folyóiratcikkek és idézetek alapján építettek fel, mert utóbbi esetekben a többszerzős cikkek azonosítása és például egyetemekhez való sorolása hibalehetőségeket jelenthetnek. Ugyanilyen hátrány jelentkezik az idézetek besorolásakor, ami a frakcionális számlálás problémáját veti fel. A kapuőrök esetében ilyen nehézség nem áll fent.

Jelen kapuőr adatbázisunk a 2005. évre vonatkozik és 12 természettudományos szakterület 20-20 magfolyóiratának, vagyis összesen 240 tudományos folyóirat kapuőreit tartalmazza. A folyóiratok kiválasztása egy már korábban közölt módszer szerint történt (Braun - Dióspatonyi, 2005). Az adatbázisban szereplő kapuőrök száma kb. 13 000 volt.

A kapuőröknek az egyes egyetemekhez való besorolását első megközelítésben egy speciális algoritmus szerint végeztük. Az eredmények további pontosítása manuálisan történt. A kapuőrök száma, melynek alapján az egyetem a táblázatba bekerült, nem volt azonos a világrangsor, valamint az egyes országok egyetemeinek esetében.

Az egyes táblázatokban szereplő legelső egyetemhez sorolt kapuőrök számához 100 %-os értéket rendeltünk, és az összes besorolást ehhez az értékhez viszonyítottuk.

Mivel a besorolásban szereplő néhány egyetem kevés kapuőrrel rendelkezik, ezért az egyes országokra vonatkozó táblázat közül néhány elég rövid.


Táblázatok


Lásd a Függeléket, amely tartalmazza a vezető egyetemek kapuőr mutatószám szerinti rangsorait.


Rangsorkorreláció


Végül összehasonlítottuk a világ legrangosabb száz egyetemének különböző szempontú rangsorait. A vizsgált korrelációk a következő rangsorokra vonatkoztak: a The Times -féle (Merisotis, 2002), a sanghaji (Shanghai) (Liu - Cheng, 2005) a spanyol (Miguel et al., 2005) (webometrics) és jelen dolgozat szerint készültek (MTA rangsor). Az eredményeket a 2-4. ábrákon mutatjuk be. A korrelációk eléggé gyengék, ami bizonyítja, hogy az a mutató, mely a rangsorolások alapjául szolgál, lényegesen befolyásolja magát a rangsorolást.


Megjegyzések


1. Hangsúlyozni kívánjuk, hogy a jelen dolgozatban bemutatott eredmények csak első próbálkozást jelentenek annak érdekében, hogy megvizsgáljuk, vajon a kapuőr mutatószám alkalmazható-e egyáltalán az egyetemek rangsorolására.

2. Az eredményeket egyetlen mutatószám alkalmazásával értük el, azonban ez a mutatószám professzionális minőségét illetően elég nagy értéket képvisel.

3. Az az adatbázis, melyből az adatokat nyertük, 480 tudományos folyóiratot és közel 13 000 kapuőrt tartalmaz. Nem zárható azonban ki, hogy amennyiben egy még átfogóbb adatbázist alkalmaznánk, úgy ettől eltérő eredményeket kapnánk.

4. A jelen kapuőr mutatószám a jövőben akár az 1. ábrán feltüntetett mutatószámok némelyikével közösen képzett összetett mutatószámként is használható.


Kulcsszavak: egyetemek, kapuőr indikátor, világ, Európa, országok, korrelációk.


1 Az angol gatekeeper (Crane, 1967) fordítása



1. ábra * Egyetemek rangsorolásánál használt "input-output" mutatószámok

2. ábra * Rangsorkorreláció: Jelen dolgozat - The Times (rangkorreláció: 0,43)

3. ábra * Rangsorkorreláció: Shanghai - The Times (rangkorreláció: 0,63)

4. ábra * Rangsorkorreláció: Shanghai - jelen dolgozat (rangkorreláció: 0,75)



Függelék


A világ vezető egyetemei*



Rangsor

Egyetem

Ország

Rel. %











1

Harvard University

Egyesült Államok

100,00




2-3

Stanford University

Egyesült Államok

51,18




2-3

University of Pennsylvania

Egyesült Államok

51,18




4

University of Washington

Egyesült Államok

50,00




5

University of California, San Francisco

Egyesült Államok

45,27




6

University of California, San Diego

Egyesült Államok

41,42




7

Johns Hopkins University

Egyesült Államok

41,12




8-9

University of California, Los Angeles

Egyesült Államok

37,57




8-9

Washington University in St. Louis

Egyesült Államok

37,57




10-11

University of Cambridge

Egyesült Királyság

33,14




10-11

Yale University

Egyesült Államok

33,14




12

Cornell University

Egyesült Államok

32,84




13

University of Michigan, Ann Arbor

Egyesült Államok

31,95




14-15

University College London

Egyesült Királyság

31,36




14-15

University of North Carolina

Egyesült Államok

31,36




16

University of Illinois, Chicago

Egyesült Államok

29,59




17-18

University of California, Berkeley

Egyesült Államok

28,99




17-18

University of Wisconsin

Egyesült Államok

28,99




19

University of Pittsburgh

Egyesült Államok

26,30




20

University of Oxford

Egyesült Királyság

26,04




21-22

Massachusetts Institute of Technology

Egyesült Államok

25,74




21-22

Vanderbilt University

Egyesült Államok

25,74




23

Columbia University

Egyesült Államok

25,44




24

University of Tokyo

Japán

24,85




25

Emory University

Egyesült Államok

23,96




26

Northwestern University

Egyesült Államok

23,08




27

Duke University

Egyesült Államok

22,78




28

University of Virginia

Egyesült Államok

22,19




29-30

Boston University

Egyesült Államok

21,60




29-30

University of Texas, Dallas

Egyesült Államok

21,60




31

University of Minnesota

Egyesült Államok

20,71




32-33

Case Western Reserve University

Egyesült Államok

20,41




32-33

University of Florida

Egyesült Államok

20,41




34

McGill University

Kanada

19,23




35

University of California, Davis

Egyesült Államok

18,93




36

University of Toronto

Kanada

18,64




37

Baylor College of Medicine

USA

17,16




38-40

Swiss Federal Institute of Technology, Zürich

Svájc

16,86




38-40

California Institute of Technology

Egyesült Államok

16,86




38-40

University of Alabama

Egyesült Államok

16,86




41

Rockefeller University

Egyesült Államok

15,98




42

University of Southern California

Egyesült Államok

15,68




43

New York University

Egyesült Államok

14,79




44

University of Texas, Houston

Egyesült Államok

14,20




45

University of Iowa

Egyesült Államok

13,91




46-48

Mount Sinai School of Medicine

Egyesült Államok

13,61




46-48

Pennsylvania State University

Egyesült Államok

13,61




46-48

University of Rochester

Egyesült Államok

13,61




49

University of Edinburgh

Egyesült Királyság

13,31




50

Karolinska Institute

Svédország

13,02




51-53

University of Vienna

Ausztria

12,72




51-53

University of British Columbia

Kanada

12,72




51-53

University of California, Irvine

Egyesült Államok

12,72




54

Kyoto University

Japán

12,43




55-56

Pierre & Marie Curie University

Franciaország

32,13




55-56

King's College London

Egyesült Királyság

12,13




57-58

Brown University

Egyesült Államok

11,83




57-58

University of Texas, San Antonio

Egyesült Államok

11,83




59-61

Australian National University

Ausztrália

11,54




59-61

University of Bristol

Egyesült Királyság

11,54




59-61

University of Colorado, Boulder

Egyesült Államok

11,54




62

University of Massachusetts, Worcester

Egyesült Államok

11,24




63

University of Utrecht

Hollandia

10,95




64-68

Princeton University

Egyesült Államok

10,95




64-68

Rutgers University

Egyesült Államok

10,95




64-68

University of Colorado at Denver

Egyesült Államok

10,95




64-68

University of Georgia

Egyesült Államok

10,95




64-68

University of Utah

Egyesült Államok

10,95




69-70

University of Arizona

Egyesült Államok

10,36




69-70

University of Illinois, Urbana-Champaign

Egyesült Államok

10,36




71-72

Ohio State University

Egyesült Államok

10,06




71-72

University of Maryland, College Park

Egyesült Államok

10,06




73-76

University of Western Ontario

Kanada

9,76




73-76

University of Heidelberg

Németország

9,76




73-76

University of Zürich

Svájc

9,76




73-76

Albert Einstein College of Medicine

Egyesült Államok

9,76




77-82

University of Melbourne

Ausztrália

9,47




77-82

Catholic University Leuven

Belgium

9,47




77-82

University of Amsterdam

Hollandia

9,47




77-82

University of Manchester

Egyesült Királyság

9,47




77-82

Michigan State University

Egyesült Államok

9,47




77-82

University of Cincinnati

Egyesült Államok

9,47




83-85

University of Helsinki

Finnország

9,17




83-85

George Washington University

Egyesült Államok

9,17




83-85

University of Texas, Austin

Egyesült Államok

9,17




86

Osaka University

Japán

8,88




87-90

Leiden University

Hollandia

8,58




87-90

Oregon State University

Egyesült Államok

8,58




87-90

Tufts University

Egyesült Államok

8,58




87-90

University of Maryland, Baltimore

Egyesült Államok

8,58




91-93

Georgetown University

Egyesült Államok

8,28




91-93

Purdue University

Egyesült Államok

8,28




91-93

University of Tenneesse

Egyesült Államok

8,28




94-95

Indiana University, Bloomington

Egyesült Államok

7,69




94-95

Texas A&M University

Egyesült Államok

7,69




96

University of Copenhagen

Dánia

7,40




97-102

Ludwig Maximilians University of Munich

Germany

7,40




97-102

Technical University of Munich

Germany

7,40




97-102

Lund University

Sweden

7,40




97-102

University of Leeds

Egyesült Királyság

7,40




97-102

Oregon Health and Sciences University

Egyesült Államok

7,40




97-102

U. of Medicine and Dentistry of New Jersey

Egyesült Államok

7,40







Európa vezető egyetemei




Rangsor

Egyetem

Ország

Rel. %


1

University of Cambridge

Egyesült Királyság

100,00


2

University College London

Egyesült Királyság

94,64


3

University of Oxford

Egyesült Királyság

78,57


4

Swiss Federal Institute of Technology, Zürich

Svájc

50,89


5

University of Edinburgh

Egyesült Királyság

40,18


6

Karolinska Institute

Svédország

39,29


7-8

University of Vienna

Ausztria

38,39


7-8

Pierre & Marie Curie University

Franciaország

36,61


9

King's College London

Egyesült Királyság

36,61


10

University of Bristol

Egyesült Királyság

34,82


11

University of Utrecht

Hollandia

33,04


12-13

University of Heidelberg

Németország

29,46


12-13

University of Zürich

Svájc

29,46


14-16

Catholic University Leuven

Belgium

28,57


14-16

University of Amsterdam

Hollandia

28,57


14-16

University of Manchester

Egyesült Királyság

28,57


17

University of Helsinki

Finnország

27,68


18

Leiden University

Hollandia

26,89


19-23

University of Copenhagen

Dánia

22,32


19-23

Ludwig Maximilians University of Munich

Németország

22,32


19-23

Technical University of Munich

Németország

22,32


19-23

Lund University

Svédország

22,32


19-23

University of Leeds

Egyesült Királyság

22,32


24-28

Humboldt University of Berlin

Németország

21,43


24-28

ohannes Gutenberg University of Mainz

Németország

21,43


24-28

University of Bonn

Németország

21,43


24-28

University of Hamburg

Németország

21,43


24-28

University of Birmingham

Egyesült Királyság

21,43


29-30

University of Florence

Olaszország

20,54


29-30

University of Wales

Egyesült Királyság

20,54


31-33

University of Basel

Svájc

19,64


31-33

University of East Anglia

Egyesült Királyság

19,64


31-33

University of Nottingham

Egyesült Királyság

19,64


34-36

Tel Aviv University

Izrael

18,75


34-36

University of Geneva

Svájc

18,75


34-36

University of Glasgow

Egyesült Királyság

18,75


37-40

Albert-Ludwigs University of Freiburg

Németország

17,86


37-40

Friedrich-Alexander U. of Erlangen-Nürnberg

Németország

17,86


37-40

Hebrew University

Izrael

17,86


37-40

Free University of Amsterdam

Hollandia

17,86


41-44

Johann Wolfgang Goethe University

Németország

16,96


41-44

University of Milan

Olaszország

16,96


41-44

University of Lausanne

Svájc

16,96


41-44

University of Groningen

Hollandia

16,96


45-50

Free University of Brussels

Belgium

16,07


55-50

University of Aarhus

Dánia

16,07


45-50

Eberhard Karls University of Tübingen

Németország

16,07


45-50

Georg August University of Göttingen

Németország

16,07


45-50

Stockholm University

Svédország

16,07


45-50

University of Newcastle upon Tyne

Egyesült Királyság

16,07


51-53

University of Oslo

Norvégia

15,18


51-53

University of Uppsala

Svédország

15,18


51-53

niversity of Liverpool

Egyesült Királyság

15,18


54-57

University of Karlsruhe

Németország

14,29


54-57

La Sapienza University

Olaszország

14,29


54-57

Erasmus University

Hollandia

14,29


54-57

University of Southampton

Egyesült Királyság

14,29


58-62

University of Leuven

Belgium

13,39


58-62

Technical University of Denmark

Dánia

13,39


58-62

University Paris-Sud

Franciaország

13,39


58-62

University Paul Sabatier

Franciaország

13,39


58-62

University of Bern

Svájc

13,39


63-68

University of René Descartes

Franciaország

12,50


63-68

University of Munster

Németország

12,50


63-68

University of Barcelona

Spanyolország

12,50


63-68

Cardiff University

Egyesült Királyság

12,50


63-68

University of Dundee

Egyesült Királyság

12,50


63-68

University of Sheffield

Egyesült Királyság

12,50


69-75

Ecole Normale Superieure

Franciaország

11,61


69-75

University Louis Pasteur Strasbourg

Franciaország

11,61


69-75

University of Montpelier II

Franciaország

11,61


69-75

University of Cologne

Németország

11,61


69-75

Trinity College Dublin

Írország

11,61


69-75

Royal Free and U. College Med. School

Egyesült Királyság

11,61


69-75

University of Leicester

Egyesült Királyság

11,61


76-85

Vienna University of Technology

Ausztria

10,71


76-85

Free University of Berlin

Németország

10,71


76-85

Philipps University of Marburg

Németország

10,71


76-85

Ruhr University of Bochum

Németország

10,71


76-85

University of Padova

Olaszország

10,71


76-85

University of Rome

Olaszország

10,71


76-85

Umea University

Svédország

10,71


76-85

University Hospitals of Geneva

Svájc

10,71


76-85

Radboud University

Hollandia

10,71


76-85

Wageningen University

Hollandia

10,71


86-94

Ghent University

Belgium

10,71


86-94

University of Antwerp

Belgium

10,71


86-94

Helsinki University of Technology

Finnország

10,71


86-94

Heinrich-Heine University of Düsseldorf

Németország

10,71


86-94

Technion - Israel Institute of Technology

Izrael

10,71


86-94

Göteborg University

Svédország

10,71


86-94

Swiss Federal Institute of Technology, Lausanne

Svájc

10,71


86-94

Technical University of Delft

Hollandia

10,71


86-94

Technical University of Eindhoven

Hollandia

10,71


95-100

University of the Mediterranée

Franciaország

8,93


95-100

University of Aachen

Németország

8,93


95-100

University of Wuerzburg

Németország

8,93


95-100

Queen's University of Belfast

Egyesült Királyság

8,93


95-100

University of Aberdeen

Egyesült Királyság

8,93


95-100

University of Sussex

Egyesült Királyság

8,93



Argentína vezető egyetemei



Rangsor


Rel. %



1

University of Buenos Aires

100,00



2

University of La Plata

40,00



3

Catholic University of Córdoba

20,00



4

Universidad de Córdoba

20,00



5

Universidad Nacional de Córdoba

20,00



6

Universidad Nacional de Litoral

20,00



7

Universidad Nacional de Quilmes

20,00




Ausztria vezető egyetemei



Rangsor


Rel. %


1

University of Vienna

100,00


2

Vienna University of Technology

27,91


3

University of Innsbruck

16,28


4

Medical University of Vienna

11,63



Ausztrália vezető egyetemei



Rangsor


Rel. %



1

Australian National University

100,00



2

University of Melbourne

82,05



3-4

University of Queensland

58,97



3-4

University of Sydney

58,97



5

University of New South Wales

43,59



6

Monash University

35,90



7-8

Flinders University

28,21



7-8

University of Western Australia

28,21



9-10

Macquarie University

23,08



9-10

University of Adelaide

23,08



Belgium vezető egyetemei



Rangsor


Rel. %


1

Catholic University Leuven

100,00


2

Free University of Brussels

38,30


3-4

Ghent University

23,40


3-4

University of Antwerp

23,40


Brazília vezető egyetemei



Rangsor


Rel. %


1-4

University of Sao Paulo

100,00


1-4

Pontificia Universidade Católica do Rio de Janiero

25,00


1-4

State University of Londrina

25,00


1-4

State University of Campinas

25,00


5-9

Universidade de Brasília

12,50


5-9

Universidade Federal de Minas Gerais

12,50


5-9

University of Bahia

12,50


5-9

University of Santa Catarina

12,50


Dánia vezető egyetemei



Rangsor


Rel. %


1

University of Copenhagen

100,00


2

University of Aarhus

72,00


3

Technical University of Denmark

60,00


4

University of Southern Denmark

32,00


5

Royal Veterinary and Agricultural University

24,00



a Dél-afrikai Köztársaság vezető egyetemei



Rangsor


Rel. %



1

University of Stellenbosch

100,00



2

University of Witwatersrand

100,00



3

University of Cape Town

75,00




az Egyesült Államok vezető egyetemei



Rangsor


Rel. %



1

Harvard University

100,00



2

Stanford University

51,18



3

University of Pennsylvania

51,18



4

University of Washington

50,00



5

University of California, San Francisco

45,27



6

University of California, San Diego

41,42



7

Johns Hopkins University

41,12



8-9

University of California, Los Angeles

37,57



8-9

Washington University in St. Louis

37,57



10

Yale University

33,14



11

Cornell University

32,84



12

University of Michigan, Ann Arbor

31,95



13

University of North Carolina

31,36



14

University of Illinois, Chicago

29,59



15-16

University of California, Berkeley

28,99



15-16

University of Wisconsin

28,99



17

University of Pittsburgh

26,33



18-19

Massachusetts Institute of Technology

25,74



18-19

Vanderbilt University

25,74



20

Columbia University

25,44



21

Emory University

23,96



22

Northwestern University

23,08



23

Duke University

22,78



24

University of Virginia

22,19



25-26

Boston University

21,60



25-26

University of Texas, Dallas

21,60



27

University of Minnesota

20,71



28-29

Case Western Reserve University

20,41



28-29

University of Florida

20,41



30

University of California, Davis

18,93



31

Baylor College of Medicine

17,16



32-33

California Institute of Technology

16,86



32-33

University of Alabama

16,86



34

Rockefeller University

15,98



35

University of Southern California

15,68



36

New York University

14,79



37

University of Texas, Houston

14,20



38

University of Iowa

13,91



39-41

Mount Sinai School of Medicine

13,61



39-41

Pennsylvania State University

13,61



39-41

University of Rochester

13,61



42

University of California, Irvine

12,72



43-44

Brown University

11,83



43-44

University of Texas, San Antonio

11,83



45

University of Colorado, Boulder

11,54



46

University of Massachusetts, Worcester

11,24



47

Princeton University

10,95



48-51

Rutgers University

10,95



48-51

University of Colorado at Denver

10,95



48-51

University of Georgia

10,95



48-51

University of Utah

10,95



52-53

University of Arizona

10,36



52-53

University of Illinois, Urbana-Champaign

10,36



54-55

Ohio State University

10,06



54-55

University of Maryland, College Park

10,06



56

Albert Einstein College of Medicine

9,76



57-58

Michigan State University

9,47



58

University of Cincinnati

9,47



59-60

George Washington University

9,17



59-60

University of Texas, Austin

9,17



61-63

Oregon State University

8,58



61-63

Tufts University

8,58



61-63

University of Maryland, Baltimore

8,58



64-66

Georgetown University

8,28



64-66

Purdue University

8,28



64-66

University of Tenneesse

8,28



67-68

Indiana University, Bloomington

7,69



67-68

Texas A&M University

7,69



69-70

Oregon Health and Sciences University

7,40



69-70

University of Medicine and Dentistry of New Jersey

7,40



71-72

University of California, Riverside

7,10



71-72

University of South Carolina

7,10



73-76

Georgia Institute of Technology

6,80



73-76

State University of New York, Stony Brook

6,80



73-760

University of Connecticut

6,80



73-76

University of Kentucky

6,80



77

Thomas Jefferson University

6,51



78-79

Brandeis University

6,21



78-79

University of Missouri

6,21



80

Louisiana State University

5,92



81-84

Carnegie Mellon University

5,62



81-84

Medical University of South Carolina

5,62



81-84

University of Arkansas

5,62



81-84

University of Miami

5,62



85-86

Indiana University - Purdue University, Indianapolis

5,33



85-86

State University of New York, Buffalo

5,33



87-92

Iowa State University

5,03



87-92

University of California, Santa Barbara

5,03



87-92

University of Massachusetts, Amherst

5,03



87-92

University of Nebraska

5,03



87-92

Virginia Polytechnic Institute and State University

5,03



87-92

Wayne State University

5,03



93-94

University of New Mexico

4,73



93-94

Virginia Commonwealth University

4,73



95-98

Medical College of Wisconsin

4,44



95-98

North Carolina State University

4,44



95-98

Rice University

4,44



95-98

University of Kansas

4,44



99

University of Houston

4,14





Az Egyesült Királyság vezető egyetemei



Rangsor


Rel. %



1

University of Cambridge

100,00%



2

University College London

94,64%



3

University of Oxford

78,57%



4

University of Edinburgh

40,18%



5

King's College London

36,61%



6

University of Bristol

34,82%



7

University of Manchester

28,57%



8

University of Leeds

22,32%



9

University of Birmingham

21,43%



10

University of Wales

20,54%



11-12

University of East Anglia

19,64%



11-12

University of Nottingham

19,64%



13

University of Glasgow

18,75%



14

University of Newcastle upon Tyne

16,07%



15

University of Liverpool

15,18%



16

University of Southampton

14,29%



17-19

Cardiff University

12,50%



17-19

University of Dundee

12,50%



17-19

University of Sheffield

12,50%



20-21

Royal Free and University College Medical School

11,61%



20-21

University of Leicester

11,61%



22-24

Queen's University of Belfast

8,93%



22-24

University of Aberdeen

8,93%



22-24

University of Sussex

8,93%



Finnország vezető egyetemei


Rangsor


Rel. %


1

University of Helsinki

100,00


2

Helsinki University of Technology

35,48


3

University of Kuopio

29,03


4

University of Oulu

22,58


5

University of Turku

12,90



Franciaország vezető egyetemei


Rangsor


Rel. %


1

Pierre & Marie Curie University

100,00


2-3

University Paris-Sud

36,59


2-3

University Paul Sabatier

36,59


4

University of René Descartes

34,15


5-7

École Normale Supérieure

31,71


5-7

University Louis Pasteur, Strasbourg

31,71


5-7

University of Montpelier II

31,71


8

University of the Mediterranée

24,39


9

University of Nice-Sophia Antipolis

21,95


10-12

Collčge de France

19,51


10-12

École Polytechnique

19,51


10-12

University Denis Diderot

19,51


13-14

University Joseph Fourier

17,07


13-14

University of Caen Basse-Normandie

17,07


15

University of Bordeaux 2 - Victor Segalen

14,63


16

Paris 12 - Val de Marne University

12,20



Görögország vezető egyetemei


Rangsor


Rel. %


1-2

University of Athens

100,00


1-2

University of Crete

100,00


3

Aristotle University of Thessaloniki

80,00



Hollandia vezető egyetemei


Rangsor


Rel. %


1

University of Utrecht

100,00


2

University of Amsterdam

86,49


3

Leiden University

78,38


4

Free University of Amsterdam

54,05


5

University of Groningen

51,35


6

Erasmus University

43,24


7-8

Radboud University

32,43


7-8

Wageningen University

32,43


9-10

Technical University of Delft

29,73


9-10

Technical University of Eindhoven

29,73



Írország vezető egyetemei


Rangsor


Rel. %


1

Trinity College Dublin

100,00


2

University of Dublin

53,85


3

Dublin City University

23,08



Izrael vezető egyetemei


Rangsor


Rel. %


1

Hebrew University

95,24


2

Technion - Israel Institute of Technology

52,38


3

Bar Ilan University

28,57


4

Hadassah Medical University

19,05



Japán vezető egyetemei


Rangsor


Rel. %


1

University of Tokyo

100,00


2

Kyoto University

50,00


3

Osaka University

35,71


4

Tohoku University

25,00


5

Nagoya University

20,24


6

Kyushu University

17,86


7-9

Hokkaido University

9,52


7-9

Tokyo Institute of Technology

9,52


7-9

Tokyo Medical and Dental University

9,52


10-11

Keio University

8,33


10-11

Okayama University

8,33


12-13

Kanazawa University

5,95


12-13

Kumamoto University

5,95



Kanada vezető egyetemei


Rangsor


Rel. %


1

McGill University

100,00


2

University of Toronto

96,92


3

University of British Columbia

66,15


4

University of Western Ontario

50,77


5

University of Alberta

36,92


6

University of Calgary

30,77


7

University of Montreal

26,15


8

McMaster University

21,54


9

University of Ottawa

18,46


10

University of Guelph

16,92


10-11

Dalhousie University

15,38


10-11

University of Waterloo

15,38


15-15

Simon Fraser University

13,85


13-15

University of Laval

13,85


13-15

University of Manitoba

13,85


16-17

Queen's University

10,77


16-17

University of Victoria

10,77


18

Memorial University of Newfoundland

9,23


19

York University

7,69


20

University of Saskatchewan

6,15


Kína vezető egyetemei


Rangsor


Rel. %


1

University of Hong Kong

100,00


2

Peking University

50,00


3

City University of Hong Kong

30,00


4

Hong Kong University of Sci./Tech.

30,00


5

Nanjing University

30,00


6

Tsinghua University

30,00


7

Chinese University of Hong Kong

20,00


8

Fudan University

20,00


9

Hong Kong Polytechnic University

20,00


10-18

China Normal University

10,00


10-18

Dalian University of Technology

10,00


10-18

Hong Kong Baptist University

10,00


10-18

Huazhong Agricultural University

10,00


10-18

Hunan University

10,00


10-18

Shanghai University

10,00


10-18

Sichuan University

10,00


10-18

University Changchun

10,00


10-18

Zhejiang and Northeastern Universities

10,00



Korea vezető egyetemei


Rangsor


Rel. %


1

Seoul National University

100,00


2

Pohang University of Science and Technology

44,44


3

Yonsei University

22,22


4

Ajou University

11,11


5

Ewha Womans University

11,11


6

Hallym University

11,11


7

Hannam University

11,11


8

Korea Institute of Science and Technology

11,11


9

Korea University

11,11



Magyarország vezető egyetemei


Rangsor


Rel. %


1

Semmelweis Orvostudományi Egyetem

100,00


2

Debreceni Egyetem

62,50


3

Szegedi Egyetem

50,00


4

Eötvös Loránd Tudományegyetem

37,50



Mexikó vezető egyetemei


Rangsor


Rel. %


1

Universidad Nacional Autónoma de México

100,00


2

Instituto Politécnico Nacional

50,00


3

San Luis Potosi State University

50,00


4

National University of México

25,00


5

Universidad Cuernavaca

25,00



Németország vezető egyetemei


Rangsor


Rel. %



1

University of Heidelberg

100,00



2-3

Ludwig Maximilians University of Munich

75,76



2-3

Technical University of Munich

75,76



4-7

Humboldt University of Berlin

72,73



4-7

Johannes Gutenberg University of Mainz

72,73



4-7

University of Bonn

72,73



4-7

University of Hamburg

72,73



8-9

Albert-Ludwigs University of Freiburg

60,61



8-9

Friedrich-Alexander-University of Erlangen-Nürnberg

60,61



10

Johann Wolfgang Goethe University

57,58



11-12

Eberhard Karls University of Tübingen

54,55



11-12

Georg August University of Göttingen

54,55



13

University of Karlsruhe

48,48



14

University of Münster

42,42



15

University of Cologne

39,39



16-18

Free University of Berlin

36,36



16-18

Philipps University of Marburg

36,36



16-18

Ruhr University of Bochum

36,36



19

Heinrich-Heine University of Düsseldorf

33,33



20-21

University of Aachen

30,30



20-21

University of Würzburg

30,30



22

University of Stuttgart

27,27



23

University of Constance

24,24



24-26

University of Essen

21,21



24-26

University of Hannover

21,21



24-26

University of Kaiserslautern

21,21



27-29

Justus-Liebig University Giessen

18,18



27-29

University Hospital Eppendorf

18,18



27-29

University of Kiel

18,18



30

Medical University of Hannover

15,15



Norvégia vezető egyetemei


Rangsor


Rel. %


1

University of Oslo

100,00


2

University of Bergen

52,94


3

Norwegian University of Science and Technology

35,29



Olaszország vezető egyetemei


Rangsor


Rel. %



1

University of Florence

100,00



2

University of Milan

82,61



3

La Sapienza University

69,57



4-5

University of Padova

52,17



4-5

University of Rome

52,17



6

University of Naples - Federico II

30,43



7-9

University of Bologna

26,09



7-9

University of Genova

26,09



7-9

University Vita-Salute San Raffaele

26,09



10-13

University of Pavia

17,39



10-13

University of Pisa

17,39



10-13

University of Trieste

17,39



10-13

University of Verona

17,39



Portugália vezető egyetemei


Rangsor


Rel. %


1

Technical University of Lisbon

100,00


2

Instituto Superior de Agronomia

66,66


3

Univesity of Porto

66,66


4

Instituto Superior Técnico

33,33


5

Universidade Nova de Lisboa

33,33



Új-Zéland vezető egyetemei


Rangsor


Rel. %



1

University of Auckland

100,00



2

University of Otago

80,00



3

Massey University

30,00




Spanyolország vezető egyetemei


Rangsor


Rel. %



1

University of Barcelona

100,00



2

Universidad Autónoma de Madrid

92,86



3

University of Sevilla

57,14



4-5

Technical University of Catalonia

28,57



4-5

Universidad Complutense de Madrid

28,57




Svájc vezető egyetemei


Rangsor


Rel. %



1

Swiss Federal Institute of Technology, Zürich

100,00



2

University of Zürich

47,83



3

University of Basel

31,88



4

University of Geneva

30,43



5

University of Lausanne

27,54



6

University of Bern

21,74



7

University Hospitals of Geneva

17,39



8

University of Vaudois

11,59




Svédország vezető egyetemei


Rangsor


Rel. %



1

Karolinska Institute

100,00



2

Lund University

56,82



3

Stockholm University

40,91



4

University of Uppsala

38,64



5

Umea University

27,27



6

Göteborg University

25,00



7

Chalmers University of Technology

20,45



8

Royal Institute of Technology

18,18




* Az egyetemek neve kevés kivétellel általában angolul szerepel.


Irodalom

Crane, Diane (1967): The Gatekeepers of Science: Some Factors Affecting the Selection of Articles for Scientific Journals, American Sociologist, 2, 195-201

Merisotis, Jamie P. (2002): Summary Report of the Invitational Roundtable on Statistical Indicators for the Quality Assessment of Higher/Tertiary Education Institutions: Ranking and League Table Methodologies. Higher Education in Europe. 27, 475-480.

url 1 - http://www.webometrics.info/top3000-es.asp.htm

url 2 - http://ed.sjtu.edu.cn.ranking.htm

url 3 - http://ed.sjtu.edu.cn/rank/2005

url 4 - http://www.usnews.com/usnews/edu/college/ranking

Liu, Nian Cai. - Liu, Li (2005): University Rankings in China. Higher Education in Europe. 30, 217-227.

Miguel, Jesus M. de - Vaguera, E. - Sanchez, J. D. (2005): Spanish Universities and the Ranking 2005 Initiative. Higher Education in Europe. 30, 199-215

Eccles, Charles (2002): The Use of University Rankings in the United Kingdom. Higher Education in Europe. 27, 423-432.

Jobbins, David (2002): The Times/The Times Higher Education Supplement--League Tables in Britain: An Insider's View. 27, 383-388.

Liu, Nian Cai - Cheng, Ying (2005): The Academic Ranking of World Universities. Higher Education in Europe. 30, 127-136.

van Raan, Anthony F. J. (2005): Fatal Attraction: Conceptual and Methodological Problems in the Ranking of Universities by Bibliometric Methods. Scientometrics. 62, 133.

Razvan, Florian (2006): Irreproducibility of the Results of the Shanghai Academic Ranking of World Universities. Ad Astra. 5, http://www.ad-astra.ro/journal

Braun Tibor (2004): Keeping the Gates of Sciences Journals. In: Moed, Henk F. - Glänzel, W. -Smoch, U. (eds.): Handbook of Quantitative Science and Technology Research. Kluwer Academic Publishers, Dordrecht, 95-114.

Braun Tibor - Dióspatonyi Ildikó (2005): The Counting of Core Journal Gatekeepers as Science Indicators Really Counts. The Scientific Scope of Action and Strengths of Nations. Scientometrics. 62, 297.

Braun Tibor - Dióspatonyi Ildikó. (2005): The Journal Gatekeepers of Major Publishing Houses of Core Science Journals. Scientometrics. 64, 113.

Braun Tibor - Peresztegi-Szabadi Zs. - Német-Kovács É. (2003): No-bells for Ambiguous Lists of

Ranked Nobelists as Science Indicators of National Merit in Physics and Medicine. Scientometrics. 56, 3-20.


<-- Vissza a 2007/01 szám tartalomjegyzékére


<-- Vissza a Magyar Tudomány honlapra