Magyar Tudomány, 2006/8 1022. o.

Megemlékezés



Szabadváry Ferenc


1923–2006


Nagy türelemmel viselt, hosszan tartó betegségben 2006. május 21-én hunyt el Szabadváry Ferenc, a MTA rendes tagja, a BMGE professzor emeritusa, az Országos Műszaki Múzeum nyugalmazott főigazgatója, számos hazai és nemzetközi tudományos szervezet alapítója, tisztségviselője és tagja, a Széchenyi-díj, Dexter-díj, a FECS (Európai Kémikus Egyesületek Szövetsége) Díj kitüntetettje.

Nagy részvéttel kísérték el, 2006. június 7-én, utolsó útjára, és búcsúztak tőle családján kívül tudományos közéletünk reprezentánsai, kollégái, munkatársai, volt tanítványai, barátai, ismerősei.

Személyében olyan honfitársunktól búcsúztunk, akinek neve és tudományos alkotó munkásságának korai terméke: a Kémiai analitika története című könyve, eljutott a világ valamennyi olyan országába, ahol a kémiai tudományt művelik, és egyetemen tanítják.

A modern természettudományok közül a kémia alaptörvényei viszonylag későn, az újkori fizika eredményeinek megjelenése után, a 18. század végén váltak ismeretessé. A kémiai tudomány fejlődésének kezdeti szakaszát pedig elsősorban a – ma már hagyományosnak, de a fejlődés szempontjából nagyon fontosnak tartott – analitikai kémiai módszerek kifejlesztése jellemezte. Szabadváry Ferenc tollából 1960-ban magyar nyelven megjelent Analitikai kémia története című könyv ezért nemcsak a kémia történetének, de az általános tudománytörténetnek is jelentős állomása volt. A könyv – rövid idő alatt – német, angol, japán, orosz stb. nyelveken jelent meg, és híre mindenfelé eljutott, ahol kémiai kutatásokat végeztek, vagy tudománytörténettel foglalkoztak. Az eltelt sok év után még napjainkban is, a könyvet az analitikai kémia tudománytörténetének egyik leghitelesebb forrásaként tartják számon. Az eredeti angol nyelvű kiadás után, közel harminc év elteltével, 1992-ben reprintként kiadta a Gordon and Beach Kiadó a Tudománytörténet és filozófia klasszikusai című sorozatában. Nem véletlen tehát, hogy az Amerikai Kémikusok Egyesülete, Szabadváry Ferencet könyvéért, hasonlóképpen, mint az angol James Riddick Partingtont Kémia története című könyvéért, 1970-ben Dexter-díjban részesítette.

A különböző korok történetéről, kiemelkedő tudósok életéről, felfedezéseikről számos nyelven megjelent további monográfiái és tanulmányai szerte a világon ugyancsak számos könyvtárban megtalálhatóak.

Nemzetközi hírnevét mutatja, hogy az angol Analitikai Kémiai Egyesület felkérésére 1974-ben az Egyesület százéves jubileumi konferenciájának megnyitó ülésén ő tartott plenáris előadást az angol analitikai kémiai tudomány történetéről.

Kőszegen született 1923-ban, és ugyanott, a patinás bencés gimnáziumban szerezte meg az érettségit. Gyermekkorától kezdve a magyar mellett közel anyanyelvi szinten beszélte a német nyelvet és jól a franciát is. Bár érdeklődése elsősorban az irodalom és történelem felé irányult, szülei tanácsára a Műegyetem vegyészmérnöki szakára iratkozott be, hogy a diploma megszerzése után átvegye a család háztartási-kozmetikai gyárának műszaki irányítását. Mint kitűnő előképzettséggel és kitekintéssel rendelkező hallgató, az akkor már nemzetközi mérce szerint is kiváló Műegyetemen szerezte meg alapismereteit és jártasságát a műszaki és természettudományok terén. A II. világháború csapásainak szele 1944 év végén érte el az egyetemeket is, mikor is a Műegyetem utolsó éves hallgatóinak németországi kitelepítésére került sor. Így került ki Drezdába, a drezdai Műszaki Egyetemre, ahol 1945 februárjában átvészelte a szörnyű bombázást és a „tűzvihart”, mely Drezdát egyetlen éjszaka alatt porig sújtotta. Hazatérése után, 1946-ban szerezte meg vegyészmérnöki oklevelét, és kezdte meg Kőszegen, a család tulajdonában lévő gyárban mérnöki tevékenységét, melynek néhány év elteltével az államosítás vetett hirtelen véget.

Ezt követően került a Budapesti Műszaki Egyetem Általános Kémiai Tanszékére mint megtűrt osztályidegen oktató-kutató tanársegéd. Ezekben az évtizedekben indult, majd terebélyesedett ki világszerte a műszaki és természettudományos kutatások szédületes fejlődése, melynek elengedhetetlen feltétele volt az újszerű, nagyhatékonyságú kémiai analitikai eljárások fejlesztése. Bekapcsolódva a kutató-fejlesztő munkába, rövid idő alatt jelentős tudományos eredményeket ért el mind a hagyományos kémiai (például Variaminkék kolorimetriás reagensként történő alkalmazásai), mind pedig az akkor üstökösként megjelenő, radiokémiai eljárások kidolgozása területén (például csapadékcsere-reakciók követése radiokémiai módszerrel stb.)

Kiváló írói képességei, széles irodalomismerete, nyelvtudása, továbbá az egyetemi oktató munkája során szerzett tapasztalatai ösztönözték arra, hogy feldolgozza az analitikai kémiai tudomány történetét. Elmélyedt intenzív irodalmi kutatásai alapján születtek meg első, tudománytörténeti tárgyú közleményei, majd – azokat követően, viszonylag gyorsan – készült el, a korábbi tudománytörténeti művekétől eltérő, új szemlélettel és magával ragadó olvasmányos stílusban, szigorú történelmi hűséggel megirt, dokumentumokkal alátámasztott megállapításokat tartalmazó, első összefoglaló, tudománytörténeti műve: Az analitikai kémia története.

Kiváló írói adottságaira jellemző, hogy dolgozatainak és sikeres, több száz oldalas könyveinek kéziratát is saját kezével, tollal írta, bámulatos lendülettel, jól olvasható írással. A folyamatosan áradó gondolatait rögzítő kézirat utólagos javítására, módosítására rendszerint nem volt szükség. Megjelent könyveinek száma húsz körül jár, tudományos közleményeinek száma pedig közel 400.

Annak ellenére, hogy tudományos eredményei révén mind bel-, mind külföldön a tudományos körökben jelentős elismerésben részesült, a kommunista rezsim uralkodásának évtizedei alatt – hátrányos osztályhelyzete miatt – a tudományos fokozatokat csak nagy késéssel kaphatta meg. Akadémiai taggá történő választása pedig csak a rendszerváltást követően, hetvenéves kora elérése után volt lehetséges.

Élete során nagyon sokat tett, nemcsak a múlt tudományos és kulturális emlékeinek feltárásáért, de azok megőrzéséért is. Nemcsak számtalan hazai és nemzetközi tudománytörténeti konferencia, bemutató kiállítás, emlékülés megrendezését kezdeményezte, de kiváló előadásaival maga is hozzájárult azok sikeréhez. Fáradhatatlanul, sok évtizeden át küzdött az Országos Műszaki Múzeum anyagának korszerű, rangjának megfelelő elhelyezéséért. Több fontos hazai és nemzetközi tudományos szervezetnek, bizottságnak volt kezdeményezője, alapítója és elnöke. Tagja volt a Nemzetközi Tudománytörténeti Akadémiának, a Német Orvostudományi Társaságnak, a Tudománytörténet és Filozófia Nemzetközi Uniójának, a Műszaki és Tudományos Múzeumok Nemzetközi Szövetségének. Kezdeményezte és elnöke volt az Európai Kémikus Egyesületek Szövetsége Kémiatörténeti Bizottságának és a Magyar Tudományos Akadémia tudománytörténeti komplex bizottságának.

Nemcsak mint alkotó tudós és mint aktív közéleti ember, de mint egyetemi oktató, mint kolléga, mint barát, mint családszerető ember is kiváló volt. Ezért nagyon sokan tisztelték, szerették.

Egyéniségére jellemző finom intellektuális humorával tűzdelt, soha nem bántó, magával ragadó, sziporkázóan szellemes előadásai mindig nagy sikert arattak.

Hazai szempontból fontos, kiemelkedő műve a Szőkefalvi-Nagy Zoltánnal közösen írt A kémia története Magyarországon című könyv (1972), és legutolsó műve, A magyar kémia művelődéstörténete (1998).

Az utókor, őrizve Szabadváry Ferenc emlékét, méltán lehet hálás életművéért, a múlt emlékeinek feltárásáért és mindazért, amit az emlékek, hazai és nemzetközi viszonylat szempontjából egyaránt fontos értékek fennmaradásáért tett és alkotott.

Inczédy János

az MTA rendes tagja, professor emeritus


<-- Vissza a 2006/8 szám tartalomjegyzékére


<-- Vissza a Magyar Tudomány honlapra