Magyar Tudomány, 2006/10 1225. o.

Tanulmány



Anyagáramlások a világ legfejlettebb országaiban az Egyesült Államok

és Japán példáján


Pomázi István

PhD, szakmai főtanácsadó, Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium

pomazi @ mail.kvvm.hu


Szabó Elemér

főtanácsos, Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium

szabo @ mail.kvvm.hu




Módszertani bevezetés


A világgazdaság mérete az utóbbi két évtizedben gyorsuló ütemben növekedett, az ehhez kapcsolódó növekvő társadalmi fogyasztás soha nem tapasztalt környezeti igénybevétellel járt együtt. Az anyagfelhasználás intenzitása globálisan növekszik a termelés ésszerűsítése és a szolgáltatásokon, valamint az infokommunikációs technológián alapuló globális gazdaság részleges dematerializációja ellenére.

Az anyagáram-elemzés azon módszerek egyike, mely szemléltetni képes, hogy léteznek alternatívák e paradoxonon való túllépésre. Ráadásul úgy látszik, hogy a fenntarthatóságról szóló vita utóbbi két évtizedében a gazdaság tovább folytatta addig megszokott tevékenységét. A gazdaság mérete nem csökkent, sőt erőforrás-felhasználása még kiterjedtebb környezeti terhelésekkel járt.

Ezért szükséges a gazdasági folyamatok hatékonyságának mérésére szolgáló más módszerek keresése. A rendszernek magában kell foglalnia a globális gazdaságot mozgató anyagáramlások tudatosulását. Ennek érdekében intézkedés szükséges, és a módszertannak alkalmasnak kell lennie a gazdasági rendszer anyagigényét jellemző sajátosságok feltárására.

Hozzávetőleges becslések alapján az ember által keltett anyagáramlások nagysága a kontinenseken meghaladja a földtani folyamatokéit. A természetes fejlődéshez képesti gyors változás következménye – rövid és hosszú távon – negatív hatások megjelenése lesz a gazdaság-környezet rendszerben, ami veszélyeztetni fogja az ember életben maradását és fejlődését. Ezért a gazdasági rendszeren keresztülfolyó természetes anyagáramlásokat fel lehet használni a környezetterhelés és fenntarthatóság mérésére alkalmas mutatóként (Schmidt-Bleek, 1994; Hinterberger et al., 1996). A pénzügyi mutatóval összevetve az anyagáramlás mint fizikai mutató alkalmasabb a különböző régiók és különféle időszakok fenntarthatóságának mérésére.

A környezeti hatások értékelésére számtalan eszköz áll rendelkezésre. Ilyen eszközök például a környezeti hatásvizsgálat, az integrált környezeti és gazdasági számlák rendszere, a környezeti felülvizsgálat, az életciklus-elemzés és az anyagáram-elemzés.

Az anyagáram-elszámolás a természeti erőforrások használatának és az anyagok gazdasági tevékenységeken történő átáramlásának elemzésére alkalmas eszközök egyike. Az Európai Unió Statisztikai Hivatala (Eurostat) Az anyagáramszámlák politikai jelentősége című dokumentumában megállapította, hogy az anyagáramszámlák fejlesztése azokban az országokban előnyös, amelyek meghatározták már nemzeti céljaikat és az összegzett anyaghatékonyság javulását jellemző mutatóikat.

Az anyagáram-elemzés (material flow analysis – MFA) egyre fontosabb eszközzé válik a társadalom erőforrás-használatának megértésében. Az MFA az ipari ökológia fogalmát alkalmazza az anyag és energia gazdasági és környezeti rendszereken keresztül történő áramlásának vizsgálatakor. Az MFA-modellek magukban foglalják a rendszerbe való bevitelt (például a környezetből kitermelt természeti erőforrásokat), a rendszeren keresztül történő áramlást (a nyersanyag-feldolgozástól a fogyasztásig) és a rendszer kimenő oldalát (például hulladék, visszanyerés és újrafeldolgozás). Ez a megközelítés elősegíti az energia- és az anyagáramlások és környezeti hatások közötti viszony jobb megértését. Az MFA az erőforrás-gazdálkodás rendszerszemléletét biztosítja a termék kifejlesztésétől és előállításától az üzleti gazdálkodáson át egészen a közpolitikák kidolgozásáig.

Az anyagáram-elszámolások által nyújtott információk alapvetőek az ökohatékonyság, azaz a gazdaság anyagfelhasználásának, valamint a Faktor 4 és Faktor 10, azaz az egységnyi termékre jutó természeti erőforrás-, nyersanyag- és energiabevitel csökkentési céljának elérésében. Az anyagáram-statisztikák szoros kapcsolatban állnak az anyagáramalapú módszerekkel (pl. összanyagszükséglet, életciklus-elemzés, (kémiai) elemáram-elemzés, valamint az egységnyi szolgáltatásra jutó anyagbevitel, ökológiai lábnyom és környezeti tér fogalmakkal is).

A gazdasági növekedés általában együtt jár a nyersanyagok, az energia és más erőforrások iránti növekvő igénnyel, ami hatást gyakorol a piaci árakra és a külkereskedelemre. Az erőforrások korlátozottságával kapcsolatos aggodalmak többször jelentkeztek az elmúlt évtizedekben. Az elmúlt időszakban az erőforrás-használat ismét a figyelem középpontjába került a növekvő nyersanyagárak (főként kőolaj) és kereslet körülményei között. Ez a helyzet következményekkel jár a természeti erőforrások felhasználásának gazdasági hatékonyságára nézve, ennélfogva politikailag fontos üggyé vált ez a kérdés az OECD-tagállamokban és az üzleti életben egyaránt.

Az OECD-országok a globális erőforrások felhasználásában betöltött súlyuk miatt különleges felelősséggel tartoznak, és fontos szerepet játszanak a fenntarthatóbb erőforrás-használat elérésében. A fő cél a gazdasági növekedéshez szükséges megújuló és nem megújuló erőforrások biztosítása, ugyanakkor az ezek kitermelésével, feldolgozásával és használatával járó környezeti hatások megfelelő kezelése. A hatékony erőforrás-gazdálkodás hozzájárul a növekvő erőforrás-termelékenységhez, ami nagyobb hozzáadott értéket hordoz kevesebb erőforrás-bevitel mellett. Az erőforrás-termelékenység meghatározó szerepet játszik a környezeti terhelések csökkentésében és a nagyobb jólét megteremtésében is.

Az anyagáram-elemzések készítésekor alkalmazott fogalomrendszer főbb elemei (összegzett mutatói) az alábbiakban foglalhatók össze:

Közvetlen anyagbevitel (direct material input – DMI): valamennyi gazdasági értékkel rendelkező és a termelésben vagy a fogyasztásban felhasznált anyagot magában foglalja. A hazai kitermelés és a behozatal összege.

Összes anyagbevitel (total material input – TMI): a DMI és a fel nem használt hazai kitermelés összege.

Összes anyagszükséglet (total material requirement – TMR): a TMI és behozatallal kapcsolatos közvetett (felhasznált és fel nem használt) áramlásainak összege. A TMR így a legátfogóbb anyagbeviteli mutató, amely valamennyi beviteli áramlást tartalmazza.

Hazai (feldolgozásból származó) kibocsátás (domestic processed output, DPO): a természetbe történő kibocsátást jelenti, amely a hazai kitermelésből és behozatalból származó anyagok felhasználásához kapcsolódik. A DPO tartalmazza a levegőbe és vízbe történő kibocsátásokat, a lerakókban elhelyezett hulladékot és a szétszóródó áramlásokat. A DPO nem tartalmazza az újrafelhasznált anyagokat.

Összes hazai kibocsátás (total domestic output – TDO): a DPO és a fel nem használt (ki)termelésből származó anyaglerakás összege. A mutató a (hazai) gazdasági tevékenységek nyomán a környezetbe kerülő összes anyagmennyiséget jelenti.

Közvetlen anyagkimenet (direct material output – DMO): a gazdaságot elhagyó anyagok összes mennyisége, akár a hazai környezetbe történik a kibocsátás, akár árukivitel formájában külföldre kerül. A DPO és a kivitel összege.

Összes anyagkibocsátás (total material output – TMO): a gazdaságot elhagyó anyagok összmennyisége, a TDO és kivitel összege.

Hazai anyagfelhasználás (domestic material consumption – DMC): a gazdaságban felhasznált összes anyagot jelenti, kivéve a közvetett áramlásokat. Így a DMC a legközelebbi megfelelője a hagyományos nemzeti számlákban megjelenő összegzett bevételnek. A DMC a DMI-kivitellel csökkentett része.

Összes anyagfelhasználás (total material consumption – TMC): a DMC és a behozatallal és kivitellel kapcsolatos közvetett áramlások összege, amely vagy életciklus-elemzési típusú vagy input–output módszerek felhasználásával számítható. A TMC a TMR-kivitellel és a hozzá kapcsolódó közvetett áramlásokkal csökkentett része.

Fizikai kereskedelmi mérleg (physical trade balance – PTB): azt mutatja meg, hogy vajon a külföldről származó erőforrás-behozatal vagy az erőforrás-kivitel mértéke a nagyobb-e, és a hazai anyagfelhasználás mennyire alapul a hazai erőforrás-kitermelésen vagy a külföldről történő behozatalon. A fizikai kereskedelmi mérleg kétféle módon állítható össze. A közvetlen anyagáramlások PTB-je egyenlő az ország vagy régió behozatalának és kivitelének különbségével. Az átfogó PTB a behozatallal és kivitellel kapcsolatos közvetett áramlások figyelembe vételével is kiszámolható.

Nettó állománygyarapodás (net addition to stock – NAS): a gazdaságban évente felgyülemlő anyagmennyiséget mutatja, így a „gazdaság fizikai növekedése” kifejezés is használható. Az állományalkotó anyagok főleg az új infrastruktúrák építésére felhasznált építőanyagokat és a tartós fogyasztási cikkeket (például autók, gépek és berendezések) jelentik.

A tanulmány további részében a hét legfejlettebb ország (G-7) közül az Egyesült Államok és Japán mint globális méretekben is hatalmas „anyagcserével” bíró gazdaságok példáján szemléltetjük a társadalmi metabolizmus vizsgálati módszerét.


Amerikai Egyesült Államok


A nyersanyagok felhasználásában bekövetkezett változások 1900-2000 között jól tükrözik az anyagok iránti keresletet és az anyagfelhasználás hatékonyságának természetét. A 2. ábrán bemutatott ún. „anyaghegy” kilenc anyagfajtát tartalmaz. A keresletnövekedés trendjei jól jelzik a gazdasági növekedést és fellendülést. A csökkenő igények trendvonalai a gazdasági visszaesés időszakaival esnek egybe. A kőzetek, a homok és a kavics képviselik a legnagyobb mennyiséget az egész XX. századon keresztül. A legszembetűnőbb növekedés 1945-től az 1970-es évek elejéig tartott, amely a második világháború utáni gazdasági robbanással és a szövetségi államokat összekötő autópálya-építésekkel magyarázható. A legnagyobb visszaesések a gazdasági válságokkal esnek egybe, amikor nagymértékben csökkent a kereslet egyes nyersanyagok iránt. Az 1980-as évek elején lezajlott gazdasági recesszió 30 %-os anyaghasználat-csökkenéssel párosult, míg az 1929-1932 közötti gazdasági világválság időszakában a nyersanyag-fogyasztás 47 %-kal csökkent.

Az Egyesült Államokban hivatalosan nem létezik anyagáram-elszámolási rendszer, ennek ellenére hosszú időszakra nyúlik vissza az ásványi nyersanyagok és energiahordozók áramlásainak nyomon követése. Ebben a folyamatban hagyományosan a következő szervezetek vesznek részt: Geológiai Szolgálat, Bányászati Hivatal, Energiatájékoztatási Hivatal, Mezőgazdasági Minisztérium, Kereskedelmi Minisztérium és Környezetvédelmi Ügynökség. Az utóbbi években az Energiaügyi Minisztérium és a Környezetvédelmi Ügynökség jelentős összegekkel támogatta a hatékony anyag- és energiafelhasználás ösztönzésével kapcsolatos kutatásokat és kezdeményezéseket.

A növekvő nyersanyag-felhasználással és azok hosszú távú rendelkezésre állásával kapcsolatos aggodalmak az Egyesült Államokban már az 1950-es években megfogalmazódtak. Harry S. Truman, az akkori elnök 1951-ben kérte fel William S. Paley-t, a CBS médiahálózat nagyhatalmú elnökét az Elnöki Anyagpolitikai Bizottság vezetésére. A Bizottság megbízatása elsősorban arra szólt, hogy mérje fel az amerikai gazdaság hosszú távú nyersanyagigényét, a hosszú távú kínálatot, az esetleges ellátási hiányokat, a kormányzati politikák, tervek és programok konzisztenciáját és megfelelőségét. A Paley-Bizottság felállítása mindenekelőtt nemzetbiztonsági és katonai célokat szolgált a koreai háborúra és a hosszan tartó hidegháborúra felkészülő Egyesült Államokban.

Az anyagáramlások és a kapcsolódó környezeti externáliák fontos stratégiai kérdések a nemzetbiztonsági politika, a gazdaságpolitika és a környezetpolitika kidolgozása és a jól megalapozott döntéshozatal szempontjából. Nemzetbiztonsági megfontolásból például érdemes tudni, hogy az Egyesült Államok a felhasznált nyersanyagok több mint felét behozatalból fedezi. Ezen anyagok nagy része stratégiai nyersanyag, és zömük politikailag instabil országokból származik. A függőség foka a legjobban a nyersolaj példáján világítható meg: 2002 végén az USA olajszükségletének majdnem kétharmada (63 %) származott külföldről. Az alumíniumgyártásban, a benzin-előállításban, a szigetelőhabok előállításában és az acél- és urángyártásban használt fluoritot pedig teljes egészében olyan régiókból szerzi be az USA, amelyekkel bizonytalan kereskedelmi kapcsolatokkal rendelkezik, és ez bármikor veszélyeztetheti a folyamatos és biztonságos nyersanyagellátást.

Az anyagáramlásokról szóló információk nemcsak nemzetbiztonsági, hanem makrogazdasági és vállalati szempontból is nagyon fontosak. Ezek az adatok jól hasznosíthatók a különböző technológiai fejlesztések esetében is. Például az elektronikai ipar az 1990-es évek elején olyan forrasztóanyag előállítását vette fontolóra, amely az egyik legveszélyesebb anyagot, az ólmot váltotta volna ki. Az alternatív anyagok (bizmut és indium) áramlásának elemzése azt mutatta, hogy mind gazdaságossági, mind környezeti szempontból nem lenne hatékony az ólom helyettesítése. Az anyagáramlás adatainak felhasználása más meglepő eredményekhez is vezetett az USA-ban. A New York-i Tudományos Akadémia kutatócsoportja ezt a módszert követte a New York-i kikötőben felhalmozódott higany keletkezési forrásainak azonosítására. A vizsgálatok azt tárták fel, hogy a legnagyobb mennyiséget a fogászati létesítmények bocsátották ki a szennyvízbe. Az anyagáram-elemzés kritikus elem volt a cementipar stratégiai jövőképének kidolgozásakor is. Ezek az áramlások nemcsak a cementgyártáshoz szükséges nyersanyagokat térképezték fel, hanem azon anyagokat is, amelyek kiegészítő fűtőanyagként és egyéb adalékanyagként szolgálnak (autógumik, műanyaghulladékok, szénhidrogén-hulladékok stb.). Ezen anyagok elhelyezkedése és elérhetősége legalább olyan mértékben fogják meghatározni a cementipar jövőjének gazdaságtanát, mint a mészkő, az agyag és a homok.

Az anyagáram-elemzések szerepe jelentős lehet a potenciális környezeti veszélyek azonosításában és a megelőző intézkedések megtételében. Az elmúlt több mint három évtizedben széles körben terjedt el a nyomással kezelt (préselt), magas arzéntartalmú falemezek használata az építőiparban (évente mintegy 20 000 tonna arzén). A fakonzerválásra használt arzén anyagáramlásainak pontos feltárása és azonosítása segítheti az életciklusuk végét elért fa építőanyagok környezet- és egészségkímélő ártalmatlanítását.

Az anyagáram-elszámolások közpolitika-készítési lehetőségeinek feltárására állította fel a Nemzeti Kutatási Tanács a Természeti Erőforrások, Termékek és Hulladékok Anyagáram-elszámolásával Foglalkozó Bizottságot. Ez a Bizottság ajánlásokat fogalmazott meg az anyagáram-elszámolások hatékonyabb és rendszeresebb alkalmazására a közpolitikák kidolgozásakor.

A nemzeti szintű anyagáram-elemzések mellett a magánszektorban alkalmazott módszerek nagyban segíthetik a megfelelő döntéseket a hatékonyabb anyag- és energiafelhasználásban, valamint a környezeti ártalmak csökkentésében. A problémaorientált anyagáram-elemzés mikroszinten nagyobb hasznokkal járhat, mint a hivatalos anyagáram-elszámolások makroszinten. Az anyagáramlások nyomon követését különböző célokra lehet használni: egyszerű telephely-szintű tömegmérleg az anyagfelhasználás hatékonyságának javítására, vállalati stratégiák készítése a beruházásokra és kibocsátásokra, a termelés számára kritikus erőforrások elérhetőségének komplexebb értékelése, a termékek anyagi felépítésének jobb megértése, az újrahasznosítás és újrafelhasználás lehetőségeinek feltárása.

Az építkezéssel kapcsolatos tevékenységek sok anyagot, energiát és vizet használnak fel, és sok települési hulladékot termelnek. Az USA közel ötszáz gazdasági ágazatának input-output elemzése azt mutatta, hogy az építőiparban több szén-dioxid keletkezik, mint a teljes villamosenergia-ágazatban. Ez az ágazat nagy mennyiségben használ fel fémeket, ötvözeteket, üveget és fát, miközben az anyagkiválasztást sokkal inkább az árak és az elérhetőség határozzák meg és nem a környezeti szempontok és hatások. Az építőanyagok későbbi ártalmatlanítását ritkán veszik figyelembe a tervezésnél, ráadásul az építőipar átlagban 10-25 százalékkal több anyagot rendel, mint amennyi valójában szükséges lenne. Ezért az életciklus-elemzés és az anyagáram-elszámolás rendszeres alkalmazása kézzelfogható pénzügyi és környezeti hasznokat eredményezhet az ágazat számára.

A World Resources Institute 1997-ben publikálta a Resource Flows: The Material Basis of Industrial Economies című jelentését, amely elsőként dokumentálta négy OECD-ország (Németország, Japán, Hollandia és az Egyesült Államok) összes anyagszükségletét. A 2000-ben megjelent The Weight of Nations: Material Outflows from Industrial Economies című újabb jelentés teljessé tette az első jelentésben elemzett anyagáramlási trendeket az 1975-1996 közötti időszakot vizsgálva, ezenkívül a vizsgált országok köre kibővült Ausztriával.

A jelentés főbb megállapításai a következőkben foglalhatók össze. Az ipari országok anyagfelhasználása egyre hatékonyabbá vált, ugyanakkor a hulladékképződés növekedett. A gazdasági növekedés és anyagfelhasználás egy főre és a GDP egységére vetítve egyaránt szétvált egymástól, ugyanakkor az összesített erőforrás-használat és a hulladékáramlások növekedése folytatódott. Az ipari országok éves erőforrás-bevitelének fele-háromnegyede hulladék formájában egy éven belül visszajut a környezetbe.

A környezetbe történő anyagkibocsátások egy főre vetítve az Egyesült Államokban voltak a legmagasabbak (25 t/fő/év) a vizsgált időszakban, míg Japánban ennek kevesebb, mint fele volt (11 t/fő/év). A rejtett áramlásokat is beszámítva ezek az értékek jócskán megnövekedtek (USA 86 t/fő/év és Japán 21 t/fő/év). A fosszilis energiahordozók kitermelése és felhasználása uralta a kibocsátási áramlásokat valamennyi vizsgált országban. A modern ipari társadalmak szénen alapuló gazdaságokra épülnek. A szén-dioxid átlagban több mint 80 %-át teszi ki – súlyban kifejezve – a gazdasági tevékenységekből származó anyagkibocsátásnak.

Az Egyesült Államok saját földrajzi határain belül a gazdasága által igényelt nyersanyagok több mint 90 %-át képes kitermelni, és csak nagyon kis mennyiség jut kivitelre. A különbség a gazdaságon belül marad épületek, infrastrukturális létesítmények és tartós fogyasztási cikkek formájában (évi mintegy 2 milliárd tonna), vagy pedig bekerül a környezetbe (több mint 23 milliárd tonna). Az USA gazdaságán belül meghatározóak az energiahordozókkal kapcsolatos anyagáramlások: a szénbányászatból és a fosszilis tüzelőanyagok elégetéséből származó rejtett áramlások több mint 50 %-át teszik ki az összes hazai kibocsátásnak. Az egyéb ásványi nyersanyagok kitermelésével, a termőföld eróziójával és az építkezések földmunkáival kapcsolatos rejtett áramlások újabb 24 %-ot érnek el. A rejtett áramlások mennyisége csak kismértékben csökkent a vizsgált időszakban (17,2 milliárd tonnáról 16,3 milliárd tonnára). A szén- és ércbányászatból származó hulladékok mennyisége 1975-1996 között növekedett a bányaterületek kiterjedése és az ércek csökkenő fémtartalma következtében. A talajerózió mértéke csökkent egyes területek gazdálkodásból történő kivonásával, de még mindig megközelítette a 3,5 milliárd tonnát.

Ezzel szemben a hazai (feldolgozásból származó) kibocsátások (DPO) áramlásai jelentősen növekedtek, 5,3 milliárd tonnáról 6,8 milliárd tonnára. Ezeket az áramlásokat a szén-dioxid uralja a teljes DPO 82 %-ával. A közlekedés üzemanyag-felhasználása jelentékenyen megnőtt. Az üzemanyag-hatékonyság javítására tett intézkedések megtorpantak az alacsony árak miatt, és a fogyasztói igények kezdtek eltolódni a nagyméretű és nehéz sportautók felé, amelyek kétszer több üzemanyagot fogyasztanak, mint egy átlagos személygépkocsi.

Az egy főre jutó és az abszolút értékben mért anyagáramlások az Egyesült Államokban voltak a legmagasabbak a vizsgált országok közül. Az elemzett időszak alatt a csökkenő hazai rejtett áramlások és a növekvő hazai kibocsátások nettó hatása körülbelül egymilliárd tonna (3 %) növekedést eredményezett. Ezen időszak alatt ugyanakkor az USA GDP-je 74 %-kal, népessége pedig 23 %-kal nőtt. Ezek a trendek a kibocsátási áramlások gazdasági és demográfiai növekedéstől való nagymértékű szétválását tükrözik. Ez a szétválás azonban kevésbé látványos, ha a rejtett áramlásokat nem számítjuk. A hagyományos hulladékok és szennyezőanyag-kibocsátások 1975-1996 között 28 %-kal növekedtek.


Japán


Japán az OECD-országok között vezető szerepet játszik az erőforrás-hatékonyság javításának előmozdításában, és a XXI. század fogyasztói társadalmának viszonyai között próbálja meg bevezetni a buddhista filozófiában gyökerező mottai-nai szellemét. Ez a megközelítés eredetileg azt vallja, hogy harmóniában kell élni a természettel, annak erőforrásait pedig előrelátó és gondos módon kell használni. Modern értelmezése – „ne pazarolj” – az utóbbi években honosodott meg, amelynek lényege a környezetkímélő és takarékos életmód, illetve az újrahasznosításon alapuló társadalmi modell elterjesztése.

Japán nagymértékben függ a természeti erőforrások behozatalától, mindeközben az üvegházhatású gázok kibocsátásában a világ negyedik helyén áll. Ezért a globális kérdéseket az elszámolási rendszerben is meg kell jelenítenie az erőforrások kereskedelmét figyelő statisztikák létrehozásával.

A Környezeti Kutatások Országos Intézete az 1990-es évek legelejétől foglalkozik a környezeti erőforrások számláinak előállításával. 1993 óta a Japán Környezetvédelmi Ügynökség éves jelentéseiben közzéteszi az anyagmérlegeket is. 1997 óta ugyanazt a módszertant alkalmazzák, így folytonos idősor alakult ki. A 2002. évi jelentés szerint Japánban 1120 millió tonna anyagot vettek ki a természeti erőforrásokból, amelyhez további 710 millió tonna nyersanyagot és 70 millió tonna készterméket importáltak, vagyis 1900 millió tonna új anyag lépett be a gazdaságba. Tömegét tekintve az új források 40 %-a behozatalból származott. A visszaforgatott erőforrásokkal kiegészítve (200 millió tonna) a japán gazdaságban mindösszesen 2100 millió tonna anyag áramlott keresztül.

Japán és más iparosodott országok egyaránt nagy mennyiségű természeti erőforrást használnak fel és alakítanak át termékek széles körévé.

Japánban a hazai (feldolgozásból származó) kibocsátás (DPO) 1975-1996 között 20 %-kal növekedett, míg a népességbővülés 12,4 % volt. Az összes hazai kibocsátás (TDO) is mintegy 20 %-kal nőtt ebben az időszakban a DPO és a hazai rejtett áramlások növekedése következtében. A DPO és a TDO növekedése főleg az 1980-as évek végétől volt megfigyelhető, azt megelőzően a DPO csaknem állandó szinten állt, míg a TDO gyengén csökkent.

A TDO az egy főre vetített értékek alapján az 1970-es évek végétől az 1980-es évek közepéig csökkenő tendenciát mutatott, míg a DPO kicsit csökkent. Mind az egy főre jutó DPO, mind a TDO szembetűnően nőtt az 1980-as évek végén, amikor az országban úgynevezett „buborékgazdaság” működött. Japánban az egy főre jutó DPO 4 t/fő volt az oxigén figyelembevétele nélkül és 11 t/fő oxigénnel együtt. Az oxigén nélkül számított DPO kisebb mértékű növekedést mutatott, 1990–1996 között közel állandó szinten maradt, miközben az oxigénnel együtt tekintve növekedett. Ennek a különbségnek az a magyarázata, hogy a fosszilis tüzelőanyagok elégetéséből származó szén-dioxid-kibocsátás – amely a DPO-t túlnyomórészt meghatározza – növekedett, ugyanakkor más kibocsátás (például talajra történő szilárdhulladék-lerakás) csökkent.

1990-1996 között a közvetlen anyagbevitel (DMI) lényegében csökkent, főleg a „buborékgazdaság” összeomlását követő építőipari tevékenység visszaesése következtében. A nettó állománygyarapodás (NAS) elsősorban az építőipari tevékenység ingadozását tükrözte. A NAS meredeken megugrott a „buborékgazdaság” idején az 1980-as évek végén, ugyanezt a tendenciát követte a DMI változása is, hiszen az építőipari anyagok a közvetlen anyagbevitelben meghatározó szerepet játszanak, és a DMI szinte kizárólagosan az állománygyarapodásban testesült meg.

Az anyagkibocsátás intenzitása, vagyis az egységnyi GDP-re és egy főre jutó DPO és TDO 1990-ig csökkent a pénzgazdaság fizikai gazdaságnál nagyobb ütemű növekedése miatt. 1990-et követően azonban az anyagfelhasználás és a gazdasági növekedés szétválása nem folytatódott, mert a DPO és a TDO egyaránt nőtt, miközben a gazdasági növekedés lelassult. Ez a folyamat az energiafelhasználás szerkezeti változásával magyarázható: viszonylag alacsony olajárak, a háztartási energiafogyasztás (beleértve a magángépjárművek üzemanyag-fogyasztását is) az összenergia-felhasználás ütemében emelkedett és a CO2-kibocsátás fokozódásához is hozzájárult, de ez a trend kevésbé segítette a GDP bővülését.

A TDO nagyságát alapvetően a fosszilis tüzelőanyag-égetésből származó szén-dioxid-kibocsátás mértéke határozza meg. A CO2-kibocsátás 1975-től az 1980-as évek közepéig nagyjából állandó szinten maradt, azt követően az 1990-es évekig emelkedésnek indult. A CO2-kibocsátás hirtelen megugrása követte a GDP-növekedés mértékét 1973, vagyis az első olajválság előtt. Ezek a trendek szoros kapcsolatban voltak az energiaár-mozgásokkal.

A CO2 mellett a DPO másik jelentős összetevője az ellenőrzött lerakókon történő hulladékelhelyezés. Ez tényleges tömegénél nagyobb környezeti jelentőségű, mert Japán szűkölködik megfelelő hulladékelhelyezési lehetőségekben. A part menti területek ilyen célból történő felhasználása néha az élőhelyek csökkenését vonta maga után. A lerakókon elhelyezett hulladék mennyisége sokkal kisebb, mint a keletkezett mennyiség. A hulladékstatisztikák szerint 1995-ben – nedves tömegben kifejezve – 50 millió t települési szilárd és 400 millió t termelési hulladék képződött. A keletkezett és lerakott mennyiség közötti különbözetet az újrahasznosított vagy égetéssel és szárítással csökkentett tömeg alkotja. A települési szilárd hulladék háromnegyedét térfogatában égetéssel csökkentik, de a gyakorlatban ezt nemkívánatos melléktermékek kísérik, például légszennyező anyagok kibocsátása, beleértve a rendkívül mérgező dioxinokat. Az évente lerakott hulladékmennyiség 1990-ig csaknem állandó volt, de az 1990-es években csökkenésnek indult a hulladékminimalizálási és újrahasznosítási intézkedéseknek köszönhetően.

A kimenő áramlások másik fontos osztályát a szétszóródó használat képezi. A szétszóródó áramlások meghatározó részét az állati trágya talajra történő elhelyezése alkotja. A japán mezőgazdaságban a műtrágyákat és növényvédő szereket kiterjedten alkalmazzák a termelékenység fokozására a korlátozott méretű, művelés alatt álló területeken.

A kimenő áramlások vízre vonatkozó becslései durvák és elégtelenek, bár azok viszonylag jelentéktelenek a szilárd anyagok mennyiségéhez képest. Mindazonáltal a szennyvízáramlásokat alaposan kell elemezni, mert azok a japán környezetpolitika fontos területét jelentik.

A teljes DPO 90 %-át a levegőbe történő kibocsátás jelenti. A DPO talajra jutó része nemcsak relatív értelemben, de abszolút értékben is csökken a teljes DPO-ban.

Az építőipari tevékenységek során kiemelt föld uralja a hazai rejtett áramlásokat. A kiemelt föld bizonyos hányadát az építési területről elszállítják, és lerakókon helyezik el, vagy más célra hasznosítják, miközben másik része helyben marad (feltöltésre használják). Csak az építési területről lerakókba vagy más alkalmazásra kerülő „földfelesleg” nagyságát figyelik. A földkiemelés összmennyisége sokkal nagyobb, mert a kiemelési munkák általában egyengetésre és feltöltésre, valamint a földfelesleg minimalizálására irányulnak.

A bányászati tevékenységekhez kapcsolódó rejtett áramlások mennyiségükben egyértelműek Japán korlátozott fosszilisenergia- és fémérckészlete miatt. Következésképp a hazai rejtett áramlások DPO-hoz való hozzájárulása viszonylag csekély más erőforrásokban gazdagabb országokkal összevetve. Figyelembe kell venni, hogy a hazai rejtett áramlások kis mértékét ellensúlyozza a behozott fémek és energiahordozók importált rejtett áramlása. Ez Japán környezetterhelésének kereskedelmi partnereire történő földrajzi áthelyezését mutatja.

A gazdasági ágazatok szerinti szétválasztás azt mutatja, hogy az egyes ágazatok különböző mértékben járulnak hozzá a kimenő áramlásokhoz. A DPO tekintetében a legnagyobb részesedést az energiaellátási és a feldolgozóipari ágazatok képviselik nagy szén-dioxid-kibocsátásuk révén. A TDO esetében az építőipari ágazat felülmúlja ezt a két ágazatot a kiemelt föld nagy mennyisége miatt.

A NAS a japán technoszférában a kormányzati és magánberuházások kiterjedése függvényében ingadozott. A NAS az 1980-as évek végén erőteljesen növekedett, azt követően egy alacsonyabb szinten állapodott meg. Minthogy Japánban az iparosodás jóval rövidebb múltra tekint vissza, mint a nyugati államokban, az építőipari tevékenység még igen aktív, és jelentősen hozzájárul az anyagáramlások általános képéhez. A közvetlen anyagbevitel közel 60 %-a az állománygyarapodásban nyilvánul meg. Ez az érték szoros kapcsolatban áll az építőipari anyagok bevitelével és a földkiemeléssel. Az állomány jelentős bővülése előrevetíti, hogy a jövőben növekedni fog a bontási hulladékok mennyisége. A japán kormány ezért – érthető módon – ösztönzi a bontási hulladékok újrahasznosítását.

A mutatók idősorainak elemzése alapján az egy főre jutó TMR növekvő trendet mutat. Ez egybevág a hulladékáramlások bővülésével. A DPO és TDO 1975-1996 között 20 %-kal nőtt. Ezek a trendek főleg az 1980-as évek második felétől mutatkoztak. Azt megelőzően a DPO csaknem állandó volt, és a TDO pedig lassan csökkent.


Összefoglalás


A nemzetgazdasági anyagáram-elszámolás fő célja összegzett háttérinformáció biztosítása a társadalmi-gazdasági rendszer fizikai szerkezetének összetételéről és változásairól. Az anyagáram-elszámolás hasznos eszköz a gazdaság és környezet kölcsönhatásának elemzéséhez, továbbá környezeti és integrált környezeti, társadalmi és gazdasági mutatók származtatásához. Ezek a mutatók lehetővé teszik a bruttó hazai termékhez hasonló összegzett gazdasági mutatókkal való összehasonlítást, így segítenek a politika figyelmének a tisztán pénzügyi elemzéstől a biológiai-fizikai szempontok beépítése felé való elmozdításában.

Az anyagáram-elemzés más módszerekkel kiegészítve hozzájárulhat a társadalmi és ipari metabolizmus bonyolult folyamatainak mélyebb megismeréséhez, segítve a különböző közpolitikák (például energiapolitika, környezetpolitika, biztonságpolitika stb.) kidolgozásának megalapozását.

A fejlett országok tapasztalatait felhasználva fontos feladat Magyarország átfogó anyagáramlás-számláinak összeállítása; az első lépések a KSH Környezetstatisztikai Osztály és a BME Környezetgazdaságtan Tanszék együttműködésében megkezdődtek.


Kulcsszavak: anyagáram-elemzés, társadalmi metabolizmus, erőforrás-használat, fenntartható fejlődés, dematerializáció, környezetterhelés


1. ábra • A társadalmi-gazdasági-környezeti rendszer vázlatos anyag- és energiaáramlási modellje

2. ábra • Az Egyesült Államokban felhasznált nyersanyagok mennyisége, 1900-2000 (Kelly, 2002 nyomán)

3. ábra • Japán anyagáramlása, 2001-2002 (Ministry of the Environment of Japan, 2004)


Irodalom

Adriaanse, A. et al. (1997): Resource Flows: The Material Basis of Industrial Economies. World Resources Institute, Washington, D.C.

Eurostat (2001): Economy-wide Material Flow Accounts and Derived Indicators. A Methodological Guide. Luxembourg

Hinterberger, F., et al. (1996): Ökologische Wirtschaftspolitik. Zwischen Ökodiktatur und Umweltkatastrophe. Birkhäuser Verlag, Berlin–Basel

Kelly, D. (2002): Raw Materials and Technology Fuel U.S. Economic Growth. Mining Engineering. December, 54, 17–21.

Matthews, E. et al. (2000): The Weight of Nations – Material Outflows From Industrial Economies. World Resources Institute, Washington

Ministry of the Environment of Japan (2004): White Paper on Sound Material-Cycle Society, Tokyo

Moriguchi, Y. (ed.) (2003): Material flow data book – World resource flows around Japan – Second edition, National Institute for Environmental Studies, Tsukuba,

Náray-Szabó, G. (1999): Fenntartható fejlődés – fenntartható fogyasztás. Természet Világa. 130, 12, 531–534.

National Research Council (2004): Materials Count: The Case for Material Flow Analysis. National Academies Press, Washington, D. C.

Schmidt-Bleek, F. (1994): Wie viel Umwelt braucht der Mensch? MIPS – das Maß für ökologisches Wirtschaften Birkhauser, Berlin–Basel

Terazono, A. et. al. (2004): Material Cycles in Asia: Especially the Recycling Loop between Japan and China. Journal of Material Cycles and Waste Management. 6, 82–96.


<-- Vissza a 2006/10 szám tartalomjegyzékére


<-- Vissza a Magyar Tudomány honlapra