Magyar Tudomány, 2006/12 1508. o.

Tudós fórum



Az MTA 2006. október 30-i rendkívüli közgyűlésén elfogadott határozat


1. A közgyűlés ünnepi ülésén megemlékezett az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójáról.


2. A közgyűlés köszönetét fejezi ki Király Béla nyugalmazott tábornok úrnak az ünnepi megemlékezés szervezésében nyújtott segítségéért, valamint az előadóknak a kitűnő előadásukért.


3. A rendkívüli közgyűlés megvitatta az Akadémia reformjáról szóló előterjesztést. A vita alapján az alábbi határozatokat hozta.


3.1. Első olvasatban támogatja az MTA reformjáról szóló előterjesztést és az annak mellékletében felvázolt elveket. A vitában elhangzottak figyelembe vételével felhatalmazza az Akadémia vezetését a koncepciónak és az arra épülő cselekvési tervnek a véglegesítésére a 2007. évi közgyűlés által történő jóváhagyás céljából. A cselekvési terv térjen ki a.) az intézményi háttér, b.) az intézetek irányítása és felügyelete, c.) a humánpolitika, d.) az MTA és a felsőoktatás közötti kapcsolat, e.) a köztestület és f.) az Akadémia és az intézetek gazdálkodásának és menedzsmentjének megújítására.


3.2. Felkéri az Alapszabálymódosító Bizottságot a reformfolyamatban történő részvételre és a 3.1. pontnak megfelelően elkészülő javaslat alapján új alapszabálytervezet kidolgozására, valamint arra is, hogy - amennyiben szükség van rá - mutasson rá, milyen módosítások lennének szükségesek a törvényi feltételekben.


3.3. Felkéri az MTA főtitkárát a saját hatáskörébe tartozó reformfeladatok végrehajtására és azok ütemtervének elkészítésére.


3.4. Felkéri a Reformbizottságot, hogy folytassa munkáját.


4. A közgyűlés elfogadta az elnök és a főtitkár expozéját.


5. A közgyűlés az Akadémia Ügyrendjébe vette a kolozsvári Erdélyi Múzeum Egyesület keretén belül megalakult MTA kolozsvári területi bizottságát.


6. A közgyűlés figyelemmel meghallgatta Hiller István oktatási és kulturális miniszter expozéját, amelyben a reform fontosságát hangsúlyozta. Az Akadémia kész az ország érdekében az együttműködésre, a tudományos élet, a felsőoktatás valamennyi kérdésének megtárgyalására.


7. A közgyűlés tudomásul vette a Nyugati Magyar Tudományos Tanács tagjai által írt támogató levelet, amelyben a reform fontosságát hangsúlyozták, és az abban való részvételükről biztosítják az Akadémiát.


8. A közgyűlés a KFKI Telephelykezelő Intézmény megszüntetése, illetve a feladatok átadása miatt módosította


8.1. az MTA Atomenergia Kutatóintézete,


8.2. az MTA Szilárdtestfizikai és Optikai Kutatóintézete, valamint


8.3. az MTA Részecske- és Magfizikai Kutatóintézete Alapító Okiratát.


  1. Az Akadémia közgyűlése mélyen elítéli azokat, akik az Akadémia korábbi elnökét, Kosáry Domokost, a nemzetközi hírű tudóst, 1956 aktív harcosát - aki ezért börtönbüntetést és hosszú éveken át mellőzést szenvedett - ünnepi beszéde megtartásában megzavarták.


<-- Vissza a 2006/12 szám tartalomjegyzékére


<-- Vissza a Magyar Tudomány honlapra