Magyar Tudomány, 2006/8 1008. o.

Vélemény, vita



A TUDOMÁNY SZABADSÁGA

KINEK A SZABADSÁGA?


Bencze Gyula

tudományos tanácsadó, KFKI Részecske és Magfizikai Kutató Intézet

gbencze @ rmki.kfki.hu


Boda Miklós A tudomány szabadsága nem a tudósok szabadsága című cikkében (Élet és Irodalom. 2006. június 2.) igen érdekes és nagyvonalú módon értelmezte a tudomány művelője fogalmát: „Kik a tudomány művelői? Pléh Csaba szerint a tudományos fokozattal rendelkező kutatók, míg szerintem és a modernebb társadalmakban mindazok, akik a tudománnyal valamilyen módon foglalkoznak, pl. diákok, felnőtt hallgatók, oktatók, kutatók.”

Boda Miklós véleménye érdekes módon egybecseng Paul Feyerabend, „a tudomány fenegyereke” szavaival (Feyerabend, 1984): „A tudomány nem hétpecsétes titok, amelyet csak többéves felkészülés után lehet felnyitni és megérteni, hanem olyan értelmiségi szakma, amelyet bárki, akiben megvan az érdeklődés hozzá, megvizsgálhat és megkritizálhat, s amely csak azért tűnik nehéznek és mélynek, mert tudósok hada folytat szisztematikus ködösítő kampányt azért, hogy ilyennek tűnjön. (Igaz, nem minden tudós és tudomány vesz részt ebben a kampányban. A tekintélyre áhítozó társadalomtudományok sokkal sárosabbak ebben, mint a természettudományok.) Az állami szerveknek habozás nélkül el kell utasítaniuk a tudósok véleményét, valahányszor okuk van erre. Minél több Liszenko-ügy, annál jobb… Háromszoros hurrá tehát a kaliforniai fundamentalistáknak, akik elérték, hogy a tankönyvekből egy ideig kimaradjon az evolucionista elmélet dogmatikus megfogalmazása, s helyére a Teremtés Könyvének ismertetése kerüljön”.

Mielőtt elgondolkodnánk a tudományról, nem árt tisztázni, mit is értünk rajta. A hétköznapok embere precíz definíció nélkül is fogalmat tud magának alkotni a tudományról, e fontos emberi tevékenységről. A dolgot jelentősen leegyszerűsítve, a tudomány a bennünket körülvevő természetre – beleértve saját magunkat és az emberi társadalmat is – vonatkozó megfigyelések, tapasztalatok és ismeretek rendszere. Fontos hangsúlyozni, hogy ez a tudásanyag állandóan kiegészül, átalakul, más szóval fejlődik, másrészt az egymást követő generációk öröklik ezt a szellemi kincset.

Talán nem haszontalan kezdetnek néhány kiemelkedő tudóst is idézni ezzel kapcsolatban, akik a maguk területén (a „tudomány művelésében”) „voltak valakik”.

A tudomány lényegét tökéletesen fogalmazta meg Nicholas C. Metropolis, a Manhattan projekt egyik veteránja. Egy kutatócsoport vezetőjeként Los Alamosban ő tervezte és építette meg a MANIAC (Mathematical Analyzer, Numerical Integrator and Computer) becenevű, első nagyteljesítményű elektronikus számítógépet 1952-ben, majd annak utódját, a MANIAC II-t is. Az ő nevéhez fűződik továbbá a Monte Carlo-módszer néven ismert és széles körben használt numerikus eljárás elméleti alapjainak kidolgozása. A természettudomány és matematika szinte minden területén maradandót alkotott. Sikerekben gazdag, de csak a szakmai körök előtt ismert életében jelentős szerep jutott a magyar tudósoknak is, akik közül különösen Neumann Jánossal alakított ki szoros munkakapcsolatot, majd életre szóló barátságot. A számítástudomány e kiemelkedő kutatója 1999 októberében, 84 éves korában hunyt el teljes szellemi frissességben Los Alamosban. (A teljesség kedvéért hozzá kell tenni, hogy a mai számítógépkorszak nem jöhetett volna létre Neumann János és Nick Metropolis nélkül, mégis Bill Gates lett belőle milliárdos!)

A Los Alamos Nemzeti Laboratórium megalapításának 50. évfordulója alkalmából rendezett ülésszakon tartott ünnepi előadásában Nick Metropolis a tudományról szólva a következőket mondta (Hecker – Rota, 2000): „A tudományos kutatás civilizációnk egyik mozgató ereje. A Kozmosz kutatása, a végtelenül kicsi csodái, az emberi agy működésének rejtélyei, a fizika törvényeinek egyesítésére irányuló kutatások, az élet eredetének kiolvasása a DNS-láncokból, a tér és idő szimmetriáinak megértése csupán néhány a ma tudományának nagy feladatai közül. Olyan feladatok, amelyek tűzbe hozzák és inspirálják a fiatal értelmet. A tudományos kutatás a civilizáció szinonimája. […] A tudományos kutatás soha nem volt önellátó. Pontosabban szólva, ha a tudósok minden felfedezésük közvetett alkalmazásáért jogdíjat vehettek volna fel, ők lennénk ma a világ leggazdagabb emberei. Sajnos jogdíjat csak egy ötlet közvetlen alkalmazásáért adnak. Ez ügyben nincs mit tenni, és ez egyben civilizációnk egyik gyenge pontja, amióta Platón megalapította az első Akadémiát Görögországban…”

Talán érdemes ennek kapcsán arra is emlékeztetni, hogy az atomreaktor megszületése alapvetően Enrico Fermi, Wigner Jenő és Szilárd Leó munkásságának köszönhető – na de ki gazdagodott meg belőle?

Az alapkutatást néha sajnálatosan összekeverik a célorientált, vagy korábban használt kifejezéssel, alkalmazott kutatással, illetve fejlesztéssel. A kettő közötti különbséget igen frappánsan fogalmazta meg negyedszázaddal ezelőtt az akkori brit állapotokra vonatkoztatva William Richard Shaboe Doll neves brit kutató (Mackay, 1992): „Az alapkutatás nem azonos a fejlesztéssel. Míg az utóbbinál a gyorsított programok sikerhez vezethetnek, az alapkutatásnál ez olyan, mintha kilenc nő egyidejű teherbe ejtésével kívánnánk elérni, hogy a gyermek egy hónap alatt szülessen meg!”

Tarján Imre akadémikus, a SOTE Biofizikai Intézetének alapítója, az MTA Fizikai Tudományok Osztálya volt elnöke véleménye szerint (Tarján, 1996, 74.): „Bizonyos korlátok között elfogadom, hogy valaki komoly tanulmányok nélkül szakembernek hirdeti magát a futball, a gyermeknevelés, a szerelem stb. területén, de nem tudom elfogadni, hogy alapos, esetleg többéves előtanulmányok nélkül nyilatkozzék ellentmondást nem tűrve pl. az energiamegmaradás törvényével vagy a Heisenberg-féle határozatlansági relációval kapcsolatban. Néha egyes riporterek is védelmükbe veszik a tudatlanságot, a félműveltséget, az agresszivitást, sőt maguk is így viselkednek.”

Arkagyij B. Migdal, a világhírű orosz elméleti fizikus akadémikus, Lev Landau kiemelkedő tehetségű tanítványa szerint (Migdal, 1989, 29.): „Remélem, senkit sem kell arról meggyőzni, hogy a tudományban a lehető legnagyobb szakértelem szükséges. Egyébként minden szakma hozzáértést és szakavatott oktatást igényel… Művészeti alkotásról a szemlélő vagy hallgató joggal elmondhatja, hogy tetszik-e neki a mű vagy sem. A tudományban az ilyen megállapításhoz is bizonyos szintű tudás kell. Nem mondhatunk ilyet: »nekem nem tetszik a relativitás elmélete«. Ehhez legalább meg kell érteni az elmélet állításainak jelentését.”

A természettudományt közelebbről ismerők számára világos, hogy a tudomány nem demokratikus, tudományos vitákban csak az arra felkészült személyek vehetnek érdemben részt – más szóval az emberi tevékenység e területén (akárcsak a profi ökölvívásban) a meritokrácia a törvény! Legutolsó tromfként idézzük Luis Walter Alvarez Nobel-díjas amerikai fizikust (Mackay, 1992), aki igen közérthetően fogalmazott: „There is no democracy in physics. We can‘t say that some second rate guy has as much right of opinion as Fermi.” (A fizikában nincs demokrácia. Nem mondhatjuk azt, hogy egy kutyaütőnek ugyanolyan joga van véleményének kinyilvánításához, mint Ferminek.) Fontos azonban azt is hangsúlyozni, hogy a tudományos tekintély nem helyettesíti az állítások maradéktalan bizonyítását, vagyis a szakmai tekintélyt újból és újból ki kell érdemelni – ez a körülmény feltehetően teljesen ismeretlen a tudomány „menedzselésében”.

A felsorolt vélemények talán megfelelően alátámasztják, hogy Boda Miklós megfogalmazása a tudománnyal kapcsolatos illetékesség terén legalábbis „életidegen”. Amennyiben a felsorolt érvek túlságosan „akadémikusak”, tekintsünk egy földhözragadtabbat: amennyiben Boda úr értelmezését elfogadjuk, akkor olyan valaki is illetékes lehet az (orvos)tudomány kérdéseiben, aki ugyan orvosi végzettségű, de életében egyetlen pillanatot sem gyakorolta foglalkozását. Tovább fokozva az érvelést: minden heteroszexuális férfi nőgyógyászati kérdésekben (emelt szintű érettségi nélkül is!) szakember, más szóval „a nőgyógyászat művelője” lehet. Az igazán meggyőző érv persze az lenne Boda úr részéről, ha bizonyítékot szolgáltatna arról, hogy az Ericsson cégnél a mobiltelefon-tulajdonosok szavazással döntik el, hogy a cég kutatói munkájukban felhasználhatják-e Ohm törvényének érvényét!


Irodalom

Feyerabend, Paul (1984): Phylosophy of Science in 2001. In: Methodology, Metaphysics and the History of Science. Hague, (magyarul: A későújkor józansága I. című kötetben, Tillmann J. A. (szerk.), Göncöl, Budapest, 1984, 190–205.)

Hecker, Siegfried S. – Rota, Gian Carlo (eds.) (2000): Essays on the Future, in Honor of Nick Metropolis.
Birkhauser, Boston–Basel–Paris

Mackay, Alan L. (1992): A Dictionary of Scientific Quotations. IOP Publishing, Bristol–Philadelphia

Migdal, Arkagyij Benediktovics (1989): Az igazság keresése. Gondolat, Budapest. 29.

Tarján Imre (1996): Jegyzetek. Magyar Biofizikai Társaság, Budapest, 74.


<-- Vissza a 2006/8 szám tartalomjegyzékére


<-- Vissza a Magyar Tudomány honlapra